Kiderült, miért lettek eszméletlenül drágák a zöldségek

A kereskedelem üzletpolitikája áll a háttérben.

Már a kormánylapnak is feltűnt, hogy drágulnak a zöldségek

A Magyar Nemzet cikkezett arról, hogy a tavalyi évhez képest jócskán felment a paprika, paradicsom és egyéb zöldségek ára. 

Lantos Csaba: nagyjából 400 orvosbáró van Magyarországon

Lantos Csaba milliárdos vállalkozó egy éve adta el a rendkívül sikeres Róbert Károly Magánkórházát.

Lassan nem lesz hazai krumpli a piacon

Elapadt a hazai burgonyakészlet, a folyamatosan csökkenő vetésterület, valamint az alacsony tárolókapacitás miatt általában csak január végéig, február közepéig tart ki a magyarországi termés.

71 piaci árusnál talált szabálytalanságot a Nébih Budapesten

Hatósági eljárás indult 71 árus ellen, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a zöldség- és gyümölcsforgalmazást vizsgálta 14 budapesti piacon.

Idén június 20-án rendezik meg a Piac éjszakáját

Idén második alkalommal rendezik meg a Piac éjszakáját június 20-án a Budapesti nagybani piacon – közölte a szervező az MTI-vel.

Üzemeltetőt vált az óbudai Kolosy téri piac

Külső üzemeltetőre bízza a Kolosy téri piacot az óbudai önkormányzat, az új funkciót kapó létesítmény várhatóan az év második felében nyílik meg.

Ilyen merész szettben ment a piacra Tóth Gabi

Az X-Faktor egyik mentora bevállalós típus: bátran megmutatja azt is, hogy milyen szerelésben szokott a piacra járni. 

A piaci elemzők várakozása szerint, 3,6 százalékkal nőtt a GDP

A bruttó hazai össztermék (GDP) 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, így a naptárhatás kiszűrésével 3,8 százalékos volt a növekedés – jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az átlagember ha ezután a videó után sem érti meg, miért tartunk itt....akkor....

"Amivel világszerte szemben állunk, az egy monolitikus, könyörtelen összeesküvés, mely egyre növekvő befolyását elsősorban rejtett eszközökkel éri el." - John F. Kennedy

Női tolvajt fogtak a budapesti piacon, néhány pofon is elcsattant – videó

Egy budapesti piacon fogtak el egy nőt, aki lopásra kialakított szoknyájában rejtett el csokit, parfümöt és minden mást, amit talált.

Sikolyok és pánik: újabb autó csapódott a tömegbe

Egy baba is megsérült a balesetben.

Isztambul 5 legtutibb piaca!

Isztambuli piacok, amiket nem szabad kihagyni! 

Az egyedüli fedett piac Bécsben

Piac a városban, a metró mellett, zárt területen, ahol nem ázik, fázik az ember és a szél sem borzolja a hajat, az épülettől távol marad.

Elkezdték venni a cégeket

Nemzetközi és európai szinten is érezhető a befektetési kedv megerősödése a fúziók és cégfelvásárlások területén; a magyar piac kicsinek számít e tranzakciók szempontjából, itt inkább az eladási tendencia erősödik – összegezte elemzésében a Grant Thornton Corporate Finance Kft.

Most vegye meg lekvárfőzéshez a friss, magyar kajszit! - gazda

A meleg időjárás megtette hatását, sorra kezdenek érni a finomabbnál finomabb gyümölcsök.

Konzervatív figyelmeztetés: saját ideológiája veszélyezteti a Fideszt

„Önmagában az, hogy sok a vagyonos ember, nem biztosíték semmire.

TEK-esek akcióztak Pécsett

Nagyszabású rendőrségi akció volt kedden délelőtt Pécsett, Uránvárosban. A piacnál több személyt őrizetbe vettek a TEK munkatársai, akik ellepték a környéket – írja a BAMA.hu .

Torgyán örülhet: itt a chilei cseresznye 12 ezerért

Izgalmas felfedezést tett egy kaposvári piacozó: már 12 ezer forint / kiló áron vehetünk Magyarországon chilei cseresznyét.

Vasárnapi zárva tartás: a kamu népszavazást is megtámadták

Megtámadták Simonné Gercsényi Gabriella magánszemély fél perccel Harangozó Tamás MSZP frakcióvezető-helyettes előtt beadott kérdését, miszerint "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?". Egyelőre ez is áll.

Ünnepel a Buffalo Market

Huszonkettedik alkalommal nyit ki augusztus 22-én Szerencsen a Buffalo Market.

Megússza a málnaárus miatt piaccá nyilvánított CBA a büntetést

Egyetlen málnaárussal sikerült magát piacnak nyilváníttatni egy balatonfenyvesi CBA-nak. Ez hiába volt jogszabálysértő, a büntetés úgy tűnik, elmarad – írta a NOL.hu.

Nem akar már piac lenni a balatonfenyvesi CBA

A balatonfenyvesi CBA vezetője maga kezdeményezte korábban megadott vasárnapi nyitvatartási engedélye visszavonását, tájékoztatta az RTL Klub Híradóját a megyei kormányhivatal.

Piac lett a balatonfenyvesi CBA, kinyithat vasárnap

A fenyvesi CBA ezer négyzetméter az alapterületű, így boltként semmiképp nem tarthatott volna nyitva vasárnaponként.

Vállalkozók előnyben! (valós történet alapján)

...A vállalkozásunk az ingatlanpiachoz kapcsolódott, ami a válság miatt szintén visszaesett. Ott álltunk két félkész házzal, devizahitellel a nyakunkban. Nekem nem volt munkahelyem, férjem építőipari megrendelései is a válság miatt egyre csökkentek. Mondhatnám azt is, hogy ez volt életem legkilátástalanabb helyzete. Összeültünk...

Penészes kukában pácolt bolti kaját hazudott kézművesnek

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy péteri kistermelőnél tartott ellenőrzést. Ezután vontak ki a forgalomból 5700 kilogrammnyi húsüzemi alapanyagot különböző szabálytalanságok miatt.

Kényszertörléssel szűnik meg a cégek háromnegyede

Összesen 42 ezer céget töröltek Magyarországon tavaly, háromnegyedük kényszertörlés miatt volt kénytelen beszüntetni tevékenységét; ezzel az eljárással 31 ezer társaságot tiltottak ki a piacról, míg tavalyelőtt mintegy 15 ezret – közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis az MTI-vel.

Piac lett a trafikból, hogy vasárnap is nyitva lehessen

Egy kelet-magyarországi városban az egyik trafik tulajdonosa rájött, hogyan kerülhetné meg a vasárnapi zárva tartást – számolt be az ATV-nek az egyik olvasójuk.

Nem akar kivonulni Magyarországról a Spar

A Spar nem tervezi a magyar piac elhagyását, annak ellenére, hogy kifogásol egyes magyar jogszabályokat – erősítette meg Gerhard Drexel, a Spar Österreich vezérigazgatója a Die Presse című osztrák napilap pénteki számában megjelent interjúban.