Megvásárolta a Magyarországon fellelhető egyetlen Tiziano-képet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Értéktár Program keretében – közölte honlapján csütörtökön az MNB. A Mária gyermekével és Szent Pállal című festményért 4,5 milliárd forintot fizettek. 

A honlapon olvasható közleményben emlékeztetnek arra, hogy a tavaly januárban életre hívott Értéktár Program az elmúlt másfél évben számos nagy értékű műtárggyal növelte a hazai műkincsvagyont.

4,5 milliárdért vett Tiziano-képet a Magyar Nemzeti Bank

Mint írják, a most megvásárolt Tiziano-kép a hazai magángyűjtemények legértékesebb festménye volt, művészi értékét tekintve a legjelentősebb az elmúlt fél évszázadban Magyarországon előkerült műkincsek között.

A Mária gyermekével és Szent Pállal című kép ismeretlen olasz mester alkotásaként sokáig egy pécsi lakás falát díszítette, mielőtt 2005-ben felbukkant a Nagyházi Galéria aukcióján. Akkor még csak valószínűsítették, hogy Tiziano alkotásáról van szó. A képet Pintér Gyula vállalkozó vette meg 140 millió forintért, és a Szépművészeti Múzeumban helyezte letétbe.

Később a művész saját kezű változtatásai sorát kimutató röntgenfelvételek, és a modenai hercegi gyűjtemény leltári leírása igazolta, hogy Tiziano művéről van szó. A Mária gyermekével és Szent Pállal című festményt az elmúlt csaknem egy évtizedben több tárlaton és a Szépművészeti Múzeum állandó kiállításában láthatta a közönség.

A műkincs-visszavásárlási Értéktár Program célja az elmúlt történelmi periódusokban különböző okok miatt külföldi tulajdonba került legfontosabb műkincsek minél nagyobb hányadának visszaszerzése Magyarország számára, valamint a hazai hagyatékokban fellelhető legfontosabb műkincsek megvásárlásával azok itthon tartása – olvasható a közleményben, amelyben felidézik, hogy a programra az MNB Igazgatósága 100 millió eurós, mintegy 30 milliárd forintos keretet különített el 2018 végéig.

A program keretében eddig összesen mintegy 7,8 milliárd forintért vásárolt műtárgyakat és gyűjteményeket az MNB. Köztük van Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt (1,6 milliárd forint), Orbán Dezső A nagy akt (65 millió forint), Gulácsy Lajos A mulatt férfi és a szoborfehér asszony (42 millió forint) és Vaszary János Kereszténység (40 millió forint) című alkotása, valamint egy a XIV-XVII. században Erdélyben vert ezüst tallérokból álló érmegyűjtemény (1,1 milliárd forint).

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Húúú de cifrát tudnék káromkodni, hogy franc enné meg őket rakásra !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
A Munkácsy képre nincs pénz, tetűk vagytok xartolcsy, nagyon!!!)))))))))))
lampa laz
Mår kinéztem a helyét a szobámba, hogy hova akasszam fel, mivel közöm van hozzá, mert közpénzen lett véve. Ha meg nem, essen a fejére a hülyének.
m.macskosz
Tíz év alatt 140 millióból 4,5 milliárdot csinálni nem rossz buli!
Azt a titkot is sokan szeretnék elsajátítani, gondolom, miből lehet annyit kaszálni, hogy még mellette 140 millát félre lehet tenni.
Röviden a véleményem: mocskos, tetves, gané kormány!
F_Viktor
@lampa laz: Hidd el, ezt a képet már más is kinézte magának, s nagyobb sansza van, hogy az ő dolgozószobája falát fogja belátható időn belül díszíteni.
KERKA
De most tényleg, pont erre van a legnagyobb szükség? Noooooormális? A MNB az állam tulajdona, de éppen arra van a legnagyobb szüksége, hogy a folyosón egy Tizianó legyen?
Ja , ha a Questor károsultakat nem tudja kifizetni akkor bármilyen disznóságra képesek.
Már meg sem kérdezem, a magyar államnak nem fontos az egészségügy borzalmas helyzete?.
Nem, tojnak rá magasról.
nyanya001
Húúú de cifrát tudnék káromkodni, hogy franc enné meg őket rakásra !
m.macskosz
@KERKA: A kvesztor "károsultakat" messze és nagy ívben leszarom. Kaszáltak azok épp eleget, amikor szaladt a szekér! Egy Tiziano azonban világviszonylatban is ÉRTÉK!
(A devizahitelesek meg nem mentése miatt sokkal inkább utálom a rezsimet.)
nyanya001
@Pálinkafőző Rézüst: A kedves mamájuk erős csuklásba kezdhetett !
Pálinkafőző Rézüst
@nyanya001: szerintem ezeknek a valamiknek olyan nem vót...
lampa laz
@F_Viktor: tehát ez vagy inkåbb ezek is költözni fognak a vårba dekorációnak, racsi meg majd hozza a szakács turiståkat nézelődni a faterhoz.
m.macskosz
@Pálinkafőző Rézüst: Nem meri, mert azt mondták neki annak idején a szülei, hogy úrinő nem káromkodik. Ugye, jól sejtem, kedves @nyanya001:
Pálinkafőző Rézüst
@lampa laz: az tuti, hogy a kép már a kis ge.ié, csak az MNB-nek van lepapírozva.
KERKA
@m.macskosz: 20.40 Basszus, eltévesztettem. Budacasht akartam írni, de közben néztem a híreket a TV-ben, hát nem tudok kétfelé figyelni.:))
m.macskosz
@KERKA: No, az más tészta, bár az átlag polgárokat tudtommal kifizették.
Senara
Mekkorát kaszált a kusza szemű ? 1 milliárdot vagy többet ?
m.macskosz
@m.macskosz: ..igaz, hogy az én adómból..:(
nyanya001
@m.macskosz: Vasárnap a heti vatikáni áldáson I. Ferenc pápa száján kicsúszott a "cazzo" szó, ami olaszul nagyon csúnya dolgokat jelent, mint például "fasz", "bazdmeg" vagy "szar". A pápa valójában "caso"-t szeretett volna mondani, aminek jelentése "ügy", "eset", de gyorsan kijavította magát -
Na én ennél csúnyábbra gondoltam :)
Senara
A képet nem adom, pedig a közelmúltban jó ajánlatot kaptam. Csak annyit árulhatok el, hogy az összeg többről szólt, mint a műtárgy 1,4 milliárd forintra becsült értéke. Szeretem a pénzt, de ha megválok a Madonnától, ilyen festményhez többet biztosan nem jutok hozzá" - mondta a vendéglátóiparban, valamint zöldség- és gyümölcskereskedelemben érdekelt 72 éves vállalkozó 2009 ben !!!
m.macskosz
@nyanya001: Szeretem nevén nevezni a dolgokat,
bár az öncélú trágárkodást nem kedvelem.
Egy fácánlézerannyitisér szerintem
szar ember, nem kaki.
kamazuka
Most már értem a tranzakciós adót!
A saját pénzemhez való hozzáférést adóztatják,hogy az adómból fenntartott közintézmény a megkérdezésem nélkűl festményt vásárolhasson, amit majd beléptidíj megvásárlása után tekinthetek meg ,ha megmutatják!

Világos!
Anna Mária
Az ország jelenlegi helyzetében ez a kép úgy kellett, mint egy falat kenyér.
F_Viktor
@lampa laz: Írod:
"tehát ez vagy inkåbb ezek is költözni fognak a vårba dekorációnak"

Szerintem pihentetik pár évig egy páncélszekrényben, o'szt mikor kirúgják alóluk a trónszéket, ezek a képek is úgy eltűnnek majd, mint anno Twitter Tompika beléptetőkapui.
F_Viktor
@kamazuka: Írod:
"Most már értem a tranzakciós adót!"

A tranzakciós adó csak egy az Eltolcsy 39 új adóneméből.
Pl. ha chipset vásárolsz, pardon, bármit vásárolsz, máris anyagilag beszállsz egy újabb képvásárlásba...
levarosbukta
Naccerű! Úgy kellett ez nekünk mint egy falat kenyér!
kamazuka
@F_Viktor: Ez a burgonyaháború előszobája!
Aki nem tudja, annak elmondom mitől lesz a chips.
Vannak a külömbözö burgonyfajták.Tök mindegy milyen és honnan.
a lényeg két szám.Ez a két számadat határozza meg a felhasználhatóság idelyét.
A keményítőből hogyan lesz cukor.Míg az adatott figyelembe veszi a gyártó és ezt számítógép pontosan tudja,addíg legyártható a chips.Ezt agrártudományi egyetemen tanítják,vagy taníthatták.Ennyire egyszerű.Most hogy a chipsre adót vontak ki,kis utánolvasással Te magad is tudod gyártani.és amit megeszel az vagy!vagy fordítva,de adómentesen!Hajrá magyarország,hajrá magyarok!
Hoppá!
F_Viktor
@kamazuka: Elhiszem neked, de nekem eddig még minden chipsem ehetőre sikerült, pedig fogalmam sincs milyen burgonyák voltak az alapanyagok :-)
kamazuka
@F_Viktor: Mondom ,tökmindegy milyen fajta,a lényeg a két adatban rejlik!
Ha igazán inyenc vagy a batátát javaslom,íza sütőtökhöz hasonlit,nem olcsó de szaporítható könnyen ,nem kell tömni az importőr zsebét,még elbízza magát!
Aki képet vásárol az egye is meg!
F_Viktor
@kamazuka: Aha, értem... :-)
Batátát ismerem, Szegedtől 30 km-re vannak a nagy termelők, szinte ingyen vettem.
Chipset még nem próbáltam batátából, tepsiben sütve, jól megfűszerezve szeretjük.
kamazuka
@F_Viktor: Félbe vágod, 4 fogpiszkálótbeletűzöl az aljába,majd vízbe teszed.Az alját 1 centire lepje el a vít.Vársz 3-4 helyen hoz csírát.Akkor szét darabolod.Akkor van 3-4 batátád!
Akkor spóroltál 2100 Ft-ot.

Nyugi gyerekek a következő képet saját zsebből kell vásárolnotokk!
F_Viktor
@kamazuka: Írod:
"Félbe vágod, 4 fogpiszkálótbeletűzöl az aljába..."

+ fűteni kell rá rendesen. ahogy tapasztaltam, 35-40C hőmérséklet alatt csíráztatják.
350-450 forintért vettem kilóját.
kamazuka
@F_Viktor: Ne gondolj semmi rosszra a szabadég alatt van nálam, és úgy hajt mint állat!Kint van az udvaron!
Egy genetikus ismerősöm tanítja nekem azt a csodát amit ez a rémrendes bűnszövetkezet elhallgat előlünk nap mint nap!
nemjoezigy
Köcsög fidess, köcsög kdnp, köcsög kormány, köcsög mnb.
Milyen jogon költik ilyenre, bármire az ország pénzét?
A rongyrázásra, felesleges kiadásokra költött pénzből megoldhatták volna az egészségügy és a lakhatás problémáját.
Cicamama55
Sza...házi, kib...tt, tet..s banda!!!A bróker botrányokat, a pénzintézetek folyamatos bedőlését , a devizahitelesek terheit, nagyrészt ennek a saját jövedelmét sem átlátó "éles szemű" ember fenomenális ötleteinek köszönhetjük. Nem feltűnő ez kicsit sem, hogy míg az ország polgárainak nagyobb része földönfutóvá válik, ez az élősködő pár százalék sorozatban befektet? Miből??? Jó haszonnal forgatták az emberek pénzét? Vagy netalán a lenyúlt magánnyugdíjak által finanszírozzák? Gyalázat! Már kora reggel kiakasztott ez a "sasszem".
1magyar
Idióta ellenzéknek ezt kellene kiplakátolni!
Feraj49
Aztán mi a fa...nak ? Körül ülik és bámulják ?! Közben meg megy a Nemzeti Kilakoltatás projekt.
Feraj49
Kórházaknak adjátok a pénzt majmok,hogy ne Afrikai szinten legyenek.
szaboria1
@F_Viktor: Hű de egyre gondoltunk. Olvasgatva a kommenteket. Pár év múlva meg fizethetni lehet a megnézésért.
Boszi27
@papa.49: ... de Tiziano jobban tetszik, akkor miért venné meg Munkácsyt? Hagy döntse már el a köz pénzéért hogy melyiket veszi meg!! :)))
Bercifiu
Mikor rúgják már ki ezt a barmot? Mire véget ér a mandátuma, az állampolgároknak kell befizetni a Béke Kölcsönre, hogy legyen pénz a bankba.
eszegfu
@kamazuka: 22:29 Ha kicsirázod és több részre vágod, utána ugye elülteted földbe?
papa.49
@Boszi27: Mert Munkácsy az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb magyar festő csupán csak ezért, és a három legnagyobb festménye itt lehetne nálunk!!!
eszegfu
@Bercifiu: 10:22 De lesz sok festménye, ingatlana, iskolája az MNB-nek...ami ugye közös vagyon. Ezekbe ugyan nem lehet "beleharapni", igy végső megoldás lehet csakugyan a Béke Kölcsön. Tulajdonképpen a Kincstárjegyek is az államnak nyujtott kölcsön-féle ügylet.
Cicamama55
@Horizont: Nem is szoktam, alapjáraton egy türelmes ember vagyok...Na de most már nagyon elszakadt a cérna! Azóta már bevallottam a Jézuskával a bűnömet. Azt válaszolta, hogy fiam, ez csepp a tengerben! :)
Cicamama55
@Cicamama55: szóval azt akartam írni, hogy megbeszéltem a Jézuskával...
F_Viktor
@papa.49: Írod:
"...a három legnagyobb festménye itt lehetne nálunk!!!"

Munkácsyt már lezsírozták, a tulajdonosa kénytelen lesz Lézeréknek ingyen beszolgáltatnia.
Lackó50
Van nekik miből. A bankok olyan szemérmetlenül nagy haszonkulccsal dolgoznak, hogy az már felháborító. A bankkártyás rendszert ráeröltették mindenkire és így a fizetésekből lehet nekik is "adózni" (bár ezt ők nem így hívják, hanem kezelési költség, ... stb.) A lényeg hogy mindenkitől lehúzzanak valamennyit. Ha nagyobb tömeg felmondaná a bankszámláját, akkor volna baj a házuk táján. Rögtön sírnának, hogy tönkre mennek és akkor aztán megáll az élet. Érdekes módon a bankkártya előtt is volt élet. Mindenki kézbe kapta a fizetését és a bankok segítsége nélkül is tudta kezelni.
mariaberta
@Bercifiu: És emlékszel, Orbánék mit műveltek Simonnal?Csak azért nem minősítek, mert a moderátor kitiltana a stílusom miatt.
pbalage
na. új ötletem van: minden állampolgár szobájába legyen kifüggesztve az eredeti mű,
(természetesen a hajléktalanokat kizártam)
Namost akinek van hajléka, (kb 4,5 millió hajlék van, amúgy elég nehéz kinyomozni)
annak a szobájába legyen kilógatva 7,008 másodpercre, 120 év alatt talán megvalósítható lesz, ha sietnek.

Mindenki egyenlően részesül az élményből 120 éven belül, egy csapatom éjjel-nappal járja az országot a csodaszép pingálmánnyal.

Ha valaki a festmény kiakasztásának időpontjában nem tartózkodik otthon, nem élvezheti a szerzeményt.

Matematikailag természetesen alá tudom támasztani a számításomat.
kamazuka
@eszegfu: Igen!De mi momentán nagyobb cserépben!
eszegfu
@kamazuka: Köszönöm ezt az ötletet! Nekem a "szabad" földben nagyon nagy darabokat termett, igy azokat a köv. évi ültetéskor sajnáltam volna elültetni, inkább megettük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.