Hála az új infótörvénynek, fizetnünk kell azért, hogy ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy jól költik-e el a pénzünket az állami szervek. Most kiderült, hogy egészen horribilis összegeket is elkérhetnek bizonyos adatokért – írta meg a 444.

Történt ugyanis, hogy az LMP-s Sallai R. Benedek közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzeti Földalaphoz. Ők ennek készséggel is eleget tettek volna, amennyiben a párt fizet nettó (!) 7,7 millió forintot. Igaz, ezért cserébe is csak olyan dokumentációt kapott volna Sallai, amiből kitakarják a földhasználatra pályázók személyes adatait, és amely nem tartalmazza az egyetlen lényegi információt, a bírálati jegyzőkönyveket – írta az újság.

Miután az LMP-nek nincs ennyi pénze, ezért most adatigénylésüket a kormánytagokra és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vezetőire szűkítik, hátha azt kevesebbért is kiadják nekik.

A politikus sajtótájékoztatóján arról is beszélt: szerinte azzal, hogy a Földművelésügyi Minisztérium a napokban nyilvánosságra hozta, hogy Sallai testvére és sógornője is kormánytisztviselőként dolgozik, megfenyegették őt.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kamcsatka
Szeretném felhívni a finnyás magyarok figyelmét arra, hogy itt egy diktatúra épül. Tanult emberek Is bizonygatják számunkra hogy ez itt nem következhet be /Unió,Európa nem hagyja, stb. / Van egy rossz hírem, kedves magyar állam-polgártársak, ez a rezsim miattunk létezhet ezzel a fél ázsiai szörnyszülöttel az élen.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
Na b@ssza meg a borz !!! kezdődik ! Igaz agyatlan fanok !! ? Lehet megint okoskodni és megmagyarázni hogy a beton vályú elrohad !!
zöldszem
Na baxki, nekem meg minden évben ingyen kell, adóbevallás készítenem!
Azt a jó @va any...at.
Nem xaroztak, pikk-pakk megszavazták, Áderkáder aláírta!
Természetesen, a Jobbik mint ellenzéki párt simán megszavazta!
Dr. Felipe
Elvtársak!

Akkor hogy fogjuk megtudni elvtársak hogy melyik oligarcha mennyi állami földet nyúlt le ha ki vannak takarva a nevek? Akkor hogy fogjuk így majd kiosztani a börtönéveket ha nem tudjuk hogy kinek mennyi jár.
pbalage
@Dr. Felipe: hát úgy, mint például az ukránoknál.
Odamegy a baromi ideges állampolgár, megnézi melyik vaddisznónak van arany vécékeféje.

Lenne ám nyavajgás, mikor kérdi az egyszeri forradalmár:
"hunnan-e?"
"aznemisúgyvót"
"háakkóhogyan?"
"tejjesenmáshogyann"
"akkóneszenekedehune teseszarótöbbet"
human
Köszönjük Ádár Jánosnak, a vízügyis ENSZ főtitkárjelöltnek, hogy még csak egy helyesírási hibát sem talált ebben a törvényben.
Csak idézni tudom pbalage-t: a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2F38.media.tumblr.com%2Ftumblr_meml1gl24s1rlxtkvo1_500.gif&key=XWn3ZjbbitVuhXr0bsuF5w&w=600&h=281
nezelodo
Na ilyen áron nem fogjuk megtudni ezután hogy mikor etetnek a menzán, az öregotthonban stb állatorvos nem látta, haverok által előállított lépfenés húst, mint ahogy különösebb visszhang nélkül elsikálta a miniszteri barát.
Kamcsatka
Szeretném felhívni a finnyás magyarok figyelmét arra, hogy itt egy diktatúra épül. Tanult emberek Is bizonygatják számunkra hogy ez itt nem következhet be /Unió,Európa nem hagyja, stb. / Van egy rossz hírem, kedves magyar állam-polgártársak, ez a rezsim miattunk létezhet ezzel a fél ázsiai szörnyszülöttel az élen.
kkalman
A "ne zavarj, lopunk" törvény működik. Működni is fog, amíg ez a tolvaj bagázs lesz hatalmon. És ha a másik, nagyon nemzeti csürhe kerülne hatalomra 2018-ban, akkor is tovább élne, hogy a kiéhezettek is jóllakhassanak. Együtt szavazták meg, és G.Vicctor másik iker testvére G. módon, gondolkodás nélkül aláírta.
Papuska1
Ezek szerint az adat összegyűjtése, rögzítése a megfelelő adathordozóra és az átadás ennyibe kerül. Csak azért jelzem, mert a törvény szerint pontosan el kell számolni a költségekkel, és külön bevétel ebből nem keletkezhet. Ha most egyesekhez hasonló liberális demagóg lennék, azt tenném hozzá, hogy "na látják mennyibe került a sok felesleges és értelmetlen adatigénylés, mondjuk egyszerű, a témával kapcsolatos kérdés helyett. Igy lehetett obstrukcióval milliókkal feltornázni a bürokratikus költségeket!"
Desischado
Nem véletlenül lett ez a "törvény" létrehozva! Így szépen el lehet tussolni, hogy ki mennyit lopott! A jó curva édes...anyjukat! Mocskos férgek, áderrel és orbánnal az élen! Mondtam már régen, hogy ádertől nem várhatunk semmit! És a jobbik is simán megszavazta! Ők is kimutatták az igazi arcukat már sokadjára! Gratula a jobbikos szavazóknak is! Mondom én mióta, hogy egykutya a fidesszel!
kkalman
@Desischado: A Jobbikot a fitymaszból valamiért kihullott fitymaszok alkotják, és sokkal radikálisabbak, mint a "szülőpártjuk" volt, mikor jobbik lettek.
Desischado
@kkalman: Tökéletesen igazad van, kedves barátom!
nezelodo
Látszik, hogy ezek a fidesz-keresztények a Mézga család filmeken nevelkedtek. Egy az egy ben alkalmazzák Mézga Aladár faterjának adott konzerv válaszait. "Egy forintért megmondom!" Mivel a fijjuk mernek nagyot álmodni, mindjárt hozzádobtak az egyhez még hét-nyolc nullát, hát ennyiért megmondják, amit ők akarnak, nem amit kérdeznek.
Lehetne az ügymenet egyszerűbb is ha kérdez az a mulya ellenzék valamit a nagy házban. A mi C.Bronsonunk előre schmittljen alá egy csomó biankó törvénytervezetet, és bajuszos elnök meg úri módon töltse ki ott helyben, és máris kész a törvény mit, mennyiért mondanak meg, ha akarják.
mate03
@Kamcsatka: Szebben nem lehetett volna le írni,hogy a kurva anyátokat,szemetek!
rosalinda57
Közérdekű adat igénylást nem kellene díjtételhez kötni. Ez a korrupció leplezése csak. Ha tiszta lenne a dolog, akkor nem kellene érte fizetni. Akkor a vizsgálandó személy vagy szervezet azt mondaná : "Állok elébe !" - de ez nincs meg, csak a mutyi.
Freewolf
Maximálisan támogatom ezt a módszert! Aki kíváncsi az adatokra, fizesse ki azok munkáját, akiket dolgoztat vele! Ez így korrekt!
pbalage
@Freewolf: gondolom te is kétszer szoktál fizetni a medvének a velőscsontért, azért kell, hogy így működjön ez is.
Freewolf
@pbalage: Az iratok digitalizálása, másolása gyakran több ember több napi munkája! Nyugodtan megkérheti bárki az adatokat, de fizesse ki az államigazgatás munkadíját!
nyanya001
Úgy gondolta a maffia kormány, ezzel elejét veszi, hogy a mutyik kiderüljenek !
Ezt csak a hasonló erkölcsűek támogatják !
pbalage
@Freewolf: az iratok eleve digitálisan keletkeznek, ez nem az állatkerti ragadozók ketrece,
ahol nyúlvérrel körmölik őket a betonpadlóra.
Freewolf
@pbalage: Valakinek, valakiknek csak össze kell állítani! Fizessen csak akinek kell!
pbalage
@Freewolf: már ki van fizetve, az a gond, lupus.
De elfogadom, hogy kevesebb az agysejted, mint egy átlagos embernek, rendben van.
Freewolf
@pbalage: Biztos nehezen megy annak a megértése, hogy pl a csomagküldők is lekérik az állampolgárok címeit és fizetniük kell érte. Pedig azok a címek is megvannak, nem akkor készitik el őket! Na, tanult barátom, erre mit lépsz?
pbalage
@Freewolf: a lépésem egyszerű: a csomagküldőknek nincsen meg az állampolgárok címadatbázisa, az államnak viszont megvan.
A kettőt ne keverjük, mert a csomagküldőktől valóban lehet pénzt kérni, az legális.

Lefordítom egyszerű kutyanyelvre:
Pl.
Farkas vagy mondjuk egy állatkertben, az igazgató (állampolgár) megkérdi az alkalmazottaktól, hogy mennyi velőscsontot kaptál. A főnöknek megmondják, nem kérnek tőle pénzt, mert az nem lenne oké.

Ám ha mondjuk ezt az állatkertlátogatója (csomagküldő) kérdezi meg, attól simán lehet pénzt kérni.
Freewolf
@pbalage: Miért ne tudhatná meg a csomagküldő a címeket. Ki is adják nekik és hopp, már fizetnek is. Itt a földpályázat teljes dokumentációja kellett valakinek és tessék megkapja, ha fizet! Egyszerű, mint a faék! Én támogatom! Aki kötözködni akar, ne dolgoztassa feleslegesen a hivatalokat! Fizessen, aztán turkálhat kedvére!
nezelodo
Azért tetszett az egyik import szófosó államtitkár nyilatkozata az adatkikérés díjáról, mint mondta, "jelképes összeg". Így már értem, mert amikor hallottam egy ilyen ipsét, azt mondta, hogy ha nem jön be napi egy milla már rosszul érzik magukat, ott az "illatos dombon"... Persze ennyihez szoktak, és az illeték valóban jelképes összegű nekik.
kata53
@Freewolf: Ha senki nem kér ki semmilyen adatot, akkor a Közigazgatás fizetett munkanélküli?
kukac50
Ha a kormány minden adó forinttal elszámolna az adófizetők felé, nem lopnának akkor nem kellene adatokat kérni! A diktátor ezt miért nem teszi bele az alaptörvénybe?
Toby
A mocskos bűnöző, közpénzherda patkányok nem akarják, hogy az adófizetők lássák a "működő reformokat " !
Mészéros Kikötő Építő Mangalicza jól (el) van ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.