Hiába kérte több jogvédő szervezet is (TASZ, Transparency International, K-Monitor), hogy ne tegye, az államfő szombaton aláírta az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény módosítását – írja a hvg.hu.
Ennek segítségével előzetes költségtérítést állapíthat meg a közfeladatot ellátó szerv a közérdekűadat-igénylés teljesítéséért.
Az említett szervezetek azt kifogásolták, hogy a törvénymódosítás lehetőséget teremt arra, hogy az állami és önkormányzati szervek és az állami vállalatok "tetszésük szerint" akár nagy összegű költségek megfizetésére kötelezzék a közérdekű adatokat igénylő polgárokat.
Péterfalvi Attila adatvédelmi hatósági elnök szerint aggodalomra semmi ok, ennek rendszere pedig majd szépen lassan kialakul.
50 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Már több ízben bizonyította hovatartozását, így hozta a formáját, mint mindíg. Számomra palikával egy szintre került. Ennyi és nem több.
ui.: Nem véletlenek a 'kis'betűk, mert még a nagyra sem méltóak.
Ha valami közérdekű, akkor miért kell fizetni érte?Tudom! Csak..
Közérdekű!!! olvastad értetted, áderkáder. Közérdekből Fidesz érdek!...
És Ádertől mit vártunk? Ő is Orbán édes testvére.
Ezzel folytonos más baját búsuló rinyával csal magatokat járatjátok le.
Szerintem azért is látom jónak az ilyent mert gondolom valamennyire megszűnnek az úgynevezett kiszivárogtatott hazugságok
Közérdekű adatokért fizetni? Nem csak, hogy fizetni, hanem egyszerűen közzé kellene tenni a sajtóban. Mindenféle kérés, fizetség nélkül!
A közérdekű adatokért fizetni, 10-50-80 évre titkosítani? Ha egy üzlet tiszta ott nincs mit titkolni.
Ugyan akkor pl. telepofával ordítani, számoljon be az Altus az ügyködéséről, Számoljon el Szijjártó miből vett házat, Simon ügy ...
Nekem, neked mint magánembernek, minden évben adóbevallást kell tennem az állam felé.Ha Te ajándékba veszel nekem egy :)))))yacht-t azt be kell vallanom. A közérdekű adatokat meg pénzé. Akkor elvárhatnánk, hogy az állam fizessen nekünk az adóbevallásé!
Tényleg, mennyit fizetsz, hogy a füledbe súgjam az "igekötők jelentését"?:)))))
szerinted melyik közérdekűbb ügy a Lázáré vagy a Szilvásiéké ?
2/3 2/3... Minden hatalom a kezükben volt (jobbik miatt) van! Olyan törvényeket hozhattak volna amilyet akarnak. Miért nem oldották fel a titkosításokat??? Hmm III/III, vagy Szilvási stb...Mert...csak...! Nem, hogy feloldották volna, az eddigieket, még tovább építették, építik maguk köré a bástyát, hogy falazzanak egymásnak, Ebben egyetértenek a maffiázáskor összezárnak, nincs ellenzék, ilyenkor egy a kuckó a kemencével!
Nem azt akarom, hogy úgy gondolkodj mint én, azt szeretném , ha gondolkodnál.
Az ,hogy az előző kormány lopott, csalt, hazudott, nem jogosítja fel ezeket, hogy ők is ezt csinálják. Remélem nem úgy gondolod, ha az MSzP lopott az baj, ha a Fidesz nem.
Szerintem az összezárás innen alulról teljesen másképp látszik sőt nem is az látszik.
Ha egy párt nem támadja a másik határozatát az nem összezárást jelent hanem azt hogy nincs rajta támadási felület.
...és hogy gondolkodok-e ...nem, itt csak ti vagytok azok akinek van agya van esze van becsülete ...a magam félék egy sunyi, gazember maffiabérenc...és köszi, hogy néha emlékeztetsz rá...
Az, hogy előző kormány vagy mostani kormány...egyiknek nyalni a seggit a másikat meg baszogatni mi a különbség ?...ezért vonult a tömeg a múlt szombaton...
azon csodálkozok hogyan találtok kalapot az okos kis fejetekre.
ma, 16:05
Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam,(írtam) de bevallom sokkal jobb a beszélőkém, mint az írókám. Ezért, a gondolatom rég megelőzi az írásomat.
Az összezárás helyet talán jobb szó az egyetértés. Akkor, ha saját javadalmuk költségtérítésük a tét teljes az egyetértés. Feloldás, nem lesz soha, mert mindnek van vaj a fején. A magadról írt jelzőket, én soha nem mondtam(írtam)
"Nem azt akarom, hogy úgy gondolkodj mint én..."
Ezzel pont azt sugalltam, hogy legyen saját gondolatod, elved, azt hogy gondolkodj, pedig azért írtam, hogy, ha egyszer valaki az általad mondott/írt véleményt megcáfolja gondolkodj el rajta nincs-e igaza. Nekem az a furcsa egy egy párt szimpatizánsba, hogy soha semmire nem mondja, ez tényleg nem egy jó döntés. Egyetlen fórumon sem sértettem meg személyében, olv.társ-.at.
".a magam félék egy sunyi, gazember maffiabérenc...és köszi, hogy néha emlékeztetsz rá..." ???Én ilyet írtam valahol, nem én nem, sem neked sem másnak. Soha nem használok ilyen jelzőket egyetlen olv.társ.- sal, csak azért mert az egyik vagy másik párt szimpatizánsa, vagy mert más a véleménye.
Azért, még egyszer megkérdezem, tényleg 100% egyetértesz azzal, hogy a közérdekű információkat ezek után pénzért szolgáltassák ki? Az én meglátásom az, hogy pénz nélkül, és fizetség ellenében sem fogunk megtudni semmit, azokról az ügyekről, amibe politikusaink nyakig benne vannak. Legyen szó bármelyik pártról!
Sajnálom, hogy félre értettél, és kiélesítetted irányomba kardodat.
Most a Fidesz van a kormányon ő hoz intézkedést, amikor az MSZP volt akkor ők hoztak, akkor is volt ami tetszett és akkor is volt ami nem, Amúgy az ilyen vita nem arról szól, hogy valamelyikünknek igaz van vagy nincs ugyanis nem mi hoztuk a döntést és még hatalmunkban sincs azt visszautasítani csupán megírjuk a szerény véleményünket, tehát vitatjuk más döntését.
Az aki beleéli magát szerintem buta.
A jelzőkkel kapcsolatban...tényleg nem mondtál ilyeneket csak valahogy úgy fogalmaztál hogy ezeket is ki lehetett érteni belőlük. Nem haragszom ezért mert nem is volna értelme. Szerinte a vita addig vita amíg különböznek a vélemények, az amikor egyik leír valamit és a másik elkezdi azt dicsérni, hogy jaj de okos jaj de igaz az a seggnyalás. A vélemény egyezhet de ha valaki nem tudja azt a saját érzelmei szerint leírni akkor csak mint árnyék létezik.
.Azt is sajnálatosnak tartom, hogy bár itt mindenki pártfüggetlenként jeleskedik soha egyetlen olyan észrevételt sem láttam ami ne a mai kormány ellen lenne ,ne Orbánozna vagy ne gyalázná azt aki az ellenkezőét írja. Sokszor nekem sem tetszik sokminden, tehát ugyanúgy mázolhatnám az okosságokat mint akárki de nem teszem mert nem szeretnék az ilyenekkel egy közösséget alkotni.
..és a közérdekü dolgok...erre csak akkor tudok konkrétan válaszolni ha tudom mit értesz alatta. Amúgy általánosságban igenis ha valaki valami információt akar azt vegye meg vagy járjon utána de ne legyen kötelező, hogy az ingyen szerzett valamivel ő kereskedjen.
Minden más ami közérdek és az a nagyközönségre tartozik valahol le van közölve, tehát külön személyes infónak nincs értelme.
Érdekességképpen ott van az említett ügy vagy hogy mást is...
Na, nem baj, majd megírod talán...
írod:"Most a Fidesz van a kormányon ő hoz intézkedést..."
Így általában, a cikkek is róluk szólnak, most akkor, nem a cikkről és az abban szereplő személyről kellene kifejtenünk a véleményt?
"Minden más ami közérdek és az a nagyközönségre tartozik valahol le van közölve, tehát külön személyes infónak nincs értelme." Én úgy gondolom, ha ez tényleg megtalálható akkor nem firtatja senki, és nem is fizet érte. Lehet, hogy én vagyok értetlen, de itt közérdekről van szó és nem személyes infókról, mint írod. És most egy olyan törvényt írt alá, hogy a közügyekről, csak térítés ellenében adnak ki felvilágosítást. Kérlek, homályosíts fel, én két külön fogalomnak gondolom, a köz és a személyes infót.
"Ne nyafogjatok, ti úgysem kértetek eddig se egyetlen adatot sem és gondolom ezután sem fogtok, aki meg kíváncsi az igenis fizesse meg."
Elárulok neked egy titkot, INGYEN!
A közérdekű, ismétlem: KÖZÉRDEKŰ adatokat a mindenkori kormány köteles a választópolgárok, az adófizetők, sőt az ország teljes lakossága számára nyilvánossá tenni.
Nem mindenhol.
Diktatúrákban nem.
Demokráciákban igen.
Ergo: Magyarországon nincs demokrácia.
A tököm sem kíváncsi orbánrasi és tiborcka szerelmi életére, mert az MAGÁNÜGY!
Na de az már KÖZÜGY, hogy milyen jogon, milyen módon kaszálnak milliárdokat közpénzből! Azt, hogy ezt trócsányi igazságügyi miniszterként, áder közt.elnökként elfogadta, javasolta, aláírta, akkor ez már tényleg az ország tisztességes állampolgárai számára az erkölcsi halálos ítélet.
Közérdekű adatokat illene cenzúrázatlanul, ködösítés és kozmetikázás nélkül megjelentetni a Magyar Közlönyben. Akit érdekel, elolvassa, akit nem, nem. Na, de hogy egy oknyomozó újságíró fizessen közérdekű adatokért, olyat még a vénisten sem látott!
Addig amíg az állam fizette a költségeit addig esetleg közérdek, ha az mert ő egy miniszter ezért vannak olyan tárgyalásai ami biza nem közérdek tehát a költség része az de miután kiperkálta a lajbizsebből attól errefelé már az sem az...
Jobban belebonyolódva a pályázati adatok nem közügyek tehát az hogy ki nyert vagy ki miért nem az csak arra a félre tartozik aki részt vesz benne és nem egy kutyafarkú idiotizmusra.
Egy oknyomozó újságíró meg szerintem nem a közlönyökből okul hanem a saját tapasztalt nyomozói munkája révén. Az ilyen problémák meg vitathatóak de csak akkor ha tudod legalább nagyvonalakban hogy mit is akarsz...mert csak úgy hangoztatni a közérdekes igényeidet hogy fogalmad sincs, hogy mi is érdekel elég nehéz megválaszolni.
Nem közügyről, hanem közérdekű adatokról van szó,
bár lényegét tekintve mindegy!
A közérdekű adatok a köz ügye!
Az adófizetőket köteles tájékoztatni a kormány a közérdekű adatokról, amelyek lehetnek pályázatok elnyerése, foci sazkosztályok támogatása, Alsó-Bivalybasznád devizahitelének az állam, azaz az adófizetők általi konszolidálása, gyakorlatilag minden, kis naiv cicamica!
ezeket mindig közölték, hogy kit mennyivel pumpáltak csak te nem olvasol olyanokat.
Ezért is kristálytiszta, hogy egy ötperces vállalkozás milliárdokat tud invesztálni klf.bulikba, azokból milliárdokkal kiszállni úgy, hogy továbbra is milliárdokkal gyarapítja a vagyonát...
Na, nem teszem miattad tönkre az éjszakámat, hidd, hogy mindenki hülye, akit ti annak néztek, csak ti nem!
meg a hozzád hasonlóak is,
--hogy nyugtatót szedjek. :)
Életemben nem szedtem, bár okom lett volna rá bőven.
Atyúristen, ezt nem is olvastam!
Te tényleg nem vagy méltó rá,
hogy épelméjű emberek megpróbáljanak észérvekkel hatni rád!
Új hozzászólás