Gyurcsány Ferenc  pár napja menekülteket fogad be otthonába, amiről cukiskodó fényképek is készültek. Most felesége, Dobrev Klára is megszólalt az ügyről Facebook-oldalán.

A bejegyzésből kiderült: vasárnap este telefonáltak nekik, hogy egy szír 7 hónapos terhes asszonyt mentő vitt kórházba. A Déli pályaudvaron maradt a férje 6 kisgyerekkel és a feleség két húgával. Napok óta nem ettek rendesen, hetek óta nem aludtak nyugodt körülmények között, fürödni, mosni sem volt lehetőségük.

Dobrev Klára is megszólalt a menekültek befogadásáról: "Na, akkor elsírtam magam…"Forrás: Blikk.hu

Dobrevék ekkor ajánlották fel, hogy befogadják őket:

A férj óvatosan mondott igent, látszott rajta, hogy fél, aggódik. Nem beszélt nyelveket. A gyerekek mosolygósak, szégyenlősek, aranyosak.

Kézzel lábbal és a “google translate” programmal próbáltunk beszélgetni. A szír török határ mentén fekvő kis városból jöttek. Az apa kamionsofőrként dolgozott amíg lehetett. Bombáztak, lőttek, de az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor az 5 barátja közül 3-at felakasztottak az utcájukban. Felpakolta az egész családot, mindent eladott fillérekért a háború mindenhol jelen levő hiénáinak. És minimális pénzzel, csomaggal elindultak. Fásultan, fáradtan érkeztek Magyarországra. Nagyon kevés segítséget kaptak az úton. Az édesanyát kiengedték a kórházból, kiderült, hogy nincsen nagy baj, csak megijedt a rendőröktől és kutyáiktól.

Amikor hazaértünk az első útjuk a fürdőszobába vezetett. Ugye el tudjátok képzelni, hogy milyen érzés hosszú hetek után rendesen zuhanyozni, hajat mosni. A fiú gyerekek gyorsan feltalálták magukat, Tomival fociztak a kertben, a lányok rajzoltak és felváltva mentek fürdeni.

Gyorsan összeszedtük a koszos ruháikat és igyekeztünk mindent kimosni, és tiszta ruhákat adni nekik, Feri a kedvenc kockás ingét adta oda, én meg a terhesruháimat, hogy nyugodtan vigyék el azokat, amik kellenek nekik. (sajnos akkor még kisgyerekruháink nem voltak) Hajnali kettőig ment a mosógép. Az este folyamán Hassan, az apa kétszer elkönnyezte magát. Elfordult, hogy ne lássuk, olyan kevés emberi gesztust és segítséget kaptak az elmúlt időben!

Feri főzött csirkét, rizst, humuszt, zöldségeket, hogy hónapok óta először végre jól lakjanak, megdöbbentő volt azt látni, hogy milyen fegyelmezettek voltak a gyerekek, kopogott az éhségtől a szemük, de megvárták még mindenki szedett magának az ételből, jó étvágyat kívántak egymásnak és csak utána láttak hozzá az evéshez.

Másnap reggel Feri elment bevásárolni, közösen megreggeliztünk, csomagoltunk élelmet, vizet, és odaadtuk azt a pár játékot, amikkel a gyerekek játszottak. Édesanyám és egy barátnőm elvitte őket a Budafoki útra a Bevándorlási Hivatalba. Rémes volt otthagyni őket! Forróságban, tömegben.

Búcsúzáskor az édesanya lehúzta az ujjáról a jegygyűrűjét, az utolsó értéktárgyát, és mindenáron a kezembe próbálta nyomni. Közelharcot vívtunk, mondtam, hogy nem fogadom el. Mikor hazaértünk akkor vettük észre, hogy a két szobát katonás rendbe tették, a lehúzott ágyneműt összehajtogatták, és a kupac tetejére a gyerekeknek szánt játékokat tették, nem vitték magukkal. Na, akkor elsírtam magam…

- zárta sorait az exminiszterelnök felesége.

53 hozzászólásarrow_drop_down_circle

patkószeg
Én nem vagyok egy könnyen síró ember, de becsülettel megmondom, a végére majdnem elsírtam magam. Minden megbecsülésem a családé, mindkét családé - a menekülteké is, hogy emberek tudnak maradni a legnagyobb embertelenségben, bajban, szenvedésben is; és Klára családjáé is, hogy van szívük, és adni tudtak a bajban másoknak is. Ez nem pártszimpátiáról szól, hanem arról, hogy Emberek vagyunk-e vagy sem.
Hetek óta ég a pofám a hitványabbnál hitványabb magyar nagypolitikai húzások miatt - most először egy kicsit szabadabban tudok lélegzeni és végre nem szégyellem, hogy magyar vagyok. Köszönöm, Klára!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Mit is lehetne erre reagálni ? Az Emberek, Emberek közé kerültek ! Pont !
verum
Csak azt tudom mondani, le a kalappal.
Sok szerencsét kívánok a családnak is!
lampa laz
@Toby: ettől jobban nem lehet megfogalmazni :)
patkószeg
Én nem vagyok egy könnyen síró ember, de becsülettel megmondom, a végére majdnem elsírtam magam. Minden megbecsülésem a családé, mindkét családé - a menekülteké is, hogy emberek tudnak maradni a legnagyobb embertelenségben, bajban, szenvedésben is; és Klára családjáé is, hogy van szívük, és adni tudtak a bajban másoknak is. Ez nem pártszimpátiáról szól, hanem arról, hogy Emberek vagyunk-e vagy sem.
Hetek óta ég a pofám a hitványabbnál hitványabb magyar nagypolitikai húzások miatt - most először egy kicsit szabadabban tudok lélegzeni és végre nem szégyellem, hogy magyar vagyok. Köszönöm, Klára!
verum
No, ezek után már napnál világosabb, hogy az egész lehetetlen helyzetről Gyurcsány tehet.
Mert ő hívja ide és csábítja ide a menekülteket.
A nagyvezírnek már nem is kell tovább indokot keresni, megvan a megszokott bűnbak.
izo
@dr lópicigáspár: Igen a mi pénzünkből jótékonykodik!
hetöndöe
@izo: Gyurcsány Ferenc kb. tíz éve nem vesz fel fizetést a magyar államtól de ez ne zavarjon a hányásban.
izo
@hetöndöe: De azért a 120 millió! osztalékot felveszi ez meg téged ne zavarjon !
Eriksson
Kérem ne vegye senki gonoszságnak vagy rosszindulatnak, de nekem elsőre az jutott eszembe erről a családról, hogy mekkora felelőtlenség terhesen, gyerekekkel nekiindulni, sok ezer kilométeren keresztül hurcolni őket a bizonytalanságba.
Szeparepa
Fletó nem ma jött le a falvédőről. Tuti biztos, hogy alaposan lecsekkolta előbb azt a családod, nehogy kígyót vegyen a mellére... megvannak rá a kapcsolatai... és így ha biztosra mehet, akkor nagy dobás, mert egyszerre jót tesz (talán akár még ez is motiválja), de kiváló reklám, príma kommunikációs, propaganda fogás... rám hat ez a trükk, ha trükk, ha nem trükk... most jobban kedvelem ezt a szélhámost mint eddig...
papa.49
,,Felelőtlenség így elindulni,, mert a másik alternatíva, hogy elvágja valaki a torkod, hát ehhez már nem kell semmit hozzátenni)))))))))))))
micfild
@Szeparepa: Aha.. kampány.. amennyire gyülölik a magyarok, ezeket a szerencsétleneket, majd pont ezzel fog gyurcsány jó pontot szerezni.
Boszi27
@izo: Úgy látom rád fér egy kis felvilágosítás. Az osztalék részvénytársaságok esetében az adózás utáni nyereség, amiről a tulajdonosok döntenek hogy mit csinálnak vele. Visszaforgathatják a vállalatba, vagy kifizethetik a tulajdonosoknak, a részvényeseknek részvényeik arányában. Tehát cégen kívülieknek semmi köze hozzá.Úgyhogy Gy.F. a saját pénzét költötte. A többi politikusról nem hallottam, hogy akár 1-2 karton ásványvizet vittek volna adományként a Keletibe.Egyébként nagyon szép, emberi gesztus volt Gyurcsányéktól, nekem még most is folyik a könnyem. Borzalmas ami a világban történik
Boszi27
@EGO: Kampánynak sem undorító. Undorító kampány az, ami az ellenfél morális kicsinálásán alapszik. De ízlések és pofonok közt különbség van..
Dr plágium
Úgy érzem most az a probléma, hogy segítenek. Pedig ha csak 1-1 napra vagy éjszakára befogadják Őket az máris nagy segítség. Tudnak tisztálkodni, ÁGYBAN aludni, enni...
ha csak egyetlen éjszaka is.
Lehet köpködni Fletóra, de talán követni kellene a példáját azoknak akiknek erre lehetőségük van. A mi ellopott pénzünket erre is költhetnék!
Jozefina
Lehet gyurcsányozni!!! Hajrá Klára, hajrá Feri!!! Ti legalább emberséges EMBEREK vagytok!!!
izo
@Boszi27: Azért ismerd el valamit nagyon tud ez a feri, hogy az elmúlt 25 év alatt olyan birodalmat lopott össze amiből évi 120 milló azaz havi 10 millió jövedelme van!
emerencia
@papa.49: Anyukám 8 hónapos terhes volt velem '56 őszén. Idősebb testvérem fültanúja volt, hogy nagy vitatkozást követően döntöttek úgy, hogy nem élnek a felkínált lehetőséggel és nem hagyják el a hazájukat pedig egyértelműen életveszélyes helyzetben voltak. Szerencséjük volt, a forradalmat követően békében élhettek tovább. A mi generációnk pedig számukra hosszú szép öregséget és utódainknak normális gyerekkort biztosított.

Mindezért cserébe manapság mi már csak un. "Ratkósok" vagyunk, akiknek végkimerülésig kell dolgoznia vagy ellátatlanul, ill. segélyből vegetálni a várhatóan többségünk számára nyomorúságos öregségért egy ledolgozott élet után...

Mi ebből a tanulság? Egy fizikai erőszakkal terhelt válságos élethelyzetben hosszú távra gondolkozva nincsen jó válasz a menni vagy maradni kérdésre.
Strong
Kedves Ferenc,

Ha nem kampányolsz ezzel, akkor kérlek (nem tanácsként mondom) figyelj egy kicsit:

Szerintem legközelebb ha ilyen előfordul, akkor név nélkül, arc nélkül - fizess ki egy szállást, étkezéssel a családnak egy panzióban. (esetleg küldj nekik valamennyi pénzt)
A Bibliában a szamaritánus is ezt tette a bajbajutottal...
Eriksson
@Boszi27: Nem a menekülés jogosságát vitatom, hanem a mikéntjét. Elmondanám, ha egyáltalán érdekel valakit, hogy én hogy tennék hasonló helyzetben: A háborús övezettől eltávolodva átvészelném a helyzetet, hogy aztán minél előbb visszatérhessek hazámba. Mert az ember bárhová menekül, soha sehol nem lesz otthon, mindenhol csak mocskos bevándorló marad az ottaniak szemében. És ezen nem változtat az sem, hogy néhányan szívesen veszik a jelenlétüket.
Boszi27
@Eriksson: Jó ezt most a képernyő előtt így gondolod, de élesben sokk, pánik rémület, félelem nyomása alatt lehet arra törekednél, hogy minél messzebb kerülj. Soha ne tudjuk meg mit lépnénk hasonló szituban..
hetöndöe
@izo: Az nem közpénz te retardált,tényleg ennyire sötét vagy?Hány év alatt jártad ki a nyolcat?Húsz?
Eriksson
@Boszi27: Nem akarnék hasonló szituba keveredni, de bármikor előfordulhat a mai világot szemlélve. Egyik oldalról az anarchia, a könyörtelen népírtás, a másikról meg a humanitárius fellépés? Talán azoktól kellene megvédeni ezeket az embereket, akik okozták tragédiájukat, akik ezer kilométereket zavarják őket más világba, más kultúrába, amiből sohasem lesz békesség, de erről szó sincs. Itt esszük egymást, holott a megoldás kulcsa nem nálunk van.
1magyar
@patkószeg: Szép, szép, de az erdélyi magyarokat elutasítják, pedig azok is olyan szegények,nincstelenek mint ezek a négerek.
izo
@hetöndöe: De ahogy megszerezte a vagyont amiből a 120 millió osztaléka van az közpénz volt," miazhogynagyonis"!
hetöndöe
@izo: Mert te már csak tudod.:-)
Több száz feljelentés ellenére semmit sem találtak nála,tehát csupán fitymaszos fantazmagóriáknak tűnnek a lejáratására kreált ügyek.
Az általad favorizált jobboldal módszerei a Rákosi időket idézi,persze csak az agyalágyultak etetésére alkalmas,ahogy régen is volt.
pistapapa
Azt írják,hogy "Feri főzött humuszt". Jó étvágyat hozzá.
Boszi27
@izo: Lehet, mindenesetre Pápán nincs kisvasút, se stadion, a mai vezetők sokkal rövidebb idő alatt túlteljesítették.. Talán erre utal a szlogen: MO jobban teljesít.
Eriksson
Nicsak, mit találtam a fészen:
www.mindenegybenblog.hu/igaz-tortenetek/muszlim-szulok-azt-koveteltek-hogy
Azt hiszem ez magáért beszél, hogy mi vár európára is.
1magyar
A két kékkendős nő lehet a 2 feleség?
Boszi27
@Eriksson: Én is azt nehezményezem. hogy csak a menekültekről van szó, a lényegről senki, semelyik hatalom nem szól: az okot kellene megszüntetni. Elkeserít hogy megengedi a világ több millió ember elűzését, és még azt akarják hogy az üldözötteket tekintsük ellenségnek. Ennyire jó üzlet a fegyverkereskedelem, hogy az emberből a legundorítóbb vadállat válik miatta? USA és SZU hallgat Európa szerencsétlenkedik hogy hová tegye a menekülteket---
Jankó123
@izo: ma, 08:37, és ma, 10:49

Érdekes!
Valahogy, az alábbi hírnél nem olvastam tőled ilyen, vagy ehhez hasonló hozzáröfögést!
Vagy, szerinted ez teljesen rendben van?! Kiszámolod, hogy ez mennyire jön ki havonta? Csupán gázszerelésből, és egy peták közpénz sincs ám benne! :-D :-D :-D

"A tavalyi évvel együtt Mészáros Lőrinc 4,4 milliárd forint osztalékot vett ki a cégből 2010 óta, és ennek döntő részéhez az elmúlt két évben jutott hozzá." ...
"A nemrég közzétett céges beszámoló szerint tavaly a felcsúti polgármester cégéből 1,8 milliárd forint osztalékot vett ki."

mfor.hu/cikkek/1_8_milliardos_osztalek_Meszaros_Lorinc_cegenel.html
Eriksson
@Boszi27: Putyin előre megmondta, csak olyan menekülteket fogad be, akik elfogadják az orosz törvényeket. Az USA még ennyit se, holott mindenki tudja, hogy náluk a probléma gyökere. Európa meg szívóágon, mert senki sem készült fel ilyen inváziójára. Olyan ez már mint a bibliai 8. csapás.
Zsoel
@pistapapa: Biztos hummusz (egyfajta csicseriborsókrém) akart volna lenni, csak nem sikerült leírni.
silber13
@izo: Mi volt közpénz?:-)))))) Na énekeld már el, ki hogyan " közpénzeskedett?:-)) Mint fentebb az a Mészáros nevű, meg a pártszékház árának seggreverője,stb, stb! Errőél vinnyogjál! Minő furcsa, hogy kint volt a segge a gatyából, aztén robbanásszerűen megtollasodott!
izo
@silber13: Szerinted a MOTIM, ösödi üdülő nem közpénz volt?
szaboria1
@izo: Orbán az első parlamenti képviselőség idején kölcsön öltönyben ment, mert olyan szegények voltak. Most meg föld birtokos nemcsak itthon de Erdélyben is.
izo
@szaboria1: Ezt a pártirodában oktatták neked?Persze egyetemen végzett oxforba is járt és nem volt öltönye.Gondolkozz! Lásd még a 1159-es válaszomat!
izo
@hetöndöe: Hogy is van a jobboldal rákosista a balodal meg? Belegabalyodtál tanulmányozd a történelmet!ebbe
hetöndöe
@izo: Te tényeg nem értesz semmit,csak szajkózod az ostobaságaidat,nem hogy a történelmet nem ismered de a szövegértelmezés terén is súlyos problémákkal küzködsz.
Nem is magyarázom tovább,mert disznóknak gyöngyöt szórni badarság lenne.
izo
@hetöndöe: Megártott neked a sok gépnarancs meg a civilhetes!
szaboria1
@izo: Kettőnk közül vajon ki ismerte személyesen? Akik régen itt vannak a propin azok tudják nem félre beszélek.
papa.49
@emerencia: 08:54. re Én 7 éves voltam mikor kitört a forradalom, (nekem mindig az volt) és Pesten a Molnár utcában éltük át, volt Apámnak is ilyen elképzelése hogy menni kéne, de szerencsére, vagy szerencsétlenségünkre nem indultak el a szüleim, mondjuk a öcsém csak 2 éves volt...Viszont a rokonság nagy része szedte a sátorfát és mentek, betegen (tbc.), meg egyéb bajok, mi lett a vége, Apám a forradalom után majd 1 évig betanított munkás lehetett csak a technikumi végzettségével, mert munkástanács elnök volt...'57. tól kezdődően mindig érezni lehetett a hatalom ,,kitüntető figyelmét,, a család iránt, ja és útlevelet is csak a nyolcvanas években kaptam én is...Akik kimentek mind boldogultak, sokkalta jobban mint mink akik itthon maradtak...
lampa laz
@izo: a narancsos udvarban verd a port. Nagy vezéred a poitizáláson kívül semmit sem csinált életében -értsd dolgozott- vállalkozásai sem voltak, mégis az ország egyik, leggazdagabb embere. Tőle meg lehetne kérdezni, hogy akkor miből van ez a fene nagy jólét, bár tudjátok ti is csak számotokra ez elfogadott és természetes.
izo
@lampa laz: Te megsöpörj a vörös sarokba!
lampa laz
@izo: legyél inkåbb izzó, talán megvilágosodsz.
izo
@lampa laz: Ter meg legyél lámpa lázas!
EGO
@Boszi27: Szerintem meg az összes KOMCSI IVADÉK kussuljon, aki az elmúlt 25 évet ELKÚRTA!!! Akár narancs, akár vörös!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.