"Az egész oktatási rendszert látjuk most már veszélyben! Kaotikussá vált minden! Bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban" – ezekkel a sorokkal fordult nyílt levélben a kormányhoz a miskolci Herman Ottó Gimnázium.

A teljes terjedelmében a boon.hu-n közölt levélben a pedagógusok számon kérik például azt, hogy a sok átszervezés miatt már fogalmuk sincs ki az iskolájuk üzemeltetője:

Az önkormányzat, vagy annak egy cége? Valamelyik minisztérium, az Oktatási Hivatal, a POK…? A sok bába között elveszett a gyerek! A GYEREK, merthogy az egésznek róluk kellene szólnia!!! De nem ez történik!

Később továbbsorolják az általuk problémásnak tartott területeket: a folyamatosan változó alaptanterveket, a kísérleti tankönyveket, a nemzetközi felméréseken rosszul teljesítő diákok ügyét, az érettségi követelmények változását. Azt is kiemelik, van olyan gyerek, aki iskolai pályafutása alatt 6-8 újításhullámot is elszenved, a tanárokkal együtt. Közben pedig a pedagógusi munkát érő folyamatos plusz terhek miatt már el sem tudják látni rendesen a valóban fontos feladataikat:

Munkánk minden pillanatát folyamatos ellenőrzés alatt akarják tartani, mintha nem épp a mi munkánk szólna arról, hogy folyamatosan egy osztálynyi gyerek ellenőrzi (természetesen a szülőkkel együtt)! (...) Dokumentumok, papírok, elektronikus adatszolgáltatás… És mikor taníthatunk végre??? Vagy éppen az a cél, hogy a felnövekvő generáció már kérdezni se tudjon?

Soraikat azzal zárták:

Szeretnénk a felnövekvő generációkat jól felkészíteni az élet kihívásaira, hogy képesek legyenek megfelelni a kor követelményeinek! Vegyék ezt segélykiáltásnak, kérjük a felettes szervek és a társadalom támogatását, segítségét!

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
A kormány komolyan veszi a kritikákat. Első lépésben felszámolja a Herman Ottó Gimnáziumot.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Ettől még semmi nem fog változni, mert az eredeti szándék is erre az eredményre irányult.
levarosbukta
T. pedagógusok, ez a kormány azt csinált veletek amit csak akart. Tetszettetek volna legalább akkor az asztalra csapni amikor besúgásra köteleztek benneteket. Gyáva banda, most már rinyálhattok amennyit csak akartok. Jó érzésű ember nem áll mellétek, pedig ha előbb megindultatok volna tuti el lehetett volna söpörni a fenébe ezt a bandát. Most akkor egyétek meg amit főztetek.
vadnarancs
Szerintetek érdekli a kormányt a siránkozásotok? Nekik már évtizedek óta megvan az, hogyan moshatják át a fiatalok agyát narancsos birkává. Nos ahhoz ti nem kelletek, fogjátok fel végre!
solidedge
A kormány komolyan veszi a kritikákat. Első lépésben felszámolja a Herman Ottó Gimnáziumot.
Toby
Segélykiáltásnak ? Ezek az érzéketlen gyopárok ? Inkább most irják össze azokat, akiktől a következő leépítésnél meg kell szabadulni, mert nem kellő mértékben és az elvártak szerint elégedetek !
dr. prédikátor
Tanarak!! Kellett nektek a fütyi-szre szavazni???Most nyeljétek le amit kaptok!!!
eugen4402
Sajnos, alapos a gyanú, hogy a levél elolvasása után Balog elégedetten csettintett az az ujjaival, és örömében rendkívüli testnevelés- és énekórát tartott az EMMI-s nebulóknak.
human
@Toby: Biztos van ahol már listáznak és írogatják a hangulatjelentéseket.
Toby
@human: Van lyen konkrét infóm, sőt az egyik pedagógus szakszervezetisről környezettanulmányt készítettek, de úgy, hogy tudomást szerezzen róla, ergo_: megfélemltési szándékkal, azonban a pedagógus ennél sokkal tökösebb csávó, ,már eligazítást kaptak arról is, hogy szakszervezetis tárgyalásokon, de otthon is, el kell távolítani a mobilokból az akksikat !

Amennyiben a megszokottól előbb merül az akksi, ugyanolyan mértékű használat mellett, akkor ülnek rajta, mert a készülék saját energiaforrását használják fel a lehallgatásra !
Mindegy, hogy okosteló, vagy a régebbi típusok.

Nem árt, ha nem felejtjük el, elvégre egy törvénytipró, mocskos rezsim ül anyakunkon, büntetlenül tehetik !
human
@Toby: Pár éve volt hír, hogy Orbánék megvették a több kormány által használt kémprogram rendszert, ami bárki telefonjára telepíthető. Közzé is tettek egy programot, ami felderíti, hogy a készülékre rá került-e a program.
Lepényleső
Semmi nem számít,amíg a pénz jó helyre folyik. Hol ez a jó hely,benned ne legyen kétely?
Toby
@human: Telefonra telepítettről konkrétan nem hallottam, de azt olvastam, hogy a pc-n a Start menűbe kell beírni a cmd-t, aztán kiválaszatni a current usert ( ha jól emléxem ) és a windows alatt megkeresni a run-t és ha ebben ott a finfisher, vagy más nevű furcsaság, akkor "laknak" a gépben ! Persze., ki tudja, hogy minek álcázzák, asszem a Firefoxot használják fel a kémprogram telepítésére.
A finfishert, kifejlesztésekor még az avast! is megfogta, azóta nylván csak fejlesztettek rajta, ha jól tévedek akkor 30, elég erős vírus - és kémprogramírtó kijátszárása variálták meg. A set-top-boxok meg kínálják a lehallgatási felhasználást.
Anno a Hvg-n volt erről egy cikk, meg talán az oriogón.
Toby
@human: Erről is hallottam. csak konkrét példám nincs, hogy X Y Z mobiljába beköltöztek volna.
Az meg köztudott, hogy bekapcsolt mobil lyan, mint a GPS nyomkövető !
Amennyiben nincs a mobilban az akku, akár keresztre is feszíthetik magukat, akkor se mennek semmire ! Ezt persze nőknél marha nehéz elérni, némelyiknek a fülére nőtt a mobil !
karma1
@Toby: Te tucc valamit...:o))) (lasd utolso mondatod, a noi fulre nott mobilrol...:o))))
Azt irta a Propin valaki nem tul regen, hogy azert szorja ki az allam a Telekomot a bulibol, hogy helyette a Huawei szolgaltatasat vegye meg, mert ott a telcsibe mar benne van a software-ben maga a kemprogram, eszre se veszed, hogyha figyelnek. Itt alig tudnak eladni Huawei produktumokat, holott sokkal olcsobb, mint barmelyik mas marka...
Toby
@karma1: Olvastam róla, nem kizárt, a rezsimek egyik jellemzője a titikosszolgálati eszközök legújabb verzójának megvásárlása és üzemben tartása, a Huawei is belépett sorba, mert a titkosszolgálatok/állam, hajlandó hatalmas pénzt kifizetni ezekért a ketyerékért. ráadásul a H. sokkal olcsóbban nyújtja azt, amit a nagy nevesek drágán.
Toby
@human: 20:48

Olvastam, talán a hvg írta, hogy egy négy - vagy ötjegyű hívószámmal telepedik a mobilra.
Két éve jött egy ötjegyű - az előzményeket már párszor leírtam, nem ismételném - az időben olvashattam a mobilra telepíthetőről, ezért rögtön gyanús lett, gondoltam, nagy kárt nem teszek, ha visszahívom. Nem volt vonal mögötte, nekem viszont szabályos hívást jelzett !
Azóta márt beszereztem más mobilokat ( használtak ) és SIM kártyálkat, szintén haszáltakat, ezekről viszont családtagokat, cimbiket nem hívok, mert akkor semmit nem ért a csere és soha nem a lakásból bonyolítok velük beszélgetést, erre pont jók a nagy bevásárlóközpontok illetve más olyan hely, ahol sokan forognak.
karma1
@Toby: Megprobaltam letolteni a programot amit javasoltal, de sajnos, nagyon "busy" a rendszer, nem tudom megnyitni, sajna, de nem csuggedek, mert elolvastam hogy mit tehet a geppel ez a tisztito program. kesobb ujra megprobalom. Nekem avast! van a gepemen, kivalo vedelem, a Norton a kozelebe se johet! Koszi az otletet.
karma1
Talan nem kellett volna november vegen csodara meg a gallonera varni, hogy a 3 honapja meg nem kapott fizetesek erdekeben sem AZONNAL rohantak az utcara (nekem mar az sem volt normalis, hogyan bir tobb tizezernyi OKOS , ERTELMES (?) pedagogus beszopni egy gallonet, egy fide$$ magyarazatot, es nem sztrajkolni, hanem majd csak JANUARBAN??? Ha valakinek az eletet MOST teszik lehetetlenne, hogy lehet VARNI (es foleg MIRE?) honapokat?

Az en fiatalkoromban ilyesmi nem tortenhetett volna meg, pedig elegge nagy nyomas alatt dolgoztak akkor is a pedagogusok, viszont az iskola mindenkinek ingyenes volt, a tanaroknak a tantargyak oktatasaban nagy szabadsaguk volt, es mindenki mindig idoben megkaptak a fizetesuket.
vonotok
Balogh Miniszter úr ! Ezt a levelet kereteztesse be és akassza fel a dolgozó szobájának a falára..
Naponta mondjon 10 miatyánkot, mert haza b... k a magyar oktatást.
kkalman
Évek óta megy a rinya a pedagógusoknál. Talán nem rinyálni kellene, hanem, amikor három hónapja nem kaptak fizetést, ki kellett volna menni az utcára. Esetleg azt megelőzően csatlakozni Sándor Máriához, és a többi eü-s dolgozó tüntetéséhez.
Ja, hogy akkor még sütött a nap? Vagy mi volt?
Desischado
A pedagógusokkal nem tudok együttérezni, mert nem csinálnak semmit. Ahogy kkalman mondta, csak panaszkodni tudnak megy a szájkarate, de semmi sem történik! Három hónapja nem kaptak pénzt, látják, mi van az oktatásban, és semit sem tesznek! Akkor egyék meg, amit főztek!
kukac50
Mivel a KLIK fenntartó az ország minden iskolájának a fenntartója, nem mernek lépni a tanárok mert ha elküldik őket akkor Magyarországon már tanárként nem alkalmazzák.
Orvosoknak ápolóknak tanároknak és a betegeknek egy emberként kellene utcára menni az Orbán rezsim megkülömböztető elnyomó terrorba hajló politikája ellen!
nezelodo
Naivék megírták a segítség kérő levelüket ahhoz, aki tönkretette őket. Vagy azt várják, hogy meghatódik az empátiahiányos akarnok, és megszánja őket? Ahol félelem van szilárdabb a hatalom, egyébként is a demokrácia sok macerával jár.
Lepényleső
Benes-nek,ha terve sikerül,akkor lett volna pénz garmadával,mert akkor Nógrád,Heves,
Borsod,Abaúj-Szántó,Zemplén is ma már Szlovákia,azt a részt meg a kormány támogatja.
Toby
@karma1: Bocsi, melyik programra gondoltám, én már elfelejtettem ! A Tor Browserre ?
Toby
@vonotok: Bocsika, de egy balogot leurazni, meglehetősen erős !
karma1
@Toby: Beutottem a keresobe a cmd-t, es kihozta a tisztitoprogramot,...En nem hasznalok FireFox-ot, hanem Chrome-om van...De beetetes lett volna a vege, mert sehol nem irja eloszor, hogy fizetos lenne a program, csak amikor mar csinaltal egy gyors scan-t es persze kihoz valami "fertozottseget" a gepemen, de majd O megoldja, ha letoltom a rendkivul nepszeru programjukat... Nem toltom le, nem azert, mert smucig vagyok, hanem azert, mert az avast nagyon jo vedelem, es tudom, hogy semmi problema sincs a gepemmel, kulonben is piszok gyors gep, meg a lustasagbol a gepben tartott 10 000+ foto sem lassitja le...:o)) Koszi az otletet mindenesetre!...:o))
Toby
@Desischado: Nem szokásom, de most ellent kell, hogy mondjak neked, van tanár ismerősöm egy házaspár, középsuliban tanítanak, tőlük tudom, hogy 25 év alatt ekkora hányadék még nem volt az oktatás, mint jelenleg és nem csak a fizetésekről van szó ( amúgy is szolidan élnek két gyerekkel ) hanem a teljes oktatási rendszerről. Ami a fizetést illeti, plusz órákat tartanak esténként a leendő "államtitkároknak és helyetteseiknek" a jövő l.simonjainak és lézereinek, kósáinak, mert olyan sötétek, mint a Fekete Lyuk ! Korán mennek, későn jönnek, van, amikor már 14-kor itthon vannak, óraütemezéstől függ, aztán érettségi előtt meg kell küzdeni a korrupcióra erősen hajlamos szülőkkel, több is volt olyan szülő, aki a lakásukon kereste fel őket és tett ajánlatot hatszemközt, ha brutálisan ostoba kislánya átmegy az érettségin, ez az apuka konkrétan az egyik megyei kamara vezető tisztségviselője. Kívülről kissé másként fest a dolog, mint közelebbről megismerni a témát.
Toby
@karma1: Nálam a következő:

Start menű - cmd - enter - bead egy kis ablakot, melyben megjelenik ismét a cmd beírás és erre a mezőre egy katt - bead egy fekete hátterű ablakor, várakozó (villogó) kötőjellel, ide kell beírni ( ezt sajnos kifelejtettem, bocsi ) hogy "regedit" (idézőjelek nélkül) újra enter és akkor adja be többek között a "current version"-t - katt a Current versiónra, és bead egy legördülő felsorolást - kikeresed a Windows-t, erre ismét katt, majd az újabb legördülőből kikeresed a " run "-t és a jobb mezőben találod a futó öszetevőket !
A "regedit" kimaradt, még egyyszer bocsi, fejből írtam, de azután ellenőriztem.
karma1
@Toby: Koszonom szepen, Kedves, vegiglepkedem,... (Pedig ha tudnad, hogy milyen lassan megy ez egy festett szoke nonek!?...:o))))
glorianna
Volt szerencsém több ország számos iskoláját megismerni, tanulóként, tanárként, szülőként, nagymamaként - van egy lényeges különbség a magyar és az összes többi között: mindenütt máshol a tanuló fejlődése és érdeke az elsődleges, minden egyéb ennek van alárendelve. Ha beleolvastok az aktuálisan érvényes közoktatási törvénybe, netán némi közvetlen tapasztalatot szereztek valamilyen közoktatási intézményben, láthatjátok: nálunk a gyerek a csak zavaró tényező az oktatási rendszerben. Meglátásom szerint innen ered minden probléma.
Desischado
@Toby: @Toby: Nem kétlem, hogy igazad van, tudom, hogy gallyra vágták az oktatást. Én ilyen közelről nem látok bele, de nekem igazam van, miért nem csinálnak valamit? Ha birka módra tűrik, amit csinál velük - és velünk is, - ez a maffia banda, csak annál inkább vérszemet kapnak!
Egyébként meg nyugodtan mondj csak ellent, nincs azzal semmi baj, ha nem egyezik a véleményünk, megbeszéljük, és kész. Minél többen osztjuk meg egymással amit gondolunk, annál jobb, mert így ki tudjuk cserélni a tapasztalatainkat. És amíg a tisztelet, a rokonszenv meg van, addig semmi baj! (mosolyog)

Egyébként ez a cmd engem is izgat, de nekem a fekete ablakban nem jelent meg, és kattintani sem tudok rá. Valamit rosszul csinálok? Mondjuk, én a start menü kis ablakába - odalent - írtam be a cmd-ét, és így kidobta, de utána az van, amit írtam.
vonotok
@Toby: Elnézést kérek. Egy Féreg. Ez lesz a jobb megszólítás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.