A pomázi általános iskola kerítését színesre festették. Néhány lakó összeomlott, azonnal melegfelvonulást vizionáltak, meg is keresték a megfelelő embert, a település jobbikos önkormányzati képviselőjét. Jónéhányan már-már pomázi pride-ot láttak bele a színes kerítésre, de mint kiderül ezt még lehet fokozni.

Egy másik jobbikos is pörgetett egyet a buzizáson, kitett egy képet egy szivárványos zászlóról, egy képet a pomázi általános iskola színesre festett kerítéséről és egy képet egy másik színes kerítésről, egy óvoda kerítéséről, amin más sorrendben vannak a színek. És hozzá ellentmondást nem tűrően kijelenti:

az óvoda kerítése ízlésesen színes, még a Mátyás Iskola kerítése egy az egyben a pride zászló színsora szerint lett festve.

És még nincs vége az őrületnek:Az önkormányzat is komolyan elkezdett foglalkozni a dologgal.

A nol.hu megkérdezte az önkormányzatot a balhéról, és a polgármester elmondta a lapnak, hogy a szülőknek kell eldönteni, hogy maradhat-e a szivárványos festés az iskolán, vagy nem. Konkrétan kérdőívet küldenek ki a szülőknek, hogy kikérjék a véleményüket

Ha úgy döntenek, hogy nem maradhat, akkor átfestjük – mondta a polgármester.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Aki hozzászokott életében a szürkeséghez annak bizony a színek bántják a szemét.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nil
A vége az lesz, hogy ha egy gyerek szivárványt mer rajzolni, akkor rásütik hogy buzi- függetlenül attól hány éves
Központi Bizottság
Ladányi szakaszvezető, egykori kiképző tisztesem mondá vala: Ha azt a parancsot kapják, hogy fessék be az eget, azt talán megkérdezhetik: Milyen színűre!
solidedge
Aki hozzászokott életében a szürkeséghez annak bizony a színek bántják a szemét.
Perwool
Tegnap este néztem az olimpiát, a vízilabdások, olyan színes labdát dobáltak, hogy ihaj!
Az óvoda kerítése kutyafaxa hozzá képest!!
kepkezelo.com/images/mq2fly1x3hzmk875u2pb.jpg
Desischado
Istenem, ezeknek más gondjuk nincs?! Birkák, ez nagyon szánalmas!
vadnarancs
Most akkor a langyosoknak más színű a szivárványuk, vagy más a sorrend? Vagy ez a szín benne van, a másik nincs? Komolyan ilyenen vitáznak a választott képviselők? Van még egy elmebeteg azon a településen, aki ezekre szavazna?
kerekkocka
Ha találok egy kardot, rögtön bele dőlök. Nincs kiút, sok a hülye...
TASzSz
Tanácselnök Elvtárs! Végül is melyik szín maradhat: vörös vagy a narancs???
Hari
Néhány észrevétel:ha a szülők véleménye perdöntő, azt utólag kell kikérni a dübörgő demokrácia jegyében, továbbá újra festés esetén túl vastag lesz a mág a kerítésen, de ez nem baj, de a polgármester orcáján is, hogy micsoda nagy demokrata, továbbá hol van a klikk ?, anélkül döntöttek, hogy megkérdezték volna őket?,ez már sokadalom, mondhatni fejeket kíván !!! Röviden: ez tükör arról a társadalomtól, aki magas intelligenciájától vezérelve mindenbe mindent képes belemagyarázni.
Bringás
Ami a belemagyarázást illeti, ismerjük egyesek kreativitását, akik már egy almában dühöngő antiszemitizmust vizionálnak!
Az viszont, hogy a színkódok alapján tiltakoznak a szülők, mert egészséges gyereket akarnak, nem kis divatbuzit, a társadalom egészséges voltára utal! (Aki esetleg szűkölne a "buzi" kifejezés miatt, nézze meg a címben is szerepel.)

Le a kalappal a szülők előtt. Egy egészséges nemzetért álltak ki!
namihami
Bravó. Szavazzanak a szülők és festessék újra a kerítést. Ajánlanám a szép, változatos, környezetet gyönyörködtető szürke színt. Persze, lehet fekete is, utalva azoknak a fejében lévő világosságra (hivatali hatalmasságok, a szavazásban egyáltalán résztvevő szülők, stb.), aki ebben a hercehurcában egyáltalán részt akar vagy akart venni.
Nem kéne szólni ennek a szintnek, hogy nem attól lesz meleg egy gyerek, mert az óvóda kerítése szines.
Ezek komolyan hiszik, hogy a meleg attól lesz egy ember, hogy rátüsszentett egy másik meleg? Esetleg elment mellette az utcán vagy kezet fogott vele?
Mit lehet ehhez a szinthez még hozzátenni?
Bringás
@namihami: Nem kell szürke! Legyen piros, fehér árpád sávos! Nem kell semmit belemagyarázni.
namihami
@Bringás: És, persze csak a szülők és a gyerekek szépérzékének fejlesztése céljából, lehet váltakozva egy-egy horogkereszttel és andráskereszttel tarkítani. A piros-fehér csíkozáshoz még passzolna is. Esetleg a szavazó szülők, hivatali funkcik, képviselők, akár társadalmi munkában, kapitalista szombaton, saját kézzel festegethetnék a dekorációt.
Bringás
@namihami: Az árpád sávokat összemosni a horogkereszttel csak egy igazán "liberális" képes! Szégyelld magad!
sziha
Es ezek utan, ha Pistike a gyerekkoromklasszikusa kepre (haziko, napocska a sarokban, fu meg fa), szivarvanyt mer festeni, a Harrach es a semjen egyesevel fogjak jobbal es ballal is ugy megtamogatni a gyereket, hogy utana mar csak ra se nez ezekre a szinekre.
Hogy az oreg ordog pofozza a temetokaput az osszes olyan elmeroggyantra, aki meg a gyereket sem hagyja gyereknek lenni. A gyerek csak akkor fog ilyen baromsagokat (igen, egy ovodas, vagy egy altalanos iskolas kolyok) belevizionalni a szivarvanyszinu keritesbe, ha ezt viszi magaval otthonrol. IGEN, OTTHONROL, KEDVES SZULO.
Mi lenne, ha a szulo megmaradna szulonek, normalisan nevelne a leszarmazottjat, a gyereket meghagynak gyereknek es nem feltetelezne egyik elmeroggyant sem, hogy az 5 eves Juliska mar buzifelvonulast vizional egy ilyen szinu keritestol... Ha megis igy van, akkor meg rogton irassak be az egyetemre, lehetoleg magyartanari szakra, mert a verselemzeseknel tuti, hogy olyan csodakat fog talalni (meg mindig nem egesz tiz evesen), hogy az elhunyt kolto is felkel kezet fogni vele.
silber13
@namihami: Hagyd ezt a szellemi csökevényt! Látod, milyen hülye szegény!:-)))))
eszegfu
@Bringás: 7:53 "Nem kell semmit belemagyarázni"... mármint a piros-fehér árpádsávos szinekbe. Akkor mond már el, hogy egy szines keritésbe miért magyarázzák bele a szülők, no meg Te, hogy egészségtelenek a "szinkódok"?! Egyébként -- ha nem tudnád -- egy ujszülött életének 2. hónapjától tanulja meg megkülönböztetni a szineket és ezen fejlődés elősegitésére kellenek bizony a szines játékok, a szivárvány minden szinében!! Sőt bátran állitom, hogy kb. 10 éves korig minden nemü gyermeknek a "csicsás" feltünő, sok szinből álló dolog tetszik. Pontosan a szinek nyugtatják meg a gyerekeket egy orvosi rendelőben, kórházban, óvodában vagy pl. az általános iskola 1-2. osztályában (nézzél meg egy ilyen + egy 8. osztálytermet...meglátod a különbséget!). És igaza van @sziha: -nak! Ha a gyereket nem a szinek harmóniájára, hanem valaminek a bemagyarázására használják... hát azok valóban nem normálisak, nem egészségesek!
Bringás
@eszegfu: A szülőket zavarja a nyilvánvalóan buzi kerítés. Ha árpádsávos lenne, akkor más identitású csoportot zavarna, akik szintén hangot adnának ellenérzésüknek.

Mivel itt arról van szó, hogy nem kell a színes kerítésbe a prideot belemagyarázni, hát akkor a piros, fehér sávosba sem kellene! Tudjuk mindketten, ez nem így történne!
eszegfu
@Bringás: Azt hittem, hogy eléggé kipihent vagyok Hozzád @Bringás! Tévedtem!!! Neked akár Noétól is kezdhetném valaminek a történetét, hogy szépen levezetve, hátha valami eljut az agytekervényeidhez... de szomoruan vettem tudomásul: még mindig tökéletesen SIMA a felülete...:(
Bringás
@eszegfu: Ha hadilábon állsz a logikával az nem szégyen, de akkor úgy is kezelnek!
magyarbakancs
@Bringás: " Ha hadilábon állsz a logikával az nem szégyen, de akkor úgy is kezelnek!"
Te a logikával hadilábon állsz az biztos.
Kérdeznék valamit Piros festéket lehet használni mert az a komcsik színe.
Zöld festéket lehet használni mert az a Arabok dzsihad színe.
Bringás
@magyarbakancs: Ne beszélj már össze- vissza!
magyarbakancs
@Bringás: Arra kérdeztem rá ,hogy te nehezményezted a szivárvány kerítést.
Kérdeztem lehet e piros,zöld festéket használni.
Mert miden színek van jelentése.
Bringás
@magyarbakancs: A holokauszt ügyben oly érzékenyek mindent szóvá tesznek ami zavarja őket! Akkor a hetero szülők is szólhatnak a provokatív színválasztás ellen!
magyarbakancs
@Bringás:A holokauszt az ősz Magyari bűn.
Ha tetszik, hanem.
Tevőlegesen részt vetünk zsidó magyar állampolgárok kivégzésében, csak azért mert zsidó volt.
Én, mint sváb származású magyar szégyellem magam.
Bringás
@magyarbakancs: Én meg nem szégyenkezem, mert semmi közöm hozzá! És a zsidók mikor kérnek a kommün alatt kivégzett, meggyilkolt magyarokért elnézést és szégyenkeznek. Csak mert a direktóriumban 1 db nem zsidó volt!
magyarbakancs
@Bringás: Zsidó az nem Magyar de hülye ideológiai korcs.
Bringás
@magyarbakancs: "A holokauszt az ősz Magyari bűn."
Tehát zsidó magyar bűn is! Innentől kezdve semmi közöm az egészhez. Untat a nyafogás!
namihami
@silber13: Már több kommentjénél leírtam, hogy én csípem a biciglist, mert mindig meg tud nev.. nem röhögtetni.
Amikor azt hiszem, hogy rosszabb már nem lehet, akkor mindig bebizonyítja, hogy van akinek még sz@rabb és folyamatosan abban kénytelen élni. Sőt írni is.
Ezokból számomra Ő egy ""vidámságfelelős"", amit a mai világban nagyon meg kell becsülni.
namihami
@Bringás: Az árpádsáv és a horogkereszt és ennek honi kistestvére rendkívül egyszerű módon kapcsolható össze.
Az idézett három jelkép nagyjából egyidőben kezdte meg ""áldásos"" tevékenységét a történelemben, ami ott egy világégéssel, itt (többek között) egy Duna-parti és gázkamrai utaztatással fejezte be szereplését.
És mielőtt történelmi kioktatásba kezdenél felém: a zsidótörvények, ami a fentiek egyenes következményei 1932-33-ban kezdődtek. Tehát egy keveset az időben még a nagy árpádsávos tanítómestereknek is sikerült horogkeresztes ""vértestvéreikre"" ráverni.
Nem véletlen, hogy a mai ""futbalszurkolók és testvérek"" pontosan ezt a jelképet (árpádsáv) választották és nem mondjuk a kisvakondot vagy a Maci Lacit.
terlasz
@Bringás: Nincs mit szégyellni, mert az árpádsáv és a horogkereszt sokak fejében összemosódik, mint ahogy ezt tapasztaltuk a helyesírást is alig ismerő mélymagyarok
esetében.
eszegfu
@namihami: 15:13 Azt hiszem Neked van igazad! Bringás a Propeller bohóca, akin csak nevetni lehet... nem szabad komolyan venni...
magyarbakancs
@Bringás: "A holokauszt az ősz Magyari bűn."
Tehát zsidó magyar bűn is! Innentől kezdve semmi közöm az egészhez. Untat a nyafogás!"
hányadék
aremy
@terlasz: vajon miért is mosódik össze?
Grumpycat
@Bringás: Csak annyira egészségesek mint te. Vagyis szarevő, sunyi, tudatlan, primitív, csutigeci fsszopó, korlátolt, önálló gondolatokra képtelen birka.
És még finom voltam.
Radírfej.
sziha
@Grumpycat: ne finomkodj. Lovagrend-tagsag jar erte. Mas kerdes, hogy a cimzettnek nem fog eljutni az uzenet, de az az o hibaja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.