Megalázás helyett ma megbecsülést kapnak az egészségügyi dolgozók – ezt írta a Fidesz az MTI-nek, miután Ónodi Szűcs-Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára sajtótájékoztatón elmondta, hogy a legtöbb egészségügyi intézményben a napokban kapják meg emelt összegű bérüket a munkavállalók.

A Fidesz azt írta: ma a munkavállalók "megalázás helyett megbecsülést" kapnak és egy többéves béremelési program részesei. Úgy látják: a "polgári" kormányzás óta 500 milliárdos fejlesztés indult az egészségügyben.

Fidesz: Megbecsüljük az egészségügyi dolgozókat

(fotón: az egészségügyi dolgozók tavalyi "Állj ki magadért" mozgalma)

Szerintük eddig 300 milliárd forintot fordítottak az egészségügyi dolgozók béremelésére, és a most indult béremelési programra két év alatt újabb 100 milliárd forintot költenek – írták.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Just look my avatar
@Bringás: Hol a Qrva anyádba okádod ilyenkor a szart?
Nézz a képre és az alúlról fényesre nyalt tekintetű bandáddal húzzatok el "A jó durva édesanyátoknak abba a kiszabott retkes csipájába!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
"Megbecsüljük"? Hogy? "Nagyjából ennyien vannak" kész?!...mert anyagilag elismerésnek nyoma sincs!
Cicamama55
S ehhez hozzátartozik az is, hogy ezekkel a fizetésekkel mennek sokan nyugdíjba, 40-45 éves munkaviszonyok után, s azokat köztudottan az elmúlt években már szinte érintetlenül hagyták. Úgy vannak vele, dögöljön meg, aki itthon marad!
Just look my avatar
@Bringás: Hol a Qrva anyádba okádod ilyenkor a szart?
Nézz a képre és az alúlról fényesre nyalt tekintetű bandáddal húzzatok el "A jó durva édesanyátoknak abba a kiszabott retkes csipájába!
papa.49
Kíváncsi leszek a lányom mikor megkapja a ,,megemelt,, fizuját, meg az ,,emelésre,, is kíváncsi leszek!!!
koszpeko
Nem csak küllő agyu gecit hiányolom.
Hanem még vergődőt is és a többi fityfasz picsa nyalót.
nyanya001
Vettük észre, azért menekültek el az orvosok az ápolók !
verőce21
Erősödött a Fidesz-KDNP !
Négy százalékponttal erősödött a Fidesz-KDNP tábora augusztushoz képest - írja a Magyar Idők a Nézőpont Intézet számára készített közvélemény-kutatására hivatkozva.

www.hirado.hu/2016/10/04/nezopont-elhuzott-a-fidesz-kdnp/
koszpeko
@verőce21: Ne a fityfasz közeli milliárdokat kapó közvélemény kutató cégeket citáld ide.
Olyan érdekelne ami igaz.
verőce21
@koszpeko: (18:31) Te is nyomjál ide valamilyen Mélydk-s kutatást! :)
koszpeko
@verőce21: Nem érdekel a seggnyalásod.
Az igazat akarom.
Nem a Gnóm Fodor féle blablát.
verőce21
@koszpeko: "Nem érdekel a seggnyalásod." - Te se nyald az én seggem! Kapisi?
koszpeko
@verőce21: Basszús te milyen sötét vagy.
Vidd a picsába innen a fidesznyik hazugságaidat.
Javaslom a mandínert vagy a Magyar idők honlapját.
Ott még tapsot is kapsz a többi narancsködöstől seggnyalásodért.
Itt sajnos hiába várod.
Na jöjjön már valaki és tereljen vissza az akolba.
Nem volt jó a fityfasz összetartás.
Így nem kapsz elég nagy és szaros segget nyalni.
papa.49
@kakaósbögre: Csodálkozol ,,EKKORA GYŐZELEM,, után, én nem)))))))))
verőce21
@koszpeko: (19:25) Elmés, nagyon elmés!
verőce21
Az egészségügyi dolgozók előtt le a kalappal, akik nagyon kevés pénzért teszik a dolgukat.
Borsodi
A szavakkal számokkal ígérgetéssel nincs gond,csak a teljesítéssel. Magyarországon reálisak a bérek ,dolgozóknak éhbér 120 000Ft Egyeseknek havi 5 000 000 Ft

170 800 forintot keres az átlag magyar

Index
2016.09.20. 09:33
5,1 százalékkal 256 900 forintra nőtt 2016 júliusában az egy évvel korábbi állapothoz képest a bruttó átlagkereset. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7 százalékos emelése, a fegyveres testületek illetményemelése és a szociális területen dolgozók részére kifizetett kiegészítő pótlék is hatással volt a KSH szerint.

Az év első hét hónapjában a nettó keresetek emelkedése – az egyszázalékos szja-csökkentés miatt – a bruttó bér átlagát meghaladó mértékű, 7,5 százalék volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 170 800 forint volt. Időközben ráadásul a fogyasztói árak alig, mindössze 0,1 százalékkal nőttek, így a reálkereset 7,4 százalékkal emelkedett.

2016 első hét hónapjában az átlagos bruttó a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (526 200 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabb (149 400 forint).

index.hu/gazdasag/2016/09/20/170_800_forintot_keres_az_atlagmagyar/
Desischado
Ez volt a hét vicce! Annyira "megbecsülitek" őket, akkor miért van dögrováson az egészségügy?! Aljas, hazug férgek!
kukac50
2 ezer és 20 ezer forint közötti az emelés, a politikusoknak is ennyivel kellett volna emelni a fizetésüket ami nem lehetne több mint a minimálbér ötszőröse. Úgy mint normális demokratikus országokban. Akkor Rogán sem ment volna helikopterrel.
wpym
Olyan ismeros ez; a senkit nem hagyunk az ut szelen cimu lemezre hajaz...
nezelodo
Hogy nem sül le az a vastag bőr a képükről! Hat éve hatalmon vannak, és nem jutott idő arra, hogy ne csak az Orbán banda zsebét tömjék, hanem hajítsanak néhány morzsát a pór nép közé is!
papa.49
Na akkor az igazság itt van...A lányom védőnő, már 7 éve dolgozik, kaptak 20 ezer forint BRUTTÓT erre lehet büszke a kontár kormány, mert ez nettóban 12-14 ezer forint lehet!!!
Nem 35 ezer mint ígérték nettóban, és ahogy mondta nem is minden körzet kapott!!!
nezelodo
@papa.49: Remekül működik az eü, különösen a gyerekvállalást vállán hordó terhesgondozás és szülészet. Bizonyára ennek része, hogy a szülő nőnek magának kell előteremteni a két egység vért a viszonylag ritkább vércsoportjából. Először azt hittem vicc, de igaz volt, már túl vagyunk a műtéten és már tudom, hogy nem vicc, csak a kormány öntömjénezése.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.