A Fidesz szerint az embereknek látniuk kell, hogy a migránsszervezeteket hogyan pénzelik külföldről.

Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra reagált, hogy napközben több civil szervezet, köztük az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Transparency International Magyarország és a Társaság a Szabadságjogokért képviselői azt mondták, a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat csak a szervezeteik megbélyegzésére jó, alkotmányellenes, ezért azt vissza kellene vonni.

A magyar embereknek látniuk kell, hogy ezeket a migránsszervezeteket hogyan pénzelik külföldről

– fogalmazott Hidvéghi Balázs a közleményben, hozzátéve, erről szól az amerikai mintára készült külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló kormánypárti törvényjavaslat, amelynek értelmében a szervezeteknek be kell jelenteniük a bíróságnak, ha a külföldről több mint 7,2 millió forint támogatást kapnak.

A Fidesz kommunikációs igazgatója azt írta,

Soros György milliárdokat költ arra, hogy migránsokkal árassza el Európát és ezt az olyan migránspárti szervezeteken keresztül teszi, amelyek minden eszközt és témát felhasználnak arra, hogy nyomást gyakoroljanak hazánkra azért, hogy beengedjük a migránsokat, bontsuk le a határzárat és fogadjuk el a betelepítési kvótát.

A Soros-szervezetek nyilvánvalóan nem akarják, hogy a magyar emberek lássák a pénzügyi hátterüket, ezért inkább hazug dezinformációs kampányt folytatnak most is

– tette hozzá Hidvéghi Balázs.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mirabilis
ÉÉs szeretnénk látni mennyivel finanszírozza a cöföt a fidesz és kit mennyivel finanszíroz - külföldi pfúj milliárdos orbán - a határon túliakat mint külföldi fara (fara= foreign agents registration= Külföldi ügynökök regisztrációja)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Azannyát, hol vannak Magyarországon "migránszszervezetek" és melyek azok?
Mirabilis
ÉÉs szeretnénk látni mennyivel finanszírozza a cöföt a fidesz és kit mennyivel finanszíroz - külföldi pfúj milliárdos orbán - a határon túliakat mint külföldi fara (fara= foreign agents registration= Külföldi ügynökök regisztrációja)
papa.49
Fütyisz a seggemet nem akarnátok látni???
Egyetlen szavatokba kerül küldök képet róla nektek arról a mikor a hazugovics megszületik reggelente))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Nessy
Mi meg azokat a cégeket, amelyek qrva jól kerestek a Letelepedési kötvényeken, amit áradásul kamatostól kell visszafizetnünk!
Nessy
Nem tudom, mennyi milliárdja volt/van Soros Györgynek, de ha a FIDESZ szövegeit hallgatom, hogy ki mindenkit finanszíroz milliárdokkal, akkor mára már szegény, mint a templom egere.
Equus
mindennel kell foglalkozni csak a fidesz pénzügyeivel nem
Rockxy
Az emberek zöme nem tudja, hogy valójában mi történik.
Ráadásul fogalma sincs arról hogy nem tudja.
kisrigó
Ez a cirkusz főleg arra jó, hogy eltereljék a figyelmet, hogy mennyi pénzt (KÖZPÉNZT!!) osztogat a fidesz a saját papagáj kórusára, hogy fényezzék a kormányt, meg a külföldi szervezetekre szavazatvásárlási célokra. Hányszor 7,2 millió forintot lop el a magyar adófizetőktől!! Stadionok külföldön, templomok stb. Csak nehogy visszanyaljon a fagyi, a románok pl. nehogy ötletet kapjanak, és elkűldjenek benneteket a sunyiba, mert nem a román politikát támogatjátok ti sem! Ja, és ismétlem, hogy ti a közpénzt szórjátok!
quadrocopter
Az mikor lesz, hogy a holokauszt mögött is Soros áll, sőt a cunamit is ő rendezte!
Mert egy izig-vérig üzletembernek marhára fontos, hogy szétszórja a milliárdjait, haszon nélkül éd még most sem indokolta meg senki, hogy vajon miért akarná Európát betelepyteni menekültekkel?
Az a bajotok gecik, hogy az emberi movskos sunyítások, a lopakodó diktatúrátok húzásai sorba kikerülnek a világ elé és nem tudjátok Kánaánnak eladni Gecisztánt!
Balfasz hazugok. Azt hiszitek mindenki annyi primkó, mint a bégetőitek?
Béla333
Mindent látni kell! Például a Fidesz által támogatott pénzmosást is. Ami ugye egy maffia bűncselekmény!

"Legalizálta a kormány az offshore-pénzek tisztára mosását"
http://hirtv.hu/hirtvarchiv/legalizalta-a-kor...
eugen4402
Ezek tényleg gátlástalanok... A magyar családok bukszáját már sajátjukként kezelik. Az ország vagyona felett is teljhatalommal rendelkeznek, évek óta ezek akarják elosztani az EU-pénzét, de ez se elég! Következik George Soros és az ő vagyona! Orbán most azt kívánta meg, és addig toporzékol az idomított majmai élén, amíg meg nem kaparintja. Csak azt nem értem, miért egy amerikai üzletembernek kell finanszírozni a "Magyarország jogállam"-nevű látszat fenntartását az Orbán-kormány helyett..?!?
Ludmilla
gazemberek,a közpénz útját is látni kellene,mert az nem a tiétek,az közös,nem lenne szabad hazalopni
solidedge
Nem látom Soros és a migránsok közötti összefüggést. Ennek oka, hogy erre bizonyítékot még nem mutatott fel senki, a Fidesz pedig állandóan hazudik. Inkább arra hajlok, hogy a demokrácia veszélyt jelent a Fidesz győzelmére ezért az idegengyűlöletre és a félelemre alapozott demagóg illiberális ordenáré hazugságokkal megtűzdelt halandzsát próbálják a még megtéveszthető emberekre rásózni.
Hellcat
A fidesz annyi minderől kussol a saját dolgaival még olyanról is aminek a kiadására már bíróság kötelezi,.,.de a migránsszervezetek na hát ők nehogymár

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél