Bűncselekmény hiányában minden vádpont alól felmentette Dr. Katona Andreát a Kúria. A nő 2012. december 7-én sodort el egy motort a Kolosy térnél, a motor két utasa közül az egyik belehalt a sérüléseibe.

A Kúria kedden bűncselekmény hiányában felmentette Katonát, akit korábban azért vádoltak meg, mert autójával üldözőbe vett motoros tolvajokat, és közülük az egyik eközben meghalt.

Meglepő ítélet: felmentették a tolvajok üldözése miatt elítélt nőt

Fotó: Mohai Balázs (MTI)

A tényállás szerint a tolvajok 2012 decemberében a fővárosi csúcsforgalomban, a piros lámpánál álló nő autójának ablakát bezúzták és elragadták a táskáját. A nő az autójával üldözőbe vette őket, és eközben a motor felborult, az egyik tolvaj pedig meghalt.

A bíróságok korábban első fokon, majd jogerősen is felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a nőt közúti veszélyeztetés és rongálás miatt. A Kúria ezzel szemben most kedden azt mondta ki, hogy a vádlott jogos védelmi helyzetben volt, magatartása nem volt veszélyes a társadalomra, nem követett el bűncselekményt, csak alkotmányos jogával élt.

(MTI)

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Meglepő??? Az lett volna a felháborító ha elítélik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sokanvagyunk
Végül is szegény kapott 5 év zaklatást.
bencemacska
@sokanvagyunk: ma, 14:14
És közben ráment az egészsége és az élete!
sokanvagyunk
@Pálinkafőző Rézüst: Százezer oldal megszerkesztése, áttanulmányozása minden fórumon.
1magyar
Ki volt az az idióta aki megvádolta? Védte a saját tulajdonát, az, hogy közben egy mocsok meghalt mellékes.
dr. prédikátor
Nagyon helyes hogy felmentették!!! A sok mocsok tolvaj részére jó lecke volt!!!
simmering73
Meglepő??? Az lett volna a felháborító ha elítélik.
lusta
Miért kellett ehhez a természetes döntéshez a Kúria?
Tollascsőr
@1magyar: Az csak egy dolog. De arra emlékszel hogy a megdöglött rabló felesége beperelte a férje "elmaradt jövedelméért"? Na, az volt ám csak a pofátlanság.
Tollascsőr
Már csak arra vagyok kíváncsi hogy az a sok szemét féreg, aki krokodilkönnyeket hullajtott a megdöglött szemét rablóért és a nő vérét kívánta annó, na AZOK most mit csinálnak?
Ha az én világomban élnénk, most mind felkötné magát...
quadrocopter
Mi a lószarért volt ez a huzavona? Az elkövető mindig számítson ara, hogy sokkal rosszabbul is járhat! Pont!
nezelodo
Mi tartott ilyen sokáig tisztelt bíró urak? Talán azt mérlegelték, hogy a rabló uraknak milyen jogaik vannak? És az áldozatnak? Nem kötelező ám rablónak állni, keresnek napszámosokat is, van választási lehetőség!
namihami
Egy gonosz megjegyzés a dologhoz. Mindkettővel igazságosabb lett volna a végeredmény.
Remélhetőleg ez az itélet arra is jó lehet, hogy annak, aki ilyesmiben törné a fejét, jelent majd némi visszatartó erőt a számára. Esetleg bevillan neki, hogy ez bizony kockázatos ""kereseti forrás"" lehet.
lópicigáspár
Bízom benne, hogy precedens értékű a döntés!
Zeta
Inkább jogos, és helyes ítélet született! A lopással ők idéztek elő mindent!
papa.49
Végre egy döntés a Kúriától amivel egyet lehet érteni !!!
terlasz
Hogyan bízhatunk meg ilyen bíráskodási gyakorlatban, amikor az egyik ítész (kettő) homlokegyenest ellentétes döntést hoz, mint a másik? Arról nem is beszélve, hogy jelen esetben 5 évig rombolták egy ember életét.
Csizmás Kond
Na ebbe az irányba kell haladni tovább is.
herczeg0210
A metilalkohollal öt embert megölő személyt meg haza engedték!!!
herczeg0210
@terlasz: Teljes mértékben egyet értek! Hogy lehet az, hogy az egyik így, a másik meg homlokegyenest ellenkezőleg ítél? Akkor most EZ MÁR BIZTOS vajon?
Fradigege
Nem kell lopni. Ez már súlyosabb. Rablás volt. Ha nem megy utánuk ki tudja még milyen károkat okoztak volna neki. Arról nem is beszélek, hogy ezeket, ha el is fogják mennyi ilyen garázdaságot követnek még el addig. Nem kár azér, amelyik megdöglött.
nezelodo
@Fradigege: Igazad van, tekintsük bűnmegelőzésnek. Több ilyen példa kellene.
kokopelli
@nezelodo: ...máshol azt úgy mondják,hog "Mem csak Isten malmai őrölnek lassan"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.