Először mesélt a szakítás pillanatáról. Szerinte Orbán is tudta, hibázott, mikor kibökte: Roszatom. Az RTL Klub teljes terjedelmében közzétette a Simicska Lajossal kedden készített interjút, amelyből részleteket már korábban is közöltek. Az egykor a Fidesz pénztárnokának, de a 2015-ös nagy összeveszés óta egyik főmumusának számító üzletember most beszél először részletesen a szakítás pillanatáról. Ahogy arról már korábban is beszélt, saját bevallása szerint az verte ki nála a biztosítékot, hogy a 2014-es választások megnyerése után úgy érezte, Orbán Viktor végleg elárulta a korábban mindkettőjük által vallott értékeket, és feladta a közös céljaikat. A hatalom közelében hosszú éveken át óriási pénzekre befolyással bíró oligarcha szerint ezek a közös célok a kommunizmus lebontása és a demokrácia építése voltak. Amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy ő ezt elárulta, akkor én a magam részéről ezt befejeztem – mondta Simicska.
Simicska: Orbán hazaáruló
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 20:55
Rober Fico csak a kezdet? – Orbán Viktor lividálása is felmerül
Itthon
- 2024. May 23., 04:40
Több tízmilló szavazólapot nyomtattak a választásokra – Mire készülnek?
Nagyvilág
- 2024. May 22., 21:40
Nőknek is jöhet a kötelező sorkatonaság – Az új EP elsők között tárgyalja majd az ügyet
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 13:15
Ez az új felszerelés júliustól kötelező lesz az autókba
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
9 hozzászólásarrow_drop_down_circle
hirpress.hu/cikkimg/201503/15227.jpg
djnaploja.files.wordpress.com/2015/03/orban_2_.jpg
Új hozzászólás