A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint nincs arra utaló jel, hogy jövőre véget ér az illegális migráció, sőt, különböző hírszerzői elemzések, értékelések alapján erősödésre számítanak, elsősorban Afrikából.

Bakondi szerint semmi jel nem utal arra, hogy véget érne az illegális migráció
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Bakondi György csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta: a balkáni, az olasz és a spanyol, tehát mindhárom útvonalon az illegális bevándorlók számának növekedésére számítanak. Felhívta a figyelmet arra, hogy csak a balkáni útvonalon 80-85 ezer migráns tartózkodik, ha nem lenne a műszaki határzár, a rendőri és katonai jelenlét, akkor Magyarország felé jönnének, és nem "kísérleteznének" a szerb-horvát határon, ahogy az elmúlt napokban is.

Közölte továbbá: márciusban kerül az Európai Tanács elé a kvótarendszer, és Magyarország mindent megtesz, hogy ennek a "célszerűtlen, hatástalan" intézkedésnek a bevezetését megakadályozza a jog eszközeivel, és helyette hatékony megoldást segítsen elő az Európai Unióban.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
A jelek szerint Bakondi hozza az orbán által elvártakat, természetesen jó fizetésért.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
colibri
A jelek szerint Bakondi hozza az orbán által elvártakat, természetesen jó fizetésért.
quadrocopter
A Gecinek jó egy ilyen KGB-s idióta is!
Mert mit is csinálnának, ha hirtelen megszűnne a menekült vándorlás?
nevemnick
Vak-kondi, a migráció sohasem ér véget, mert volt, van és lesz.
No, de hol vannak a milliók?
A zsebedben?
Azért mondasz hülyeségeket b+.
Ebben az évben csak annyi ,,akart bejönni" az országba, amennyit hazudtatok. (a napokban láttam egy statisztikát)
Szerbiában alig több mint négy és félezer van, Horvátoknál kb ennek a negyede.
lusta
Amióta világ a világ, létezik a migráció. Lásd az ősembertől kezdve a magyarokon át a jelenlegi helyzetig.
human
Migránsok és menekültek mindig is voltak (Magyarországon is), csak 2015-ben kicsit felerősödött valami ISIS nevű lefejezős szekta miatt. Aztán várható módon most hogy a szövetséges erők legyőzték elkezdtek egymás ellen háborúzni. Szóval jöhetnek még, persze.
Nessy
Ez már annyira komoly, mint anno a "Négyszögletes kerek erdőbeliek félelme: jönnek a pomogácsok, jönnek a pomogácsok"!
Lustának van igaza! Nagyobb baj az, hogy az itthonról történő emigráció gyorsult fel az elmúlt években!
F_Viktor
Igen, itt a hivatalos adat a police.hu-ról, hogy ebben az évben olyan kevesen próbáltak nem legálisan magyar területre lépni, ami fele sincs, mint ebben az évtizedben bármelyik évben!
www.police.hu/sites/default/files/Illeg%C3%A1lis%20hat%C3%A1r%C3%A1tl%C3%A9p%C3%A9s%20dia%202010-2017%2001%2001-12%2026.24%2000-ig.pdf
human
@F_Viktor: A kedvencem az volt, mikor a hirado.hu szerint 250-en lépték át egy hétvége alatt a hátárt a police.hu szerint meg nem. A police.hu pedig nem nagyon vádolható Soros felé hajlással.
human
@F_Viktor: Biztos rossz a grafikon. De majd az M1 kijavítja. Elemző Béla ebben nagy király.
24.p3k.hu/app/uploads/2015/06/elemzo-bela1.jpg
justhpeter
Bakondi még harcol. A Gazdájával, a Gazdájáért, az akármiért. Csak az érdekel, hogy amikor elveszti a harcot, akkor hadifogoly lesz, vagy harakirit követ el ?
justhpeter
Abból a pénzből, amit a félelemkeltésre és a focira fordítottunk az utóbbi időben, akár boldogok is lehetnénk. Mert se "migráncs" sincs, se foci. Csak a szemfényvesztés.
Pálinkás Pál
@nevemnick: A logika nem az erősséged...miért is erre jönne a tömeg ,amikor nagy eséllyel nem jut tovább...vagy te olyan vagy,aki ha be akar jutni egy kertbe aminek a kapuján valószínű nem fogsz beférni..azért arra indulsz,vagy keresel más utat??
papa.49
Hiába NEM AZ ESZÉRT ALKALMAZZA A CSUTIGÖRÉNY EZT A TETŰT !!!
1magyar
De arra sem, hogy véget ér a pazarlás stadionokra meg külföldre és az itthoni magyarok nem jobban élnek ezek miatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.