Karácsony Gergely alkalmatlansága csődbe vitte Zuglót, ha pedig valaki kerületi polgármesternek ennyire alkalmatlan és megbízhatatlan, az főpolgármesternek is az lenne – mondta Zsigmond Barna Pál, a Fidesz budapesti szóvivője szombaton Budapesten.

Fidesz: még a falvakban is különb a helyzet, mint Karácsony Gergely kerületében
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormánypárti politikus kifejtette, már értik Karácsony Gergely korábbi kirohanását, aki – egy hangfelvétel szerint – még az országgyűlési kampányban vallott arról, mekkora politikai stressz Zugló polgármesterének lenni, és fogalma sem volt arról, hogyan lesz Zuglónak költségvetése.

"Maga is érezte, hogy nem képes ellátni a feladatot"

- mondta Zsigmond Barna Pál.

Karácsony Gergely jegyzője is alátámasztotta, hogy nagy a baj, amikor elmondta: az a csoda, hogy a költségvetés még egyáltalán működik. Szerinte "Zugló mindenről és mindenkitől lemaradt, alföldi középvárosokban különb a helyzet" – idézte a jegyzőt a Fidesz budapesti szóvivője.

Zsigmond Barna Pál szerint Karácsony Gergely alkalmatlanságát mutatja, hogy semmilyen érdemi kerületi eredményről nem tud beszámolni. Egy példát felhozva úgy fogalmazott,

"Karácsony öt év polgármesterség után azzal kampányol, hogy elmegy a kerületében álló üres, gazos telekre, és arról beszél, hogy állítólag, valamikor, lehet, hogy majd állni fog ott egy épület, amikor ő már sehol sem lesz".

A kormánypárti politikus közölte, kikérték az önkormányzat számlaegyenlegét és bebizonyosodott, Karácsony alkalmatlansága csődbe vitte Zuglót, azon ugyanis mindössze 50 millió forint van.

"Valóban egy alföldi középvárosban különb a helyzet, de talán még a falvakban is"

- tette hozzá Zsigmond Barna Pál.

Hangsúlyozta, ez már a bérekre sem elég, és még csak szeptember van, ezért Zugló kénytelen hitelekből élni, "Karácsony pedig mélyen hallgat".

(MTI)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
És ki nem szarja le Zsigmond Barna Pál pofáját. Ki a [email protected] ő?! Egy szarházi bűnöző fidesz nevű szektatag, a sok geci közül! A zsarolás nem lep meg, végtére ezek közönséges cinikus bűnözők. A zsarolás nyilvános lebegtetése viszont pánikról, félelemről, kapkodásról árulkodik. A nagy kérdés, hogy ezt hogy kezelik Karácsonyék, ill. hogy a budapestiek most beszarnak-e, és a bűnözőkre szavaznak, vagy pedig ökölbe szorul a kezük. Remélem az utóbbi!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
No fütyiszek szorul a zabszem a seggetekben ugye, ezért gyalázzátok ennyire a Karácsonyt, remélem lesz a fővárosiaknak annyi a pucájukba, hogy elküldjék a picsába a tajtparaszt bolondistókot !!!
Nessy
Elnézést, tudja valaki melyik párthoz tartozott a képviselő testületi többség, aki le tudta szavazni a polgármestert? Komolyan kérdezem!
papa.49
@Nessy: Gondolhatod melyikhez, hát a fütyiszhez !!!
Eladott Ország
És ki nem szarja le Zsigmond Barna Pál pofáját. Ki a [email protected] ő?! Egy szarházi bűnöző fidesz nevű szektatag, a sok geci közül! A zsarolás nem lep meg, végtére ezek közönséges cinikus bűnözők. A zsarolás nyilvános lebegtetése viszont pánikról, félelemről, kapkodásról árulkodik. A nagy kérdés, hogy ezt hogy kezelik Karácsonyék, ill. hogy a budapestiek most beszarnak-e, és a bűnözőkre szavaznak, vagy pedig ökölbe szorul a kezük. Remélem az utóbbi!
Nessy
@papa.49: Azt tudtam, hogy a fideszesek támogatták a parkolási társaságot, amiért most ugyanaz a társulat Karácsonyt veszi elő.
Azért talán néha nem ártana egy hangyafülnyit a tényekkel is törődni a tisztelt fideszeseknek! Vagy úgy vannak vele, hogy sokan nem tudják a valóságot, és elhiszik a meséjüket! Az meg számukra tiszta haszon!
papa.49
@Nessy: Arra játszanak, hogy az emberek nem igazán figyelnek a tényekre, tisztelet a kivételeknek, és inkább elhiszik a legvadabb légből kapott állításokat is, akár ha naponta állítanak ellenkezőt !!!
laja70
"Fidesz: még a falvakban is különb a helyzet, mint Karácsony Gergely kerületében" Természetesen csak a fidesz által vezérelt falvakban!!!
solidedge
Egyre szimpatikusabb Karácsony nekem. Ha a Fidesznek ennyire szúrja a szemét akkor csak jó ember lehet. A lejárató kampány pedig echte fideszes. Mocskos, aljas, sunyi. Igazi Orbános.
Afra
@Eladott Ország: Amúgy semmi baj a kerületben,sz..keverő banda...
csetere
@Afra: Abban a kerületben rend és fegyelem van, hozzáértő szakemberekkel. Miután vége volt a lomtalanításnak, egyes trehány emberek újra kidobáltak szemetet. Betelefonáltam az önkormányzatnak, egy óra múlva kijött egy fiatalember, lefotózta, két napon belül elszállították. ennyit a Karácsony Gergely által vezetett kerületről.
Cicamama55
Én úgy látom, hogy kimondottan jót tett Karácsony Gergelynek ez a minősíthetetlen Fidesz kampány. Sokkal magabiztosabb, elszántabb lett.
Cicamama55
@laja70: A Fidesznek ez az összehasonlítása, ezer sebből vérzik. Köztudott, hogy a falvak többségében független polgármesterek vannak, a környékünkben legalábbis így van. Ott nincsenek pártok közötti mocskolódások, mindenki csendben teszi a dolgát, s hihetetlenül összekovácsolódnak ezek a kis közösségek. A polgármesterek nem kiskirályok, ugyanúgy benne vannak minden közös munkában, mint az ott élők. Egy a céljuk, s közösen teremtik azt meg. Szívesebben megyünk ünnepekkor, rendezvényekkor ilyen kis falvakba, községekbe, mert ott valóban felszabadultabbak, boldogabbak, nyugodtabbak az emberek, pedig a hétköznapokon agyon dolgozzák magukat.
tulipan
Mondjátok, ez pimasz Zsigmond Barna Lakáj, melyik falura gondolt, ahonnan a haramiák nyilván elvonják a pénzeket?
Borsodi
Hajrá Karácsony Gergely ,boldog Karácsonyt elnök úr hogy nekünk is boldog nyugodtabb legyen mondjon le.
F_Viktor
El is hihetném, ha nem a fityeszesek állítanák :-)))
whitout
Jelenleg a cirkuszi Fő-előadóművészt, Tarlós Istvánnak hívják.
Kicsit izmozott, kicsit megafonozott a vén gyerekgyilkos orbáncsicska marionett geci...

Miből plakátozta tele a Fidelitas az egész várost?
Tételes elszámolást kérünk - mert itt kurva sok pénzről van szó, aminek szaga van!
nezelodo
Hát az egyik választáskor a fő-fő koronázó faluban azért nagy felhajtást csinált puszta véletlenségből a félvak osztrák nyugger, aki megint csak véletlenül Orbán kötélbarátjának a kihívóját gázolta véletlenül halálra és véletlenül a választás előestéjén.
durbincs
@F_Viktor: mert maga csak 1 Ceus köcsög ?
durbincs
@nezelodo: na maga silány -a bányából ide vakargat ? marék banyiért ?
Szeparepa2
Bizony, a falvak melletti gyönyörű szántókon, erdőkben, dombokon, hegyeken, tavaknál, mindenhol a falvaknál ahol a gyönyörű természet van, biztos hogy sokkal különb a helyzet mint Zuglóban...
laja70
@Cicamama55: Hűha!!! Nem mondja!!!
advocat
Oszt' Papcsák mekkora minusszal adta át a kerületet? Jó zuglóiak talán még emlékeznek. Remélhetjük?
Nessy
Okafogyott a cikk, miután a zuglói önkormányzat adatokkal bizonyította az ellenkezőjét! Még a fideszes képviselők is!!!
Eladott Ország
@advocat: ma, 10:12; A luxusvécék iránti rajongásáról és számos más ügyletéről elhíresült egykori zuglói polgármester kénytelen volt lemondani parlamenti mandátumáról, megüresedett az ő helye. És sajnos nem találtak széles e hazában megfelelőbb embert e hiánnyal teljes légüres tér kitöltésére, mint Hollik Istvánt, ezért ő is képet visel a magyar országgyűlésben. Onnan lehet felismerni, hogy ha Németh Szilárd vagy Kósa Lala éppen nem ér rá hülyét csinálni magából, akkor őt kapják elő viharban, hóban, sárban, sátoros és sátortalan ünnepnapokon, de leginkább a vasárnapi zárvatartás idején. Nem a nap híre, de erős: havi félmillióért bérelnek autót Papcsák Luxusvécé Ferencnek, a Matolcsyt és az MNB-t felügyelő bizottság elnökének. A havi 3,5 milliós fizetése mellé.Korábban nem járt ilyen juttatás e pozíció birtokosának, Varga Bóvli Mihály nemzetgazdasági miniszter nagylelkű jóváhagyása igazán elbűvölő. Havi félmillió. Autóbérlésre. http://outside.mfor.hu/mfor/images-charts/jeg...
A soron következő választás tétje minimális. Tökmindegy lesz, kire szavazunk, a szavazatokat ők számolják és minden leigázott, valaha demokratikus intézményben ők ülnek. Ezt a visszamenőleges hatállyal lebontott, titkosított jogállamot a szavazófülkékben leváltani már nem lehet.
advocat
Igaz! A kis falvak is jobban hasznosítják a parkolásból jövő bevételeket. Még az akár 50 lakosúak is! Mindere oda kell figyelni.
fahrenheit451
Főleg azokban a falvakban, ahol a kiszolgáltatott, hót csóró emberek 99-100 százaléka a Fideszre szavaz.
Ott mindenki tudja, amit mindenki tud.
"Tudod?"
"Tudom."
"Mit tudsz te?"
"Mindent tudok."
"Miről?"
"Mindenről."
"A semmiről mit tudsz?"
"Mindent!"
"Az jó, hej, te vitéz Henry János."
Clavigo
Zsigmond Barnanyelvű Pál megaszonta a tutit...oszt jó napot.
fahrenheit451
Egyszer aztán Henry János, a legkisebb fideszes vándorútra indult.
A hülyéje víz, élelem, árnyékolástechnika nélkül begyalogolt a Negev-sivatagba, és három nap után meghalt.
Ha Henry János, a legkisebb fideszes nem lett volna ennyire hülye, az én mesém is tovább tartott volna.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. October 18., 16:35
Végre kiderült! Ez lett Tóth Gabi neve esküvője után
Szórakozás - 2019. October 18., 15:38
Gáspár Laci pont úgy néz ki, mint 15 éve – fotó