Lackner Csaba kispesti házának udvarán vadonatúj Skoda-terepjáró áll, amely a dokumentumok szerint március közepén kerülhetett forgalomba – írja a Magyar Nemzet, a kocsiról pedig a Hír Tv felvételt is közöl. Az ex-szocialista politikus a kispesti hangfelvételeken már tavaly említette, hogy venne a feleségének egy új Skoda-terepjárót. 15 millió forintig jó vagyok – mondta Lackner barátainak a hangfelvételeken, amelyeken az autóvásárlásról számolt be.

Lackner Csaba, a korrupciós botrányba keveredett kispesti önkormányzati képviselő új autót vett

- írta meg csütörtökön a Magyar Nemzet. A lap egy hangfelvétellel is összeköti az új gépkocsit. Mint írják, az autó megvásárlásáról a „tavaly készült kispesti hangfelvételeken azt mondta Lackner beszélgetőtársainak, hogy a 12,5 millió forint értékű terepjárót Péter már le is foglalózta számára.” A felvételeken az is szerepel, amikor Lackner azt mondja:

Bementem a Wallishoz és úgy voltam vele, hogy 15 millió forintig jó vagyok.

A Hír Tv felvételeket is készített arról, hogy Lacknerék udvarán ott áll a vadonatúj Skoda-terepjáró, amely a dokumentumok szerint március közepén kerülhetett forgalomba.

A Hír Tv felhívta a korábbi szocialista politikust, hogy az új kocsi részleteiről kérdezze, de Lackner nem kívánt nyilatkozni a témában, és letette a telefont.

Lackner Csabáról az őszi önkormányzati választások előtt került elő egy olyan videó, amelyen az akkor még szocialista politikus egy zacskó fehér port lóbál a kezében. Egy hangfelvételen pedig azt mondta, hogy

hülye az, aki az önkormányzati politikában nem tud megkeresni évi 100 millió forintot.

Vélhetően szintén ő beszél kispesti korrupciós ügyekről, gazdasági visszaélésekről és pénzek visszaosztásáról.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozott a hangfelvételek készítője, aki szerint a beszélgetések közben Lackner Csaba kokaint is fogyasztott, mint az a Hír TV által bemutatott egyik videófelvételen is látszik – fogalmaz a lap.

Lackner Csabát a választások után kizárták az MSZP-ből, képviselői mandátumát viszont nem adta vissza.

Forrás: Magyar Nemzet, Hír Tv, 24.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Lackner Csaba az élő példája az elmúlt évtizedekben kormányon levő csapatok bűnös összefonódásának.
Ilyen bűnözőket választunk választásról választásra, így aztán egy szavunk se legyen, hogy szétlopják a fejünk fölött az országot, hogy kilopják a kaját a szánkból.
Ha nem teszünk semmit, csak dohogunk, akkor ők köszönik szépen még elbűnözgetnek még vagy 50 évig...
A mi pénzünkből!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Évi 100 milla "visszaosztásból" tuti "fussa rá"!
namihami
Nagyon egyszerű:: NAV.
Ha lopott, akkor kóter. Nem számít a pártállás.
De csak óvatosan, mert ez a ""vírus"" nehogy a fideszes haverokra is átterjedjen, mert akkor a teljes fidesz-élcsapat megy a védett házba. Esetleg a NAV egy fideszesnél a speciális szemüvegben megy ki az ellenőrzésre? Fiúk, akkor nincs mitől félni.
CsipkeRózsa
A többi udvart is lehet ellenőrizni, máshol is találhatnak ilyen "csodát".

Sőt, a kormány tagjainak az évente lecserélt drága autóit is megleshetik, amelyek nekünk több milliárdba kerülnek.
Béla333
Lackner Csaba az élő példája az elmúlt évtizedekben kormányon levő csapatok bűnös összefonódásának.
Ilyen bűnözőket választunk választásról választásra, így aztán egy szavunk se legyen, hogy szétlopják a fejünk fölött az országot, hogy kilopják a kaját a szánkból.
Ha nem teszünk semmit, csak dohogunk, akkor ők köszönik szépen még elbűnözgetnek még vagy 50 évig...
A mi pénzünkből!
tudode
Egyszerű matematika! Akinek a tapogatójához akár egy gombostű tapad színre, szagra, vallásra tekintet nélkül
.
www.youtube.com/watch?v=pr6k6MUVbTQ&t=23s
.
Nem kell újjal mutogatni, de egyeseknél, ketteseknél olyan összefonódás lehet, hogy nincs az a bíró, aki képes lenne kibogozni, hogy ki kit, ki miel, kit hol, ill. az egész ország vagyonát kik hordták/ják szét!
volvós
...és az " üzletasszony " Vajnatimike nemzetiringyót mikor vesézik ki a 80 milliós (!)
Lamborginije miatt ??? Perze, ez a kurva nem újdonság a sok szopásból összespórolta !!
1magyar
@volvós: Sosem, mert azt ő kapta nem lopta. Gyurcsány sem lopott soha csak kapott.
namihami
@Horizont: De ettől még a sz@r a szocik fejére hullott és hull vissza. Nem lehet egy emberbe belelátni, de a Fidesz akkor is fel fogja nagyítani, ha közöttük nagyságrenddel több a rohadtalma. És azok között csak a kishalak lehetnek kifogva. A gond az, hogy a baloldalon is emberek vannak, akik egyrésze pusztán az anyagiakra hajt rá. És ezek az országot behálózó fideszmédia állandó szerplői. A sajátjaik közül pedig csak a legnyilvánvalóbbak lehetnek egynapos hírek.
legott
A magyar, genetikailag alkalmatlan jó politikusnak. Ez már évszázadok óta így van!
Beteg fasz, prosztó, buta paraszt mindegyik - hatalmon és ellenzékben egyaránt.
Ki kell adni bérbe, a magyar politikai erőt, normálisaknak, akik értik a demokráciát.
A regnáló büdös parasztokat meg le kell ölni, mint a disznókat.
legott
Simán leöllek, mint a disznót.
Csak ki kell adni utasításban.
(zsoldosoknál is így működik)
Mert az utasítás fontos. Nekem nem kell mesterlövészpuska. Egy késsel vágom darabokra a gecit.
De nem egyből. Hagyom lassan elvérezni a gecit, hogy fájjon neki és legyen átgondolnia, hogy hol rontotta el.

Undorodom tőletek rendőrök, katonák, hogy hagyjátok magatokat megvezetni egy buta bunkó paraszt által - ki magyarokat gyilkol előre megfontolt szándékkal.
Maradjunk annyiban, hogy jelenleg nem vagyunk barátok.
legott
A magyar genetikailag alkalmatlan politikusnak. Ez tény- hatalmon, ellenzékben! Durva sok száz év óta!
A magyar ennyire hülye.
legott
Ezek mondják meg a frankót, buta bunkó magyar parasztok?
Undorodom mindegyiktől!

Maradt ami volt, hogy miért hull darabokra ez az ország: zsidók, cigányok, parasztok, buddhista, iszlamista bevándorlók muszlimok, geci megyarul nem beszélő ukránok, meg ománok miatt.

A magyar kormány, egy parazita embergyilkos.
Ha elkapom Orbánt, megkínzom.
Úgy megkínzom Orbán Viktort, hogy a legkevesebb az lesz, hogy maga alá szarik, hugyozik
kissé felnőttem
hát akkor kapisgáljuk lassan mire is a téma ja " ja hülye az aki az önkormányzati politikában... " akkor ezért akar mindenk nyerni ? na innemtől dolgozzon akinek 7 anyja volt 2 helyett.
menek politikusnak

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.