A brüsszeli politika a legrosszabb arcát mutatta meg akkor, amikor a belügyi tanácsülésen megszavazták a bevándorlók elosztásának a korábbiaknál is súlyosabb verzióját – fogalmazott a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a hivatalos közösségi oldalára feltöltött videóban.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Dömötör Csaba súlyosbító körülménynek nevezte, hogy a korábbi betelepítési kvóta tervéhez képest az új verzió szerint, ha egy tagország nem hajlandó befogadni a migránsokat, akkor bevándorlókként mintegy nyolcmillió forintnak megfelelő összeget kellene fizetnie. Ezt hozzájárulásnak nevezik, de valójában egy sok milliós nagyságrendű büntetés – tette hozzá.
Előírnák, hogy az egyes tagországoknak mekkora kapacitással kell rendelkezniük a menekültügyi eljárásokhoz és Magyarországon lenne az összes ilyen eljárás huszonnyolc százaléka, a legtöbb ilyen eljárást nem Görögországba, nem Olaszországba, hanem hozzánk telepítenék – fogalmazott a politikus.
"Ami a héten történt, az a brüsszeli politika legrosszabb arca, hiszen a fejünk fölött hoznak döntéseket a jövőnk kárára, kifacsarva a kezünkből azt a jogot, hogy eldöntsük, kivel élünk együtt"
– mondta, hozzátéve, hogy a magyar kormány ezt természetesen nem támogatja.
"Lesznek még tárgyalások, készen állunk a vitákra, nem hagyhatjuk, hogy ezt a tervet ránk erőszakolják" – jelentette ki Dömötör Csaba.
24 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Terelés, csúsztatás, hazudozás!
Úgy gondolják addig sem foglalkozunk a mocskos maffiózók hazaáruló dolgaival, az inflációval, a lopásaikkal! A "rendeleti kormányzás" diktatórikus ügyével, stb.
Pedig de!
Az "ajánlás"-t az Eu migrációs politikájának megreformálására, az ET(Európai tanács) belügyminiszterei készitették- benne a magyar belügyminisztériummal, és az ajánlás aláirásával. Mert ez egy ajánlás- az ET és az EP részére- ami még nem jogszabály. A két gréniumnak is meg kell ezt még tárgyalni- és véglegess formába önteni, az elfogadásról nem is beszélve. Lehet, hogy erre majd csak a jövő évi eu-s választások után kerül sor. Ismét csak arról van szó, hogy az állampárt vihart csinál egy nagy xaros biliben, amelybe ők öntik állandóan a saját xarukat.
Aki ide született az is menekül innen ha teheti.
Egyébként ajánlom: www.youtube.com/watch?v=oT2JdLSIcWM
Új hozzászólás