Egészen sajátos közleményt írt az ácsiaknak „Közlemény” címen a település országgyűlési képviselője, Czunyiné Bertalan Judit, miután kiderült: katódgyár épül Ácson.
Czunyiné a katódgyár miatt aggódó ácsiaknak: "Nagy gyárat kértek, most itt van"

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A Telex szerint Czunyiné az írásában hosszasan sorolja, hogy a beruházás miért biztonságos, illetve miért nincs szükség aggodalomra.

Mint arról korábban írtunk

520 milliárd forintból épül új kínai – elektromos akkumulátorokhoz való – katódgyár a Komárom-Esztergom megyei településen.

A tervek szerint a gyár 2026-ra készül el, és 900 új munkahelyet teremt. A beruházáshoz a magyar állam pénzügyi támogatást nyújt, ennek mértékét azonban csak akkor hozzák majd nyilvánosságra, ha azt az Európai Bizottság jóváhagyta. 

A képviselő most azt írta, hogy úgy érezte: az elmúlt napok tiltakozása után neki is meg kell szólalnia, főleg, hogy az „ellenzéket támogató szervezetek hangadói” is megjelentek a településen, akiknek „semmi nem drága”. Az országgyűlési képviselő bár csak levele végén, de leírja, hogy a beruházást igazából a helyiek kérték. Felidéz egy 2018-as választási fórumot, mikor „nagy bajban volt Ács”.

„A most hangadó tiltakozók és rágalmazók akkor azt kérték, jöjjön Ácsra is valami nagyberuházó, ne csak Komáromba, jelöljön ki a kormány beruházási célterületet, hogy a város pénzügyileg is stabil legyen. Most itt van”

– írta a képviselő. 

Forrás: Telex.hu

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Emmersson71: Aberró! Ez még a szopásszüneted!? Kiéhezel!
Emmersson71
@ómió: Szájer és Kaleta a TE buzi barátaid, te aberrált fartúró!
ómió
@Emmersson71: Aberró! Mindkettőnek "alultápláltja" vagy!?
Emmersson71
@ómió: Szájer és Kaleta a TE buzi barátaid, te aberrált fartúró!
ómió
@Emmersson71: Aberró! Régóta vagy "Szopoklész"!?
Emmersson71
@ómió: @szopómió: Szájer és Kaleta a TE buzi barátaid, te aberrált fartúró!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.