Orbán Viktor szombattól a Fidesz régi és új elnöke, az eseményt megünnepelendő a Fidesz kongresszust hívott össze.
Az esemény csúcspontja természetesen Orbán beszéde volt, ami azonban egy nem várt bakival indult, ugyanis véletlenül köztársasági elnök úrnak nevezte Novák Katalint:
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, újabb két évig lesz a Fidesz elnöke Orbán Viktor, van még benne bőven "szufla".
A mi kormányunk nindzsa-kormány, úgy tervezzük, hogy a bevetés után az ellenségeink maradnak a földön, mi pedig épen és egészségesen visszatérünk a bázisra
– fogalmazott Orbán.
Mindent bevesz(elolvas) amit eléje tesznek.Egyes helyeken kicsit kényelmetlen bevenni amit elé raknak,de sajátmagáért mindent.:))