Tragikus hirtelenséggel elhunyt Tóásó Előd felesége, Maria Elena Fortun de Toasó La Pazban. A nő mindössze harminc éves volt – írta meg az mno.hu.

A halál oka az orvosi jelentés szerint egy fertőzés, melynek következtében kórházba került az asszony, de az életét már nem tudták megmenteni.

Mint ismeretes, a Bolíviában fegyveres felkelésben való bűnrészesség miatt öt év tíz hónapos börtönbüntetést letöltő Tóásó Előd a la pazi-i San Pedro börtönben ismerkedett meg feleségével, Guillermo Fortun bolíviai ellenzéki politikus, korábbi belügyminiszter lányával. Tóásó a Baptista Szeretetszolgálat segítségével április végén hagyta el Bolíviát, a tervek szerint pedig a felesége augusztusban követte volna Magyarországra – emlékeztetett a lap.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
La pazi "juhász baleset" ismeretlen osztrák gázolóval !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
La pazi "juhász baleset" ismeretlen osztrák gázolóval !
papa.49
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Dr. Felipe
Hát egyre szebb ez a történet. Az a kurva kígyóméreg, az.
36
@papa.49: Kinyírták, mint a huzat. "Tragikus hirtelenséggel". Üzenet is a magyar titkosszolgálatnak és a kormánynak. Az érdekek, már csak ilyen csúnyák.
papa.49
@36: Gondolom akkor ezért volt annyira sürgős a pacák elpucolása is))))))
Szerintem sincs még ez a meccs lefutva, még az elődkét is érheti autóbaleset)))))))
36
Bolíviába sem kell már magyarként nyaralni menni.
36
@papa.49: Pedig, a magyar szolgálatoknak nagy múltjuk van a terrorista "pihentetésben" pl. Carlos/a Sakál is nálunk vendégeskedett, kb. 1979-1986 között. De kiválló volt a kapcsolat, Szíriával, Iránnal és Libanonnal is.
Tóásó Elődöt, vagy bevetik még később az érdekeknek megfelelően, vagy magyarországon kap valami jó állást a titkosszolgálatnál.
papa.49
@36: Mindenesetre remélem hogy a bolívok hamar megtalálják és hidegre is teszik a pacákot)))))))9
36
@papa.49: Majd tálalják a széles plénumnak, két sorban, hogy kiugrott az emeletről, mert depressziós lett párja halála után. Vagy gázrobbanás baleset. Felakasztotta magát... Széles a lehetőségek skálája. De szerintem, Orbánék nagyon vigyáznak rá, amíg van a fószerban lehetőség.
nezelodo
Csak a Lézeres el ne dicsekedjen megint a titkosszolgálati sikerekkel! A konkurencia úgy is sokat profitált a fideszes szerénységéből, nem kell nekik a szájukba rágni az üzenetet.
dr. prédikátor
Vajon mitől kapta a fertőzést???Nem volt rozsdamentes a kés???Vagy éppen körúton volt az osztrák nyugdíjas???Netán a golyót nem fertőtlenítették???
KERKA
Ennek a Tóásónak esze ágában sem volt idehozatni azt a szerencsétlen asszonyt. Sajnálom szegényt, pedig nem is ismerem. Csak egy bábu volt egy nagyon piszkos sakktáblán.
Commneter
@36: 12:57
Így igaz!
Csopak ... pszt!:o/
Commneter
Amennyire világos előttem Rózsa-Flores Eduardóék bolíviai küldetése, pontosan annyira nem tiszta számomra Tóásó Utód észjárása; mire gondolt, miért ne nyírnák ki az asszonyt bosszúból?!
Ezt viszont már, akár egy 12 éves kölök is belátná, s ő meg, miért nem is?!:O
36
@nezelodo: Én azt gondolom, Lázár nagyon is megfontoltan és okkal szivárogtatott Kárpátaljával kapcsolatban. Átgondolva a dolgot, benne voltak a csehek is ebben az ügyben. Rá is kérdeztek a cseh titkosszolgálat vezetőjénél, hogy hogyan lehettek ott a cseh rendszámú terepjárók? A válasz, az volt. A szolgálat azért titkos, hogy úgy is működjön. Csempész pénzek elvesztésétől félhettek a magyar és cseh oligarchák. Olaj ügyes, Pintér is mindjárt "vizsgálatot" tartott. Bár ez a csempész dolog, lehet elterelés is.(Úgy is csempésznek) Valószínűbb hogy Kárpátalját militarizálni akarják. Sikerült.
nezelodo
@36: Ebben a témában bármi, vagy az ellenkezője is igaz lehet. Egy biztos, az a térség nem a legális kereskedelemről híres, és sokak fenik a lehetőségre a fogukat. A titkosszolgálatoknál meg nem arra gyúrnak, hogy közülük kerüljenek ki a jövő században avatott szentek, sokkal inkább szeretnék, ha láthatatlanok maradhatnának.
Pálinkafőző Rézüst
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Pálinkafőző Rézüst
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
papa.49
Ott Bolíviában használta a hölgy összeköttetéseit, elpucolt onnan, és sorsára hagyta a ,,feleségét,, mit mondjak nem semmi a pacák)))))
verőce21
A kórházak a hatalom kinyújtott csápjai.
Commneter
@verőce21: 16:26

Mondhatni, hatalmi ágyazat!:xD
sentinel216
Szerintem nem olyan nagy falat ez az operett terrorista, hogy a világ titkosszolgálatai foglalkozzanak vele. Valószínűbb, hogy a börtönmaffiával maradt elszámolatlan ügye és mint tudjuk, Dél Amerikában a börtönből is irányítják a kivégző embereket.
verőce21
@Commneter: (16:29) Nálunk, a szocializmus utolsó bástyái!
hetöndöe
Pedig milyen jó lett volna a jobboldalnak,tán ő is tudott Fletóról valami terhelőt.
simmering73
Ha a sors nem hozza össze ezzel a terroristával, még ma is élhetne.
dodo571031
Talán felhívták a figyelmét a vádalkuval kapcsolatosan?
papa.49
@hetöndöe: Szerintem azért dajkálják pontosan, mert a Rózsa embere volt, nem kizárt hogy vele akarják kinyírni a Gyurcsányt, ezektől minden ilyen xarság kinéz))))))))))
Jankó123
Menekülés közben nyolcszor hátbalőtte magát, tragikus hirtelenséggel.
:-)))
Feraj49
Azért elgondolkodtató! Magyarország hű de benne van a terrorizmus elleni "küzdelemben",miközben egy terroristát hozat Mo.ra a Magyar állam pénzügyi segítséggel a Baptista szolgálat./ Babtisták is a kormány szolgálatában állnak ?/ Ezek szerint vannak "jó" terroristák" meg rossz terroristák ?
mtsl
Na, ez aztán a fordulat!
Ebből már lehet filmet forgatni.
vukkocska
@Mirabilis: Mint kiderült, nem kellett kimenekíteni áldozatos munkájával a TEK-nek. A fiatal hölgyet nagyon sajnálom. Tóásó meg el sem mehet a temetésére, minden bizonnyal, akiket feldobott, megköszönnék neki.
Desischado
Szerintem sem véletlen a hölgy halála. Dermesztő, ami ott folyik. Nyugodjon békében!
verőce21
@Desischado: Szerencsére csak ott folyik ilyen, és ez távol esik tőlünk.
pistapapa
Ezt a hírt hazugságnak tartom. Arrafelé is így jelentenek be egy gyanús gyilkosságot.
magyarbakancs
Mi a francra vártak mért nem ,hozták ide?
Nemtudták időben ki menekíteni?
bakegya
@magyarbakancs: @verőce21: a távol egyik másik gengszternek nem is gondolja a nép akinek a pártja élvezkedik a hatalmával,milyen közel van, a bármely messzemenő gaztettekhez.
A Babtista szeretetszolgálhatott volna többbbb szeretettel is,de hát a teknős csakkk ennyit szánt a kirakatpolitikára Romániának.
magyarbakancs
@bakegya: Végre van más is kinek az a véleménye mint nekem.
Köszönöm a megerősítésedet.
nusika
@verőce21: Weisz Tamást sem tudjuk, hogy hogyan halt meg! ...és miért? ...nagy tervei voltak!
bakegya
@magyarbakancs: :)-rohadt sok már a melegből-szerintem ebben is egyetértünk-
bencemacska
Bár ilyen lenne a lottóötösöm, ahogy ezt előre megjósoltam! Az a szegény nő és családja nem tudta milyen kígyót melenget a keblén!!!
Tóásó ezt nem tudta előre?! Addig éljek!
nezelodo
@bencemacska: Majd rohan vissza gyászolni és tisztességgel eltemetni...
Pálinkafőző Rézüst
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
VasiMu
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
papa.49
@VasiMu: Akkor vedd a hónod alá oszt. vidd magaddal haza Romániába, NEKEM NEM HŐS, HANEM EGY SZAROS TERRORISTA, ÉRTED!!!))))))))))))
vukkocska
@Mirabilis: Még anno a bolíviai kormányból nyilatkozott valaki. Ha lesz rá időm, előkeresem neked. Kis türelmedet kérem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.