Egy New York-i fiú, Alex Malloy élete legszomorúbb utazásán van túl: egy muszlim taxisofőr mellé ült be, aki emiatt elsírta magát – ugyanis a párizsi merényletek után 2 órán át senki nem volt hajlandó beszállni mellé.

A fiú Twitterén azt írta: a 25 év körüli sofőr végig sírta a 25 perces utat és azt mondogatta neki:

Allah, az én Istenem nem hisz ebben. Az emberek azt hiszik, én is része vagyok a terrornak, de nem. Senki nem akar beülni mellém, mert nem érzik magukat biztonságban. Így a munkámat sem tudom elvégezni.

Alex az esetből azt a következtetést vonta le, hogy abba kell hagyni a radikálisok miatti általánosítást:

Ők nem az ellenségeink. Ők a barátaink, a szomszédaink, a szövetségeseink. Harcolni akarnak ezek ellen az eszmék ellen. Kérlek, ne mondjátok többé, hogy az iszlám a probléma, mert nem az és ők is ugyanúgy áldozatok és félnek.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Egy arab muszlim bevándorló Londonban beszáll egy taxiba, majd mindjárt megkéri a sofőrt, hogy kapcsolja ki a rádiót, mert az sérti az ő vallását, ugyanis a próféta idejében még nem volt ilyen nyugati zene, ez a hitetlenek zenéje, és ő ezt nem hallgathatja.
A A sofőr készségesen kikapcsolja a rádiót, és kinyitja az ajtót.
- No most mi van? kérdezi a muszlim.
- Csak az, hogy a próféta idejében még nem voltak taxik. Ezért ess ki innen, és várj egy tevére...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Mint ahogy a menekültek is mind kecskebaszó terroristák. Az előítélet halálos tud lenni, és csak a megoldást késlelteti. Sajnos nálunk is jellemző butaság és tudatlanság ez.
JAJMÁR
Hiába, a kedves butáknak magyarázhat az ember, hogy ez öli meg Európát, a gyilkos előítélet, hiába! Iszonyatosan sok pusztító ember van.
Addig nem nyugszanak, míg fel nem hergelik az egyébként ártani nem akaró tömeget.
Gondolok itt többek között a kedves magyar, ostoba és még saját magának bevallani is gyáva rasszista honfitársaimra.
Már nem tudom szebben megfogalmazni.
Főlökött
@JAJMÁR: Szerintem ez nem 'előítélet', hanem félelem és védelmi lépés is egyben.
Sajna nem tudható, hogy a bevándorló, más vallást gyakorlók közül, hányan és kik a fanatikusok. Ez ránézésre sem megállapítható és egyéb módszerek hatékonysága is kétséges.
Az itt élők megszokott (köz)biztonsági szintjét viszont megingatja és félelmet kelt, hogy elengedik felnevelt gyermeket szórakozni, majd következő találkozás a ravatalozóban, vagy az azonosításakor következik be. Ez nem egy normális - nem lehet egy normális állapot.

Előítéletesek akkor pl. Japánok is ? Tíltják ezen vallást és annak gyakorlását is országukban. Minden 2 milliomodik japán állampolgárra jut 1 db migráns, olyan törvényeik vannak, hogy a bevándorlást - letelepedést - befogadást így oldották meg.
Hibásak lennének, nem igazán, mivel nincsenek náluk robbantgatások, nincsenek terrorcselekmények, tehát a gyakorlat bizonyítja a hatékonyságot.
Főlökött
@Horizont: Én sem kötözködésnek írtam, amit írtam, hanem még a reggel kv. arcomba tolása közben olvastam :
"Jönnek itt szirénázva a tűzoltók, a szomszéd utcában füst... Hát nem sok jóra gondol az ember Párizs után..."

Ez csak egy hír volt egy tűzről, Pécsett :( Magyarán félnek az emberek.

Itt a teljes cikk, hogy mi is történt :
www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/gyors-tuzoltas-egy-pecsi-hotelben-638484
Főlökött
ui.: "(6 tűzoltó,2 mentőautó,3 rendőrautó...)"
Főlökött
@Horizont: Erre próbáltam rávilágítani, hogy nem 'előítélet', hanem félelem és egy jogos védelmi lépés lenne.
Én mint kivülálló, mondhatni rutintalan, hogy állapítom meg azt, hogy fanatikus, vagy nem, aki mellé pl. beszállok a kocsiba - taxiba? Lehet, hogy egy étterembe kötök ki, kocsistól, sofőröstől, mint túsz, vagy mint áldozat.
Egy mezei honpolgár inkább választja a biztosat, egy bizonytalanért, tehát kerüli inkább a személyt, minthogy kapcsolatba lépjen vele és így bármilyen kényes szituációba is kerüljön. Mindezt a jólfelfogott - saját érdekében teszi.
Neki mi adatik meg, ránézésre döntsön, mivel a rutin és az évek hiányában, ezen választása adódott arra, hogy biztonságban érezze - így viszonylagosan védje is magát.
JAJMÁR
@Főlökött: 11:05 Nálunk kb. 20-30 ezer muszlim vallású ember él. (Nem a mostani bevándorlók, de tény, hogy vannak.) Mi indokolja a félelmet tőlük?
Féltünk tőlünk pl. 2 éve, vagy tavaly? Nekik akkor is más vallásuk volt.
Egyébként sem tudom, hogy "mi" milyen vallásúak vagyunk, hiszen ez magánügy, csak azt tudom, hogy én milyen, a másikhoz semmi közöm. Minden ember abban hisz amiben tud.

A statisztika szerint rendkívül kevés ember mondja magát kereszténynek az országban, és a számuk egyre kevesebb. Nos, ezek szerint ők nem fanatikusok, mert hitük sincs, tőlük nem félted a gyerekeidet? Pedig minden napra jut egy-két gyilkosság, rablás... stb. Senkire sincs ráírva, hogy milyen ember, és attól, hogy magyar, még gonosz is lehet, tehát a félelem általánosan sem alaptalan, eleve kódolva van az emberbe.

Biztos,hogy a menekültek sem csupa jó emberek, ahogy az biztos, hogy nem csupa rosszak. Ha viszont arra fókuszálnak egyesek, hogy csak a rosszakat mutogatja, és ezt hirdetik, terjesztik, az ember könnyen általánosít, egy alaptalan előítélet jön létre. A párizsi merénylőnél megtalált szír útlevél félrevezetés miatt volt nála, nem a sajátja.
Valakiknek érdeke lehet, hogy erősödjön az ellenszenv a menekültek felé, és ehhez elég, ha bemutatják, hogy jönnek-jönnek csapatostul...

De ettől elszakadva, felülről nézve a jelenlegi helyzetet, mondjuk a Szírek szemszögéből: a hazájukban háború van, terrorcsoportok is harcolnak, de beékelődött oda egy jóval kegyetlenebb, amelyik szinte népirtást követ el. Elmenekülnek, de bárhová is mennek, ők már soha, sehol nem fognak nyugalmat találni, hiszen minden egyes menekülő ember gyanússá vált és félelmet kelt. Továbbmegyek, minden egyes muszlim vallású ember gyanús és félelmet kelt majd, ha ez így megy tovább. Tudod mennyi van ilyen a világban? Kb. 2,5 miliárd...
Akit pedig gyanúsítgatnak, kitaszítanak, az is ellenszenvet fog érezni visszafelé, és megtörténhet amitől most félsz, de pont azért. Az ördög sosem alszik.
JAJMÁR
@JAJMÁR: Az a döbbenetes, hogy - ez a már régóta bennem lévő gondolat, elmélet - most hallom, pl. tévében - másokban is érlelődött. Ez azért engem megnyugtat :) Egy módja van, hogy elkerüljük a tragédiát, az ellenszenvet, az előítéletet nem szabad győzni hagyni.
Főlökött
@JAJMÁR: Viszonylagosan egyetértünk, de van amiben nem, ezért is jó ez a 'Fórum'-hozzászólás lehetősége :).
Oké, menekülnek, de akkor miért nem álltak meg a legközelebbi biztonságos országban? Miért kell slattyogni több biztonságos országon át, azok határait törvénytelenül-iratok nélkül átlépve, még kerekeskocsival is? Törököknél mekkora tábor van? Agyon dotálták a törököket, több millió dollárt kapnak évente, a tábor fenntartásáért. Jól is élnek, el is vannak, a béke kitöréséig, hogy vissza mehessenek.

A gond ott kezdődik, hogy eltérőek a vallások és akik ide - EU.-ba betipegnek, vagy amcsiba, egy részük az ottani vallást, életvitelt, törvényeket, stb.-t el sem fogadja, csak az ellenséget látja az itt élőkben. Azért a kedvezményeket-járulékokat-támogatásokat nagy duzzogva elfogadja mindegyik - sőt arra apellál, fenntartása érdekében. Tehát egy passzív alanya lett az adott közösségnek, kiszámíthatatlanságával, ismeretlen katonai-harci-fegyveres kiképzettségével.

Az ott élők helyzete : Épp elég bajuk van, a helyi rosszfiúkkal, bűnözőkkel, melyeket a beállt rendszer szerint illetékes yard, kisebb-nagyobb hatékonysággal kordában tartott, megfékezett. Tény és való, voltak-vannak bűncselekmények, de nem drasztikus formában, 100-as tételben, egy nap. Tehát egy beállt-stabil, megszokott életvitelről, biztonságérzetről próbáltam regélni.
Most pedig jött egy teljesen más affinitású, vallású, életfelfogású, értékeket nem elfogadó népcsoport, aki kér-elvárja-követeli befogadásukat úgy, hogy közben az ottani értékeket nem ismeri, nem is akarják megismerni és betartani sem.
Tehát a kérő-kérelmező állít feltételeket :). Ez olyan, mint amikor a nyuszi viszi a puskát.

Az ott élők így kaptak a nyakukba egy olyan 'áltást' melyet nem akartak! Mivel érdemben nincs senki, aki a szélsőségeseket - fanatikusokat szétválasztaná és eltávolítaná ezen közösségből, más választásuk nem lévén ránézésre szelektálnak, a minél nagyobb túlélési remény-% függvényében. Így akarnak túlélők lenni!
Főlökött
'áltást' - 'áldást' => bocsika, elgépeltem :)
Főlökött
Ténylegesen is megválaszoljam a kérdést "Mi indokolja a félelmet tőlük?"

Vallási hovatartozásuk, kiszámíthatatlanságuk, fanatizmusuk, vallási embertelenségük, életvitelük, szokásaik, radikalizációjuk, stb., stb.

Ezen vallás gyakorló és hívőinek elfogadott sok olyan dolog, illetve ténykedés, mely számunkra bűncselekményi minősítéssel bír. Pl. erőszakos nemi közösölés miatt - felkötöttek két fickót, a targonca 2 villájára és lógtak a szeren napokig, holtan. Nem hiszed, nézd meg a neten, ha még fenn van.
Egy kiszámíthatatlan csipet-csapat megszállta az EU.-t is, mely tömegből szerényen 100-150 ezrerről azt sem tudják hol vannak, mit csinálnak, ki tartja el Őket, ténylegesen mit csinálnak, de itt vannak, egyszerűen eltüntek. Ezek viszont bárkik lehetnek, terroristák, tömeg-gyilkosok, népírtók...fokozzam ?
Egy olyan állapot állt elő, hogy közöttünk flangálnak akárkik is és így éljünk tovább.-politikusaink szerint, mivel ők biztonságban vannak, védik Őket, mi pedig oldjuk meg. Pl. franciáknál a foci - mérkőzéskor történtek :(

Lehet, hogy előítéletes vagyok - lennék, de valahogy megválogatnám-megválogatom, saját jól felfogott érdekemben - védelmem érdekében, ki által vezetett kocsiba-taxiba szállok be, mint fizető kuncsaft.
Ha a sofőr szemei könyesek, majd adok Neki egy papírzsepit, felitatásra.

Teljesen mindegy mely generáció, a vallás - hovatartozás az idő múlásával sem változik. A felfogása-döntései-elkövetkező döntései pedig nem eldönthetőek előre-számunkra.
Így mint írtad, az Ördög nem alszik, jobb félni, mint megijedni, avagy meghalni...

Így inkább vagyok joggal előítéletes és élő, mint boldog azonosításra váró elhalt, posztonusz kitüntetésre várva. Valahogy jobb érzés :)))
nemkati
Egy arab muszlim bevándorló Londonban beszáll egy taxiba, majd mindjárt megkéri a sofőrt, hogy kapcsolja ki a rádiót, mert az sérti az ő vallását, ugyanis a próféta idejében még nem volt ilyen nyugati zene, ez a hitetlenek zenéje, és ő ezt nem hallgathatja.
A A sofőr készségesen kikapcsolja a rádiót, és kinyitja az ajtót.
- No most mi van? kérdezi a muszlim.
- Csak az, hogy a próféta idejében még nem voltak taxik. Ezért ess ki innen, és várj egy tevére...
JAJMÁR
@Főlökött: 14:40 Értelek, de senkinek sem hiányzik ez a helyzet. Azoknak sem, akik menekülni kényszerülnek - azoknak a legkevésbé - és azoknak sem, ahová menekülnek.
Ettől még ez a helyzet.
Nekünk nem kell aggódnunk, ez nem "kapós" hely, de nem is húzhatjuk ki magunkat a ránk eső teher alól, nem rakhatjuk másokra. (Rakhatjuk, csak eléggé szégyenletes.)

Nagyon sokan vannak a török menekülttáborban is, Csak Szíriából több, mint 4 millió ember él a szomszédos országokban, és több mint 7 millió menekült országon belül máshová. Hamis tehát az az állítás is, hogy mind Európába jönne.
De éppen azt próbáltam elmondani följebb, hogy van, lehet egy ilyet generáló szándék, valaki, valakik részéről, pontosan azt akarják, hogy lepjék el Európát a menekültek, Gyengítsék, okozzanak zavart, miközben azt is, hogy "ne szeressük", mi több, féljünk és gyűlöljük őket. A menekülők csak eszközök, de nem tudatosult bennük, ahogy mi is eszközök vagyunk, lehetünk, és szándékunktól függetlenül, ha bennük potenciális ellenséget, bűnözőt, terroristát látunk.

Azt miből gondolod, hogy "értéket" nem tisztelők, meg ilyesmi? Ja, tudom, ezt mondják mások... és mutatnak egy-két negatív példát is. Hisz már írtam, - de itt javítom, - 1,6 milliárd - ember mit nem tisztel? Ez h@lyeség, ) Ki van ez találva, attól tartok.
Jól behúznak minket a csőbe, ha nem figyelünk.
(Így látom én) :)))
Főlökött
@JAJMÁR: Nem arra gondoltam, amit felvetettél :) Én arra utaltam és szeretek-mindíg is szerettem a tényeknél maradni - kalandozás helyett, hogy a bevándorlók úgy flangálnak közöttünk, bocsi a kifejezésért, mint 'szellentés a gatyában'
Mindezt úgy teszik, hogy papírjaik nincsenek, eldobták-megsemmisítették mindezt érdekből, jönnek ha kell- hanem, mint állítólagos Szírek, átgyalogolnak határokon, országokon átflangálnak át, kihasználva egy rendszer kényes-sarkallatos pontjait, teljesen 'a mi törvényeik megszegésével' amit önhatalmúlag tesznek, illetve az ott élők emberségét, avagy a nemzetközi média ténykedését kihasználva - kiszolgáltatottnak maszkírozva ténykedésüket, maszatolják az egész történetet rendesen.

Meg vagyunk vezetve(?), lehet, csak akkor még nem látszik az alagút vége, sajna :)

""értéket" nem tisztelők, meg ilyesmi?" Tudod az a baj, hogy még a nyelvet sem ismerik, tehát a nem kevés törvényt-szabályt-rendeletet, melyek között mi felnőtünk és belénk is ivódott - őseink által/köszönet érte/, eshetőség sincs megismerniük, hogy magukévá tegyék, de nem is akarják. Mivel a nyelvoktatást is elutasítják, így kérdés akkor a kérdés ?:)Mit is akarnak ?
Visszatértünk az elejére, hogy a nyelv ismeret hiányában, semmit sem tudnak, semmit sem tartanak be, mivel nem is ismerik.
Ezek alapján jöhet a magyar Btk.:) " A törvény nem ismerete, nem mentesít" :)

Na akkor ezt hova tennéd ?:))

Avagy ezt :
1951 évi Genfi Egyezmény 2. cikk

"Minden menekültnek kötelezettségei vannak azzal az országgal szemben, ahol tartózkodik, különösképpen az, hogy magát az ország törvényeinek és szabályainak, valamint a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedéseknek alávesse."

Izgis :) és egyben sajnálatos is.
Főlökött
@nemkati: Ez aranyos volt :) Jót derültem, az íráson.
JAJMÁR
@Főlökött: 16:18 Elbeszélünk egymás mellett rendesen.
Persze, én is ragaszkodom a tényekhez, - mint alap - de mindennek megvan az oka, és a következménye is.
A kezdetektől Ijesztgetnek népvándorlás lehetséges, és nagyon durva következményeivel, aminek valójában az összes alapja a népvándorlás.

Az a tény, hogy gyalog "menekül" át egy népcsoport az országunkon, és az is, hogy háborús övezetből, ahol a világot fenyegető terrorszervezet is működik. Ennyi!
A más kultúra és vallás nem lehet alap, a menekült pedig nem lehet ellenség, az azzá tétel már ijesztgetés.
Döbbenetes, hogy még mindig, most aztán még inkább félelmet gerjesztenek felelős politikusok, kihasználva a párizsi eseményeket is a saját népszerűségének növelésére.
amit gerjeszt az emberekben az ijesztgetés, az alapot teremt a valóságtól nagyon elrugaszkodott, durva lehetséges következmények előrevetítéséhez.

Följebb leírtam a magam verzióját, amit én sokkal reálisabbnak vélek.

Azt jó látni, hogy Párizs népe, pedig őket érte a durva támadás, nem fél!
Azt is jó látni, hogy összefog az Európa magja ebben a helyzetben - nem Mo.-ra gondolok - és remélem, hogy az ellenkező hatást érik el, nem szétesik, hanem megerősödik.

A törvény pedig annyit ér, amennyire betartják, és amennyire betartható. (Azért itt muszáj megjegyezni, hogy a törvény komolytalan, ha este meghozzák és másnap ráolvassák éppen pont, hiszen nem lehet öncélú.)

Köszi a beszélgetést, és majd az események - amelyeket nem valószínű, hogy mi innen befolyásolhatnánk - igazolnak, vagy cáfolnak minket. A jövő mindig eldönt mindent :)
nemkati
@Horizont: Sajnos humorral nem lehet lerendezni, de a humor jól jöhet, amikor az ember haja már az égnek áll a borzalmaktól.
Főlökött
@JAJMÁR: Én is azt mondom, köszi a dumcsit :) Tényleg jó volt ! Élveztem!

Szerintem "Azt jó látni, hogy Párizs népe, pedig őket érte a durva támadás, nem fél!" Igen nagy bátorság ez egyben, de butaság is - öngyilkosság a részükről. Miért is ? Megindoklom részedre, miért is :
Emlékszel Charlie Hebdo-ra ? Több ízben figyelmeztették őket, szóltak nekik, hogy necces, nem kellene, hagyják már végre abba ezen vallási pettinget. Ők azért is megmutatták, hogy kell és így jó, fogy is a lap, nem kicsit !
Mi is lett ebből az arroganciából-magamutatásból, hát tán egy vérengzés, melyet már megbocsáss, de ezek alapján, többszöri figyelmeztetés ellenére is megcsináltak, így tán saját maguknak, önelégültségüknek köszönhetik a történteket!
Csodálkozó tekintettel néztek ki a fejükből utána és nem tudták a továbbot :)(:
Tudom csúnyán hangzik és sajnálatos is, de akkor is ezek a tények.

Most megint megmutatják...hát nem kellene.

Voltál már egy franciánál vendégségben ? Én voltam. Úgy adta elő, örüljek, hogy meghívott, ott lehetek, az asztalához ülhetek és élvezhetem mindezt.
Tán én pedig úgy voltam ezzel, ha neveltetésem nem tíltaná, úgy ott hagynám - ahol van és ahogy kell. Szóval egy vérmesen önelégült bagázs, butasággal, öntömjénezéssel átitatva. Ez saját tapasztalat volt, elfogultság mentesen, csak meghökkentem ettől, bocsi.

Folytatom a tényeket : Charlie Hebdo balhé után, német kiadó vállalta a kiadást, sokszorosítást-nyomtatást. Érdekes mód a nyomda leégett, nagy balhé volt ott is.
Akkor mi is van ténylegesen ?
Arroganciánk töretlen, de 'trutymó' került a palacsintába, nem is kevés? Az emberélet pedig nem számít ?
Lükék ezek, csak ezt, ezen egészet egójuk kapcsán, nem igazán gondolták végig, teljesen.

Na ezek voltak a tények, így utoljára :))
Desischado
Sokan vannak ártatlanok, akik semmiről nem tehetnek. De Főlököttnek is igaza van, óvatosnak kell lenni, bármilyen nehéz. Remélem, lesz nemzetközi összefogás, és meg lehet állítani a terroristákat. A legfőbb fegyverük a félelem, így próbálnak meg uralkodni rajtunk, de nem szabad hagyni, hogy a félelem uraljon bennünket! Máskülönben leveszünk!
alte trottel
@Aki Én: Majd ha a torkodon a görbe kés, rájössz, hogy előítélet nélkül nincs túlélés!
Ez meg tetszik avagy nem, de nem elő, hanem utóítélet!
human
@nemkati: A vicced valódi problémára mutat rá. Joguk van gyakorolni a vallásukat, de más vallásába nem szólhatnak bele. Ebben kiegyezésnek kell lenni a vallási vezetők közt. Ezt a lépést nem hagyhatják ki a kormányok szerintem. Ha pedig valakinek ez nem tetszik, akkor még mindig visszamehet olyan országba ahol a nők csak a férfi mögött sétálhatnak 5 lépéssel.
Aki Én
@alte trottel: Ez meg demagógia. Az arabok is elítélik és menekülnek a terror elől. Ők is ugyanúgy áldozatai. Nagy hiba az általánosítás, és csak ront a helyzeten, nem pedig a megoldáshoz vezet. Persze kérdés, van-e megoldás?
Csizmás Kond
Nem azzal van baj, hogy a taxisofőr is arab, hanem azzal, hogy a terrorista is arab.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: Helyesebben: vannak arab terroristák és vannak nem arab terroristák! Az IÁ az iszlám mögé bújt, mivel nagyon sok ilyen vallású ember van, onnan reméli a támogatást és a fenyegetése is hatásosabb. A ténykedéséről nem is szólva. Az pedig szintén tény, hogy bizony ezt a Nyugat kezdte, és a többi nagyhatalom. Sajnos.
Amikor félsz a terroristák tetteitől - ki ne félne? - gondolj arra, hogy akik menekülnek, ilyen, és még szörnyűbb fenyegetettségben éltek éveken át. Ők nemcsak a terroristáktól, hanem az államhatalomtól, és az egyéb bombázóktól is rettegnek.
Aztán mondd nekik, hogy álljanak meg a kerítésnél, és menjenek vissza!
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Akinek van a hazájából származó hiteles igazoló okirat az feltételesen segíthető a többi nem.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 11:14 Annak is lehet "hiteles" okirata, aki megveszi, és ez semmit se bizonyít,vagy éppen az ellenkezőjét. Az csak egy papír.
Teljes a káosz, de a létrejöttében mindenki hibás. (Persze nem te meg én közvetlenül, de az egész világ.)
Egyébként lehet, hogy éppen a párizsi terrortámadás kellett ahhoz, hogy leüljenek a nagyhatalmak tárgyalni, és végre létrejöhet egy összefogás.
nemkati
@human: Szép lenne, ha a befogadó ország vallási vezetői, és a menekültek vallási vezetői szót tudnának érteni egymással, és meg tudnának egyezni abban, hogy a menekültek, bevándorlók, munkavállalók milyen törvényeket kell betartsanak a befogadó országban, és milyen módon gyakorolhatják a vallásukat. De ez kevés, a menekülteknek, bevándorlóknak, munkavállalóknak ehhez is kellene tartaniuk magukat.
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Szerintem is sokkal komolyabban kellett volna kezelni már az elejétől.
verőce21
Amennyiben könnyeivel küszködik egy arab és/vagy kisgyereket emel a feje fölé, úgy a házadba is be kell fogadnod.
(Ha lefejezi a családtagokat, akkor mindössze annyi történt, hogy nehezére esik a beilleszkedés, tehát további segítségre van szüksége.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.