Több tízezren tiltakoztak szombat este Bécsben az új osztrák kormány szabadságpárti, szélsőjobboldalinak tartott tagjai ellen.

Több tízezres tömeg tiltakozott szombat este Bécsben az új osztrák kormány szélsőjobboldalinak tartott tagjai ellen, és európát arra szólították fel, hogy bojkottálják a Kurz-kormány szabadságpárti politikusait.

A rendőrség becslése szerint mintegy húszezren vettek részt a tüntetések, de a szervezők nyolcvanezresre tették a tömeget.

Több tízezren tüntettek Bécsben a szélsőségesnek tartott kormánytagok ellen

Fotó: MTI/EPA/Florian Wieser

A demonstrálók között voltak diákok, baloldali csoportok, de felvonult egy, Nagymamák a jobboldal ellen nevű csoport is. Egyes tüntetők plakátjai azt hirdették, hogy nem szabad megengedni a "náciknak", hogy kormányozzák az országot. A tüntetés idején mintegy ezer rendőr ügyelt a biztonságra, a hatóságok szerint a demonstráció békésen zajlott.

A tiltakozók arra szólították az európai kormányokat, hogy bojkottálják az új osztrák kabinetben részt vevő szélsőjobboldali szabadságpárti kormánytagokat, és ne működjenek együtt Ausztriával, amikor az év második felében átveszi az Európai Unió soros elnöki tisztét. A múlt hónapban megalakult új osztrák kormányban a Sebastian Kurz kancellár vezette konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) kisebbik koalíciós partnere a szélsőjobboldalinak tartott Osztrák Szabadságpárt (FPÖ). Mindkét párt az illegális migráció megfékezését és az radikális iszlamizmus elleni harcot tűzte zászlajára. Noha az FPÖ azt mondja, hogy háta mögött hagyta a pártalapítók múltját, és elítéli az antiszemitizmust, ellenlábasai továbbra is rasszizmussal és zsidóellenességgel vádolják.

Nagyon fontos, hogy az osztrák társadalom megmozduljon. Az FPÖ nemcsak populista, hanem ellensége a demokráciának

- hangoztatta a tüntetésen felszólaló Benjamin Abtan, az EGAM nevű antirasszista európai mozgalom elnöke. Idézte szónoklatában Hebert Kickl szabadságpárti belügyminiszter, aki a minap azt javasolta egy sajtótájékoztatón, hogy a menedékkérőket "koncentráltan" kellene alapellátó-központokban elhelyezni, felgyorsítandó a kérelmek elbírálását. Ausztriában ez felzúdulást keltett, mert sokan úgy gondolják, hogy a tárcavezető ezzel a náci korszak koncentrációs táboraira utalt. Kickl azonban ezt határozottan tagadta.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/EPA/Florian Wieser)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Villon
@Csizmás Kond: Ne aggódj! Belőled már nem lehet bolondot csinálni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...ez a lököttebje...
demokratikusnak vallja magát de ,ég a saját szavazati eredményét is megkérdőjelezi
...a libsik, a zsidók bolondot csinálnak európából...legalábbis akiből lehet.
Villon
@Csizmás Kond: Ne aggódj! Belőled már nem lehet bolondot csinálni!
koszpeko
@Csizmás Kond: Van egy vicc ami az itt komentelő fideszbírkákról szól.
Egy ember hallgatja a kocsiban a híreket.
Bemondják,hogy egy őrült az autópályán, a forgalommal szembe megy.
Erre a fickó megszólal.
Egy?
Az összes.
Peller Anikó
@Csizmás Kond: valóban a demokráciát kérdőjelezik meg. Igazad van, ha nem mi győzünk akkor tilcsák be.

A demokrácia azt jelenti, hogy a hülyék, dedósok, buták tömegei döntik el milyen uralkodójuk legyen. Pont úgy mint nálunk. Amit egy hazudós cigny könnyedén kijátszhat.

A demokrácia nem tökéletes államvezetési forma, a diktatúra sokkal hatékonyabb.

Csakhát a diktátor hamar azt kezd csinálni amit kedve szerint akar és egyre sebesebb iramban kezdi leszarni a tömegeket. A te érdekeid sehol sincsenek. Esetleg ha rokonod.
koszpeko
@Csizmás Kond: Itt élsz?
Itt fizetsz adót?
Itt fizetsz Tb.-t?
Nem?
Akkor ott komentelj ahol a fentieket megteszed!
verőce21
Valóban végét járja a demokrácia világban. A társadalmaknak át kell lépni egy fejlettebb - a történelem során igazolt -, rabszolgatartó társadalomba!
Kezdetben, átmenetnek megteszi a - görög Platón-féle - rabszolgatartó demokrácia is.
Csizmás Kond
@verőce21: ...elméletileg ez volna az igazi de sajnos a rabszolgaságra tápolt egyedek ezt nem tudják felfogni. Ők azok folyton szabadon akarnak élni de csak parancsszóra tudnak cselekedni...nincs önálló életfelfogásuk.
Csizmás Kond
@Peller Anikó: ..érdekek...pl neked mi volna az érdeked a demokráciában és mi a diktatúrában ?
koszpeko
@verőce21: @Csizmás Kond: Ok.
Ti volnátok az első gályarabok,vagy mennétek a Mészáros ültetvényekre robotolni kosztért és kvártélyért?
koszpeko
@Csizmás Kond: ma 11.22
Neked van?
Lássam.
verőce21
@Csizmás Kond: A liberalizmus kiölte belőlük az önállóságot és kötelességtudatot. Éppen megérettek az általam vázolt változásokra.
koszpeko
@Csizmás Kond: Csak a narancsködös vett szavazónak a gondolatait látom.
verőce21
@koszpeko: (11:25) Nem mi lennénk azok, hanem először is az illegális bevándorló csordák tagjai. Minden bevándorló hazug arabot, négert ha nem tudja igazolni a kilétét, valódi menekült voltát, "nincsenek" papírjai, elhazudja az életkorát, azonnal lábbilincsbe verni és irány a rabszolgapiac!
Az első néhány ezer után meglátjuk, mennyi migráns kel útra a szirének hangjaira.
Csizmás Kond
@verőce21: Szerintem nem is volt olyan bennük, ők csak a szlogeneket hallva képzelték bele magukat
Csizmás Kond
@koszpeko: kussolj már [email protected] tanítottak meg hogy ne ugass bele más beszédébe ?
koszpeko
@verőce21: Ébresztő!
Lejárt a Soros lemez.
Épp a napokban ismerte el qrmányod, hogy befogadtak 1300 menekültet.
koszpeko
@Csizmás Kond: Anyád kussoljon szőrőstalpú vett szavazó!!!
Gyökér!
Majd ha itt élsz akkor ugass bele egy magyar ellenzéki oldal híreibe.
koszpeko
@Csizmás Kond: Addig meg takarodj át egy fidesznyik oldalra!!!
verőce21
@koszpeko: (11:32) Tévedsz, a tendencia nem ezt mutatja. Ez a soros lemez nem járt le Európában. Még csak most lesz aktuális igazán a többi európai országban is "ébredeznek" a népek a bevándoroltatás ellen.
koszpeko
@verőce21: Nem tévedek.
A ti kampányotok volt egy nagy hazugság a bukott népszavazásotokkal és nemzeti konzultációtokkal együtt.
Pálinkás Pál
"A demonstrálók között voltak diákok, baloldali csoportok, de felvonult egy, Nagymamák a jobboldal ellen nevű csoport is. "
No most...ez mindent elmond a tüntetés milyenségéről!!!
verőce21
@koszpeko: (11:39) Nem volt fölösleges a népszavazás, megmutatta, hogy jóval nagyobb tömeg van a bevándorlás ellen (3,3 M), mint Fidesz szavazó. Ilyen értelemben ez neked öngól!
Ráadásul megmutatta, hogy a Fidesz, csak önmagát képes legyőzni a szabályaival.

A Nemzeti Konzultáció pedig nem volt érvénytelen. Újabb öngól neked!
koszpeko
@verőce21: Buktátok.
Hiába magyarázod a bizonyitványt.
Érvénytelen lett.
Ennyi.
verőce21
@koszpeko: (11:48) Hányszor akarsz még öngólt rúgni magadnak, a téves, makacs kijelentéseiddel?
verőce21
Egyre inkább erősödnek a szélsőséges pártok, mozgalmak Európában, ezt mind a bevándoroltatás váltotta ki.
Csizmás Kond
..még ezt is mondják : " Nagyon fontos, hogy az osztrák társadalom megmozduljon. "
...mozdították volna meg a potrohos valagukat amikor szavazni kellett...a sok buzeráns takonypóc alak...azt sem tudják mit akarnak...ez a mai liberált agyatlanság, a fejüket megszabadították az agyuktól, attól érzi liberálisnak magukat.
papa.49
Az osztrákok már egyszer végig játszották ugyanezt, most is a huhogók ellenére a józan ész fog felülkerekedni, és a ,,szalonképtelen,, egyedeket kibasszák a kormányból, oszt. jónapot !!!
koszpeko
@verőce21: Te rugdosod magatoknak az öngolt.
Ugyanis hazug a Soros kampány, te meg előadod amit álmodsz.
Ne magyarázd a bizonyítványt épp úgy csinálsz mint gazdád nagyokat mond a semmiről.
szep napot
Az osztrakok gyulolik a "menekultek" tobbseget, de Nemetorszaghoz hasonloan ott is komoly agymosas folyik.
Pálinkás Pál
@verőce21: Nos...a konzultáció nem is lehet...mert nincs érvényességi küszöb...arról nem beszélve hogy nem ellenőrzi senki...aki meg akarta,az ellen feljelentést tett a mocskos hordád,teljesen jogtalanul!!
verőce21
@Pálinkás Pál: (08:00) Tehát igaz amit leírtam! Hiába erőlteti az ellenzéki a dolog érvénytelenségét.
"A kormány már decemberben jelezte, hogy feljelentést tesz a nemzeti konzultáció hitelességét rontó megnyilvánulások, illetve becsület csorbítására alkalmas hamis felvételek készítése és nyilvánosságra hozatala miatt."
Jogtalanul pedig nem jelentenek fel senkit, mert azt lesöprik az asztalról.
Pálinkás Pál
@verőce21: Ugye csak viccelsz??? A vérparaszt polpottal az ügyészség élén???Ugyan áruld már el nekem a bicskei ügyészség miért nem érezte magát illetékesnek mészáros lölö egymilliárdos adóelkerülési kísérlete miatt???Az is érdekes hogy a fideszcsicskák ellen mindíg megszünteti a nyomozást az ügyészség,nem sejted miért???Tudod mindennek vége egyszer...szép pillanat lesz vezetőszáron látni a mostani narancsbagázst!!!
verőce21
@Pálinkás Pál: (15:56) Ne álmodj, ha ébren vagy Palika! :)
1magyar
Mindig a tüntetők melletti lakásba kell beköltöztetni a migránsokat és az általuk védetteket!
Pálinkás Pál
@verőce21: Nos akkor tájékozódj,...sorra borulnak majd a bilik a választásokig...
verőce21
@Pálinkás Pál: (19:03) "...sorra borulnak majd a bilik..."? - itt ezen a blogon? Sz@rt is ér az. (0-24-ben)
peterkelemen
Magyarországon már akasztanának hisz itt nemhogy szélsőségesek, de kommunisták és fasiszták kormányoznak. Nos igen ilyen az amikor egy nép bátor és nem olyan beszari, mint a magyar.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.