A színész dühöng, mert a Blikk arról írt, hogy a hivatalos vizsgálatok szerint ittasan vezetett.

2,17. Ez most a legfontosabb szám Oszter Sándor drámájában. A Blikk tegnapi számában ugyanis arról számolt be, ezt a véralkohol-szintet találta a rendőrség a színész vérében. Ilyen mértéket a lap szerint általában akkor állapítanak meg, ha valaki 8-10 felest döntött magába, így bizonyítottan ittasan ült a volán mögé és okozott balesetet Oszter.

Most a Borsban szólalt meg a színész. Mint mondja, mélységesen fel van háborodva, amiért a hatóság részéről konkrét adatok mehetnek ki, olyanok, amikről még ő maga sem tudott.

Felháborító, ami történik! – méltatlankodott a színész, aki szerint egy ilyen tett következményeket von maga után. – Ha a hatóság embere kiszivárogtathat információkat, abban az esetben az pont olyan bűncselekménynek minősül, mint amilyen az ittas vezetés – szögezte le Oszter Sándor.

A Blikk szerint a színész a hónap közepén a MOM Park mélygarázsában ittasan okozott balesetet. Autójával lebontott egy márványoszlopott, majd tolatás közben többször is a falnak ment. Vérében 2,17 ezrelék volt a véralkoholszint.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
És majd most jön a ködösítés. Pl. Ha felszálló ágban volt az ital felszívódás, akkor a "koccanás" után ijedtében húzta meg a pálinkás üveget.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
QQCSI
Egy orvos nyilatkozott, hogy az az alkoholmennyiség, amely Oszter művész ÚR szervezetében volt, 7 azaz hét darab 40 fokos felesnek felelt meg. Kevésbé gyakorlott alkoholistáknál ez már alkoholmérgezésnek minősül.
szaboria1
Nem felháborodni kell hanem nem inni amikor vezetni akar. Semmivel nem lehet különb mint egy átlag ember.
coyote3
Többet gondoltam Oszterról. Bár mióta engedelmes birkamenetes...
Sziszifusz
És majd most jön a ködösítés. Pl. Ha felszálló ágban volt az ital felszívódás, akkor a "koccanás" után ijedtében húzta meg a pálinkás üveget.
mariaberta
Milyen érzékeny a kedves ha róla van szó! Ittas volt, vagy nem? Ha igen, a törvények rá is vonatkoznak, még akkor is ha kedves neje őnagysága Lázárral vadászgat "pár db fácánra"s ezzel még el is dicsekszik.
Hát igaz itt nincs dicsekedni való? De mit lehet tenni? Aki kiérdemelte a "CELEB" címet, mindig .No és mikor jött rá, hogy nem ön vezetett? A vezetés előtt, vagy a lebukás után?
aborisz
OSZTEN minek! Bár lehet .hogy sztrókja volt!
igazgyorgyne
Az édes életet, úri vadászatot azt reklámozza, de a felelőtlen, gondatlan magatartását azt titkolná. Szégyellje magát, mert emberek életét veszélyeztette azzal, hogy tök részegen vezetett, de hazudott, amikor közleményben hirdette ki, hogy nem vezetett ittasan. Remélem, méltó büntetésben lesz része, és arról is értesülni fogunk. Jól tette a rendőrség, hogy reális tájékoztatást adott a médiának, hiába tornászott, próbálkozott az alkoholszintet levinni, nem jött össze neki. Vagyis hazudik reggel, délben, este, éjszaka.
szablyafűrész
@coyote3: Áááá...csak Oszter is menedzser tablettát szedett, vagy ivott, mint Kiss dandártábornok,
többször is jelezte hang - és fényjelzéssel az oszlopnak, hogy érkezik...hiába...tehát a maga részéről mindent megtett az anyagi árokozás elkerülésére...
csa-csa
Még te vádaskodsz? Te mocsadék Ti mind megússzátok az összes ilyen szemétséget mi?
Mit képzeltek magatokról!! Köpedelem ahogy nem tudjátok merre van az előre!
varrólány
Lehet hogy olyan Knight Rider-es autója van!
Kitt ,gyere értem mert ittam.:-)
QQCSI
@horleus: A kiszabható büntetéshez képest Q.rva keveset. Kaphatott volna 5 évet is a BTk alapján és egy szava sem lehetett volna.
vukkocska
@Sziszifusz: azért csinálnak egy óra elteltével ismételt vérvételt, hogy ne tudjon erre hivatkozni.
@QQCSI: öt évet nem kap, max kettőt, mert nem okozott másnak sérülést. Az, hogy közben amortizált, azt megfizettethetik vele.
QQCSI
@vukkocska: Stohl Buciról beszéltem, de emlékszem, hogy ez ügyben nem értettünk egyet anno, ezért a jó kapcsolatunk megmaradása érdekében most se menjünk bele mélyebben. :)
vukkocska
@QQCSI: Buci súlyos sérülést okozott, ezért kapott nagyobb büntetést. Oszter "csak" rombolt, az általa elfogyasztott alkoholmennyiség pedig közepesen súlyos. Ezért a Btk szerint a bíróság pénzbüntetést, vagy max két évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki. Én a Btk-t idéztem, nem az érzelmeimről beszéltem. :) De most borítékolom Neked, hogy Oszter nem fog börtönbüntetést kapni. Úriemberek ilyet nem kapnak :) Mert mindenki annyit ér, amennyije van, ugye?
QQCSI
@vukkocska: Értem, de én nem Oszter várható büntetéséről beszéltem.

Sajnos, nem emlékszem, de talán ugyanaz az orvos mondta,
hogy ilyen szintű alkoholszinttel vezetni
a bűncselekmény kategóriája.
QQCSI
@vukkocska: lézerannyitisér vadásztársa,
egy igazi olasz grófnő férje...
kíváncsi vagyok, mekkora lesz az ejnye-bejnye.
vukkocska
@QQCSI: 0,5 ezreléktől már bűncselekmény. Korábban ez 0,8 volt. Ő ettől lényegesen többet ivott. Ki fogja tudni fizetni, ne félj. :)
QQCSI
@vukkocska: Legrosszabb esetben a haverja, lézerannyitisér kisegíti:
bármennyi is lesz, a fiacskái svájci bankbetétjét valószínűleg nem kell feltörnie.
vukkocska
@QQCSI: :) Azért hogy a címhez is hozzászóljak, nem biztos, hogy a rendőrség adta ki az adatot, lehetett az a laboráns is, meg a postázó, meg bárki, akinek a kezén végigment.
QQCSI
@vukkocska: Bevallom, hogy a balesetről fogalmam nincs, nem olvastam róla,
csak annyit, hogy Oszter piásan vezetett és valaminek nekiment. Valamelyik híradóban meg fél füllel hallottam az orvos véleményét. Őszintén örülök, hogy emberben, állatban nem esett kár,
akkor azért másképpen nyilatkoznék!
Desischado
Annyi biztos, hogy fényezheti magát ezerrel, bemutatkozott rendesen! Söpredék!
soljanka
Nos azóta rájött, hogy nem is ő vezetett :)
krumpliorr
Büdös bunkó, jellemtelen senki.
Pont olyan, mint akikkel bálozik! Ahova ő tartozik, mindent lehet. HAZUDNI meg kötelező.
Biztos el lesz simítva uram-bátyámnak a sz..ra!
lenhardtibolya
Elképesztő, hogy képes a rendőrséget vádolni, amiért ő vezetett pocsolya-részegen. Azt hiszem, túl sokáig játszotta a "Ruzsa Söndört" és a betyárkodás a természetévé vált.
Hát, kedves művész úr, ez a rideg valóság, itt nem lehet piásan randalírozni, és ha az ember megbukik, akkor vállalni kell(ene) a következményeket...
rézfánfütyülős
@vukkocska: Bár nem vagyok jogász de az alapvető információkat ismerem.
Vétség amit a törvény már nem szabálysértésként ítél meg és kettő évnél kevesebbet ér.
Bűncselekmény ami kettő évnél többet ér, legalább börtön fokozatban.
Na akkor most bűncselekmény vagy vétség ennek a vén részeges senkiházinak a halmozott cselekmény sorozata?
Mert ugye nálunk halmazati büntetés van, ami miatt bizony a kategória (vétség vagy bűncselekmény) ugrása lehetséges.
vukkocska
@rézfánfütyülős: Hááááááát. Vannak bűncselekmények, melyet vétségi kategóriában vannak, és vannak büntettek. Ezt mindig a bűncselekmény súlyossága dönti el, illetve az, hogy azt gondatlanságból vagy szándékosan követték el. Ehhez fel kellene sorolnom a büntetőeljárás általános részében foglaltakat, de az nagyon hosszú lenne. A bíróság tényleges büntetésnél vétség esetén 3 hónaptól két évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki. De nem is ragoznám tovább. Oszter cselekménye vétségi kategória, két évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntetni, mert az ittas vezetése nem okozott másnak sérülést. Ez nem jelenti azt, hogy aki ezt elköveti, le is csukják, lehet ez pénzbírság, vagy felfüggesztett szabadságvesztés is. Mivel Oszter Sándor másnak nem okozott sérülést, ezért az ittas járművezetés alapesetét követte el. A halmazati bűncselekményekbe meg ne bonyolódjunk bele, mert ez Oszter esetében kizárt.
rézfánfütyülős
Persze, hogy kizárt, hisz ő egy ismert ember!
Ha ugyanazt Elek barátom (Nemoként ír ide néha) teszi akkor meg ben trohad a börtönben.
Lopni, csalni, rabolni úri tempó.
1magyar
Vádolja a rendőrséget? A Pintér rendőrségét? Vagy Pintér nem vadászik?
Bástya Elvtárs
" Ha a hatóság embere kiszivárogtathat információkat, abban az esetben az pont olyan bűncselekménynek minősül, mint amilyen az ittas vezetés – szögezte le Oszter Sándor."

Aki bűncselekményt követ el, az nem hivatkozhat más hibájára!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.