Nagyon jólesett neki, hogy a miniszterelnök személyesen hozta el neki a díjat.

Mint ismert, Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze a március 15-ei ünnep kapcsán megkapta a Kossuth-nagydíjat, ám az ünnepi átadón nem tudott résztvenni egészségi állapota miatt. (Törőcsik Mari jelenleg egy Vas megyei településen, Velemben él, onnan szokott kezelésre Szombathelyre járni.)

Törőcsik Mari nagyon feltöltődött Orbán látogatásától

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Ezért is érte nagy meglepetésként, hogy személyesen Orbán Viktor hozta el neki a díjat.

Még most is az egész dolog hatása alatt vagyok. Nézze, sok díjam van, de ez és hogy a miniszterelnök maga hozta el, nos, ez olyan lélekgyógyszer, ami többet ad bármi más terápiánál. (...) 

Nagyon szívmelengető volt, hogy a miniszterelnök nem csak átadta protokollszerűen, hanem kedvesen érdeklődött felőlem, pedig láthatóan fáradt volt, és rengeteg dolga volt még aznap.

Hosszasan beszélgettünk, ettünk egy kis pogácsát, egyszóval nagyon érzelmes és kellemes nap volt, teljesen feltöltött. Csak azt tudom ismételni, hogy az Isten átölelt és nem is enged el engem. Nehéz időszakon vagyok túl, a betegség sok mindent megkeserített, fáj, hogy nem tudok színpadra lépni, ezen sokat szoktam gondolkodni, de a miniszterelnök egy kis lelket öntött belém ezzel kapcsolatban is

- mesélte el a Blikknek a háromszoros Kossuth-, kétszerese Jászai Mari-díjas, Balázs Béla-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja.

Törőcsik Mari nagyon feltöltődött Orbán látogatásától

Törőcsik Mari nagyon feltöltődött Orbán látogatásától

Fotók: Facebook/Orbán Viktor

A lap emlékeztetett arra is, hogy Törőcsik Mari előtt összesen heten lettek háromszoros Kossuth-díjasok: Kodály Zoltán, Keleti Márton, Fábri Zoltán, Bán Frigyes, Fischer Annie, Illyés Gyula és Nádasdy Kálmán.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@Commenter: Sajnos a művésznő már nem tudta felmérni azt, hogy ez mire ment ki, ez nem egy gesztus volt a csutitetűtől csak piárfogás a birkáknak !!!
Megmondom nyíltan csalódtam a hölgyben, nem is kicsit, egy ekkora művésznek kéne, hogy legyen tartása, és nem kell dörgölőzni a napi politikai szereplőkhöz !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Shikari
Nagyon szép gesztus volt és Törőcsik Mari méltán megérdemelte már ezt az elismerést!
Orbán Viktor nagyon emberi oldalkát mutatta meg!
kolnidre
Jol látni,hogy nem a legjobb állapotban van van a művésznő,de még igy is különb mint a látogató felesége legjobb formájában.
Sziszifusz
A gyerekek és az idősek iránt mutatott kedveskedés, ha az lélekből jön, általában szimpátiát kelt az emberekben, DE, csak akkor ha az őszinte megnyilvánulás.
A mesterkélt, negédes nyalizás viszont, viszont roppan gusztustalan, cigánykodáshoz hasonló. Ismerve az érintett életútját, nem szokatlan, amit az általam is tisztelt Törőcsik Marinál, ripacskodva produkált.
adrenalink
@Sziszifusz: Közös kép a Művésznővel biztos hiányzott még a gyüjteményéből...
papa.49
Egyet mondok a Törőcsik Marira még emlékezni fognak az emberek, mikor már SENKI NEM FOGJA TUDNI, HOGY KI VOLT A CSUTITETŰ !!!
Sajnálom, hogy a imázsjavító produkcióba belement a művésznő ezt neki nem kellett volna!!!
Commenter
@papa.49: De még mindig ezen a promóciós látogatáson rugózik a média és ez orbánnak mindenképpen pozitív reklám a hívei körében. Ők nem azt látják hogy egy nagyon magas elismerés átadásával kihasznált egy nem túl jó egészségi állapotban levő idős embert, hanem azt, hogy milyen nagyvonalú és figyelmes, hogy maga vitte el a díjat. A média is hibás, hagyni kellene a sztorit. A művésznő alkotott már bőven maradandót orbán látogatása csak egy kis "kameószerep" amiben a csuti önmagát fényezi.
papa.49
@Commenter: Sajnos a művésznő már nem tudta felmérni azt, hogy ez mire ment ki, ez nem egy gesztus volt a csutitetűtől csak piárfogás a birkáknak !!!
Megmondom nyíltan csalódtam a hölgyben, nem is kicsit, egy ekkora művésznek kéne, hogy legyen tartása, és nem kell dörgölőzni a napi politikai szereplőkhöz !!!
Commenter
@papa.49: én elismerem a művésznő életművét, kivételes egyéniségét és színpadi jelenlétét.De. Ahogy írtad már kétszeres Kossuth díjas. És ahogy megjegyezted,más is kaphatta volna ezt az elismerést, sok minden okán,az más kérdés hogy ettől a hatalomtól nem fogadta volna el. És ő is nagyon megérdemelte volna. Mindez persze csak az én véleményem.
CsipkeRózsa
@Shikari: Valóban, Orbánnak ez az "emberi viselkedése" becézésre szorul, olyan kis mértékű. Te is úgy látod, hogy az csak egy "oldalka".

Persze, az is lehet, hogy Orbán csak kampány-feladatot végzett.
Lepényleső
Milyen jó nekem,soha nem kell eldöntenem,hogy a nagy bánt beengedjem.
(Engedjem,ahogy teszi azt illem,vagy ahogy ő tesz ránk;húzzál innen?)
adrenalink
"Ettünk egy kis pogácsát" A "meglepetés" látogatáson Gundel pogácsa volt...? :-)
Desischado
Undor, ahogy Törőcsik lelkendezik. De ez nem az első fideszes megnyilvánulása.
Sziszifusz
@Desischado: 02:10
Törőcsik Mari 1935-ben született. Ilyen idős embereknél már gyakorta jelentkezik a bizonyos mértékű szellemi leépülés. Ez is oka lehet a lelkendezésnek amit kifogásolsz.
Nem Törőcsik Mari magatartása volt undorító !
Ő egy nagyon beteg, idős ember. Az objektív helyzetmegítélés már nem várható el tőle. Reakciói miatt nem kellene őt kritizálni. Életműve miatt, elismerést, tiszteletet érdemel.
Ebben a történet azt ami undorító, nem ő produkálta.
Sziszifusz
@Sziszifusz: ... jaaaaa, a Kossuth díjat, hivatalosan, a köztársasági elnök adja át. A miniszterelnök azt átadásnál jelen van és csak gratulálni szokott.
Törőcsik Mari esetében miért nem így történt ??? Miért nem Áder János vitte ki a díjas a beteg művésznőnek ?
Shikari
@CsipkeRózsa: Szóval te olyan jól értesült vagy, hogy már azt is tudod, Orbán mit miért csinál! Csak nem államtitkár vagy?
terlasz
Aki látta az erről készült, jól megvágott videót, az meggyőződhetett arról, hogy milyen aljas húzás volt a leépült TM-t ilyen méltatlan helyzetbe hozni. A hatalom oltárán minden feláldozható O. esetében.
CsipkeRózsa
@CsipkeRózsa: Ha alkalmas lennék is államtitkári beosztásra, akkor sem vállalnám el Orbán kormányában.

Egyébként úgy írtam, hogy lehet, tehát nem úgy, hogy egészen biztos, pedig Orbánt ismerve biztos lehetnék benne, hogy kampány volt részéről.
eszegfu
@Sziszifusz: 6:49 Nekem is pontosan ez a véleményem!! Az én anyukám is kapott O.V. által aláirt gratulációt a 90. születésnapjára... szegénykém kirakta a "főhelyre" a TV mellé és persze dicséri: milyen "rendes"... Pedig már sajnos gőze sincs, hogy milyen évet irunk, vagy milyen nap van ma. És pontosan lehet látni a képen, hogy milyen kicsire ment össze Töröcsik Mari is és milyen beteg lehet... még a keze is... Ugyhogy én inkább sajnálom, mint szidnám azért, hogy fogadta O.V-t. Azt kell mondjam, hogy ebben a korban már nem számit a hirnév... örül, ha "rányitják" az ajtót... talán még nekem is örült volna, ha én viszem el a Kossuth dijat neki. És nem hiszem el, hogy O.V. tiszta szivvel és őszintén ment el hozzá... ékes bizonyiték az, hogy még soha, semmit, senkinek nem adakozott a saját vagyonából, nem érdekli őt az "elesett" emberek, gyerekek sorsa, pont ugy, mint Töröcsik Mari sorsa sem. Nekem egyenesen visszataszitó, hogy igy kihasználja egy idős, beteg hölgy, müvésznő kissé már "gyerekes" örömét.
Lepényleső
Erre mivel fejelnek még rá? A bán rátette kezét hívére,s az halottaiból feltámadá?
(Egyébiránt az életszerűbb,hogy akit meglátogat,az nem okoz további gondokat?)
papa.49
@Lepényleső: Ezt tette a Puskással is ...
Shikari
@CsipkeRózsa: Szerinted nem vagy alkalmas? Én nem vagyok ilyen rossz véleménnyel rólad. Jó pártkatona lehetnél.
Desischado
@eszegfu: Hát legyen, remélem, tényleg erről van szó. Mert nem birok senkire sem jó szemmel nézni, akinek bármi köze van ehhez az aljas társulathoz. orbán szerintem is reklám miatt ment el Törőcsikhez, ez tényleg undorító!
eszegfu
@Desischado: Az én szememben Töröcsik Mari már csak egy erejét vesztett és talán sajnálatra méltó idős, beteg "anyóka"... és hát hiába a nemzet szinésze, meg a legmagasabb állami kitüntetések sokasága... ilyenkorra már egyformák vagyunk... Ezt használta ki ez a tetüláda!! :( ...gondolom én...
Desischado
@eszegfu: Adja az ég, hogy igazad legyen, de jóval régebben is voltak fideszes megnyilvánulásai. Amúgy az elejével én is egyetértek, az ő napja már leáldozott, most már csak egy idős, beteg ember.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.