A Jobbik sajnálattal vette tudomásul, hogy az MSZP és a Fidesz a Hit Gyülekezetével közösen éppen advent első vasárnapján ült fel a "politikai hisztériakeltésnek a saját maga által gerjesztett hullámaira" - írta Vona Gábor az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

A Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstráción elhangzottakra reagáló pártelnök-frakcióvezető szerint ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy nagykoalíciós egység jött létre a Jobbik "megsemmisítésére".

A politikus szavai szerint a tüntetésen felszólalók beszédeiből a gyűlölet és a magyarság valós problémáival kapcsolatos érzéketlenség, valamint a Jobbik társadalmi támogatottságának növekedése miatt érzett kétségbeesés sugárzott.

Vona Gábor különösen súlyosnak nevezte a szocialista Mesterházy Attilának a szavait, aki a Jobbikot eltakarítandó "vírusnak" nevezte. Véleménye szerint ezzel az MSZP pártelnök-frakcióvezetője közel egymillió embert fenyegetett meg, "felidézve ezzel a Tanácsköztársaság és az ÁVH magyar emberek elleni sötét terrorját".

A pártelnök úgy fogalmaz, hogy a Jobbik a "mesterségesen gerjesztett hazugságkampány" közepette is a lényegről kíván beszélni és fenntartja eredeti javaslatait: "az ország valós problémája nem a sárga csillag, hanem a sárga csekk és a magyar emberek rabszolgahelyzete saját hazájukban".

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkafőző Rézüst
@Horizont: az idézet jó, csak van egy gond! Még soha egyetlen mondatot nem mondott arról, hogy mit tenne, ha helyzetbe kerülne. Vagyis a világon semmi programjuk nincs, az összeíráson kívül!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
Vona óriási ziccert hagyott ki azzal, hogy nem áldozta be Gyöngyösit!
moiszikf
@Horizont: Igazad van,az ideális állapot az lenne,ha senki nem sértegetne senkit. A baj az,hogy ehhez még éretlen ez a társadalom. Az "érés" pedig egy folyamat,ez zajlik most,rohadtul megkésve. Az ilyen és ehhez hasonló tabukat,már régen le kellett volna dönteni,nem most pöcsölgetni vele.
moiszikf
@leszúrt rittberger: Ez fordítva is igaz. A Jobbik még sehol nem volt,amikor engem napi szinten náciztak le a nagy-magyarországos pólómért,pedig nem zsidóztam. Az mivel jobb? A "náci üldözés" 1945 óta folyamatos,ha indokolt,ha nem.
vigyorgó
@nemkati: Olyan szavakat használsz mint a cionisták. Véletlenül nem te is cionista vagy?Mert így érthető az a sok baromság amit írkafirkálsz. Tele lehet a "gatyád" azt hiszem.
vigyorgó
@Pálinkafőző Rézüst: Jól teszi ha nem mondja meg.A köcsög fidesz újból lenyúlná.
nemkati
@vigyorgó: Tök hétköznapi szavakat használok, pont olyanokat, amiket mindenki más. Nem vagyok cionista, se semilyen -ista, sőt még zsidó sem vagyok, de erről viszont nem én tehetek. Csak elegem van ebből a fajgyűlöletből. A gatyám sincs tele, nekem nincs mitől félnem, ha csak attól nem, hogy valakik vissza akarják hozni azt a 70-100 évvel ezelőtti időszakot, ami a mi magyarok, és egész Európa legnagyobb szégyene a mai napig.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.