Kevesebb jutna a felsőoktatásra, ilyen helyzetben a kormánytagok is fizettek volna. Milliókat spóroltak, és évtizedes törlesztéseket úsztak meg a kormánytagok, hogy már túl vannak a diplomaszerzés nehézségein! A kormány tervei szerint ugyanis drasztikusan csökkentené az államilag finanszírozott főiskolai és egyetemi helyek számát. Az Emberi Erőforrás Minisztériumának előterjesztése szerint a következő tanévben felvettek közül már csak 10 ezer hallgatónak nem kell képzési díjat fizetnie, míg idén még közel 30 ezer tandíjmentes diákot vehettek fel az egyetemek és főiskolát. A tárca szerint 46 ezer hallgató képzési költségeinek felét állja az állam, a többieknek pedig teljes tandíjat kellene fizetniük.
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Szegény család gyereke is lehet jó tanuló,még esélyt sem ad arra,hogy egyetemre járjanak.
Minden országba a tudás a tanulás viszi előre az ország fejlődését.
..A helyzet úgy áll, ha tandíj lett volna, akkor én ma nem állnék itt. Ha tandíj lett volna akkortájt, Önök közül nagyon sokan nem ülnének ma itt. Beszéljünk ismét egyenesen: a tandíj a magunkfajtákat kirekeszti az egyetemekről...
mondta az árgyélus királyfi 2008-ban
Új hozzászólás