A Fidesz szerint az emberek nem kérnek a baloldal egészségügyi és szociálpolitikai ötleteiből. Így kommentálta a kormánypárt, hogy az MSZP országos választmánya szombaton egészségügyi és szociálpolitikai programot fogadott el. A Fidesz az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy a baloldal nyolcéves kormányzásának szélsőséges gazdaság-, egészségügyi és szociálpolitikája sodorta veszélybe a magyar emberek anyagi, fizikai biztonságát, ezért a baloldal „egészségügyi ámokfutásából” sem a szakdolgozók, sem a betegek nem kérnek többet. Mint fogalmaztak, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok tönkretették az országot, elszegényítették az embereket, beteggé tették a magyar társadalmat. A kormánypárt szerint 2010 előtt a baloldal mindent megtett azért, hogy ellehetetlenítse a betegek gyógyítását, az egészségügyi dolgozók megélhetését, és csak az egészségügyi dolgozók hivatástudatának köszönhetően nem omlott össze az ágazat.
Fidesz: Gyurcsányék beteggé tették a magyar társadalmat
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
10 hozzászólásarrow_drop_down_circle
8 év alatt ? eü dolgozó munkahelye szűnt meg és hagyta el az országot???
3 év alatt ? eü dolgozó munkahelye szűnt meg és hagyta el az országot???
Új hozzászólás