Orbán „játékszerének“ nevezi az osztrák hírügynökség az épülő felcsúti stadiont, amely hozzávetőleg kétszer annyi embert képes befogadni, mint ahányan az egész faluban laknak. A helyszínen ugyan tábla hirdeti, hogy a munkákhoz szükséges 3,5 milliárdot magánadományokból, állami támogatás nélkül teremtik elő, csakhogy a kormány első intézkedése az volt, hogy a látványsportágak javára átalakította az adórendszert a cégek számára, így azok készségesen adakoznak. Emiatt az ellenzék azt mondja, a miniszterelnök közpénzeket pazarol el és az EU is hasonlóképpen ítéli meg: az ilyen befizetéseket csak gyerek-, ifjúsági és tömegsportra szabad fordítani. Ugyanakkor a Felcsút FC-hez dől a pénz, ennek révén bejutott a legfelső osztályba, és pl. brazil és portugál légiósokat tudott venni. A szocialisták arra utalnak, hogy nemzetközi összehasonlításban sehol sincs a magyar futball, pénzkidobás az egész a felhajtás. A Pester Lloyd a felcsúti csapatot „FC Mitugrásznak“ keresztelte el.
„FC Mitugrász” – Leszólták a felcsúti csapatot
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás