A Demokratikus Koalíció (DK) a 2014-es parlamenti választás nagy meglepetése lesz, pozitív értelemben – mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök egy hétfő esti, a budapesti sajtóházban tartott beszélgetésen az Élő Preambulum és a Mérők Klubja vendégeként.

Az ellenzéki pártelnök azt is mondta, ha mégse jutnának be az Országgyűlésbe, akkor a párt felmorzsolódna, az ő politikai pályafutása pedig véget érne.

Az október 23-ai baloldali rendezvényről közölte, az alapvetően erődemonstráció lesz, ami arról szól, hogy a sokfajta, demokratikus gondolkodású, "kormányváltó-Orbánváltó" ellenzék megmutatja az erejét, és egy pillanatra legalább küzdőképesnek mutatja majd magát.

Elmondta, hogy a színpad mögött "A szabadság összeköt" és egy piros-fehér-zöld szivárvány lesz látható, a színpadállítást a DK finanszírozza.

Az MSZP-re és az Együtt-PM-re utalva úgy vélekedett, olyan nagy volt rajtuk a nyomás, hogy nem tudtak kitartani eredeti szándékuk mellett, hogy csak ők ünnepelnek. Hozzátette: ennek megváltoztatásában némi szerepe volt az ő nekik küldött sms-ének is.

A pártelnök arról is beszélt, szerinte ma demokráciával, jogállami ügyekkel nem lehet a magyar választók többségét megmozgatni, mert a választók számára nem biztos, hogy azok az ügyek fontosak, mint a politikusoknak. Szavai szerint ezért is tud ma az önkény "menni mint kés a vajban". Úgy látja, ma a baloldalban nincsen meg az a szervezőképesség, akcióképesség, szervezettség, ami a jobboldalon megvan például a tüntetések szervezéséhez.

Azt hangoztatta, hogy a szabadelvű, baloldali világban ma messze a legnagyobb aktivitást, működő hálózatot a DK mutatja, és szerinte rajtuk kívül nincs is olyan erő erről az oldalról, amelyik egymaga tüntetést merne szervezni a Szabadság hídra.

A választásokról szólva azt mondta, ma nagy a valószínűsége annak, hogy önálló DK-lista lesz, és az országgyűlésit és az EP-t is ő fogja vezetni. Jelezte ugyanakkor, hogy mai tudása szerint nem megy majd ki Brüsszelbe.

Az országgyűlési választásokkal kapcsolatban arról beszélt, ahhoz, hogy önálló listájuk legyen, 27 helyen el kell indulniuk. Közölte, szerinte 25-30 olyan választókerület van, ahol csak elméleti esélye van a baloldalnak győzni, ezért ott nyugodtan egymással szemben indulhatnak az ellenzéki pártok, nem vesznek el voksok, mert a töredékszavazatok a saját pártok listájára mennek.

Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP és az Együtt-PM rosszabbul jár, ha vár a megállapodás kinyitásával februárig, mert addig nő majd a DK támogatása.

Arra a felvetésre, ha egy időben lenne a két választás, az MSZP európai forrásokat kaphatna, azt mondta: "én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk".

A "listaalkura" vonatkozó felvetésekre úgy reagált: "velem nem lehet alkudozni". Hozzátette: sokan azt hiszik, hogy őt ki lehet fizetni, de "mivel fizetnek ki engem? "Pénzem van, feleségem van, egészséges vagyok", akinek fáj a feje miattam, az vegyen be két tablettát alvás előtt.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Sok olyan politikus kellene mint Gy.F., akkor az orszag sokkal elorebb tartana.
Sajnos a gerinctelenekbol van tobb, ezert nincs sok esely javulasra
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
spu00
@Hellcat: Írásából úgy érzem ,hogy egy mszp-s taggyűlésen vagyok.
MNB. Én a mai napra vonatkozóan írtam a véleményem, nem a 2013 jan.-i állaporól, s ha már ezt az időpontot veszi alapul,akkor jegyezze már meg, hogy az adósság tartalmazza az első negyedévben kifizetésre kerülő hitelt, s az adott összegből leírandó.Különben nézze meg az idei MNB költségvetést, s utána mondjon véleményt, de nem árt ha vissza menöleg is ellenőrzi, mert ott is csak veszteséget talál. Ismerni kellene a bank működését, s úgy véleményezni.
verőce21
Nem lenne nagy kár érted Fletó, de jönne egy új világ számodra!
Hellcat
@spu00: Mint mondtam az MNB-s témában nem vagyok otthon...nem kell szentírásnak venni amit mondok róla. Ja és én is írhatnám hogy "mintha fidesz gyűlésen lennék"...mind1 végülis felesleges vitatkozni.
spu00
@Hellcat: Én max. vitázom, mert a tényeket nem lehet megváltoztatni, csak másképpen értelmezni.Pl. az MNB-nek volt egy 27 mrd-s nyereséges üzlete a múlt évben ,s az egyik média úgy tálalta, hogy 2012-ben a bank nyereséges volt. Nem érdekelte, hogy a kéthetes kötvényeken pedig vesztességet termelt. Ettől függetlenül az adósság témában nem tudom, hogy miért nem tudják elviselni annak csökkenő tendenciáját, pedig még az EU is elfogadja savanyú képpel.Ha az előző ciklushoz mérnénk, már a stagnálást is pozitívnak kellene venni, mivel az első 4 évükben 4.000 mrd hitelt vettek fel.Itt nem a hitel felvétel az elítélendő,hanem a felhasználás.
Hellcat
@spu00: Akkor tessék azt is tényként kezelni amit mondtam a föld és trafikmutyiről. az államadósságról és a tanárokról. MNB hez nem értek abban így igazat adok...ja és még ott van az áfaemelkedés is. Meg az a temérdek megszorító csomag is 3 éven belül...és az ilyen "emútnyócév" meg a szocik miatt kell kifogások nem játszanak. Volt idejük bőven felkészülni.
miazavalami
@EcsiAntal: október 15. 20. 26 - ra.
Mi bajod neked a dagi nőkkel?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.