Tanyafejlesztési pályázat, amin a legtöbb pénzt Rogán Antal belvárosi kerülete nyerte, hogy felújítsanak egy vásárcsarnokot, és "kialakítsák a szagelszívást a galérián" – így fejlődnek a tanyák unortodoxiában. Három és fél milliárd forintot osztanak szét idén a tanyafejlesztési program keretében – írja a Napi.hu. Az 529 pályázó közül a legtöbbet Budapest V. kerülete kapta, összesen 226 millióból gazdálkodhatnak.
A lap szerint a vidékfejlesztési tárca tanyafejlesztési programjára az V. kerület négy pályázattal is jelentkezett. A pályázatok – amelyek közül egyet Belváros önkormányzata, egyet a kerületi vagyonkezelő, egy másikat a városüzemeltető, egyet pedig a városfejlesztő kft. adta be – mindegyike tanyai termékek piacra jutásának elősegítésére irányul. Ez azt jelenti, Budapesten túl a megyei jogú városokban is a belvárosi cégek egyengetnék a tanyasi termékek útját a helyi piacokon.
A napi.hu cikkére később úgy reagált Rogán Antal önkormányzata, hogy a pénzből szeretnék felújítani a kerület tulajdonában lévő Hold utcai vásárcsarnokot, ahol termelői, tanyai áruk megjelenésének adnának helyet. Mint írják, ezzel elősegítenék, hogy a termelők egyre nagyobb számban jelenhessenek meg a fővárosi piacon, a budapesti lakosság friss élelmiszerhez jusson, és azt, hogy a minőségi magyar árut színvonalas környezetben vásárolhassák meg a helyiek.
"Az épület alapos korszerűsítést igényel, ezért pályáztunk a Tanyaprogramon, az elnyert összegeket teljes mértékben a felújítására fordítjuk. A támogatásból kialakítanánk a szagelszívást a galérián, minden egyes üzlethelyiségbe bevezetnénk a gázt, korszerűsítenénk a fűtést és az elektromos hálózatot, valamint akadálymentessé tennénk a csarnok egész területét. A vásárcsarnok felújítása után a vidéki termelők a csarnok földszintjén árulhatják majd termékeiket, a galérián pedig – nyugat-európai mintára – kisebb éttermek, büfék várnák a vásárlókat. Ezzel lehetőség nyílna a tanyasi termelők számára, hogy a csarnokban árusíthassanak, a fővárosban élők és a kerületi lakosok pedig olyan termékekhez juthatnak hozzá, melyet nyugodt szívvel fogyaszthatnak" – írta a Belváros sajtóosztálya válaszában.
76 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Lám, csak tanyaközpont.
Ki mondta hogy a belvárosban nem lehet disznót tartani. Nem egyet láttam röfögni az V. kerületben még a tizedik emeleten is.
gémeskúttal, ökrökkel,pulikutyával...
de, hogy ennyi és ezt még dotálják is !
Persze, ha a Rogánra gondolok...
Ki tudja hol van az a tanyavilág az V. kerületben ???
Fiam,parasztnak lenni nem szégyen,csak q..a kellemetlen!
A kutyaszartól meg a mocsoktól nem lehet közlekedni a Belvárosban.
Ekkora hülyének nézés nem volt a vak komondoros Balogh dumája óta...
Ez nem mondható el a Fideszről. A mi városunkban tanyafejlesztésre 1 ember nyert 1,5 millió forintot.
Látszik,hogy nem oda jutnak el a pénzek ahová kellene,mert lenyúlják a fehérgalléros bűnözők.
Nem tudom, hogy néz ki, milyen állapotban van a Hold utcai vásárcsarnok, de mernék fogadásokat kötni arra, hogy oda nem sok pénz fog kerülni. Talán semennyi sem.
Egyébként egy budapesti vásárcsarnokba sem jár egyetlen tanyasi ember sem. Ott csak a fővárosi zöldségesek, húsboltosok, és egyéb nepperek lehetnek! Legtöbb tanyasi ember azt sem tudja, hol van Budapest, esetleg a hozzá legközelebb eső piacot ismeri. Vagy a kereskedők járnak hozzájuk fillérekért felvásárolni a termelt zöldséget, disznót stb..
sárgára akarják lecserélni..
vehetsz a naccságos asszonyodnak ???
Az ötödik kerületi polgármester hivatal majd fejőház lesz a parkok meg legelők.
A utcák meg kaszálók.
Rogán meg a fő kondás.
Az meg, hogy mindenféle álságos indokkal még azt is elveszik a vidéktől, amit pedig oda írtak ki, több mint szomorú. Jellemzője a jelenlegi vezetésnek, ennyit számít az ország.
Ha muszáj Budapesten csarnokot fejleszteni, azt ne a vidék pénzéből tegyék. Na persze, Magyarország jobban teljesít :(((
Szabad a vásár! Akinek lehetősége van.
Most érkezertt a hír. (kiszvárogtatás)
Mindemhonnan kiküldött tudósítóm jelentette, hogy igenis jogosan, és megérdemelten nyert pénzt a belváros a tanyafejlesztési pályázaton, mert a benyujtott pályázatukban négyszer szerepel a tanya szó. Na meg egyébként a-rogán-s tónikát családostól egy tanyára (A Tiborc tanyára) szokták meghívni hét végeken ebédelni.- Majdnem elfelejtettem: Remélem ez a tanya is nyert pár száz rongyos milliót.
A felvásárlás sincs megoldva. Lenne helye annak a pénznek.
Érdemes elolvasni, főleg a vastagbetűs részt, besz@rtok rajta. Ki hazudik akkor???
Enyém meg a tiéd pajtás. "
Ha valaki még emlékezne, ez volt a nóta 1950 táján az államosítások idején.
S mi van vidéken a piacokban ?-legtöbb helyen nyáron a hőségben ,télen a fagyban-saját maguk eszkábálta bódékban vegetálnak,de a pénzügyőrök-pl ott ugrálnak a helyben kipakolt árú tetején is és büntetgetik az őstermelőket és kistermelőket is.PANASZKODNAK,NEM KÉPESEK ELADNI AZ ÁRUT MERT NYOMORSZINTEN VAN A KERESLET.Bartelban megy az árú-az üzemanyag meg felemészti a hasznot.
Sajáttanya program ez Rogánnak,úgy mint a Vörösmarti teret ahogy kiárusítja csaknem egész éven át!A karácsonyi vásározó idegenforgalmi cég javára kibiztosításról nem is szólva.A KÉZMŰVES TERMÉKEKET TELJESEN KISZORÍTOTTÁK PL A VÁSÁROKRA AHOVA UGYANCSAK EL KELL JUTNI ÉS AZ KÖLTSÉG-BENYELHETETLEN,MINT EZ AZ ÚJABB DISZNÓSÁGA IS A 2/3-OSOKNAK..
Magyarországon élünk? Vay Felcsútnál véget ér Magyarország?
A tanya fejlesztésre szánt összegekből az árut megtermelő tanyák, kertészetek infrastruktúráját és a főváros közti utak felújítását kellene szorgalmazni!
Gülüszemű orrhangú roggyant ahhoz képest nagyon kinötte magát.
10 évvel ezelőtt még az Európa térképen sem találta Mo.-t, a fővárosát meg Romániában kereste
Emlékszem, Budapest ostroma alatt a terek voltak a temetők és az aszfalton, a házak udvarait is kiskerteknek használtuk. A lovakat voltak szívesek barátaink a nyilt utcán lelőni. Nekünk már csak ki kellett kanyaríntani belőlük a napi húsadagot.
Akkor volt ám igazán versenygazdálkodás Budapesten.
A Baloggal együtt egy dögkútban alakítanék ki nekik irodát!! :)
Új hozzászólás