A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 135 fős nyomozócsoportja folytatja a hétfő hajnali Lehel utcai robbantásos bűncselekmény felderítését – közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata csütörtök délután. Az országos rendőrfőkapitány 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki az elkövető kézre kerítéséért.
A nyomozócsoport már számos nyomozási cselekményt elvégzett, a széleskörű adatgyűjtés során beszerzett információkat folyamatosan ellenőrzik, értékelik, folyamatos a helyszínen rögzített nyomok értékelése – olvasható a rendőrségi közleményben. A nyomozócsoport létszáma bővíthető, az országos rendőrfőkapitány intézkedett szükség esetén további erők és eszközök azonnali biztosítására. A nyomozás a teljes szakértői vizsgálatok, bizonyítás tekintetében elsőbbséget élvez.
A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrség keresi, azt a fekete bukósisakot, sötét kezes-lábast viselő 180-185 centiméter magas ismeretlent, aki a helyszínről egy cross enduro jellegű, forgalmi rendszám nélküli, 125 cm3 vagy 250 cm3 hengerűrtartalmú, robogónál nagyobb méretű motorkerékpárral elhajtott.
Az NNI kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, elsősorban az ügy kapcsán elkülönített ingyenesen hívható 06/80-620-107 zöld számot hívja, de bejelentését megteheti a 107, 112 központi segélyhívók valamelyikén, illetve bármelyik rendőri szervnél.
38 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ilyenböl ezerszámra van Budapesten ...
www.hir24.hu/sotet-oldal/2014/01/16/ujabb-pazar-fotok-a-bankrobbantorol/#a3
Nameg 10 milla egy ATM rabláskísérlet tetteséért??? hehehehe...:))) Máris megcáfolták magukat az elvtársak ezzel...:) Persze mikor mondtak valaha is igazat???
@hallgatag:
ha valaki névvel, címmel megadná az élkövetőt, akkor először a bejelentőt tennék a présbe!
Két okból nyomorítanák,- első-: biztos benne van, csak menti a bőrét!
2). minden infót kiszedni belőle, majd a rendőrség elhajtja a bejelentőt azzal a címszóval: - ezt már tudták! ( ÍGY KELL SPÓROLNI TÍZMILLIÓT!), ebben profi a rendőrség!
A képeket nézegetve lenne ötletem, de nem írom meg nehogy más "nyalja fel" a tíz millát! :)))))))))))))))))))))
(ha én nem, - más se! ) :))))))))))))))))))))
Na jó, - csak 1-et.
Szerintem ez a motor alkalmi darab, abban az értelemben, hogy erre az alkalomra rakták össze, és a balhé után rögtön szétkapták.! (egyel kevesebb bizonyíték)
Szerintetek hol kell csörgetnem a perselyt?? :))))))))
Egyébként logikus amit írtál...
(Rizikómentes volt a 10 millás felajánlás, nemigen jelentkezik érte senki)
Meg Ambrus Attila is.@Horizont:
Kárt tett, majd lelécelt.
nem értem! 21. század, technikai csúcskütyük! Mi a francnak vannak a biztonsági kamerák ha csak ilyen szánalmas felvételt tud készíteni???"
Óhajod meghallgatásra talált! Sz.helyen már rád is kiabál a kamera, hogy vedd fel a csikket, amit eldobtál. A következő az lesz az lesz, hogy rendszámot festenek a homlokodra meg a tarkódra, nehogy megúszd az országrombolást.
Azt meg nem értem miért a felhajtás, az engedelmes szabadságharcos alattvaló miatt, aki ugyanúgy utálja a szivarozó pocakos kapitalista bankárokat, mint a karizmatikus vezér, (ha nem adja oda a suskát).
Ja... Attól a 20%-tól + ki telik még a liliom tiprás, a pedofília, nekrófilia stb..
ja! úgy veszem észre profi vagy itt egy két dologban., csak, tanács képen kérdezem.
-hogy lehet innen levenni-lementeni erről a motorosról+a gépről olyan fotókat ami nagyítható, forgatható stb stb..?? Elemezhető?
A képelemzéssel ugyanolyan régóta foglalkozom mint a szammisztikával, sokszor a "részleteiben bújik meg az ördög"
(nem akarok a priviben írogatni,-de elrabolt kisgyerek fotójából jó "fantom arcot tudtam csinálni az el rablóról!) igaz, az is más kategória, mert egy elrabolt kis gyerekért bármikor ugrok!
Ha segítesz bele veszlek!
Kapsz 20%-ot!
Új hozzászólás