Kósa Lajos szerint az ellenzéki összefogás "negatív meglepetést" fog okozni az áprilisi országgyűlési választásokon,  a Fidesz ügyvezető alelnöke nem tartaná meglepőnek, ha a Jobbik legalább az ország egyharmadában megelőzné az MSZP-t.

Kósa Lajos a Lánchíd Rádióban vasárnap reggel elhangzott interjúban azt mondta, a választásokon meglepetés lehet: elmúlhat az, hogy az ellenzék vitathatatlan vezető ereje a baloldal valamelyik tömörülése.

A baloldali összefogásról szólva közölte, az nem ezen a néven szerepel majd a szavazólapon. Az összefogás azt feltételezi, hogy legyen egy halmaz, amiben az adott pártok egyetértenek, de bármit vet fel, abban nem értenek egyet – tette hozzá. Egy dologban van összefogás, abban, hogy utálják a Fideszt – mondta. Úgy fogalmazott, további kérdés, hogyan fognak ezek a pártok a parlamentben frakciót alakítani, mert "gyorsabban osztódnak, mint egy közepesen fejlett baktériumtelep".

Kósa Lajos kitért arra, szerinte ezek a pártok már nem a választások megnyerésére készülnek, azt már régen feladták, hanem inkább arra a vitára, ami április 7-én fog kirobbanni: arra, hogy mi miatt vesztették el a választást.

Kérdésre válaszolva azt mondta, szerinte nem jelent plusz szavazatot a Fidesznek az, hogy újra előkerült az őszödi beszéd ügye, mert aki azt hallotta, annak már kialakult véleménye van róla; azzal kapcsolatban a baloldalnak van önmagával egy elszámolási kérdése.

Kósa Lajos kiemelte: amit Gyurcsány Ferenc mondott, az tényleg megdöbbentő, "az a beszéd a demokrácia megcsúfolása".

Szerinte "mindenki bűnsegéd", aki ott volt, az őszödi beszéd után ugyanis a parlamentben a következő napon valakinek ki kellett volna állnia, és ki kellett volna jelentenie, hogy nem szavaznak bizalmat Gyurcsány Ferencnek, és megnevezni valaki mást, aki hihetően azt mondja: ez tényleg súlyos hiba volt, de szeretnénk jóvátenni. Ha ez megtörténik, "akkor szerintem nincsen kétharmadunk" – mondta Kósa Lajos.

Arra a felvetésre, hogy Vadai Ágnes (DK) szerint az, hogy Orbán Viktor már 2006 nyarán azt mondta, Gyurcsányék hazudtak, az mutatja, hogy a felvétel már akkor a Fidesznél volt, közölte: ahhoz, hogy azt tudják, hogy a szocialisták nem mondanak igazat, nem kellett az őszödi beszédnek elhangoznia, az számtalanszor bebizonyosodott, például a gázáremelésben.

Kósa Lajos úgy fogalmazott, a beszéd nyilvánosságra kerülése után a Fidesz vezetése óriási felelősségtudattól vezérelve inkább hűtötte az egyébként teljes joggal tomboló kedélyeket, és demokratikus eszközökkel, vállalható polgári engedetlenségi eszközökkel próbálták felhívni a figyelmet arra, hogy ami történt, az vállalhatatlan.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szablyafűrész
Kósa egyre hülyébb lesz. ahogy egyre bizonytalanabb a helye Debrecenben.

A Fidesz hűtötte a kedélyeket ? Kordonbontással ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
@Tekla: 11:28 Ez a Eu., meg a sárga csillagos gyarmatos szöveg, terelés. Mire észbekapna a nép, gyarmatosítanak minket, de a saját választott "elitünk", s a segedelmükkel most jó eséllyel az oroszok. A Jobbik pedig partner ebben is, és más egyébben is az lesz, borítékolom, hogy koalícióra lép.
Nos, kb. egy hónap múlva kiderül mi is a valóság, és visszatérhetünk rá :)
F_Viktor
@JAJMÁR: Ami gyanúra ad okot, hogy a fityesz miért nem faragja a Jobbikot, mint teszi a baloldallal?
Pedig a szélső jobbtól könnyebben tudna szavazókat átcsábítani, mint balról.
világlátó
Kósa megszólalása azért arra jó volt, hogy azok, akik nagyon szeretnek a győztes oldalán reménykedni, most oda özönlenek.Kétségtelen, a fiatal korosztályok között igen népszerű a jobbik.Ezért nem csak a Vona és a szűkebb stábja a felelős, hanem mi szülők is. Azért, mert egyikünk a Fideszt, másikunk a baloldalt favorizálja, összeveszésig, ahelyett, hogy eljutottunk volna odáig, hogy a gyermekeinket otthon, családi körben egy objektívebb világlátásra tanítottuk volna. Most majd meglátjuk mire jutunk.Közvetve jól farba rugdosnak minket a fiaink, leányaink, mert mi tehetünk mindenről. Mind a szociálliberális eszmerendszerünk, mind pedig az autoriter, egypártrendszer egy a vezér, diktatúra miatt. A Kósa talán azt hiszi hogy őt és pártját nem éri meglepetés ha a jobbik erőhöz jut? Ha mégsem, akkor ott vagyunk ahol a part szakad, összeér, ami összetartozik. Persze semmi sem tartozik örökké. Európa országai, a nemzetek, a társadalom legjobbjai már láttak sokféle világot, két világháborút, konfliktusokat, igaz, kissé elkényelmesedtek, ahogy mi magyarok is. De van egy rossz hírem. Ezért keményen fizetnünk kell az elszámolásnál.
világlátó
Mert, ahogy megkérdeztem a helyi jobbik vezetőjét, arról mit tesznek hatalomra jutásuk esetén, egyszerű és érthető választ adott. Elszámoltatunk mindenkit, aki a kommunistákhoz tartozott.Azt hittem talán valami okos, országépítő elképzelést fog felvázolni. De nem. Elszámoltatni !! Errefelé nem lesz sok dolguk, mert ilyenekből csak néhány tucat akad.Azok meg már nem számítanak, a minimum nyugdíjukat ugyan elvehetik, de gazdaságosabb / nekik / ha meghagyják azoknak mert azzal a nyugdíjjal tovább nélkülözésben tarthatók. Had bűnhődjenek. Vagy nincs igazam?
Tekla
@F_Viktor: A Jobbik kevésbé veszélyes mint a szoci klónok. Fél a Fidesz a Jobbiktól is , hiszen, csak ők akarnak tiszta vizet önteni a pohárba. Már pedig itt a zavarosba halászás, a mellébeszélés a nyerő. Na ez egyik sem a Jobbik sajátja. Lásd még sorsolni is csak a 40. -dik helyre hagyták. Remélve Magyar Bálint fő művét az analfára nevelt új társadalom, ennyit végig olvasni nem képes.
kukac50
Miért engedtek kettő összefogás pártot indítani?
A második párt azonnal változtasson nevet, mert az a Fideszhez közelieknek segíti a csalását! mocskos banda erre is figyelhetne a sok törvénykezés közepette.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.