Vona Gábor információi szerint a Fidesz gyöngyösi választókerületi kampánycsapata gyárt róla és a Jobbikról "mocskolódó, rágalmazó szórólapokat." A Jobbik elnöke erről gyöngyöspatai sajtótájékoztatóján beszélt kedden.
Vona Gábor úgy fogalmazott, hogy a kampánynak a tisztességről, a becsületről, az őszinte vitáról és főként a programokról kellene szólnia.
"Nem tudom, mi lesz ezekben a szórólapokban, és nem is érdekel, mert senkit nem bántottam, sem a közvagyonból, sem magánvagyonból nem loptam" – tette hozzá a gyöngyösi választókerületben induló Vona Gábor.
A Jobbik elnöke elmondta: utolsó kísérletet tesz arra, hogy Horváth Lászlót (Fidesz-KDNP) és Sós Tamást (Összefogás) kihívja egy élő tévés vitára a választókerületben. Közölte, le akarja beszélni őket arról, hogy sárdobálásra alapozzák a kampányuk hátralévő részét.
Vona Gábor hangsúlyozta, ennek a kampánynak nem az a célja, hogy az embereket "sárral, mocsokkal" terheljék, hanem az, hogy megismertessék őket programjaikkal.
Egyértelmű , hogy egyedüli pártként , nyíltan , őszintén , programmal, megoldási javaslatokkal, más pártok nem próbálkoztak.
Mindegyik visszakapaszkodni szándékozónak volt már lehetősége , de még mindig rosszabbul élünk mint a háború előtt. Ezek csak az éhezők számát emelték meg 6 millióra.
Aki nem tartozik közéjük az remélem szolidáris lesz velünk. Az araboknak azzal reklámoznak bennünket , hogy olcsó melós , és bármit lehet velük tenni , olyanok lettek a szabályozók.
Vagy terv a nyugdíj meg szüntetés és a földünk eladása?
Nincs más alternatíva , csak a Jobbik. A jobb alsó sarokban a szavazó lapon.
A helyi képviselők is mit akarnak van aki 24 éve ott ül a parlamentben aztán félévente meg nem szólal. Ilyen kiéget ember , mit használ az országnak? Miért indul?Jó volt a komcsiknak ,meg a Fidesznek is. Fúj de undorító.