Rogán Antal és Varga Mihály mellett egy másik fideszes képviselő, Potápi Árpád is javította nemrég a vagyonnyilatkozatát. Azt mondta, rosszul emlékezett arra, mekkora a telke. Nemcsak a budai Pasa Parkban élő fideszes politikusoknak kellett javítaniuk a vagyonbevallásukat. Potápi Árpád János fideszes képviselő, Bonyhád polgármestere (aki a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke is) március 19-én írta át a vagyonnyilatkozatát: a 2013-ban vásárolt építési telkének nagyságát javította 1266 négyzetméterről 3166 négyzetméterre. „Valahogy mindig az 1266 volt az eszemben, és rosszat írtam be a nyilatkozatba. Később polgármesteri vagyonnyilatkozatot is le kellett adnom, és akkor vettem észre a hibát. Sötét lóként sikerült elhúznom a Simon-ügy mellett, nem akartam, hogy én is egy kalap alá kerüljek vele" – mondta az Origónak.

Forrás: Origo
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
De érdekes, hogy mindegyik csak a tulajdona kb felére emlékszik...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
Szepen sorban dolnek ki a csontvazak a szekrenybol. Meg idoben vagyunk elkergetni ezt a bunbandat.
human
@Horizont: A vagyonnyilatkozat azért kell, hogy lássuk, ki mekkorát hazudik. Ha ebben ekkorát hazudnak, akkor más területen miért kellene hinni nekik.
mariaberta
Potápi Árpád? Az ki? Valószínű azok közé tartozik, akinek a vagyonbevallási nyomtatvány szintén hiányos volt, mert nem talált egy rubrikát.
Ez a dolog Simonnál főbenjáró bűn volt, ezeknél pedig bocsánatos bűn.
Remek társaság.
nezelodo
Az első Orbán királyság alatt egy ilyen rublika nemtalálás a szőlőtermelőknek az Orbán által kiagyalt jövedéki törvény miatt több tízezer Ft-ba került, meg retteghettek a fegyveres fináncok zaklatásai miatt. Nem is értem hogy is van ez, hogy a törvényalkotók meg ilyen lazán kezelik a szabályt, melléírnak, elírnak, de mindig kevesebbet a valósnál!
Desischado
Amit szabad Jupiternek... szindróma. Hirtelen milyen gondosak lettek a fijjuk... Egy betű nem sok, annyit sem hiszek el nekik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.