A frissen kinevezett külügyminiszter elismerte, fogalma sincs, mekkora lesz a 167 millióért vásárolt, 700 négyzetméteres ház rezsije.
A politikus ugyanis lapunk számításaink szerint alig havi egymillióból gazdálkodhat. A fűtés- és villanyszámlán, valamint a medence félmilliós költségén kívül számolnia kell majd az épület állagának romlásával is, ami ekkora értéknél havi 300 ezer forint körül van, vagyis erre a nem minden hónapban jelentkező költségre is spórolnia kell.
Így viszont nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen ha nem húzzák meg a nadrágszíjat, akkor nehezen jönnek ki a fizetésből, hiszen így a tiszteletdíjból alig marad valamivel több, mint egy átlag magyar családnak – olvasható a Blikkben.
58 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De nincs ezzel egyedül. Illés Zoltán is saccperkábé +-10 milliókat téved a vagyonnyilatkozatában. A képviselő arra hivatkozott, hogy nem tudja mennyit is keres.
A képviselőket nem érdekli mi mennyibe kerül, mert akkora pénzek vannak a háttérben, hogy mindegy.
Van ott lóvé, amennyi csak kell...a nyelvével manapság
meg lehet élni...lehet, hogy még ovális szobája is van !!!
Nem elképzelhetetlen, mint Bill Clintonnak is vóóóóót !
Tehát az igazság így hangzik:
Igen kiszámoltuk a fenntartási költséget, amit azért nem mondok el a médiának, mert PAPÍRON nincs annyi havi bevételem. Ezért könnyebb azt mondani, hogy nem számoltam ki -és ezzel téma lezárva.
Ne legyünk hülyék -ez az első, ha valaki ingatlant vesz: Mibe kerül fenntartani?
Felvet mégegy kérdést: Emellett a "családi" kölcsönt is törlesztenie kéne valahogy :-)
Speciális adalékanyaggal kell kezelni, s a tied is egy-kettőre megnőhet.
Kézen közön majdcsak...
"Ha véletlenül útilaput kap a kormánytól, mi lesz vele meg a házával?"
Ne féltsd Pétört, ő nem az a kaliberű ember, mint az a devizahiteles aki Suzukit vett.
Alapszabály féle, hogy a 100 millióért lakást vásárló a vagyonának max. 20 százalékát költi, míg a 200 millió felett vásárló a vagyonának max. 10 százalékát veri el a házra.
Tehát Szíjjasnak vagyona kb. 1,1 milliárdra tehető.
Ezek a gazdasági körök százasával hálózzák be a fityeszes politikusokat.
De amit írtál, ott a kulcsszó a közpénz. Mert aki nem saját célra használja a Zemberek pénzét, azzal nem foglalkoznak, hogy mire költi azt a pénzt amiért megdolgozott. Erre jó példa Szegeden Botka.
Lézer Jankónak semmilyen hátránya nem lett a közpénzen való qrvázásából, kíváncsi leszek, hogy a grönlandi miniszterelnöknő szintén közpénzből való családi utazgatásának milyen következményei lesznek. Nem valószínű, hogy olyan simán megússza, mint a mi Janink.
Lehet logikus alapszabály, de biztos, hogy mindenki így gondolkodik?
Mert egy dolog, hogy veszünk, kocsit, házat, mert éppen most telik rá, de ez nem kamatozó befektetés hanem állandó további kiadással járó ügylet. Mint a gyerek. Ha vállaltam, vállalnom kell a fenntartásához szükséges költségeket.
"Még ha jól is csinálnám, akkor is lennének ellenségeim, mert mindenkinek nem lenne jó akkor sem."
Nem is ez a főprobléma. Neked nem kell magyaráznom, hogy még polgármesteri szinten sem lehet becsületesen politizálni. Aki nem korrupt, aki nem lop, az (párt)társai szemében gyanússá, megbízhatatlanná válik, politikai karrierje halálra van ítélve.
Írod:
"A politikai szerep egy hálátlan feladat."
Erre kell egy olyan mentalitás, amit nevezzünk egyszerűen vastag bőrnek. Ez kb. lefed mindent, a (pénzért) kinyújtott korrupt kezet, a hazugságokat, stb.
Írod:
"Honnan tudod mondjuk egy havi 2 milliót kereső politikus esetében, hogy 5 év után közpénzt használt e egy luxus nyaralásra? "
Igazad van, így sehogyan.
Talán Antall idejében vetődött fel a vagyonnyilatkozat kérdése, le is lettek gyártva az űrlapok, de végül zúzdában végezték? Pontosan nem emlékszek, csak rémlik valami hasonló.
De a lényeg az, ha a NAV, ha a nyomozóhatóság, ha az ügyészség, ha a bíróság teljesen független lehetne a mindenkori kormánytól, akkor működhetne a vagyonnyilatkozat rendszere, lenne súlya, következménye. Ami most megy az nevetséges. Rogán sem játszadozhatna lakásának méretével ha egy rosszul(?) kitöltött vagyonnyilatkozatnak börtönbüntetés lenne a következménye.
Akkor is sajnálom, mert a háza fenntartásán kívül semmire nem fussa majd. Hiába keres sokat, a millióit egy feneketlen kútba dobálja csak. Még ha a rezsicsökkentést figyelembe vesszük, akkor is.
Elhiszem neki, hogy nem tudja mekkora a háznak az évi rezsiköltsége, már felső-középkategóriás autónál sem érdekli a vásárlót az autó fogyasztása, szervizköltsége.
"Végbéltükrözést is bevállalnak, keresztül-kasul szelik az országot egy telekocsissal, őt is megbüntetik, de útközben is megállnak több helyen, azokat is megszórják bírságokkal, papnak öltöznek be, és így mennek egy jót enni étterembe, majd jön a sok tízezres vagy százezres büntetés. A revizorok bárhol felbukkannak..."
hvg.hu/gazdasag/20141003_Minden_bokor_mogott_adoellenor_all
Amondó vagyok, hogy de, zaklatni kell őket az ellopott piti összegek miatt is, hiszen ők a törvényhozók, az általuk hozott törvények alapján ítéli el a bíróság a Zembereket. Nekik példát kellene mutatni, nem áthágni az általuk alkotott törvényeket.
Ez pont jó szöveg , hogy az egyszerűek elhigyjék.
Nagyon sokan nincsenek ám a pénz- értékével tisztában,
fogalmuk nincsen mennyi a millió és a milliárd közötti különbség.
Nem hogy fogalma sincs, inkabb egyszeruen nem erdekli. Ahogy osszelopkodta a tobb szaz milliot a hazra, ugy a rezsit is meg fogja oldani, ugy hogy megtakaratisai tovabbra is hipersebeseggel nojenek.
Akkor most én is cseréljem le például az autómat, csak mert akinek 30 éves Ladája van, azt irritálhatja? Vagy a gyerekeim ne márkás ruhákban járjanak, ne legyen nekik meg a legmodernebb tablet gépük, mert vannak, akiket ez irritálhat? Ezt te sem gondolhatod komolyan azért.
Sopánkodás és síránkozás helyett.
Új hozzászólás