Az Alkotmánybíróság frissen kinevezett bírájának, Czine Ágnesnek a fia is érintett a nyelvvizsgamaffia-ügyben – írja a Blikk.
A lap szerint F. Bálint egyike azoknak, aki több százezer forintért angolnyelv-vizsgát vásároltak, ahelyett, hogy tanultak volna, és megmérették volna magukat, de hozzáteszik, csak megrovásban részesült, így szerencsésnek mondhatja magát.
Felbukkan a gyanúsítottak között Szíjgyártó Judit is, aki nem más, mint Répássy Róbertnek, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának kabinetfőnöke, de van egy ellenzékhez köthető őrző-védő cég, amelynek a vezetője szintén vehette a nyelvvizsgáját.
Az 1009 gyanúsítottból mindössze 40 került a vádlottak padjára, míg 914 érintett esetében vádelhalasztással élt az ügyészség, ami azt jelenti, hogy ha két évig nem követnek el más bűncselekményt, megússzák az ügyet.
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A társadalomnak már a csalásra olyan magas az ingerküszöbe hogy ez semmit nem jelent. Az ilyenre csak legyintünk.
Ami meg ezeket a plagizálókat illeti, azon ájultam volna el, ha nem ússzák meg! Mert ebben is jobban teljesítünk! Nálunk lehet lopni, csalni, hazudozni, non problémo, feltéve, ha fideszes vagy!
Nekem inkabb azon az indoklason akadt meg a szemem, hogy "vadelhalasztast" kaptak, mert ha a kovetkezo 2 evben nem vesznek meg egy nyelvvizsgat,- vagy eppen pl. egy balettvizsgat vagy orvosi diplomat - akkor majd a biro trefasan meglegyinti a 914 vadlott pofijat, es megmondja nekik, hogy ez bizony csunya dolog volt, ilyet ne csinaljanak a jovoben...
Ugyanezek a szart ero karrieristak legkozelebb mar sokkal ovatosabbak lesznek - kb. ezt eri el ez a mostani elintezesi mod...:o(((
Új hozzászólás