Ám a KDNP kereszt-ügyben hallgat évek óta, és hallgatott az idén is. Még a karácsonyi hírcsokorba sem átvéve Fabiny Tamás szavait. De legalább végképpen tisztázva azt a kérdést, hogy a politikai istenkáromlás ellenzése, illetve a vasárnapi zárva tartással manipulált kereskedelem, az abban kedvezményezetté váló cégek iránti, természetesen önzetlen, szimpátia közt melyik az, amelyik a KDNP számára kedvesebb. Ha más tanulsággal nem, ezzel azért mindenképpen szolgált a klerikális parlamenti frakció mögötti honlap olvasgatása.
Forrás:
endresy.blogspot.com
Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
22 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A tények meg soha nem zavarták a kdnp. ket!!!
Így tényleg baromi feltünő ennek a klerikális lobbiegyesületnek és az egyház néhány platformjának a szinte tüntető hallgatása.
Most a Váci egyház kerület egyik keresztény iskoláját vezeti.
Míg a rendszer váltás előtt megbüntette azokat a gyerekeket kik templomba jártak.
Apja is párt ember volt rendszer váltásig.
És menyi ilyet lehetne felsorolni.
Ő azt mondta, hogy ezek azok a zsíros sz..rdarabok, amik mindig a víz tetején úsznak és az egész tavat undorítóvá teszik.
Boross Péter Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Csurka István - III/3 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár
- MSZMP tag
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Boros Imre - MSZMP-titkár
III/2 ügynök D-8
Balogh Gyula - MSZMP tag
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Viktor - Gimnáziumi-egyetemi KISZ titkár
Kövér László - KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és
Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó
Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
propeller.hu/itthon/3039775-semjen-teljesitheto-cel-ciklus-vegere
Ötéves terv állampolgásgából...
Apám korosztálya meg felépítetek az országot sorban álltak hűtő-ért, banánért, húsért és még sok minden másért.
És a 90 évek elején ezek az emberek kerültek kényszer nyugdíjba, munkanélkülivé.
Itthon maradtak kalandvágyból és fel építetek sz országot a ma 70-80 évesek.
Akiknek Selmeczi és a többiek szívességet gyaokorolnak nyugdíjügyben. Látom anyám esetében.
propeller.hu/itthon/3040294-rendort-hivtak-templomban-menedeket-kereso
Na ezek pártja a KDNP
Boldog újévet kívánok neked és családodnak.
Új hozzászólás