Novák Előd, a Jobbik parlamenti képviselője úgy döntött, az a legjobb, ha egy alig egy napos baba apropóján kezdi el védelmezni a magyarságot.
"A 2015-ben elsőként – 23 éves anya harmadik gyermekeként! – megszületett Rikárdó mellett azért persze szaporodik a magyar is néhol, pl. a mi családunkban is többen vagyunk, mint négy éve. Bőséges gyermekáldást kívánok minden honfitársamnak az új évre!"
– írta sunyi cigányozását 2015 első újszülöttje kapcsán. Erre válaszul ma közleményt adott ki és vad Facebook-kampányba kezdett a Demokratikus Koalíció.
Az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében Oláh Lajos, a párt parlamenti képviselője ezt írja:
„a Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja Novák Előd nyíltan szélsőséges szavait. Novák is egy azon jobbikos képviselők közül, akik rasszista és kirekesztő megnyilvánulásokkal igyekeznek szítani a társadalmi feszültséget magyar és magyar között. A DK arra kéri az ellenzéki pártokat, hogy Novák felszólalásai alatt – témától függetlenül – hagyják el a termet; ne tiszteljenek meg jelenlétükkel egy olyan embert, aki származási alapon osztogatná a magyar jelzőt! A DK továbbá reméli, hogy azok a parlamenti pártok, akik [helyesen: amelyek] eddig közös kezdeményezéseket nyújtottak be a Jobbikkal, a jövőben nem fogják ezt megtenni”.
„A Demokratikus Koalíció vezető politikusai tiltakozásuk jeléül saját facebook oldalaikon a mai napra »felveszik« a Rikárdó nevet, azt kifejezvén, hogy a magyarságból származási alapon történő kirekesztés minden magyar ember számára sértő”
– zárul az Oláh Lajos Rikárdó néven kiadott közlemény.
Közben Gyucsány Ferenc oldalán a következő jelent meg:
Majd követte őt szóvivője is:
62 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Azért nem tud senki sem a ló közepére ülni, mert "rikárdó" ellopta! (Anyám!) :-)))
36.media.tumblr.com/tumblr_lry1y6jk4O1qa3xt1o1_500.jpg
magyarnarancs.hu/data/cikk/9/31/10/cikk_93110/D_KOS20141219031.jpg
encrypted-tbn2.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQT0LWUjVLS_Bi0m5DDBgLi3J16XpheJeJQ74vIEmrSHqgksOZC
csepel.info/wp-content/uploads/Gyurcs%C3%A1ny-Ferenc-is-cig%C3%A1ny.jpg
alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/2013/01/gyurcsany_1.jpg
encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSrfBKA-XgzrV0IgPV1b9tRntaDJgjIRuenLaOCdn7dru4F9V3pgA
"Ma : ... a politikusok lopnak szegény cigánytól meg azt akarják hogy dolgozzon , micsoda mocskos világ ez. " -Ja, mocskos ez a fidesz világ, nem csak a cigánytól lopnak a vezető politikusok ma, hanem minden magyar embertől, kivéve a fajtájukat. Orbán és fideszes társai nem lopnak egymástól, megvédik egymást, lsd.: l simon disznófejű nagyúr cinikus, pökhendi kijelentései: "Nem a politikusok emelgetik fel a karjukat és mutogatják, hogy az órájukat, hogy tessék lefotózni, milyen órát örököltem a dédpapától, hanem lefotózzák, és utána nem átallják azt írni, hogy XY Rolex órát villantott.”És:
"nincs azzal gond, ha vagyonosak a politikusok, mert így arra tudják fordítani az idejüket, hogy a közjót szolgálják."
Mától csak Lakatos Nintendónak hívjatok...
ez kimaradt
pestisracok.hu/wp-content/uploads/2014/07/vadai-gyurcsany.jpgma,
Azért az sem volt semmi, amikor anno a katonai sorozáson 800 ember volt a pécsi sportcsarnokban. Sorban olvasták a neveket, mikor a főtörzs elkurjantotta magát, hogy Orsós József, felállt vagy 150 ember. Gondolta ritkítja őket, anyja neve Orsós Mária, állva maradt 100 fő. Végül a születési hely és dátum alapján leszűkült a kör 70 pécsi lakosra. Ezek a Rikárdók, Rómeók talán megoldják a helyzetet, ha a valahol tömegesen szelektálják a népet.
Együttérzés.Na nem pont ugyanaz a kép, csak a lényegét tekintve:
encrypted-tbn1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTsWbwgLpVCC6Q0c6Ms4tNOCShAj-wiJGsXbrN4sOLjdszhYEOL
,,...a magyarságból származási alapon történő kirekesztés minden magyar ember számára sértő”
Számomra nem sértő, de az igen, hogy a nevemben ugatnak egyes hasonszőrű semmirekellők.
A börtönök lakói javarészt nem a nyáron barnultak le,ezek tények. A kevés beilleszkedni akaró "Rikardó" megtalálja a helyét,és nem is tekintik őket másnak,mint magyarnak!
Egyébként ez csak egy rutin pengevillantás a vezetők részéről...nincs ebben semmi.
A Jobbik jobbikol a DK. meg dk..öö..öö na? dékáol... vagy dékázik.. mindegy, a fizetésért meg kell dolgozni.
alfahir.hu/valasztasi_csalassal_szerezne_vissza_a_fidesz_ozdot
Ugye a fenti híroldalak nem vádolhatóak baloldali elfogultsággal!:-))))
Azt meg halkan jegyzem meg, hogy a születések számáról szóló propaganda anyagokban, amelyek a kormány családpolitikájának nagyszerűségét hivatottak bizonyítani, Rikárdóék is benne lesznek! ;)
A DK-sokra gondoltam.
pártfogolt nagy létszámú cigány családdal. Nos ha majd a DEKÁS -nak zsidónak cigány szomszédja lesz tapasztalni fogja az integráció hasznos voltát, nem szavakkal, hanem megéléssel. Akkor ellehet fogadni vélelmezésüket, de addig csak politikai hazugságokat képesek közvetíteni a köz felé!
jó pár éve egy ifjú újságíró megkérdezett egy habzószájú szadeszost, aki épp' a cigányság szerethetőségéért "harcolt", ...-tisztelt képviselő úr, lakott már olyan helyen ahol cigányok élnek? -nem kérem, de megtörténhetne..én ahol születtem, ott nem laknak.. de lakhatnának...
nos számomra e válasz óta hiteltelen az egész..
( a művelt nyugat egyébként igen keményen rasszista...az itt kemény rasszistának kikiálltott vonulatok csak maszatolnak hozzájuk képest..aki akarja, az úgy is tudja)
Nem tűnik fel, hogy ez matematikailag valahogy nem stimmel?
A DK-sok legalább érzékeltetik, hogy aki a származása (vagy vélt származása) alapján különböztet meg magyar állampolgárokat, az egy büdös nagy tahó.
Azért sok sikert!
Nekem spec. bejön a @keresztapa: stílusa is és az egyszerű előítéletessége is. Egyszerűen tisztánlátó, érdemes odafigyelni rá.
azt írtam, hogy ...a művelt nyugat egyébként igen keményen rasszista... ...aki akarja, az úgy is tudja. engem is aláztak rendesen a bőröm színe miatt,(nem "nyugaton") mert én csak egy rohadt fehér vagyok...túl soxor álltam fegyver csöve előtt ahhoz, hogy ne lenne véleményem.. nos van...elég kemény. de ezt megtartom magamnak. öreg vagyok már...
értem én az átkötést a rikárdózásból a zsidózásba, de most csak a rikárdónál maradnék...a másik téma túl nagy, és régebbi eredetű, hogy itt és most belebonyolódjunk..illetve csak én..
addig jó, míg csak egy jelentéktelen rikárdózáson rugózunk..
Tehát nem minden cigány bűnöző, ezt jobb ha tudja ez a neonáci görény.
Mondjuk egy Thatamre hívás?
Ők nem a túl távoli jövőben kb. 2-4 hónapon belül egyértelműen beállnak a fütyiszhez, hiszen onnan estek ki, a hazugovics seggéből, mennek vissza a ,,papához,, utána nézheted a ,,népszerűségüket,,...
Persze nyomi, te tapasztalatból tudod (és nem előítélet), milyenek a "világuralomra törő cionista zsidók", mert nap mint nap velük pettingelsz... hahaha
Egyszerűbb általánosítani persze, főleg, ha szerényebbek a képességeid. Sajnállak.
Elődke meg itt tette egyértelművé, hogy nem csak bizonyos romákkal van problémája, hanem még az újszülöttekkel is.
Ööö... Az ne zavarjon, hogy aki előítéletes, az nem lehet "tisztánlátó", mivel az előítéletei alapján alakítja ki a véleményét és szarik a valóságra!
De azért te csak figyelj oda rá! ;)
Aha. Az egyszerű előítéletessége a te véleményed, a tisztánlátása meg az enyém. Bíztam benne, hogy felismered magad. Vagy lehet, hogy idézőjelet kellett volna használnom? Elnézésedet kérem.
És tényleg vannak, akikre érdemes odafigyelni, mert nem a sztereotip dumát nyomják.
Ez szemét húzás volt tőle...
Új hozzászólás