Közleményben reagált a Miniszterelnöki Sajtóiroda a Népszava hétfői beszámolójára, amely szerint Orbán Viktor a protokollt felrúgva a saját kisbuszával utazott Párizsban a terrorellenes egységmenet előtt.

A magyar hatóságoknak kellett megszervezniük Orbán Viktor miniszterelnök közlekedését Párizsban, amikor vasárnap részt vett a franciaországi merényletekben elhunyt áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "a magyar sajtó egy része a párizsi megemlékezésen részt vevő magyar miniszterelnök utazása kapcsán sajnos ismét kisstílű vagdalkozásba fogott – még mielőtt megismerkedtek volna az alapvető tényekkel".

A francia külügyminisztérium január 10-ei jegyzékében arra kérte az emlékmeneten részt vevő állam- és kormányfőket, hogy önállóan, "saját módon" jussanak el a megadott gyülekező helyszínre, vagyis egyértelművé tette, hogy nem biztosít protokolljárműveket, így a városi közlekedést is a magyar hatóságoknak kellett megszervezniük – írta Havasi Bertalan.

Vasárnap délután hatalmas felvonulást tartottak Párizsban, hogy a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni véres merénylet áldozataira emlékezzenek és jelképezzék a szabadság, a demokrácia melletti, a terrorizmussal szembeni kiállást.

A francia politikusokon – köztük Francois Hollande francia államfőn – kívül több mint negyven külföldi vezető volt ott a menetben.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Abzug62
Tegnap azt mondták, az UNIO írta elő a napelemek termékdíját, ma ezt cáfolják! Akkor a fenti hírt miért kellene elhinnem?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
bencemacska
Ezt én csak akkor hiszem el, ha saját szememmel olvasom az erre vonatkozó francia meghívót!
papa.49
@bencemacska: Ott volt a busz, ott volt, akkor pont...
Innen már csak a hazugságok következnek, igazi ,,hazugovics,, módra...
Abzug62
Tegnap azt mondták, az UNIO írta elő a napelemek termékdíját, ma ezt cáfolják! Akkor a fenti hírt miért kellene elhinnem?
Hofipisti
Sajnos a párizsi magyar követségnek csak trabant jutott, azzal meg már csak nem jelenhetett meg az elnöki palota lépcsője előtt. Így aztán Hajdú úr autózott sebtiben 1485 km.-t (Google adat). E huszáros teljesítmény viszont biztosította, hogy Szeretett vezetőnknek az autó miatt nem kellett szégyenkeznie, így aztán - hogy a napi botrány ne maradjon el - nyilatkozott egyet a gazdasági bevándorlókról. Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Éljen és virágozzék a FIDESZ - JOBBIK megbonthatatlan barátság!
73
Hát persze,hogy nem úgy volt!Itt mindenki hülye,aki nem normális!Magyarországon dübörög a gazdaság,Európa motorja vagyunk!És lehetne sorolni nap estig.Mi balga magyar emberek meg persze,hogy nem hisszük el!Ahogy Hofi mondotta;te meg etesd a rongyszemű édes anyádat!
Csizmás Kond
A hülyeség nem azonos a butasággal a hülye beteg a buta meg ..na ki...hát az aki csak azt tudja elhinni amit maga is lekövetne.
volvós
Kell az a páncélozott kisbusz a szattyán segga alá !!
Ha már kiutálják, legyen mivel menekülnie...
bencemacska
@volvós: Van egy olyan érzésem, hogy ő visszafelé sietett, nem várta meg a menet végét! Azért nem vette igénybe a helybeli szállítást.
Tényleg nem a svájci kitérő volt a kitérő, hanem Párizs!
volvós
Bercike az a lényeg, hogy jó mélyen beny@ltál a fönöködnek !!!
volvós
@bencemacska: hát valahogy ----így !!!
kakaósbögre
akkor higgy egy fideszesnek ha ló legel a sírján,de azért a temetőből kifelé jövet ellenőrizd hogy megvan-e a pénztárcád.ősi magyar bölcsesség.
kakaósbögre
@papa.49: csupán a nagy magyar valóság dióhéjban. :)
Január
@kakaósbögre: Ennek mondásnak az "ősi" változata: A férfinak akkor lehet hinni, ha kisliba legel a sírján." A Tied is nagyon jó. :)))
Manhattan
Nem igaz, hogy nem látjátok! Ezek ugyanazok...!
Vona és Orbán ugyanabból a polgári körből valók..!
Schiffer Orbán ügyvédje volt..
Semjén arra kellett, hogy a keresztények is rájuk szavazzanak...
Orbán az egész "jobb oldali" szavazóbázist lefedte..! Minden idióta rá, azaz őrá, szavaz..! A jobbikos is, az LMP-s is..
Melyik része nem világos?...
verőce21
@Manhattan: (21:51) És erre csak most jöttél rá?
human
Nem is az az érdekes, hogy mennyibe is került, hogy saját spéci páncélos buszával furikázhasson Párizsban. Inkább az az érdekes, hogy akár Párizsban, akár Budapesten van nem mer megválni a buszától. Nagyon fél Orbán. Pedig nem a golyótól kell félnie, hanem attól, hogy egyszer bíróság elé kerül.
papa.49
@human: Ha sokáig folytatja azt amit csinál, nem lesz bíróság, csak ítélet!!!
Senara
"a magyar sajtó egy része a párizsi megemlékezésen részt vevő magyar miniszterelnök utazása kapcsán sajnos ismét kisstílű vagdalkozásba fogott " Teljesen felesleges volt a válasz , de annyit ért , hogy egyes lapokat megvádoljuk , pártunk és kormányunk ellen szoci sajtó agitál , félre magyaráz , kötözködik okoskodik ... Valahol olvastam a Párizsi magyar követség , biztos rendelkezik , biztonságos autóval .
jancsik68
@Manhattan: Vonais brikkett,csak rá kell nézni!!
human
@papa.49: Pedig nincs nagyobb büntetés számára, mint a bukás, a teljes társadalmi megvetés.
papa.49
@human: Arra amit elkövetett az ország népe ellen EZ MÁR KEVÉS!!!
jancsik68
Hivatalosan a franci nagykövetség csak Gyurcsányt és Molnárt hivta meg.Viki csak oda szemtelenkedett! Őt már senki sem akarja látni,csak tovaris-konyec Putyin grazsdagyin!!Mi magyarok nem vagyunk ő,tehát nevünkben ne nyilatkozzon!!
vonotok
Vajon ki hívta meg Orbánt a párizsi ünnepségre?? Azt az embert aki lábbal tiporja a sajtó szabadságot, a demokráciát az emberi jogokat.
Aki a gőgtől, nagyképűségtől saját magát sem látja, hát még az ország valós értékét. Majd egy rasszista riportban széné égeti hazánkat. Beszéljen a saját nevében, ne a " magyarok" nevében. Én rám meg ne hivatkozón.
kecskésmihály
Külön repülő, külön biztonsági kocsi! Nagyon megszaladt a szekér a VEZÍR-nek! Remélem liberó volt a golyóálló mellény és páncél gatya mellé?
Bercifiu
@kecskésmihály: Adni kell a nagyságra.
csaszka
Azoknak akik számítanak biztosították a megfelelő járgányt.
Neki nem adtak, többek között ezzel is értésére adták, hogy nemkívánatos az eseményen!
Azt remélték megérti, de hát...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.