Na, melyik az? Hát persze. Juhász Péter, az Együtt társelnöke "Belváros védelmi akciótervet" hirdetett szerdán, a belvárosi önkormányzat előtti tüntetésen. A korrupció ellen tüntető menetet ezt követően lakásokból megdobálták – értesült az atv.hu.
A belvárosi házak ablakából tojással és virágfölddel dobálták meg azokat a tüntetőket, akik a korrupció ellen vonultak fel az V. kerületben – írta a lap a demonstárció több résztvevőjétől származó információkra hivatkozva.
Az incidensre azt követően került sor, hogy Juhász Péter beszédet tartott az Erzsébet téren, a belvárosi önkormányzat épülete előtt. Juhász szerint az V. kerületi önkormányzat 50 milliárdos ingatlanvagyont adott el, áron alul, amiről – szerinte – nem létezik, hogy Rogán Antal akkori polgármester ne tudott volna.
Az Erzsébet térről a tömeg a Szerb utca 9-es szám alá vonult, ahol jelképes emléktáblát emeltek a "kerületi korrupciónak". A vonulás során történt a tojásdobálás.
42 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Szegény Magyarország! Nagy itt a sötétség!
Lassan Orosházán is érezni fogod az ötker korrupciós bűzét mert terjeng az egész országban megállíthatatlanul. A fideSS maffia menthetetlenül a korrupció mocsarába fog fulladni.
Annak meg ugye "kuss"...
akkor azt nem lehet kivizsgálni, nem fogják tudni, honnan és kik dobáltak !
Azt mondja, az "orvos már felírt valamit." Tudod, 87 vagyok, egy napon be kell végezni. De ravaszkásan mondja, mint aki cáfolatot vár. Hogy szó sincsen róla, nyolcvanhét éves korában, törött lábbal, a Gyógyíthatatlanok Menhelyén, alig fűtött teremben, szójababos ellátás mellett és a gyógyulás legkisebb reménye nélkül, igazán értelmetlen lenne bevégezni az életet...
"Rogánék most a jegyzőre próbálják kenni a balhét, de megint lebuktak. A jegyzőt nem kirúgták, hanem közös megegyezéssel távozott, így végkielégítést is kaphatott. (Ha pedig gyanú volt, akkor Rogánnak feljelentést is kellett volna tennie.)
Juhász Facebook oldala .
Az ott lakók, akik "első sorból élvezik" a szabad-rablást, ennyire nem lehetnek gyogyik!
(Tudod szerintem nem vennék fel újra, ha vissza lehetne menni az időben, de nem lehet! Nem kell őket meggyőzni, hogy nem jó döntést hoztak, mert tudják.)
Fölösleges a "döglött lovat" még ezerszer agyonütni, nem gondolod?
(Az a fura képzetem támad, hogy te élvezed, hogy vannak emberek bajban, kilátástalan helyzetben, mert föléjük tudod helyezni magad. Bocs, ha tévedek.. )
A kormány megoldása csak a jelenlegi forintgyengülés miatt értékelődött fel, ami most annyit jelent, hogy egy újabb katasztrófát az utolsó pillanatban sikerült megúszni. Talán.
"Fidesz párti rossz ember, a nem Fideszes jó ember."
Hihi..:-)) Aki nem tud zsigerből gyűlölködni, nincs elég szókincse ennek kifejezésére, az mindjárt gyanús, hogy nem is igazi baloldali.
Tévedsz.
Új hozzászólás