A KDNP hat éve várt a szabad vasárnapokra. Rétvári Bence az ATV Egyenes Beszéd című műsorában mondta el: kiböjtölték a javaslat megvalósulását, 6 éve vetették fel először, mire végül egy hosszú konzultáció után a szabad vasárnap megvalósulhatott a kereskedelemben dolgozók számára.
Rétvári úgy fogalmazott, "ez nem a KDNP-nek fontos, hanem azoknak, akiknek dolgozniuk kellett vaárnap" – szerintük 100 ezer emberen segítettek most. Rétvári Bence kijelentette: akinek van egy boltja, az eldöntheti, hogy mit csinál vasárnap, de aki alkalmazottként dolgozik, azt ne lehessen dolgoztatni vasárnaponként, szerinte általában nem is fizettek pótlékokat a munkaadók a vasárnapi munkáért. Az államtitkár egy CBA által készített felmérésre hivatkozva kijelentette, a dolgozók 87 százaléka támogatja a szabad vasárnapot.
61 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Azt biztos, hogy sok lesz az elbocsájtás még több lesz a munkanélküli.
Egyébként engedjék meg a népszavazást és kiderül, ki mit szeretne !
Egyébként számomra nem is az a gond, hogy vasárnap tej kell és kenyér, szerencsére én hétköznap meg tudom venni.
Azonban vannak nagyobb műszaki dolgok, vagy éppen ruházat, amit nem lehet munkaidőben végigmustrálni egy családnak. Arra remek a vasárnap, hiszen nem mindenki tud szabadnapot kivenni ilyesmire. Lehet, hogy egy évben kétszer van ilyen, de szükség van rá. A vásárlási szokások mindenkinél más és csak ismételni tudom, hogy ezt központilag szabályozni - diktatúra.
És messze nem igaz, hogy a családok védelme miatt van ez az intézkedés. Ezeknek minden politikai döntés, nem szakértői.
Ezért is félnek a népszavazástól, mint ördög a tömjénfüsttől.
és gerinctelenek !
És az osztrák és német kereskedelmi munkajoggal példálózik...
Aztán meg azt mondja:
"Az én szabadságom addig terjed, míg a másik szabadsága" Azt sem tudja miket beszél.
Vagy rosszul gondolom?
Ezek szerint a CBA nem fizet vasárnapi pótlékot! Egyébként fordított eredmény jött volna ki!!!
És Te ne döntsd ell, hogy én mit csináljak vasárnap.
A "farkciónyi létszámú" KDNP megint feltalálta a spanyolviaszt! Sikerült keresztülvinniük, hogy jó sok embernek akár a fő- akár a mellékállása megszünjön.
Ezek a szerencsétlenek biztosan hálásak lesznek a következő választás alkalmával!
Úgy látszik, már repedeznek.
De jó lenne a kórházban dolgozóknak, a rendőröknek, stb
Milyen szép is lenne ha vasárnap csak pihennének az emberek ...
Én arra a tutyimutyi ellenzékre gondolok akik még arról álmodoznak hogy egyszer egy szép napon választást nyernek. Ebből jól csak a jobbik fog kijönni...:-(
@nyanya001: Nagyon. Mellébeszél mindegyik. Reggel a Startban élveztem az Illés Zoltánnal való beszélgetést. Panaszkodott, hogy O.V. szétzilálta a környezetvédelmet.
Úgy látszik, már repedeznek."
Akkor ennek a atomerőmű kéményeit számolgató import politikusnak sem volt baja semmivel Orbániában, amikor a kedvenc búbos banka körös kis tanítónő szponzoráltját ültette egy országos környezetvédelmi hivatal élére. Csak azóta világosodott meg, amióta lapátra került.
Őszintén: ki nem szarja le, hogy hány éve és mire várt a parazita potyás csürhe, az lett volna a minimum, hogy magukat az érintetteket is megkérdezik amúgy "nemzeti konzultációilag" !
A keresztényi életbe nem illik bele a hazugság, másoknak kártevés, anyagi hátrány okozása.
Nem beszélve arról, hogy akiket az idióta javaslataitok miatt elbácsájtanak, azokkal mi történik. Szerintem az elbocsájtott embereknek sátrat kellene verni a tr H Péter háza előtt, s mindennap jelentkezni a napi háromszori étkezésért.
Ott a parlamentben, félkómásan azt sem tudjátok, hogy mire szavaztok, csak tonyó kiált, hogy IGEN, s ti mint az eszementek nyomjátok a gombot. Újabb példa a napelemek termékadója.
azért kíváncsi lennék rá, hogy a szüleitek mit szólnak hozzá?
Az MSZP-t is megbuktatta a "szövetségese", az SZDSZ. /és most hol is van az SZDSZ ?/
Új hozzászólás