Még soha annyian nem akartak kivándorolni Magyarországról, mint 2015 áprilisában – derült ki a Tárki felméréséből.
Az 1997-ig alacsony, úgynevezett "halmozott migrációs potenciál" a rövid távú munkavállalás növekedése miatt gyorsan nőtt 2005-ig, majd – a rövid távú munkavállalási tervek visszaesése miatt – kissé mérséklődött 2010-re, mikor is megválasztották az Orbán-kormányt.
Ám 2010 és 2012 között a migrációs potenciál ismét megnőtt, utána 2014-ig valamelyest csökkent. Míg tavaly óta újból nagyobb lett a külföldi munkavállalást tervezők aránya, addig a kivándorolni szándékozók aránya az 1993 óta mért legmagasabb értéket mutatja: 10%-ot.
A migrációs szándék alakulása a tervezett migráció időtávja szerint – százalékban kifejezveForrás: Tárki
A leggyakoribb célországok 2015-ben is azok maradtak, amelyek korábban is voltak: elsősorban Ausztria, Németország és Nagy-Britannia. Ám az is látható, hogy a három ország összsúlya csökkent: tehát a magyarok egyre szívesebben próbálnak szerencsét más helyeken is.
A migrációs szándék iránya a tervezett migráció időtávja szerint 2010-ben és 2015-ben – százalékban kifejezve
Forrás: Tárki
A kivándorlás leginkább a férfiakat, a munkanélküliek, a fiatalokat, a szavazási hajlandóságot nem mutatókat, a bérelt lakásban élőket és a roma származásúakat foglalkoztatja.
84 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hajrá magyarok !!!
Talán egy "klubvezetőség" csere jót tenne a csapatnak!
:-(
Még esetleg nehéz perceket szerez szegény Orbánnak.
Szerintem ez hitelesebb tényadat, mint egy MINIszterelnök önimádata, miszerint ő mindent jól csinál. Ez egy kormány igazi kudarca, még ha nem is hajlandók beismerni.
" Mi ezzel a gond ? "
Tényleg nem látod ? Nem aggódsz Magyarország jövőjéért ?
Vak születtél, vagy elvakított a kormányzati propaganda ?
Tudom szerinted ebben az országban minden nagyon szép és minden nagyon jó .
Az, hogy naponta olvasni azokról, akik a kormány miatt kialakult kilátástalan helyzetük miatt eldobják az életüket, nem éri el az ingerküszöbödet !
Csúcsra ért az egész világot elhagyni vágyók száma:
"Befejeztem!!!
Nem fogom az Istentől kapott szabadságomat baromarcú politikusokra eltékozolni.
Hogy ez az ország Q szar állapotban van, az nem az én saram, nem az én felelősségem, nem az én bűnöm - és már nem is az én harcom!
Én mindig a maximumot adtam az elvárások szerint, mindig a maximumot adtam a közösbe, hogy jobb legyen, hogy szebb legyen mindannyiunknak.
De jöttek bizonyos emberek, bizonyos magyar emberek. aki szétcsesztek mindent... de igazából mindig is voltak bizonyos magyar emberek, akik mindig szétcsesztek mindent: köpönyegforgatók, árulók, gané, aprópénzért megvehető, lelkiismeretlen, gerinctelen kis pöcs emberek.
A magyar egy Q buta népség. A vezetőink nem a Holdról jöttek ám - a Trianonkor élők sem, hanem közülünk valók, velünk, a mi értékvilágunkban, a mi gondolkodásmódunk szerint felnőtt emberek, vagyis közülünk valók.
Hogy adtunk pár dolgot, pár ötletet a világnak?
Éééés!?
Mások sokall többet adtak - hogy ilyen szarul működjön!
Felfogod végre - és ez, csak egy adat -, hogy a világon NAPONTA 18 EZER GYEREK HAL ÉHEN?
Akkor most képzeld el, hogy ezt a 18 ezer gyereket a Vörösmarty térre viszik, és ott halnak meg, esnek össze az éhségtől.
Ne vidd el a hullájukat!
Másnap megint 18 ezer.
Harmadnap megint 18 ezer.
Negyednap megint 18 ezer.
...
És most képzeld el a hullahegyet, ami egy év alatt felgyűlne ott - EZ A TE VILÁGOD, AMIBEN ÉLSZ!!!"
Sehol sem jó igazából, de egy Európában született, Európában gondolkodó embernek Magyarországon a legrosszabb!
Tegnap voltam az adóhivatalban - azt a sok lepukkant embert...
Ők lennének a vállalkozók, a középosztály?
Alig különböztek a csövesektől!!!
Tapintható volt a szegénységszag!
Beteg szarrá lett, ez az egész, beteg szarrá tették ezt az egészet a beteg szar emberek!
Annyit érsz, amennyid van? - Hazugság!!! Elmész te a...
Várom a ~18 hozzászóló véleményéről a véleményed.
Borítékolom a válaszod: "Mi ezzel a gond?"
Különösen a @legacy: @bakegya: @Sziszifusz: beírásáról.
Erről is tudom a válaszod.
Volt egy -sajnos- rövid időszakod, amikor a hsz-eidből azt értettem ki, hogy Te is szociálisan érzékeny vagy, hogy 'megcsapott a mozdonyfüstje' (bocs, Moldovától szabadon), hogy itt élsz, nem csak fizikálisan,..
De persze ez is kevés, mert Te se vagy döntési helyzetben országos szinten.
De had álmodozzak tovább: ha sok ilyen Ember mint Te vagy néha hallatnátok a hangotokat (a most itteni 18:1 arányú értékítélő érdekében), akkor talán változna valami. Mert az biztos, hogy orbán és bandája, ja meg a képviselők, nem itt élnek, nem tudnak, nagy nem akarnak tudni az elkeseredettekről.
"Rendben, valóban én voltam Bonbon is. Szandokanként kíváncsi lettem, vajon ki hogyan fogadná, ha úgymond csinálnék egy pálfordulást, és a Fidesz ellen fordulnék. Kiderült számomra, hogy nem Fideszesként már jó embernek számítanék, még olyan is volt, hogy az én kommentem lett a legkedveltebb. Viszont ez nem én voltam. A gondom ezek után az volt, hogyan legyek megint a Fideszes Szandokan, ezért találtam ki azt, hogy egy másik névvel jövök vissza, Szandokant meg hanyagolom. A dolog nem jött össze, hála a modinak. Nem baj, legalább így már nem kell magam megjátszani a továbbiakban. Mindettől függetlenül azért már nem értek egyet mindenben a Fidesszel az utóbbi időben, aminek ezentúl is hangot adok, ha netalán írnék, de nem is fogom őket a földbe döngölni a továbbiakban. Ezt az üzit szinte mindenkinek el fogom küldeni, hiszen tulajdonképpen semmi olyat nem csináltam, amit szégyellnem kellene. Kiderült legalább számomra, hogy az a baj velem, hogy Fideszes vagyok. További kellemes ünnepeket.
137 NAPJA "
www.google.co.uk/maps/@51.603323,-0.283103,3a,75y,312.85h,72.82t/data=!3m5!1e1!3m3!1swB-xRXWDfwnJsgRlFf5ngA!2e0!5s20140501T000000!6m1!1e1?hl=en
idővonalon május 2014
De nekem semmi bajom azzal, hogy valaki fideszes, csak furcsállom, mert nem tudom megérteni. Annyi rosszat, -nyugodtan mondhatom NÉP elleneset- csináltak, ami csak egy törpe kisebbségnek jó.
Lennék én bármilyen gazdag, akkor sem tudnék azonosulni velük. Teljesen kihalt belőlük a szociális érzékenység, mert feltételezem, hogy a többségben volt, amíg normális átlagember volt, amíg nem lett pl. képviselő, vagy holdudvar tag, vagy újgazdag.
Ugye ne nevezzek meg senkit, nehogy a kimaradók megsértődjenek :-), mert ugye büszkék a tetteikre. Ez vonatkozik a (majdnem) összes volt és jelenlegi képviselőre is.
Senkinek nem bant a partallasa, bar en sosem voltam semmilyen partnak sem a tagja, es nem is leszek, mert a politikaban senki nem tud olyan programot felmutatni, ami mindenkinek egyforman jo es elfogadhato lehetne.
Azert Szandokan helyeben melyen szegyellnem magam, hiszen odapiszkitott, azokkal szorakozott, akivel eveken at, tobb neven is vitatkozott, kioktatott, vagy eppen lesajnalt.
Egy valakivel kevesebb, akivel szamolni kene ezen az oldalon - ezentul egyszerubb lesz atneznem rajta es a partos beszolasain.
(Csak azt tudnam, hogy masok betajolasa miert okoz itt egyeseknek oromot? )
de Orbánt se hagyom ki meg a aját lábon álló leánykáját !
Az tény, hogy nem lehet mindenki gazdag, de a tisztes megélhetés a többség számára
olyan távolinak tűnik mint a Földhöz a Nap távolsága!
középső oszlop alulról második kép jobb oldala...2001 lázárfalva egyébként ez a csapat tervezte a mostani magyar expo épületet amiért nagyon orrolok én is...
vagy
www.arstopia.hu/tajeptabor/Furdo%20KEPSOROK/2002%20Nadas/index.html
következő évben a szent anna tó alatt...a második képsorozatban szintén középső sor alulról a második...tudod így is lehet az meg hogy gyűjtik a képeket, meg az adatokat?...kutyát sem...
mondtam nekik lehet érdeklódni a pécsi főépítésztől aki csoportársam volt, vagy bachmannéktól, vagy akitől akarnak...vagy lehet azt is hogy jönnek segíteni bevállalnak egy pár hetet a nyáron és lehet karitatív munkában segíteni ahol kell...eddig mindenkinek csak a szája járt...
Aki ismer, ugyis tudja, hogy hol vagyok, a tobbi meg nem szamit. Legyen nagyon jo eleted arrafele, tudom, hogy sokat kell dolgoznotok, de megeri, es a gyerekeidnek is csak sokkal jobb lesz,...:o)))
(Nehogy azt probald meg bemeselni, hogy Kiss Joska vagy Nagy Bela tehetnek mindenrol...Se hatalom, se penz, se lehetoseg nincs a kisember kezeben, es azt se probald nekem bemeselni, hogy a magyar ember alapvetoen lusta, lop es korrupt, mert ez NEM IGAZ! A kisember Ma.o.-n MINDEN tortenelmi helyzetben rengeteget dolgozott, de sosem maganak, hanem annak a par k@csognek, akik a hatalmon voltak...)
Ja igen, most vajon tanácsos U-Boot életmódra váltanom, mert talán ki is leszek toloncolva? :)))
Mint fentebb irtam, en sem vagyok k@rva, csak a Rakoczi teren strichelek minden nap es penzert kefelek a ferfiakkal, de k@rva az NEM vagyok, es tessek engem tiszteletben tartani! o is ugyanezt varja el itt mindenkitol, pont ugy, mint a magat le-prostitualo Koko...O nem fideszes, szinten, CSAK MOST IS a fideszre szavazna... Azert egy kicsit kezd ebbol elegem lenni,...
Ami kifejezetten undorító benne, hogy a nőket lenézi. Micsoda középkori szemlélet! Fixa ideája, hogy a nők buták és kuss a nevük. Szóval egyértelmű, hogy fideszes! :)))
Az teljesen egyértelmű egyébként, hogy sokkal, de sokkal okosabb vagyok nálad, bár ez tényleg nem egy nagy teljesítmény. :)))
De nekem azt ne merd mondani, hogy a magyar ember munkamoralja messze elmarad akar az osztrakoke mogott is, akar egy lepessel is - Te viszont eg es fold kulonbsegrol beszelsz...
Eloszor is kikerem magamnak , annak a kb. masfel millio magyar munkasnak a neveben, akik kulfoldon probaltak szerencset az elmult 5 evben, (vagy elotte, mint en is), mert ha a magyar munkas lusta lenne, es nem tudna beilleszkedni barmilyen kozossegbe, akar nyelvileg, akar a munkamoraljaval, akkor mar regen haza kellett volna jonniuk, szegyenszemre. Ehelyett BARHOL a vilagban megbecsulik a magyar embert, kizarolag otthon, a sajat maga altal megvalasztott , dologtalan , here kepviselok, miniszterek nezik le oket, es sz@rnak a fejukre!
Ha pedig gondozatlan kerteket latsz Magad korul, annak millio es egy oka lehet, de nem a lustasag. Peldaul ha a hazban olyan idos emberek laknak, - mert a csaladjuk mar reg kulfoldon van - , hogy nincs erejuk kerteszkedni, vagy pedig olyan eleteros emberek, akiknek meg van munkajuk es egesz nap dolgoznak, es/vagy utaznak a munkaba es haza.
Nekem oriasi kertem van, viragos, meg egy 20 meter hosszu foliasatram, de ki sem tudok oda szagolni, mert egy heten 6 napot jarok dolgozni, mindig keso delutani munkabeosztasban. Reggel 10-kor megyek el hazulrol, este 10-re erek haza. Ha a beteg ferjem nem menne ki neha kerteszkedni a jobb napjain, akkor nalunk is majdnem elhanyagolt kertet talalnal, mert egyszeruen nincs ra idom. Az egyetlen pihenonapomon orulok, ha az oriasi hazat ki tudom takaritani, fozni, mosni tudok. Akkor en most rendetlen vagyok? Mert a ferjem rakos.
A derek- es hatfajas pedig egy bizonyos korral mar egyutt jar, sajnalom, mi sem leszunk fiatalabbak.
Ide jársz dicsekedni az állítólagos bejárónőddel meg az állítólagos kertészeiddel, meg az állítólagos vállalkozásoddal. Egy szavadat nem hiszem: téged valami kényszer űz a netre, hogy a virtuális világban legalább valakinek érezhesd magad. Ha elégedett lennél az életeddel, akkor nem lenne ilyesmire szükséged.
Minden sorodból süt, hogy a szegény embereket lenézed, a gazdagokat pedig irigyled, a tudást pedig megveted, és kísérletet sem teszel rá, hogy valamit megtanulj, hogy fejlődj.
Igazán kösz a tippet, majd igyekszem elcsípni külföldön egy éttermi mosogatói állást! :)))
Mosogatni pedig világéletemben utáltam! :)))
- Anyuci! Mi az a csodálatos kék felettünk?
- Az, az ég, kisfiam.
- S mi az a ragyogó sárga az égen?
- Az a nap, kisfiam.
- És az a pompás zöld körülöttünk?
- Az a fű, kisfiam.
- Anyuci, ha minden olyan csodálatos kint, akkor mi miért élünk itt a szarban?
- Ez a hazánk, kisfiam!
Mit mutatott az MR vizsgálat? Nem értékelte ki egy reumatológus, vagy még inkább egy idegsebész? A Gyógytorna a legjobb módszer a gyógyításra, semmiképpen sem a ping-pongozás.
Az orosházi kórház sz@rt sem ér ebből a szempontból, mert nincsen Reumatológia benne. Átmenetileg segítene, ha az Ortopédián kapnál egy szteroid injekciót közvetlenül a gerincedbe, azonnali gyulladáscsökkentésre (fél évig hatásos).
De inkább a Sürgősségi Betegellátó Osztályon próbálkozz egy fájdalomcsillapító-gyulladáscsökkentő infúzió felvételével. Haladéktalanul, mert hamarosan csak négykézláb fogsz járni tudni! Ez ugyanolyan csodákat tesz. Bemégy késő este, lefolyatnak egy infúziót, reggeli után már "gyógyultan" mehetsz is haza. Néhány napig még gyulladáscsökkentő gyógyszereket szedsz, ha adnak jóféléket. Utána viszont el kell kezdeni a gerinctornát, szakképzett gyógytornásszal. Hamar meg lehet tanulni, később magad is tudod gyakorolni.
Nem szabad odáig hagyni fajulni a dolgot, nehogy gerincsérvműtét legyen belőle, mert annak százféle buktatója van és egyébként is csak Budapesten a Sportkórházban tudják megbízhatóan, hegesedés nélkül elvégezni.
A csontröntgen nem fog semmit sem mutatni.
Új hozzászólás