Most hétvégén elkelt minden idők második legnagyobb magyar lottónyereménye: több mint 5 milliárd forint. Ugyanakkor elemi érdeke a nyertesnek, hogy titokban maradjon a kiléte.
Nem attól kell tartani, hogy az éj leple alatt kirabolják a lottómilliárdost, hanem hogy szélhámosok áldozatává válik. Tudvalévő, hogy sokan, akik nyertek már, azért vesztették el mindenüket néhány éven belül, mert csaló pénzügyi tanácsadók karmaiba kerültek
- mondta Tarjányi Péter biztonsági szakértő a Blikknek.
A Szerencsejáték Zrt. egyébként nagyon védi a nyertes kilétét, a cégnél mindössze hárman tudják ilyenkor, hogy ki a nyertes.
A legfontosabb a biztonság és a névtelenség védelme. Külön nagynyertesvonalat tartunk fenn, ezen a számon kell jelentkeznie 90 napon belül. Az első telefonbeszélgetés során meggyőződünk arról, hogy a vonal túlsó végén valóban a nyertes van, az azonosítást a játékszelvényen lévő információk segítik, ezeken ugyanis számos olyan adat található, amelyet csak a szelvény birtokosa ismerhet. Így aztán a csalók nem is nagyon próbálkoznak
- mondta el a Szerencsejáték Zrt.
A nyeremény felvételéhez egyébként személyes találkozó is szükséges. Az erre vonatkozó adatokat pedig titkosítják: egy részük irattárban helyeződik el, másik részük pedig végleg törlődik a számítógépről.
Ám hiába a Szerencsejáték Zrt. biztonsági intézkedései, amint valaki 4-5 bankszámlára elutal 1-1 milliárdot, "gyanússá" válhat a pénzintézeteknél és megjelennek nála az önjelölt brókerek. Van olyan egykori lottónyertes, aki a Buda-Cashél bukott 20 millió forintot.
64 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A fenti állításom tartom-ugyanis jártomba keltembe ezt tapasztalom a munkám és emberi kapcsolataim mentén is.
Azon csodálkozom,hogy a magyarok még ilyen csendben tűrnek,dédelgetik ezt a berluszkóni rosszabbik változatát és a maffiáját.
@KERKA: Konkrétan a tévében mesélte el egy ismert (...és szerencsejáték-függő) zenész bő egy évtizeddel ezelőtt, hogy a telitalálatos totó szelvényét sikerült jó áron eladnia, ezzel növelve a tényleges nyereményét. :)
Nem véletlen, hogy anonim módon lehet játszani itthon és csak akkor azonosítanak, mikor a nyereményért mész. (kisebb összegeknél akkor sem)
Szóval nyertes totó-lottó szelvények vásárlásával bármilyen jövedelmet legalizálhatsz.
Hja, és ha nem lettél azonosítva egy kisebb összeg felvételénél (200eft-ig), akkor a nyertes szelvényt utólag is nyugodtan eladhatod. (lepecsételik, hogy kifizették, de visszaadják, ha kéred)
Egyébként a lottó 5-ös nyertese annak a pénznek a 13.8%-át kapja meg, amit ebben az időszakban szelvényvásárlásra költöttek a játékosok. Ez nem is olyan sok, főleg, ha azt vesszük, hogy az SzZrt. eközben 54%-ot tett zsebre. :)
(azaz az állam a Szerencsejáték Zrt-n keresztül kb. négyszer annyi bevételhez jutott, mint amennyit az 5-ös nyertesének vagy nyerteseinek kifizet.)
A nagyobb nyeremény lehetősége sokkal többeket csábít szelvényvásárlásra.
Mert ugye "szaros" 500 millióért még nem érdemes lottózni, de 5 milliárdért már igen. :D
Új hozzászólás