Természetesen a kormány nem érte be azzal, hogy megfenyegette a külföldről érkezőket, nehogy el merje venni a magyarok munkahelyét. Kovács Zoltán az ATV-nek elárulta, mi lesz a két másik szlogen.
Íme:
Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!
Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a törvényeinket!
Az pedig már tényleg csak bónusz, hogy Kovács szerint a felháborodás keltette mémek azokat minősítik, akik készítették őket.
122 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Hú, ezt elb@szta. Úgy mondta, ahogy ők értik, vagyis tisztelik a saját törvényeiket.
A baj az, hogy a törvényeket nem tisztelni, hanem betartani kell.
img.444.hu/nemzeti-konzultacio1.png
img.444.hu/andras.jpg
img.444.hu/download2.jpg
És a nagy kedvencem:
img.444.hu/zsolt4.jpg
Te mindent libsizel, amit nem értesz? Tudod mi a baj ezzel? Hogy pont a magadfajták miatt teszik ezt. Ti vagytok a világ legigénytelenebb közönsége. Mindennek tapsoltok amit láttok. Ostoba vagy, és ezt minden megnyilvánulásodban megerősíted.
Komoly liberális agyhalottnak kell lenni, hogy ezt uszításnak lehessen értékelni! Liberálisék szemében vörös posztó a törvény és a kultura! Tényleg, a kormánynak azt kellett volna üzennie, hogy gyertek sokan, és se törvényt, se szokást ne tiszteljetek!
Lehet, hogy nem vagy liberális, de szerintem ettől lejjebb nincs! Nem engem minősít a kijelentésed!
Fizető turistaként (a turizmus profitot termelő gazdasági ágazat) jöhetnek, de milliószámra, hogy eltartsa őket a jómódú Európa, azt már nem.
...ahhoz minimum 5 általános
iskolai bizonyitvány kell 2-es eredménnyel !! :-)))
Szerinted, ha az érzelmeket fogjátok megcélozni, kiket nyertek meg? A tanulatlan, gondolkodni képtelen masszát, azt amelyik két konzervért oda szavaz! Komolytalan az egész, amit a te oldalad csinál! Sajnos ebből nem másztok ki, illetve nekem hála istennek!
Biztos meg tudod nekem indokolni, miért kelt gyűlöletet, ha felhívsz valakit, hogy e két dolgot tartsa tiszteletbe!
Azzal, hogy az illegális bevándorlóktól idegenkedik a lakosság és a kormány plakátjai ezt az idegenkedést erősítik, mitől gyűlölet keltő? Sem és, sem más nem gyűlöljük sem a négereket, sem az arabokat, szíreket stb. csak nem akarjuk, hogy ide jöjjenek! Nem akarjuk eltartani őket, nem akarjuk, hogy úgy terrorizálják a lakosságot, mint a franciáknál az arabok, nem akarunk iszlamizálódni, mert magyarok vagyunk. Mivel ez a mi hazánk, ezért azt mondjuk, köszönjük, de nem kelletek! Gyűlölni akkor fogjuk őket, ha beszökve ide rabolni, gyilkolni kezdenek! Arról viszont nem a kormány tehet!
Na mindegy, nem is ez a lényeg, hanem a te demagóg, mindent félre értő és félre magyarázó ostobaságod. Mint általában, most sem érted a lényeget. Senki nem állította, hogy jöjjenek százezrével és ne tartsanak be törvényeket, még annyira sem mint maguk a törvényhozók. Mert azokat túlszárnyalni úgysem lehet... A stílussal, a túlzással és a hazudozással van baj, meg azokkal a barmokkal, akik ezt is feltétel nélkül bekajálják, és még világgá is kiabálják, hogy mekkora félrevezethető seggfejek.
A liberális szót úgy használod, mint valami szitok szót, pedig azzal is csak azóta van bajotok, mióta orbán mondta, hogy bajotok van vele. Olyan ostoba f@szságokat írsz, hogy az már fáj.
Úgy látszik az alapoktól kell magyarázzak! Nem pár száz menekült befogadásával van baj, mert nem oszt, nem szoroz ennyi ember. Az elvvel van a baj. Ahogy megengeded, hogy egy bejöjjön, holnap a kvóta félmillióra nő! Nem is szólva az ország szuverenitásáról, ahol is ő dönti el, kit enged be! Ezt követeli a nemzet és Orbán elébe megy a kívánságnak!
Ezt régen úgy mondták "Rómában élj úgy, mint egy római!"
Őszinte részvétem felebarátom.
Akkor azt hiszed, a "kulturank megtamadasa" lesz a fo celja???
Bocs, de latszik, hogy soha nem voltal meg csak megkozelito helyzetben sem,... Akkor meg ne mondj velemenyt olyasmirol, amiben nem vagy igazan otthon,... (Nekem Te nagyon szimpatikus vagy a hsz-iddel, de ez most nem jott ossze, bocsi)...
Tartsd Magad okosabbnak ennél az egybites kisebbségi primitiv lénynél !
Kár az idöért, a fáradságért " lemenni " a szintjére :-)))
Tudunk mi értelmesen ( még véleménykülönbség esetén ) is beszélgetni !
Ha Magyarországra jössz, kör közepén fogsz állni és várhatod az UFÓ-kat.
Ha Magyarországra jössz, az 1 főre jutó stadionok száma 10.
Ha Magyarországra jössz, hozz magaddal még egyet, aki el fog tartani, mert itt nincs ahol dolgozzál.
Ha Magyarországra jössz, tudnod kell, hogy itt a kultúrát a celebek határozzák meg.
Ha Magyarországra jössz, hozz magaddal egy pacemakert, infúziós berendezést, defibrillátort.
Ha Magyarországra jössz, megismered a magyar nyugdíjasokat, ők azok, akik zepter lábosban főzik a farhátat.
"Megvallom, komoly juttatás kell ahhoz, hogy az itteni szellemi szintet hányás nélkül elviseljem! :-)" ma, 12:19
És:
"az illegális bevándorlóktól idegenkedik a lakosság és a kormány plakátjai ezt az idegenkedést ERŐSÍTIK"
ma, 13:34
Ez az idegenkedés erősítése a gyűlöletkeltés.
A kampány az olyan hülye magyaroknak szól, akik azt hiszik, hogy a menekültek magyar nyelvű óriásplakátokat olvasnak és kormányzati sajtótájékoztatókat hallgatnak.
Példaként: az osztrákok magyarul írták ki nekünk, hogy "ne lopj!" és akad olyan all inclusive szálloda még most is a világban, ahol kiírják magyarul, hogy "Ételt kivinni tilos".
propeller.hu/itthon/3112273-megmaradt-fideszesek-eletuket-veruket-adnak-partert?all#c1346870
Az csak nekem tűnt fel, hogy a legnagyobb "magyarkodók" nem a műveltségükről híresek?
Mégis mit tesznek azok a kultúránkért, akik írni-olvasni sem tudtak megtanulni felnőtt korukra?
A kinyilvánított gőg alapján mintha kiválasztott lennél! Részvétem!
Szerintem azért alapkövetelmény, hogyha te, mint menekült egy másik országba mész, ahol jóindulatra számítasz akkor valamennyire be kell illeszkedned. Ne erőltessék a saját kultúrát, majd ha mi menekülünk hozzájuk akkor mi alkalmazkodunk. (Vallásról most nem beszélek, egyelőre szabad vallásgyakorlat van mindenhol, kérdés, hogy ez mennyire biztonságos)
"... Valóban, az itt élőknek szól a szlogen és én egyetértek vele..."
A szlogenek meg így szólnak:
"Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!
Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a törvényeinket!"
Magyarázat:
Én itt vagyok nem jövök, nekem itt kell élnem a diktatúrában.
Ha mégse nekem szól, -már bocsánat- akkor írják ki a bevándorlók nyelvén!
Amikor volt az osztrák bevásárló turizmus és egyes hazánkfiai, vagy legalább is magyarul beszélők loptak az osztrák boltokból, akkor magyarul írták ki, hogy Ne lopj!
Siralmas, ahogy véditek ketten az orbáni agymenést!
Egyszerű, őszinte politizálással ez megelőzhető lett volna, de ezt a két fogalmat sem ismeritek, legalább is a fingstein meg a habony. A kormány meg megy utánuk ész nélkül!
Mert ugye a bevándorló sem kívánatos személy, de a magyar hajléktalan sem.
Isten adjon nekik annyi megpróbáltatást, amennyi közöny és ridegség van a szívükben!
Szomorú ez, hogy mivé lett sok ember a hatalom miatt.
"Minden vallási, politikai vagy pedagógiai rendszer próbaköve az az ember, akit formál. Ha a rendszer káros az intelligenciára, akkor rossz; ha a jellemre, akkor ördögi; ha a lelkiismeretre, akkor gyilkos." (Henri-Frédéric Amiel)
Igen, az osztrakok "Ne lopj" felirataira en is emlekszem, bar nem ram vonatkoztak, mert akkor se loptam (igaz, vasarolni sem mentem at, csak atutazoban voltam Munchenbe ekkor), meg most se tennem, de ezzel azert a kulfoldre tavozo magyarok legalabb 90 %-a ugyanigy van.
Egyszoval: nem akartalak megserteni, mert akkor tudod, hogy mivel jar az "idegenbe szakadas" de Neked biztos volt rendes utleveled, szakmad, egeszseged, talan egy kis tartalek penzed is a kezdeshez... Na, ezeknek egyikuknek sincs ilyen, mert ami keves van, azt az embercsempeszek elveszik toluk fuvardij gyanant.
Most azonnal mondd meg, hogy hogyan segiti a kormany a nepet - pontositok: az otthon elo magyar nemzetisegueket - a bevandorlokkal szemben, valamint mennyi ido alatt tanuljon meg magyarul, hogy el tudja olvasni az ellene iranyulo ALLAMI kibocsajtasu plakatokat?
Bocsika, Te hany nyelven beszelsz? Tudsz szuaheliul? Arabul? Vagy akar angolul, nemetul, franciaul? Ismered a cirill betuket? Hindiul? Heberul? Vagy finnul? (Tudod, ok a nyelvrokonaink, a finn-ugor agrol),...
Es kuldtek Teged mar majdnem vissza oda , ahonnan jottel? Mert a fonokod most ezt teszi, mikozben az Unio tomi a zsebeit penzzel, kulon erre a celra: megoldani a bevandorlassal jaro problemakat, konnyiteni a magyarok dolgat... HOL A LOVE,? Melyik csokos bankszamlajan?
Talán azt sem tudtad, hogy léteznek, most meg jött az ukáz és szajkózod az ostobaságokat.
A kultúránkat meg ápolhatnád úgy, hogy egy magyar nevet választasz magadnak a Freewolf helyett.
Talán a Korlátolt Papagáj lenne a legtalálóbb...
Freewolf reakcióit nézve ezzel ez megvalósult, a kormánypropaganda gyűlöletbeszédnek minősül.
:)
Lehet te is másképp fogod látni a történéseket!
Gondolsz, amit akarsz, de akkor is a teljes zárlattal értek egyet. Válasszuk ki mi, kiket engedünk magunk közé. Nem hiszem, hogy ez annyira érthetetlen lenne!
Ha idegenként jövök azzal találom szemben magam, hogy köteles vagyok a magyar törvényeket tiszteletben tartani. OK. Értem.
Azzal is találkozom, hogy a magyar kultúrát is tiszteletben kell tartanom. OK. Ezt is értem.
Kérdésem:
Ha őslakos vagyok és azt látom, hogy a magukat őslakosnak valló kormánypártiak nem tartják be az országom törvényeit mi van ? Rájuk nem kötelező ?
Ha őslakos vagyok és azt látom, hogy a magukat őslakosnak valló kormánypártiak kizárólag csak barmolják országom kultúráját, de olyan magas szinten, hogy csak Európa szégyenpadján jut hely számunkra mi van ? Rájuk nem kötelező ?
Javaslom fogadjuk el a plakátok sugallta normát. De mindenkire nézve. Aki pedig nem tartja be, egyszerűen tegyük át a határon. Mondjuk bármelyiken. Aztán mehet amerre akar.
Olyanok várják el hogy tartsák be a törvényeinket akik nem teszik. Sőt ha lebuknak akkor inkább törvényt módosítanak.
Nekik akik "kikövetelik" másoktól a "keresztényi" viselkedést, kellene példát mutatni.
Az igazi baj egy "gazdasági felvándorló": a nyolcvanas években (mivel ott falun nem tudták kezelni a disszociatív személyiségzavarát) felvándorolt Pestre, elvette egy normális miniszterelnök munkahelyét, majd a kultúránkból pocsolyát, a törvényeinkből viccet csinált.
Pedig mindenki látja, hogy a Janus arcú Legkisebb Magyar a kulturált világban nem őshonos, ráadásul igen invazív egyed.
Viktoragé! Most már menjél haza!
Nam mindegy, nem lesz örökké ez a gőgös féreg hatalmon és akkor "Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!" "Sok lúd disznót győz"!!!:)
Rossz helyen sunnyogsz ordas. Ha tudsz olvasni, akkor inkább ezt olvasd el.
hataratkelo.blog.hu/2015/06/02/a_bevandorlas_gazdasagi_hatasai
Mindig megfogadom, hogy nem tárgyalok kreténekkel, de nem bírom ki, annyira sötét vagy. Te minek vagy itt?
hvg.hu/gazdasag/20150604_Gazdasagi_bevandorlok_elleni_kampany
Senki, meg en sem mondtam azt, hogy nem kell megszurni az orszagba belepoket, sot! De csak azert visszaforditani oket, (plane noket, gyerekeket, akik aztan alaphangon semmirol sem tehetnek!) hat ez egyeszeruen embertelenseg!
Nekunk van Uj-Zelandon a vilagon a masodik legertekesebb, legjobb utlevelunk, de amikor peldaul az USA-ba lepunk vele, akkor is bizony el kell viselnunk, hogy ujjlenyomatot es irisz-fotot vesznek tolunk, es AZONNAL bekerulunk egy rendszerbe, ha akarunk, ha nem, mert ok mar hiszterikusan felnek a latens terroristaktol (Mondjuk nem csodalom oket, ertheto!), De ugyanezt meg lehetne tenni Ma.o.n is, csak rakeszules kerdese, es szervezese. Senki nem kerte tolunk magyaroktol, hogy most aztan hagyjuk teljesen orizetlenul, ellenorizetlenul a keleti, deli hatarainkat, es hangsulyozom: az Unio NEM KIVANTA EZT INGYEN SOHA EGY PERCIG SEM! Miert nem fogadod el, hogy a magyar kormany - bizony, a fideSS! - egyszeruen lenyulta a menekultkerdes megoldasara kuldott milliardokat, es mot valoban nincs penz ennek a problemanak a kezelesere.
Es ne hivatkozz arra, hogy a legnagyobb baja az allamnak az, hogy tiszteljek a kulturankat es elfogadjak, betartsak a torvenyeinket! Ugyanis pont a most erkezo menekulteket lehet a legjobban nyomon kovetni, ha kell, akkor hasonlo kozpontokat epiteni, mint pl. Olaszorszagban Latina is volt (talan meg most is az).
Ha Magyarországra jössz, egyél egy Túró Rudit !!
:-)
- Hurrá, győzött az igazság! -
- Nem baj. Fellebbezünk. -
Azt sem tudjuk hányan vannak, egyáltalán mi a nevük, miből élnek.? ...stb..
Mert szerintem ez mindannyiunk érdeke, hogy minimum annyira tiszteljen bennünket a menekült, hogy a törvényeinket betartsa és a kulturánkat tisztelje. Ne akarjon minden sarokra mecsetet,ne álljon fel a wc deszkára, ne köpködjön,és ne végezze dolgát az utcán ,ahol neki tetszik. Ne lopjon , ne molesztáljon senkit tömegével, vízért, élelemért ! Mert bizony az Ásotthalmi ismerőseink rettegve élnek, bezárt ajtók mögött. Mért veri ki a biztosítékot egy hazáját szerető emberben az , ha a nem is vendégségbe nálunk lévő idegent megkérjük :
" Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!
Ha Magyarországra jössz, tiszteletben kell tartanod a törvényeinket! "
Nálunk a házunkban a vendég sem hintázhat a csilláron, nem szarhat a lefolyóba, nem ehet föl bármit a spájzból és nem illik elcserélni a nagymamát sem egy kecskére.
1. Rogán haver pénzhez jusson. ( ami ugye LopTóni lakásának is jót tesz)
2. Pár hülyét átcsábítunk a Jobbiktól- igazi jobbikosok ennek úgysem dőlnek be.
Valójában ugyanis semmi értelme nincs, hiszen
- nem engedjük be a menekülteket - vagyis nincs célközönség
- ha bejutnak, akkor betartatjuk velük a törvényeket és kitoloncoljuk - vagyis nincs célközönség
A menekült táborokban meg van házirend. Olyan nyelven, amit értenek.
Szóval ez az egész megint figyelemelterelés.
Mit keres a menekült ügybe a Rogán, ez főleg a mi érdekünk.
Hogy Jönnek ide a Jobbikosok, ők menekültek?
Nem is azokról beszélünk akik a határon hivatalosan jönnek, hanem azokról akik be csempészve az országba , jogi alap nélkül egyszerűen "lerohanják az országunkat ".
A törvények betartatása , vajon mennyi pénzünkbe kerül. Ha több mint 5 forint akkor irtósokba kerül! Az utaztatásuk, az adminisztráció sincs ingyen, de a szállás költség a rezsi,mellet még ott van az étel, amiből nekünk is alig van. A gyerekek éhesen dőlnek ki a padokból !
A menekült tábor is a mi pénzünkből üzemel,az őrzésük is hatalmas vagyon ,miközben hajléktalanok vergődnek az utcákon családostól. Idegenekre csesszük el az adónkat, a sajátjaink meg, elvannak tojva ? Aztán ha ide jön a legkevesebb, hogy minimum makogjon ezen a nyelven, mi még akkor is tanulunk, ha egy hétre megyünk valahova. Mit fog csinálni eu-ban ,elvárja , hogy mi tanuljuk meg az Ő nyelvét? Ugye ezt te sem gondolod komolyan. Hát az én pénztárcámra ne jöjjön senki !
gepnarancs.hu/2015/06/ezer-eve-uvoltunk-a-tolofajasoktol/
Ami ugye BÜNCSELEKMENY...!!!
A tömegbutítás nálad is elérte a célját.
Ilyen szlogent is tudok!
minél tovább és többször nézem ezeket a szlogeneket, annál hülyébbek.
De gyorsan rájönnek, hogy egy szó is elég lett volna: "korrupció".
Új hozzászólás