Masszív, stabil és elkötelezett a kormánypártok szavazótábora, nem valószínű, hogy tovább csökkenne – mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön.

Fodor Csaba, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy a Nézőpont legfrissebb közvélemény-kutatása szerdán jelent meg, azt mondta: bár a Fidesz-KDNP ősz óta sokat veszített a támogatottságából, de ez a visszaesés egy ideje megállt. Ennek oka szerinte az, hogy a kormánypárti tábor annyira masszív, stabil és elkötelezett a kormánypártok iránt, hogy már nem nagyon tud tovább csökkenni.

Hozzátette: korábbi elemzésükben a tapolcai időközi választásra hivatkoztak, amikor azt állították, hogy az egy kicsit "felrázta az ellenzéki híveket", de ennek elmúlt a hatása, és minden visszaállt az előző állapotba. Az ellenzéknek nincs olyan stabil tábora, mint a kormánypártoknak – tette hozzá.

Fodor Csaba a baloldal problémáit sokkal mélyebbnek látja annál, hogy egy vidéki építkezés (amelyet az MSZP tervez) már az első közvélemény-kutatásoknál visszaigazoljon egy "meglehetősen képlékeny" stratégiát. Szerinte a baloldalnak lett volna öt éve az építkezésre, arra, hogy politikai vérfrissítést hajtsanak végre, "az embereket valóban érdeklő témákkal", és új arcokkal álljanak elő. A baloldal öt éve nagyon komoly és mély identitásválságban van – mondta.

A Jobbikra kitérve az elemző azt mondta, a párt táborának van egy sajátos kettőssége: van egy régi mag, amely a párt "nyelvi radikalizmusára" fogékony, és van egy új tábor, akiket a "látszólag mérsékelt" kommunikációval sikerült megcélozni, ők jellemzően a politikával eddig kevésbé foglalkozó" alsó- és munkásközéposztálybeli" aktív keresők. Az elemző szerint nagyon komoly dilemma előtt áll a Jobbik, mert ha a mérsékelt irányvonalat folytatja, azzal azt kockáztatja, hogy a régi, radikális tábor lemorzsolódik, de ha a radikalizmus kerül előtérbe, akkor az eddig megszerzetteket taszíthatja el magától.

A Nézőpont szerdán az MTI-hez eljuttatott közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 27 százalékos. A Jobbikkal 16 százalék szimpatizál, ami 3 százalékponttal kevesebb az áprilisi 19 százaléknál. Az MSZP is 3 százalékpontot veszített, így a párt tábora 7 százalékos. Az LMP támogatottsága 2 százalékpontos csökkenéssel jelenleg 6 százalékon áll. A DK is 6 százalékos támogatottsággal rendelkezik a teljes népesség körében.

94 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Vajon a képen melyik ilos, spu00, veröce21 esetleg szandokán ???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Hellcat
Fog az még csökkenni...Minden naprja új fideszes mutyi jut...egyre több embernek lesz elege.
Anna Mária
Nosza!
Adják csak életüket és vérüket.
lópicigáspár
@Anna Mária: A vérüket ne, még valakit megfertőznek! :-)
volvós
Vajon a képen melyik ilos, spu00, veröce21 esetleg szandokán ???
papa.49
Szép csapat, vajon hajléktalanok, vagy csak simán ,,fizetett tapsolók,,???
verum
A hűséget mindenképpen becsülöm. Sokkal inkább, mint a köpönyegforgatást, az elvtelenséget, ami a mindenkori érdekkel kapcsolatos.
Viszont azt nem hiszem, hogy a baloldalnak nincs hűséges magja. Legfeljebb nem hallatja a hangját.
Ellenzékinek mindig rázósabb, mint kormánypártinak kiállni véleményével.
Freewolf
@verum: Mintha valahonnan visszacsengene a hűség a becsületem kifejezés!
bundi
ne vegyen rá mérget a nézőpont...az mszmp tábora is milyen stabil volt aztán mostanra hányan ülnek közülük az mszp-nél...és hányan az akkori ellenzék fiatal demokraták között...
jó eséllyel balog orbán viktor sem a narancsos szélkakas pártját fogja erősíteni...nem félünk és nem fázunk...orbán viktor a királyunk hajrá...
www.youtube.com/watch?v=8ALKq4tVuUQ&feature=youtu.be
pbalage
@verum: ezzel olyan problémára is rávilágított, hogy pl milyen lelki beállítottság kell ahhoz, hogy a köpenyegforgatáshoz és az elvtelenséghez legyen hűséges valaki?
Nyilvánvalóan a mindenkori érdek.
Freewolf
A végső csalódás az, amikor egy párt szimpatizánsai már nem várnak semmit az adott párttól. Az a vég és az MSZP túl van rajta! Ez az agónia!
lampa laz
A megmaradt fideszesek életüket és vérüket adnák a pártért

Ha lehet minél előbb, az istenért se késlekedjenek!!!
dr. prédikátor
Ha lehet még ma!!! Mert holnap már késő lesz!!!
Macskaszem
A megmaradt horda már a kemény mag, amelyik haszonélvezője a fidesz országrabló hadjáratának, kis részben pedig gyogyós, megvezethető birka, mint az ideírogató farok, meg stiglinc.
wagabund
csak óvatosan azzal a kemény maggal...
...most tét nélkül lehet dicsekedni, méricskélni, és azt mondani a megrendelőnek, amit hallani akar..
engem is, ha megkérdeznek, persze hogy azt mondom, ami kedves a kérdező fülének...

...aztán, ha még tudok, elmegyek szavazni...hogy kire? nos fingom sincs..
köhögő bolha
Könnyebb egy elefántot megtanítani zongorázni,mint egy fideszes szavazót érvekkel meggyőzni az igazságról.
verum
@Freewolf: - lehet, hogy neked csak a Jobbik óta ismerősek ezek a fogalmak, nekem sokkal régebb óta.
És a Jobbik nem is sajátíthatja ki ezeket. Ha a hűségük meg is van, becsületük, na az nincs előttem.
Freewolf
@köhögő bolha: Tudod az a helyzet, hogy az itt írogatóktól csak ítéleteket és minősítgetéseket olvastam. Érveléssel nem fárasztja magát a libsi mag!
colibri
Nem kátom a képen a sósavas bácsit, vagy már nincs is az élők sorában, mint az a szegény fiatal, akit ország-világ előtt megfebyegetett?!
Freewolf
@verum: Annyira örülök, hogy elárultad nekünk azt, hogy a hűség a becsületed és régóta! Komolyan tisztelem a bátor kiállásodat!
Aki Én
A helyzet az, hogy aki a mai napig nem értette meg, hogy mi folyik itt, az már nem is fogja. Azoknak baj van a rendszerükkel.
Aki Én
@Freewolf: 13:25 Ez azért elég vicces tőled, az érvtelen demagógtól. Amikor az adó és rezsicsökkentő kormány mellett emeltél szót a közelmúltban, linkeltem neked egy-két cikket, ami azok egyértelmű cáfolatát mutatta. Valahogy nagy lett a kuss utána. Neked az egyetlen érved az ,,agyhalott libsi"
Sajnálatos eset vagy...
Dr. Felipe
Ott van a sósavas bácsika is a képen, még mindig szabadlábon. Valahogy tőle nem rémült meg a balassagyarmati "koronatanú", csak a Dopemantől.

"A párttal a néppel egy az utunk"
Freewolf
@Aki Én: Az, hogy a jövedelmek alacsonyak, nem kisebbíti a rezsicsökkentés jelentőségét. Ezer link is lehet, de egyedül ez a kormány csökkentette eddig a rezsit. Ezt nem tudod kimagyarázni!
Aki Én
@Freewolf: 14:05 SÍROK BAKKAR!!! Még mindig itt tartasz??? Ilyen nincs...
A fidesz 2010-2013-ig emelte a gáz árát!!!
Tessék:
iksz.beszolunk.hu/wp-content/uploads/2013/07/gazar_inflacio_fidesz.jpg
A világpiaci ára esett, még szép, hogy kaptunk belőle valami keveset.
Ezt tedd a közel negyven új adónem mellé te szerencsétlen. És már nem lehet összeszámolni az egyéb megszorításokat, adóemeléseket. Te tényleg semmit nem értesz.
Előbb elvettek száz forintot, majd visszaadnak belőle ötöt, és te elélvezel tőlük. Beteg...
Freewolf
@Aki Én: Az adót nem keverjük a rezsivel!
Lehet, hogy három évig emelte, most viszont csökkenti! Hopppppááááááááááá!
Aki Én
@Freewolf: 14:20 TE EGY IGAZI OSTOBA SEGGFEJ VAGY!!! SEMMIT, DE SEMMIT NEM ÉRTESZ!!!
HOGY LEHET EKKORA BUTASÁGOT LEÍRNI EMBER???
Hoppppppááááááá!!!
JAJMÁR
A megmaradt fideszesnek tituláltak között is vannak "kiszolgáltatottak". Egy állami intézménynél dolgozó 2x meggondolja, mit válaszoljon a közvéleménykutatónak. Aztán vannak még az érdekemberek, akiknek hasznuk van ebből a rendszerből, és vannak azok, akik mindig oda tartoznak, ahol az erőt érzik.A "kemény mag" ezekből is áll. Ha a fidesz nem kerül kormányra, előbb múlnak el, mint az mszp.
Sajnos, hogy a baloldal nem építkezik - vidéken egyáltalán, hiába mondja -, és tulajdonképpen ők tartják életben ezt a kormányt.
Dr plágium
@colibri: Sajnos még megvan, vidáman és piásan "tengeti" nyugdíjas napjait ...
pbalage
@Freewolf: na asszem be is írtad magad az abszurd gondolkodás történelmébe a rezsiparadoxonnal.
Elteszem emlékbe, olyan jó lesz visszanézni amikor majd retro lesz.
Freewolf
@pbalage: Rád hagyom! A kormány csökkenti a rezsit, ergo ismét meg fogják szavazni! A libsi szócsűrésre tesznek, a tények érdeklik őket!
Freewolf
@Aki Én: Basszus! Nehogy vértolulást kapjál! Higgadj le egy kicsit!
Freewolf
@Aki Én: A kapcsolatnak azt sem hiszem el, ha kérdez. Vér liberálfasiszta lap, tele hazugsággal!
bakegya
@Freewolf: szarér -hugyér dolgozunk itthon-kell ennél nyomósabb érv-95-óta ökoházban élek-(délafrikából hoztam a liszensz,nem itthon kerestem meg az árát)@Aki Én: -nel egyet értek.A gázcsonk ott rozsdásodhat felőlem,de a környékbeliek is csakkk nyögik a pl.havi átalányt-50-ezer ,na ezt gazdálkodja ki bárki akinek nincs munkája és már felélte minden tartalékát-mert a többség ilyen,vagy saját lakáson fagy meg mint a legtöbb nyugdíjas a fűtésen spórol ,ha enni is akar.(még szerencse ,hogy a kádárévek beli évei alapján van nyugdíj,de a következő nemzedéknek már az sem lesz, 26-éve a teknős ezt intézi)PRÖMIER PLÁNBAN-végignézhettük,elvtelen szemét banda-tisztelet a kevés kivételnek
Freewolf
@bakegya: Van valami anyagod az ökoházról. Szívesen tanulmányoznám!
Aki Én
@Freewolf: 14:37 Te tényleg beteg vagy! A rezsin spórolsz x forintot. a megszorításokon buksz 100x X forintot. Ebben mi a jó??? Ezt a magadfajta buta gyökérnek találták így ki.
sentinel216
Életünket és vérünket a pártért, de zabot (lóvét) azt nem! Azt inkább elvárjuk az önfeláldozásunkért.
Freewolf
@Aki Én: Nem zavar. Kifizetem, ha ez kell a hazának!
pbalage
@Freewolf: végülis a kommentekből telik rá, nem?
Aki Én
@Freewolf: 15:15 Nem a hazának kell, hanem az imádottjaid hordják haza. Világelső adóinkkal nem itt kellene tartanunk. Semmit nem értesz, befejezem veled, mert egy vérfarkas többet értene meg ebből mint te.
Freewolf
@Aki Én: Ahogy gondolod! Nem sírok emiatt, elhiheted!
kakaósbögre
na.ezekkel nem szeretnék összetartozni nemzetileg.
Fradigege
Ebben a közvéleménykutatósdiban nem nagyon hiszek. Naponta változnak az arányok és akkor érne valamit, ha naponta megkérdeznék mind a 8 millió választásra jogosultat vagy mennyit.
Gonoszgólya
"A megmaradt fideszesek életüket és vérüket adnák a pártért"
Oké. Adják. Mind.
Nil
@verum: nem mindegy kihez vagy mihez vagy hű - a fidesz nagyot változott - és emellett a fidesz mellett kitartani bűnpártolás.
ha házas vagy és a másik akkorát változik mint a politikában a fidesz akkor nyugodtan el lehet válni - nem kell a szadizmust eltűrni csak mert kimondtam hogy holtomiglan - ami nem Isten hanem a papok nagy ötlete

aki meg elég bolond az adja csak az életét a pártért-azzal is csökken a szavazótáboruk
verum
@Nil: - én elsősorban azt becsülöm, hogy nem vált köpönyeget, mint pl. Koko. Hiszen a Fidesz népszerűsége egyre csökken.
justhpeter
Akik életüket és vérüket adnák a fideSS-ért, azoknak nem tanácsra, hanem komoly orvosi segítségre van szükségük. Nem árt pszichológus segítsége sem, ha már ennyire kevésre becsülik életüket és vérüket. Komoly baj lehet az önértékelésükkel.
pbalage
azt már megfigyeltem, hogy ennek a freewolf nevű csókának 7:30-tól 16:00-ig tart a munkaideje.
bakegya
@justhpeter: igaz-de ki az a hülye aki erre a korrekcióra vállalkozna.
bakegya
Bűnözők dilimozija-mocskos játszmáikat folytatják!
Aki Én
@köhögő bolha: 16:03 Ráismertem a farkatlanra... Neki szól a közmédia.
Lackó50
A szegény nyugdíjas némi nyugdíj kiegészítésért miért ne állna a fényképezőgép elé. A táblákat biztosan nem ők csinálták unaloműzésként. Ha mind az 5-en valóban támogatják a FIDESZT, akkor lelkük rajta. Elég is ekkora szavazóbázis nekik.
Aki Én
@Anna Mária: 20:38 Nagyon fura dolgok folynak ,,odaát".
Desischado
@Macskaszem: Egyetértek. ezek a haszonélvezői annak az ámokfutásnak, ami az országban van, és kisebb részben a birkák, akiket mindennel be lehet etetni. De én azt gondolom, hogy semmi sem tart örökké, csak a szegénység, de tán még az sem. Tehát el jön a vég nekik is. De minél hamarabb jöjjön, mert már nem bírjuk sokáig!
peno
@Desischado: Az a baj,hogy minden pártnak megvan a maga élősködői,és ezek azok akik miatt az adott párt előbb utóbb elfogja veszíteni a választásokat.No ez nembaj de kik jönnek helyette?... ez az ami fontos a jövőnk érdekébe.
magyarbakancs
"A megmaradt fideszesek életüket és vérüket adnák a pártért."
Mikkor hol?
Megyek segítek nekik.
paolo006
Ja. Fiatal demokraták. Nyolcvan és a halál közt. Agy O. Fajín. Csak adná már az életét az összes. Még ma, ha lehetne kérnem.
paolo006
@peno: ki jönne? Egy újabb rablóbanda. Nálunk nincs más. Csak a megélhetési bűnözök foglalkoznak politikával.
JAJMÁR
@paolo006:@peno: Nálunk a póráz, de amíg nem tanul meg vele bánni a "nép", a "farok csóválja a kutyát"!
Egyszerűen nem szabad hagyni, el kell zavarni az ilyen kormányt, nem pedig megválasztani újra és újra...
mate03
@Aki Én: Te még szóba állsz ezzel az emberkével?Tudhatnád,hogy őt észérvekkel ,nem lehet meggyőzni! Néhány bejegyzésére még válaszoltam,de most már teljesen hidegen hagy a hülyesége!
Freewolf
Annyira bájos a cím! A "megmaradt Fideszesek"! Istenem! Még mindig többszöröse az összes "demokratikus" katyvasznak a szavazóik! :-))))))))))
bundi
@Freewolf: ja mint 2002-ben a fidesznél...csakhogy a hülyeség határtalan és visszatapsolták a szellemi hulladékok a vezért...hát most lelkendezzenek...rákosinak is megvoltak a maga tapsikolói...tapsikolj te is...
Freewolf
@bundi: Sajátságos agyi berendezkedés kell, hogy Rákosi és Orbán között hasonlóságot lehessen vonni, de mint látjuk, egyesek könnyen veszik ezt az akadályt! :-)
bundi
@Freewolf: "Sajátságos agyi berendezkedés kell, hogy Rákosi és Orbán között hasonlóságot "ne" lehessen vonni, de mint látjuk, egyesek könnyen veszik ezt az akadályt! :-)"
Freewolf
@bundi: Picit a két államberendezkedés között eltérés fedezhető fel. Egy diktatúra nem mérhető egy demokráciához!
bundi
@Freewolf: de mérhető egy illiberális demokráciához...csapd fel az értelmező szótárt és keress rá a jelentésére...így már nem is olyan nagy az az eltérés...egyenesen elhanyagolható...
igaz freewolf...
twitter.com/officialshofu
paolo006
@JAJMÁR: a probléma ott kezdődik, hogy a zöm a fogyatékos ígérgetésekre hallgat és nem a saját józan eszére(v.színű nincs neki). Továbbá a jelölteket a leendő rablók állítják mi pedig eldönthejük, hogy szavazunk valamelyik ismert vagy ismeretlen szarházira vagy nem. Ördögi kör nincs megoldás. Azok a tault és erkölcsös emberek akik előrébb mozdíthatnák az országot soha nem fognak harcba szállni ezekkel a minden aljasságra elszánt erkölcsi hulladékokkal szemben akik a magyar politikai életnek csúfolt valamit uralják már 25 éve.
karma1
@Aki Én: 14.16-ra: Hagyd mar a fenebe, az Istennek se fogja megerteni, mert nem ezt kell nyomatnia ezen az oldalon a partkozpontja szerint, hanem a rezsicsokkentest! Nem fogja sohasem folfogni, hogyha 150 forinttal kevesebbet fizet egy honapban villanyszamlat, de megvonjak tole a cafeteriat, az ingyen ebedjegyet, es fizetnie kell mondjuk egy megemelt bankadora 280 forinttal tobbet ugyanabban a honapban, akkor az NEM emeles neki, mert 150-et CSOKKENTETTEK!!! Nem eri meg egybitesekkel kuszkodni...:o(( Erv egy szal se, csak ballibsizes...
karma1
@Freewolf: 14.20-ra: Te szerencsetlen! Nem veszed eszre, hogy a fizetesed az EGYETLEN beveteled, es az osszes TOBBI az meg a KIADASOD, a MINUSZOD??? Akarminek becezed, azt NEKED kell kifizetni abbol az egyetlen fizetesedbol!!! Ember, ulj le egy kockas papir ele, oszd el egy fuggoleges vonallal, ird a bal felere, hogy BEVETEL , a masik oldalra, hogy KIADAS, es addig, amig a baloldalon szerepel 47 ezer kozmunkasber, a masikon, a KIADAS alatt meg az, hogy : rezsi (villanyszamla, gaz, futes, viz, kemenykotras, telefonszamla), plusz SZJA, AFA, EVA, TB, biztositasok, benzinpenz (vagy berlet) iskolai , ovodai ebedbefizetesek, lakber (esetleg alberlet, kozos koltseg) (mert az nem a rezsicsokkentes resze!), autojavitas, orvos, fogorvos-szamla, gyogyszer, ELELMISZER, es ha marad - HA marad! - akkor KULTURA: konyv, mozi, szinhaz, kirandulas, vasarnapi perselypenz, parttagsagi dij,...
NEM kell keverned a rezsit az adoval, de b+, MINDENT TE FIZETSZ, hat nem veszed eszre??? Ja, abbol a 47 ezerbol...:o((
karma1
@verum: 18.41-re: Nil sem arrol beszelt, ha valami jo, akkor csak azert ugy otthagyjuk, mint Szent Pal az olahokat, mert az elvekhez valoban hunek lenni nagyon szep es onfelaldozo dolog. De ezek az emberek NEM a meggyozodesukert, a hitukert maradnak a fideSS mellett, hanem azert, mert valamilyen elonyuk szarmazik beloluk, tobbnyire anyagi. Es akkor mar ez a "huseg" elegge ketertelmu lesz, inkabb gyengesegre, jellemtelensegre vall, es a fideSS mai botranyoktol hangos idejeben meg mar egyenesen a bunpartolas kategoriajaba esik, ha nem eppen az illeto lelkes os-fideszes maga a bunelkoveto...(Valoszinu Tarsoly, lazar, rogan, gomori, meg egy rakas masik bunozo NEM a becsulet es huseg szobrakent all a fideSS szolgalataban, gondolhatod)
Freewolf
@karma1: Ne idegesítsd fel magad, ez nem személyes ügy.
Teljesen tisztában vagyok a kiadásaimmal, már csak azért is, mert én fizetem őket átutalással. Meg sem fordult a fejemben, hogy más állná a számlámat. Magyarországtól támogatás gyanánt sárga, de mostanság már fehér csekkeket kapok. A kiadásaim fixek, nincs benne meglepetés faktor! Adót és egyéb sallangokat mindig is fizettem. Mivel lenne ez a mostani orbáni berendezkedés más, mint a többi? Én nem érzek különbséget.
Freewolf
@Aki Én: Köszönöm a reklámot! Egy régebbi zsengém! :-))))))))
karma1
@Freewolf: Jo neked,... Kivanom, sikeruljon fenntartanod ezt a helyzetet, vagyis hogy NE erezd az egyre erosodo adoterheket...:o))
Freewolf
@karma1: A rendszerváltás óta olyan rafinált furfanggal emelgették az adót és találtak ki újakat, hogy ez sem lep meg! Arról már ne is szóljak, hogy az autós az első számú közellenség! Még minden rendszer csúcsra járatta a trafipaxokat!
Aki Én
@Freewolf: 12:30 ...valóban zsenge. Pont mint a szerzője. Egysíkú, jellegtelen, értelmetlen, fogyatékos, mesterkélt írás. Lehet, hogy későn figyelmeztetlek, de ebbe a beteges, egysíkú gondolkodásba bele szoktak betegedni. Miért vagy itt? Olyan buta nem lehetsz, hogy azt gondolod itt bárkit meggyőzhetsz. Te csak az ellenzék igazolására vagy jó. És itt a kormányellenzőkre gondolok, nem pártokra. A butaságaiddal többet ártasz a kormánynak, mint amennyit használsz. Minket igazolsz minden ostoba hozzászólásoddal.
Aki Én
@Freewolf: 09:34 Ez hogy jött ki te zseni. A fidesz fénykorában tudott 27%-ot.
73% sosem akarta őket. Egy kisebbséghez tartozol kis csávó... :) Az ellenzék nem az mszp, meg a dk. Sosem fogod megérteni.
Freewolf
@Aki Én: Ezt már kérdezték, hogy miért vagyok itt. Egyszerű. Mert megtehetem!
Aki Én
@Freewolf: 12:46 ...persze, hogy megteheted, nem ezt firtatom. Kimondottan jót teszel nekünk, borzalmasan lejáratod a kormányt azzal, hogy ilyenek a szimpatizánsai. Habár én nem tehetem ezt orbán oldalán, mert azonnal kitiltottak egy cikk megosztása után. Pedig veled ellentétben nem minősítettem, szidalmaztam senkit. Érzed a különbséget és ennek jelentését?
De mi az értelme?
..jézusom, megint veled társalgok...
pbalage
@Aki Én: nem muszáj társalkodni vele, ha nem szól hozzá senki, megunja (bár úgyis kifizetik az adónkból)
verum
@karma1: - nem értek egyet. Ismerek nem egy embert, okosat, műveltet is, aki tényleg meggyőződésből fidesz párti. Nincs semmi előnye belőle, ez a véleménye.
Ne essünk abba a hibába, hogy ami nekünk nem szimpi, az másnak sem lehet az érdek nélkül.
Minden ideológiának, vallásnak vannak őszinte hívei és követői. Én ezt tisztelem akkor is, ha az ideológiát, vagy vallást nem.
verum
@karma1: - annyit tennék még hozzá, nem politikusra utaltam! Náluk minden érdek.
Anna Mária
@pbalage: Freewolf pénteken csak 13:00-ig melózik. :)
kata53
Nosza, rajta adják! Legalább elfogynak!
pbalage
@Anna Mária: a melózik-ot szerintem tegyük olyan kis idézőjelecskék közé.
Anna Mária
@pbalage: Ezek szerint még mindig létezik olyan munkahely, ahol csak úgy el lehet lenni nyóctól négyig, kommentelgetni, kávézgatni, nyomatni a nemzethy frankót.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.