A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc, miközben a külhoni magyarok ellen uszító kampányt folytatott, a megélhetési bevándorlókat tárt karokkal várja – reagált a kormánypárti képviselőcsoport vasárnap a "Gyurcsány-párt" nyilatkozatára, amelyet cinikusnak és hazugnak nevezett.

A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint Orbán Viktor kormányfő "plakátháborúban" is testet öltő "gyűlöletkeltő és uszító kampánya" visszaüt, és emiatt a magyar kormány nem lesz képes a nemzeti érdekeket képviselni.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja sajtótájékoztatóján azt mondta, a "szélsőséges" Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) felpörgette a hónapok óta folytatott gyűlöletkampányát, most éppen az Ausztriában munkát vállaló magyarokat célozza, az FPÖ több vezetője is a tatárjáráshoz hasonlította a magyarok ausztriai munkavállalását, annak ellenére, hogy az legális.

A Fidesz-frakció reagálása szerint a Gyurcsány-párt nyilatkozata szándékosan összekeveri az uniós állampolgárok Európán belüli szabad munkavállalását, az unión kívülről érkező megélhetési bevándorlók százezres tömegével, amely elviselhetetlen terhet és visszafordíthatatlan folyamatokat jelent egész Európa és Magyarország számára is.

A bevándorlás a magyar emberek munkáját, megélhetését, biztonságát fenyegeti, a baloldal ennek ellenére a bevándorlók mellé állt – írta a nagyobbik kormánypárt frakciója.

130 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
Kinek a stadionjaiban is ugrál az a sok megélhetésileg bevándorolt idegenlégiós faláb?
Akkor miről is ugat Viktor-elvtárs?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verum
Mantrázd csak Viktor, mantrázd, az üres fejeknek valamivel meg kell telnie...
Mobil123
Mi a fene különbség van akkor köztetek megélhetési politikusok és a bevándorlók közt?? Ti még a bőrt is lenyúzzátok rólunk, és ezt még törvénnyel is alátámasszátok!! Amit 100 évre titkosítotok.
Toby
Qrwa jó ! Miért nem hasznosítja Fasisztán a menekülteket - merthogy ismét csak "megélhetési bevándorlókról" hazudik a soha nem hazudott csürhéje !
Talán még az 1 millió munkahely is meglenne !
verum
@Mobil123: - a bevándorlókat nem ismerjük. Meglehet, a zöm rendes, dolgozni akaró ember. Nem kellene összemosni őket a politikusokkal!
Mézike
Nem uszított, csak népszavazást írt ki. És a nép aszonta nem kell tehén legelő nélkül.
GeoCravker
Kinek a stadionjaiban is ugrál az a sok megélhetésileg bevándorolt idegenlégiós faláb?
Akkor miről is ugat Viktor-elvtárs?
Mobil123
@verum: A "megélhetési" szón volt a hangsúly .
Toby
@verum: Ez a tetű, mocsök bagázs lassan odajut, hogy a menekülteket bűnözőknek állítja be, hogy kielégítse a lézengőú jobbikos igényét is és közben magyarázza azt is, miért nincs spk magyarnak munkája itthon!
verum
@Mobil123: - a megélhetést mást jelent az átlagembernél és mást a politikusnál.
Jó lenne azt érteni a fogalmak alatt, amit jelentenek.
A jobb megélhetés igencsak relatív. Aki a lerombolt háza mellől menekül az életét mentve, vagy a huszadik ingatlanját akarja megvenni, nem ugyanaz a kategória.
Mindenki a saját lelkiismerete alapján véleményez...
wagabund
Gyurcsány okosan tenné, ha inkább kimaradna a vitából, ebből nem lehet jól kijönni...

bármit is mond, az mind bukta...vagy ezért, vagy azért...
kakaósbögre
van-e,lesz-e,ennél primitívebb,szánalmasabb?
Dr. Felipe
Elvtársak!

"Rémisztő állapotban van az állam" - mondta lézer annyitisér jános. Akkor talán ezzel kellene foglalkozni elvtársak és nem a Gyurcsánnyal.
Toby
@Dr. Felipe: "
"Rémisztő állapotban van az állam" - ja ám, miután ezek harácsoló gennyes mocskok, mindent le - és kifosztottak, amortizáltak, a manyuptól kezdve a kórházakig !
Ilyen jut eszembe a kínai gazdasági bűncselekményekért kiosztott "nevelő célzatú büntetés !"
Dr. Felipe
@Toby: Persze tolják tovább hogy "Magyarország jobban teljesít" mert van még mindig elég sok primitív birka aki beszopja.
Senara
Már megint Gyurcsány , Feri nélkül papagájkommandó bajba lenne .
paolo006
Elképesztő, hogy ezek a gennyládák hazugnak és cinikusnak mernek nevezni bárkit. Már akkor is hazudoznak amikor alszanak!!! Igaz mondat akkor sem hagyja el a szájukat amikor kérdeznek.
lajospapa
Csak szólok, ha lehet! Gyurcsány lassan tíz éve nem miniszterelnök! Orbán pedig kilenc éve miniszterelnök.
nemkati
Jókat kacagok, hogy vergődik a Fidesz. Szánalmas, ahogy Gyurcsányra és az ellenzékre tolja az aljasságainak a következményét. Már egész Európa megveti ezt a kormányt.
Desischado
Már nevetséges, és szánalmas, hogy állandóan Gyurcsányoznak. Mi van, csak nem süllyedőfélben van a hajó, patkányok?
nevemnick
Nem a menekültek és Gyurcsány okozzák a legnagyobb problémát hazánkban, hanem az ország tönkretevői, ez a harácsoló, mindent eltulajdonító bagázs.
Freewolf
A börtön érett DK-s vezetés olyan nagy pofával tudja árulni a hazát, mint senki más!
Freewolf
Revidiálom magam! Varjú Laci a barátom, őt nem szeretném börtönben látni! :-)
reseva
A külhoni magyarokkal a Gyurcsánynak mint Fidesz szavazóbázissal volt baja. Ami ugye a menekültek ügyében más helyzet.Az is köztudott, hogy a gazdasági bevándorlók nem a magyarok munkájára pályáznak, Szóval maszatolunk, maszatolunk. Egyre koszosabbak vagytok, nem veszitek észre?
reseva
@Freewolf: még nem vetted észre,hogy haza már régen nincs? A bitorlók csak annak hazudják!
JAJMÁR
@Freewolf: 08:34 Képletesen küldök neked egy tiszta tükröt. Ideje lenne belenézned.
mate03
@JAJMÁR: Azért küldted hogy szembeköpje magát?
JAJMÁR
@mate03: 09:20 Nem marad más választása, ha meglátja a valóságot.
Freewolf
@JAJMÁR: Elhiszem, hogy neked nincs hazád! Nekem és a magunkfajtáknak viszont van! Aki el akarja venni, az vérző orral kullog majd el innen!
Freewolf
"A brit KORMÁNY plakátjának felirata így hangzik:
„Illegálisan vagy az Egyesült Királyságban? Menj haza, vagy nézz szembe a letartóztatással!”
Az osztrák KORMÁNY tavasszal így üzent egész oldalas újsághirdetésben a koszovóiaknak:
„A csempészek hazudnak! Gazdasági okokból nem jár menedékjog Ausztriában!”

A spanyol kormányzó Néppárt a következő szövegű óriásplakátokat helyezte ki a bevándorlástól leginkább sújtott tartományaiban:
„Megtisztítjuk Badalonát! A Raval nem válhat iszlám gettóvá!”
Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) pedig így üzent, szintén óriásplakátokon:
„Vége a hamis toleranciának! A német kötelező! Nincs török tolmács! Nincs minaret!”

A svájci SVP óriásplakátja így üzen:
„Állítsuk meg a tömeges bevándorlást!”
A dán szociáldemokratáké pedig így:
„Ha Dániába jössz, dolgoznod kell!”

És végül hagyjuk el a beteg Európát, és látogassunk el Ausztráliába. Ott a KORMÁNY a következő szövegű óriásplakátokkal várja a bevándorlókat:
„Esélytelen, hogy Ausztrália legyen az otthonod!”

- See more at: magyarhirlap.hu/cikk/27647/Europaplaka...

Ugyan miféle kettős mércéről beszélünk plakát ügyben, hiszen máshol meg se mukkannak ez ügyben! :-DDDDDDDDDDDDDDDDD
JAJMÁR
@Freewolf: Nos, én megpróbáltam hatni a normálisabb énedre, de ne csodálkozz, ha a te orrod vérzik a végén.
("Magunkfajták"? beteg neked a lelked is. )
Anna Mária
@Freewolf: Vérző orral haltok éhen Európa nélkül. Erre számíthatsz.
Előbb persze hazaárulózhatjátok, meg lövöldözhetitek egymást a zárt határaitok mögött.

Hamarosan repültök az Unióból, ezért Nyugat-Európa békét és kiszámíthatóságot akaró polgárai mindent megtesznek. Nagyon sokan vannak ám! :)))
Freewolf
@JAJMÁR: Magunkfajták, akiket összeköt a közös történelem, nyelv, múlt sorsközössége! Egyszerűen csak úgy hívjuk magunkat, hogy TÖBBSÉG!
Freewolf
@Anna Mária: Nem egymást fogjuk lőni, ha már lőni kell! Az oroszok tárt karokkal várnak és Kína is! Ott legalább nem kell a nemzet gyásznapját megünnepelni!
JAJMÁR
@Freewolf: 09:52 Neked ködös fogalmaid vannak a mi történelmünkről, amely a magyar nemzeté. Írom ezt úgy, hogy volt szerencsém elolvasni pár kommentedet ebben a témában. Nem az én véleményemmel nem egyeznek ezek, hanem a történelemkutatókéval sem. A magyar nyelvvel kapcsolatban sem ajánlom neked, hogy velem versenyezz.
Szerencsére nem te vagy a többség, csak egy homályos elme.
Freewolf
@JAJMÁR: A nemzet fogalmáról igen határozott képem van! Történelmi tényekről még nem polemizáltunk, így nem hiszem, hogy képed lenne a tudásomról! Ami a nyelvtant illet, lehet, hogy jobb vagy benne, mint én, de köszi, elboldogulok! Hála az égnek nem csak ötszáz szót ismerek, hogy olyan korlátozott kóddal kommunikáljak, mint egyes "magyar" emberszabásúak!
Anna Mária
@Freewolf: Tessék, csak tessék!
Áruljátok csak a szép magyar hazát Oroszországnak meg Kínának!
Ha ez ellen a magyaroknak semmi kifogásuk, ha egy szavuk nincs ellene, akkor bizonyára remek világot fogtok létrehozni.
Ha mégsem, akkor hát tévedtetek, nyomorultak! :)))
hetöndöe
@Freewolf: ma, 09:54

Helyes,irány Szibéria,már indulhattok is a magadfajta idiótákkal hosszú tömött sorban.:-)))
Freewolf
Putyin jobb srác, mint az a Lunacek luvnya! Senkik által meg nem választott, senkiket nem képviselő eurohülyék!
Freewolf
@hetöndöe: Ha már így megtaláltál, megemlíteném, hogy az az idióta aki ilyen genetikai hulladékot hozott létre!
JAJMÁR
@Freewolf: Az egy dolog, hogy mit képzelsz, de valójában, nagyon korlátozott nyelvi kódot használsz. Világosan megmutatja a fogalmi gondolkodásod szintjét. Csakis analógiákat használsz, de azokat jól betanultad.
Gondolom jól fizetnek, manapság ez a szokás, semmiért jót. Az értéknek nincs helye a te "nemzetedben".
Freewolf
@JAJMÁR: Nincs okom panaszra és féltem a nemzetem!
coyote3
Nagyszerű, megint gyurcsányoznak. Persze erre a mocskolódásra mindig is lesz vevő a fideszes oldalon, hisz őket így idomították. Mondjuk a szikár tények-lásd éves szinten 500 befogadott menekült- már egy cseppet sem "zavarja " őket.
hetöndöe
@Freewolf: Ha már sikerült kihúznod az üres fejedet Putyin seggéből,akkor talán elgondolkodhatnál azon is,hogy ilyen magadfajta hulladékokat mivégre szartak a világra.Tárt karokkal vár Oroszország?...hát akkor indulj megismerni az ottani "demokráciát"!Kurvára nem fog tetszeni,na meg a kínai sem,ez garantálom!
Freewolf
@hetöndöe: Trágárkodunk, szidalmazunk, személyeskedünk? Aki gyermekként nem tanult meg viselkedni, az felnőttként már képtelen bepótolni! Igaz pubika? :-)))))))))
JAJMÁR
@Freewolf: 10:15 Én is féltem ezt az országot, elsősorban a sötét butaságtól, és gerinctelen élősködőktől, akik belülről rágják szét a "nemzet" testét, kezdve a legszebb szavaink sárba tiprásával. Tükörbe nem mernek ezek nézni, folyamatos bűnbakkeresésben élnek. Sajnos látom már, hogy te egy vagy közülük.
Freewolf
@JAJMÁR: Jogod van azt gondolni, amit akarsz! Én hazafinak vallom magam és vagyok annyira liberális, hogy megférjek másokkal, míg azok nem követelnek kizárólagosságot és többlet jogokat. Itt van példának a pozitív diszkrimináció! Na meg az, hogy at EU egyik legfontosabb szabályozni valója volt az uborka görbülete és a tyúkketrec mérete!
Biztos akkor, hogy azok a hülyék, akik féltik az országukat az idiótáktól?
Nem keresek bűnbakokat, de igen gyakran kézenfekvően megtalálhatóak! Nyisd ki a szemed, te is fogod látni őketz, ha hajlandó leszel gondolkodni!
JAJMÁR
@Freewolf: 10:39 "EU egyik legfontosabb szabályozni valója volt az uborka görbülete és a tyúkketrec mérete!" - Nem értesz hozzá, de mondogatod a betanult szöveget, mert jól hangzik és aki nem érintett, az még el is hiszi. Valójában azt se tudod, miről beszélsz.
(Termelek uborkát és vannak tyúkjaim.)
Lehet lapozni, én is ezt teszem, elég volt belőled.
Freewolf
@coyote3: Akar a fene azzal a hibbanttal foglalkozni!
Freewolf
@JAJMÁR: Egyszerűbb sértegetni, mint a nyilvánvaló tényt cáfolni! Igazi "liberális" "demokrata" vonás!
JAJMÁR
@Freewolf: 10:55 Nincs nyilvánvaló tény. Amiket itt összehordasz, azok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Arról van szó, hogy én szeretem értelmesen eltölteni az időmet, és ez veled lehetetlen.
Freewolf
@JAJMÁR: Tehát nem igaz, hogy a konzervnek való uborka görbületét és a tyúkketrec kapirgáló terét szabályozta az Unió?
bencemacska
@Mézike: Az OV-féle "konzultáció" nem tévesztendő össze a népszavazással!!!-:(((
JAJMÁR
@Freewolf: Egy normális ember tudja, hogy egymás tetejére nem lehet állatokat tenni, és azt is, hogy melyik uborka mérete csemege, és melyik a salátának való, a szabályozás csak leírja a jó gyakorlatot. Ettől még olyan uborkát termelsz, amilyet akarsz, és sajnos, az állattartás sem mindig "emberi", de tudjuk, élnek emberek farkasbőrben. Ezért szükséges a szabályozás!
világlátó
A veszekedés elhomályosította a fidesz frakció rágalmazó felvetését a menekült, megélhetési stb. újkori migrációról és annak európai és hazai megítéléséről. Itt összecsap a humanizmus és a gyűlöletes félelem. Az első túl puha, a második szánalmas és felháborító egyszerre.
Kellene már egy tisztességes álláspont Európából is, nálunk is, amit talán el lehet fogadni és ahhoz tarthatnánk magunkat.
A magyar honfoglalástól kezdődően állandó konfliktusok közepette formálódott a magyar nemzet. A környező országok népessége folyamatosan keveredett a már ideérkezésünkkor sem tiszta magyar néppel. Igaz azért a vegyes házasságok elleni averziókkal még ifjabb koromban is találkoztam a több nemzetiségű megyékben.Pest megyében a szlovákok, Békésben a románok, Baranyában a német ajkú sváb családok nem szívesen házasodtak horvát anyanyelvű, netán székely fiatalokkal.
A vagyonféltés, a szokások és a hagyományok tisztán megőrzése bennünk van. Már akinek van kis vagyona, éli az ősei szokásait és vigyázza hagyományait. Ez a tegnapi Magyarország.A mai Magyarország már nem ilyen, de félő hogy a holnapi Magyarország még rosszabb lesz. A vad , kapkodás, az összevissza vagdalkozás már arra sarkallja az embert, hogy rémeket keressen. Rémeket, gonosz szellemeket, akik megszállták a miniszterelnököt, de főleg a tanácsadókat, akik uszítják a miniszterelnököt, ostobaságokat írnak neki, ő pedig ma ezt, holnap azt felolvas a híveinek, kormánya tagjainak, a parlamenti képviselőknek, ami lecsorog a városok fideszes alattvalókhoz, így aztán ezt a sok ostobaságot fújja mindenki. Sokan tiltakozunk, nem Magyarország ellen lép fel Európa, hanem csak a kormány és a miniszterelnök ostobaságai ellen.A kormánymédia tesz azért, hogy ez össznépi ostobasággá váljék.Nincs itt senki és semmi, ami útját állná ennek.
Ezért legalább Ti Kedves Kommentelők térjetek vissza a mértéktartó, józan , előremutató és a normális vitaalaphoz.
bencemacska
@Freewolf: Most legalább szint vallottál , te nem a Kádár rendszert, hanem a Rákosit álmodod vissza!
OV már egyszer "kizavarta" az oroszokat, te most visszahívod? Akkor te kommunista vagy!!!
Freewolf
@JAJMÁR: javíts ki, ha rosszat mondok, de az állatok tartására törvényünk van!
Freewolf
@bencemacska: Nem, nem! Inkább neked vannak értelmezési problémáid! Ki írt olyat, hogy vissza akarja hozni az oroszokat? Én kapcsolatokról, szerződésekről és érdekekről írtam!
bencemacska
@Freewolf: ma, 11:37

"Nem egymást fogjuk lőni, ha már lőni kell! Az oroszok tárt karokkal várnak és Kína is! Ott legalább nem kell a nemzet gyásznapját megünnepelni!"

Ezt mind te írtad, én csak erre reagáltam!

Miért nézed az oroszokat hülyének? Gondolod, hogy téged tárt karokkal várnak Moszkvában, de ők nem jönnek ide?
Ha Kínában ilyen szöveget megengedsz magadnak, jön a tank...
Freewolf
@bencemacska: Ha tetszik, ha nem a kapcsolatokra szükségünk van. Az oroszok és Kína hatalmas felvevő piac, de nekünk segíteni kell haragudni az USA-nak, akik vígan üzletelgetnek velük! Az Unió felé nagyon nehéz piacot találni, mert túltermelés van. Nekünk kell újakat találni!
Anna Mária
@világlátó: "Kellene már egy tisztességes álláspont Európából is, nálunk is, amit talán el lehet fogadni és ahhoz tarthatnánk magunkat."

Európára ne várj, hiszen állítólag Magyarország Európa része, legalábbis - egyelőre - az Európai Unió tagja. Ennek ellenére Európának többi részének, a többi EU-tagállamnak nem dolga megmondani Magyarországnak, hogy mit tegyen, mit gondoljon. Az egyetlen elvárás az európai alapértékek és a törvények betartása, ami sajnos egyre kevésbé sikerül Magyarországnak.

Bármilyen nehéz és fájdalmas, a magyaroknak saját maguknak kellene már egy tisztességes álláspontot kialakítaniuk, és ahhoz tartaniuk is kellene magukat.
reseva
@Freewolf: Hát, szép kis társaság! Netán a szocialista kommunizmus építést is visszahozzátok? Akkor ez tényleg nem a ti hazátok!
reseva
@Freewolf: Emiatt nem kell kilépni az Unióból, mi Közép-Európában élünk.
Freewolf
@reseva: Az ördöggel is lehet üzletet kötni, ha jól jövünk ki belőle! A gazdaság prioritást élvez!
Freewolf
@reseva: Ki mondott olyat, hogy lépjünk ki. Csak akkor, ha elkezd összeomlani!
reseva
@Freewolf: Ez nagyon szép felsorolás plakátügyben, csakhogy egyik sem a saját népét ijesztgeti, csupán a menekültek vágyálmait próbálják lehozni a földre.
reseva
@Freewolf: Ha jól jövünk ki belőle! Az Unió számunkra helyzeti előny, (most az ajándék pénzről nem beszélve). Csakhogy vannak játékszabályok is! Ha nem tartjuk be, előbb-utóbb kint leszünk, esetleg két szék között, a pad alatt. Mert azok a "tárt karok" megnézik, kiket ölelnek magukhoz.
világlátó
@Anna Mária: Én sem szeretném megérni, hogy Brüsszelből, vagy Strassburgból diktáljon nekünk bárki. De azt elvárnám hogy Európa , mint a migráció célterülete, tegyen meg olyan lépéseket, amelyeket előbb megvitatott, határozatot hozott és egy irányító testülettel, a hozzá rendelt hatóságokkal és közbiztonsági erővel kézben tartsa ezt a helyzetet. Amikor a bevándorlók már nem jutnak hozzá élelemhez, orvosi ellátáshoz, emberséges bánásmódhoz, hamar agressziót, vandalizmust, fosztogatásokat szül a kétségbeesés az életben maradáshoz.
Minden elvesztegetett nap csak növeli a létszámot és a problémát.Ezért írtam legutóbb, hogy az ENSZ és szervezetei, mint a FAO .-és más szervezetek, valamint az európai hasonló céllal fenntartott szervezetei nagyon gyors lépésekkel állítsa meg a további vándorlást mind a földközi tengeren, mind pedig a szárazföldön, az itt lévőket részben vigye vissza, részben ossza el az európai országok között, gondoskodva elszállásolásukról, képzésükről, valahová beilleszkedésük segítéséről.
Amíg békésen várják sorsuk jobbra fordulását, - sokaknak már ez is elviselhetetlen- addig nincs nagy baj. Ha viszont egyetlen pékség kirakatát is beverik kenyérért, a plakátokon keresztül felheccelt tömeg rögtön a vérüket akarja. Az idegengyűlöletünk mára már a világ előtt nyilvánosságot kapott. Most, hogy ezt tompítsuk, a köztv.már nyomja hogy mely országok még nálunk is keményebbek. Jó lenne ha Európában ne mi lennénk a szélsőjobb Jó lenne ha normális nyugvópontra kerülne ez a ma még valóban komoly gondot jelentő probléma.
Freewolf
@reseva: Nem eszik olyan forrón a kását, ahogy főzik! A liberális és baloldali csahosok acsarkodnak az Unióban ránk! Lám a Tavares jelentést ls Göncz Kingáék mondták tollba! Magyarországot akarják ezek elveszejteni, mert kiestek a hatalomból, de oda sosem jutnak vissza!
Anna Mária
@világlátó: Elkerülte a figyelmedet, hogy az Európai Unió tagországai nagy erőfeszítéseket tesznek a menekültek problémáinak megoldásában.
Egyik országban sincs idegenellenes hisztéria, minden ország megoldja a menekültek ellátását, egy pillanatig sem kell attól félned, hogy éhen maradnak, hogy nem kapnak képzést, orvosi ellátást.
Egyetlen kivétel Magyarország: azonnal nemet mond minden közös megoldást célzó tervre, megoldási javaslatra, semmiben nem hajlandó együttműködni. Helyette uszít a menekülők ellen, igyekszik félelmet kelteni a lakosságban.
A legutóbbi javaslat szerint Magyarországnak egy kb. ezres létszámú menekültcsoportnak kellene öt évre menedéket biztosítania, az EU fejenként 6000 eurót adna.
Mi volt Magyarország válasza erre? Ordítozás, nem, nem, hozzánk nem jöhetnek, plakátolás, mifene.
Szóval, mit várnál te Európától?
Mit szeretnél mégis, mit tegyen Európa azért, hogy Magyarország ne legyen maga a fenyegetőző, nemzethyeskedő szélsőjobb, ne a fasiszta gyűlöletkeltéséről legyen híres?
Nem gondolod, hogy ez ellen maguknak a magyaroknak kellene végre valamit tenniük?
Anna Mária
@világlátó: Például ez ellen a magyar idiotizmus ellen mit tegyen szerinted Európa?

propeller.hu/itthon/3116844-szeles-gabor-egy-naci-lap-rasszista
Freewolf
Úgy gondolom, hogy tennie kellene a magyaroknak valamit. Legyen népszavazás a bevándorlók befogadásáról, vagy kipaterolásáról és a magát most demokratikusnak nevező senkiháziak olyan zakót kapnának, hogy soha nem felejtenék el!
Beengedni a sok oroszlánvadászt6, hogy erőszakoljanak, gyilkoljanak, mint a svédeknél? Aztán meg majd igényt tartanak két megyére, hogy ott legyen kis Szomália! Köszönöm, de egyetlen egy sem kell belőlük. Jöjjenek a mérnökök, orvosok, nem a buta analfabéták!
reseva
@Freewolf: Az acsarkodásra visszatérnék: Járai Zsigmond bankelnök feljelentette a Brüsszelben a Gyurcsány kormányt, ill. Veres János pü. minisztert, mert a költségvetési beszámolójukban eltüntettek egy bizonyos tételt. Olyat, amit előző évben az Orbán kormány is eltüntetett. Szóval ki acsarkodik kire? Szerintem néhány vehemens személy mindkét oldalon. Ezt nem kéne politikai nézethez kötni. Intelligencia kérdése. Ami pedig a népszavazást illeti, hát próbálj meg a mai törvények mellett népszavazást kezdeményezni, és majd megtudod, hol a haza.
Freewolf
@reseva: Nem lenne célszerű népszavazni. Döntő fölénnyel az jönne ki, hogy zavarjuk el őket. Nos, ha kötelező a népszavazás eredményének betartása, akkor mindenkit azonnal kizsuppolnánk és az EU már küldené a nyakunkra a hetedik flottát a Balatonon át! :-)
Anna Mária
@Freewolf: Ne reménykedj: fasiszta országban senkinek eszében sincs letelepedni, sem mérnöknek, sem orvosnak, értelmes ember nem kíváncsi a neonácikra.
Magyarországról nagy számban vándorolnak ki az orvosok és a mérnökök, ha nem tűnt volna föl.
Freewolf
@Anna Mária: Sajnos épp azok érzik a legjobban magukat nálunk akik a legnagyobb kárt okozzák!
Anna Mária
@Freewolf: Gondolom, a fideszes Daher Pierre-re gondolsz Líbiából! :)))
Freewolf
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Anna Mária
@Freewolf: Demokrata nem nevezi az embertársait hulladéknak, az a neonácik szokása.
Freewolf
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Anna Mária
@Freewolf: A "genetikai hulladék" a magyar neonácik kedvelt kifejezése. Ha használod, egyértelmű, hogy hozzájuk tartozol.
Freewolf
@Anna Mária: Nem vagy abban a helyzetben, hogy bármit is minősíts! Kezdjél csak el nácizni, töröltetni foglak! Érthető voltam?
Anna Mária
@Freewolf: Fenyegetőzz csak, hidegen hagy.
De, abban a helyzetben vagyok, hogy minősítsek bárkit, aki olyan kifejezést használ, mint "genetikai hulladék". Ez nem tartozik az Európában megszokott kommunikációhoz, és ha európainak szeretnéd magadat tartani, akkor fogd vissza magad és ne használj ilyen kifejezéseket, ne rongáld az amúgy is rémes közbeszédet. Az eddigiekért pedig mélységesen szégyelld magad.
világlátó
@Anna Mária: Megnéztem az ajánlott cikket. Ez valóban idiotizmus. No de mit is várhatunk Széles Gábortól.
Indulatodat megértem, nem is veszem másnak, csak jogos türelmetlenségnek.Amit mégis elvárok az Európai Unió államaitól és vezető testületeitől, az hogy győzze meg a tagjait a helyzet kezelhetőségéről, a közelebbi , távolabbi megoldások tarthatóságáról, ahogy a délszláv háború idején, telepítsen Európa Déli határai mentén konténer telepeket, ivóvízközpontokat, fürdőkkel, wc.-kkel, mert a járványok így talán elkerülhetők. Bioetanol üzemek helyett a gabona malmok, pékségek, konzervüzemek élelmet készítsenek és lássák el a tömegeket. Ezidő alatt a civilizált világ minden nap tegye meg a szükséges lépéseket a tömeges menekülés, elvándorlás megakadályozására.
Sokszor látom, mindezek könnyebben megvalósíthatók, mint a mi népünk tudatának, szemléletmódjának helyes irányba terelése.
A minap hallottam, sok képzett szakember maradna itthon, méga kevesebb fizetésért is, de egyre többen úgy válaszolnak közülük, hogy az általános közéleti - politikai állapotok miatt elviselhetetlennek tartják az itthon maradást.
Kérlek, ne gondold hogy egy tájékozatlan bunkó vagyok. Természetesen feltűnt mert a családi orvosunk is már Frankfurt mellett dolgozik. Osztályvezető főorvosa is követte őt Németországba.Az is feltűnt hogy az emberi kapcsolatok is rendkívül érzékennyé váltak. Az egyik város polgármestere, mert nem azonos politikai érdekcsoporthoz tartozik a megyei vezetővel, üzenetet kapott a facebookon.Idézek ebből " ... bratyizós, vurslis, középszerű bolsevík szinten ...Pitiáner, egykor esküdt ellenségek, kommunisták és indokmagyarok bűzös játékszerévéválik ez a nagymúltu város, amelynek ékszerét háttéralkukbanmegkövesedett akárkik akarnak15 vagy 20 évre levinni a csirkepaprikásos mélybe " 30 éves közeli ismeretség kötötte össze ezt a két embert. Nem megbeszélni kellett volna? Üzenni a facebookon? Vajon kinek üzent a megyei vezető? Felfelé? Lefelé? Lefelé hogy fenn is lássák?
reseva
@Freewolf: meg esetleg a náluk dolgozó és letelepedni szándékozó magyarokat. Szóval mégsem akarsz népszavazást? Kiderülne az igazság. Azt valóban jobb elkerülni egyeseknek.
coyote3
@Freewolf: Igazad van kisöcsém! Foglalkozz a Te hibbantaddal :)
Freewolf
@coyote3: Mi van pumikli, rámkattantál? :-)))))))))))
Freewolf
@reseva: Vannak az EU tagságnak előnyei. A magyar munkavállalók nem képzetlen menekültek!
Anna Mária
@világlátó: Ugye, magad sem gondolod komolyan, hogy azért, mert valami fideszkommunikátor bedobta a köztudatba a menekültek okozta állítólagos fertőzésveszélyt, azért az EU nyugati tagállamai gyorsan hozzanak olyan intézkedéseket, ami titeket megnyugtat? :)))
A magyar lakosság egészségvédelmég egyébként ott kellene kezdeni, hogy pl. az ápolónőknek legyen idejük rendesen kezet mosni két beteg között és álljanak rendelkezésre megfelelő mennyiségben egyszer használatos eszközök.
Érdekes módon Nyugat-Európában nem hisztériázik senki valamiféle fertőzésveszély miatt, még olyan, Magyarországnál kisebb országban sem, ahol a menekültek száma éppen a tízszerese a Magyarországon tartózkodókénál.
A magyar lakosság szemléletmódjának megváltoztatása kizárólag a magyarok dolga, ebben senkire nem számíthat, a sikertelenségért senkit nem vádolhat, ez bizony saját felelősség. Magyarország éppen elég anyagi támogatást kap másoktól, éppen azért, hogy fejlődjön.
Ha Magyarország a civilizált világhoz tartozónak gondolja magát, akkor viselkedjen is úgy, és vegye ki a részét minden közös törekvésből.

Nos, én nem tartom valami viccesnek, hogy egy Széles Gábor szavaira csak legyintenek, és az ilyesfajta ocsmány uszításnak sincs semmiféle következménye.
coyote3
@Freewolf: Persze sándorkán :) De azért nézd már meg ki is szólította meg először a másikat? Na ennyit a rákattanásról. :)
sziha
@Freewolf: "illegalisan..." Ez a kulcs szo. mi a helyzet azokkal, akik legalisan? Akkor milyen nem kettos mercerol beszelsz? M.o.-ra barki menne, az maris bunozo... Annyira szanalmas valaszokat tudtok adni, hogy az mesebe illo.
Azt mondod, ti vagytok a tobbseg? Hany szazalekrol beszelunk? Vonyits egyet erre is...
Freewolf
@coyote3: Üssenekl agyon, ha emlékszem, hogy megszólítottalak. És miért vagyok sandorán? Az mi?
Freewolf
@coyote3: Ja, megnéztem a videót! Így már értem!
bencemacska
@Freewolf: ma, 11:53

lehet, hogy te gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokra gondoltál, de nem azt írtad! Néha pár szó, pár betű megspórolása mást mond az olvasónak, mint amit az író szeretett volna kifejezni!
Te csak annyit mondtál megyünk az oroszokhoz, ami a mi számunkra (akik akkor éltünk és dolgoztunk a szocializmus építésén!) a KGST-t és a Varsói Szerződést jelenti!!!
Anna Mária
@Freewolf: Na, örülök, hogy segíthettem. :)))
Freewolf
@bencemacska: Kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatokra gondoltam! Van élet az EU-n kívül is, miért ne üzletelhetnénk velük?
Anna Mária
@Freewolf: A fejedre fog csapni a Vona, most nem szabad nektek az EU-ból való kilépésről beszélni. Tudod, cukikampány van! :)))
bencemacska
@Freewolf: Miért ne üzletelhetnénk! Most is onnan vesszük az energiahordozók zömét.
De tanuld meg, hogy a kölcsönösség jegyében... helyett az erősebb kutya... elve érvényesül mindenütt a nagy - kicsi viszonylatában.
( Mi pedig nem kicsik, hanem törpék vagyunk!!!)
Freewolf
@bencemacska: Ebben teljesen igazad van! Viszont az energia politikát nem kötik az oroszok feltételekhez, mint az EU.Ha már mindenképpen szívás lesz a dologból a kisebbik bajt kell választani!
bencemacska
@Freewolf: ma, 16:12

És ha az oroszok lezárják (pl ukrán adósságra hivatkozva!) a Barátság Gázvezetéket, akkor fázunk!
Freewolf
@bencemacska: A németek is onnan kapják a gázt! Meg az egész EU!
világlátó
@Anna Mária: Nagyon " belelendültél " ebbe a problémakörbe. Én a tömegesen felgyülemlett, mondjuk szerbiai gyűjtőpontok kiépítésére utaltam, ahol akár több ezren is lehetnek afgán, pakisztáni, bangladesi és afrikai migránsok. Ott gondoltam megvalósítani a legfontosabb egészségügyi feltételeket, az ott előforduló járványok megelőzésére. De ha már belecsaptál, itthon sem árt erre odafigyelni, éppen az egészségügyi gondjaink miatt.
Én nem riogatni akarom a hazai lakosságot, csak tisztességes, emberséges, de ugyanakkor hatékony, határozott közigazgatási és közegészségügyi eljárásokat várok.Sem a hisztéria keltés, sem a totális közöny nem elfogadható. Freewolffal való csatározásod ma nagyon kihozott a sodrodból. Úgy írsz a magyarokról, mentálhigiénés állapotukról, mintha nem itt élnél közöttünk.Amint látod, ma egy kormány által kézivezérelt abszolutista társadalomban élünk, ahol - mint most mi is - szabad a véleményalkotás, de csak ilyen közösségi portálokon, álnéven. Az ellenzéki oldalon gondolnánk megfogalmazni a sorozatos, folyamatos bírálatot a kormány napi intézkedései ellen, ha azok a társadalom , az ország, erőforrásai ellen valók. Persze hogy vannak ilyenek. Erejük, súlyuk azonban nem jelentősek, mozgósító erejük végképpen nem jelentős. A magyarság szalmaláng természete most nyaralni ment, aki teheti a vizek mellé megy, szembesül az árakkal, a strandokon és a standokon.Gazdagjaink a tengerre utaznak, a szegények a Dagályba.
Szépen lassan megszokjuk a filléreskedést, az adósságátütemezést, a csekkek napi rangsorolását, a lemondást erről aztán arról is. Hogy a magyarság dolga változtatni, ha már nem tűrheti tovább sorsa romlását, ...hogy senki ne mondja meg miként változtathatnánk ezen? Ez a nemzeti identitástudat, érzet vezérli derék miniszterelnökünket is. Tudom, Te másképpen gondolod. De ez nem fog menni. Amit kapunk fejlődésünkhöz, az nem kevés. Lakosságunk ezt sem nem tudja, sem nem érzékeli saját sorsán. Ez csak a gazdagokat érinti - mondja.
Anna Mária
@világlátó: Szerbia nem az Unió tagja.
De ha értelmesnek gondolod, hogy az Európai Unió ott bármit is építsen, akkor a magyar képviselők útján előterjesztheted az elképzeléseidet! :)))
mariaberta
@Anna Mária: Erre a legalkalmasabb a fidesz képviselője, Tőkés püspök. Legalább dolgozna is valamit. Nem gondolod?
mariaberta
Hogy Gyurcsány milyen népszerű a fidesz köreiben??? Ebből sem hagyták ki.
Anna Mária
@világlátó: "Úgy írsz a magyarokról, mentálhigiénés állapotukról, mintha nem itt élnél közöttünk." - írod. Ja, igen, bizonyára nem vagyok megfelelően magyar, rögtön abban a pillanatban ezt szokták a fejemhez vágni, ha nem vagyok hajlandó elfogadni az általánosan uralkodó magyar nézetet: minden megoldást valaki mástól várunk, minden bajunkért valaki más felelős.
Köszi, de erre a fajta "nemzeti összetartozásra" nem is tartok igényt!
Anna Mária
@mariaberta: Hát, fene tudja, én még nem láttam, hogy bármire is alkalmas lett volna a Tőkés! :)))
Nem is tűnik úgy, mintha egyáltalán érdekelné őt a menekültek sorsa.
Mézike
@bencemacska: Na igen! vajon Orbán miért nem népszavazást írt ki a bevándorló témakörben?
Freewolf
@Anna Mária: NBe aggódj! Nem is gondoltuk, hogy benne vagy! :-DDDDDDDDDDD
bencemacska
@Mézike: ma, 17:04

Például azért, mert annak a végeredményét nem ő állapítja meg, hanem a szavazatszámláló bizottságok!
világlátó
@Anna Mária: Ma nem vagyok Veled vitaképes. Csalánra pisiltél - szokták mondani ilyenkor a paprikás hangulatú , keményen kiosztó hölgyekre. Én tisztelettel olvasom az írásaidat, okos, megnyugtató gondolataidat. Most úgy látszik minden mondatomból kicsavarod a szuszt is. Nem baj, holnap majd folytatjuk.
Azért hogy tudj aludni. Soha nem gondoltam hogy minden bajunkért más a hibás, azt sem szeretném ha diktálnának nekünk.
Emlékezz csak Orbán atyai tanácsadója Helmuth Kohl volt. A szocialista elődök ugyanakkor ahol csak lehetett találtak saját megoldásokat. Amíg hagyták Moszkvában.
Van itt annyi szellemi potenciál, amivel normális megoldásokat lehet elindítani, de amint látod, ez a mag nem tud kicsírázni. A mai Magyarországon ma nincs olyan erő, amely kimozdíthatná a demokratikus erőket a semmittevés langyos dagonya állapotából.A mai nemzeti összetartozás orbáni , lázári, semjéni, módszertana - minden hibáik ellenére működik, 18.-ig pedig úgy megeteti a hazai népességet az álszociális gondoskodással, hogy még a maradék értelmiség is elhagyja a pályát.
Gondolhatod, ez a nemzeti összetartozás nekem sem tetszik. Köhög a bolha.
bencemacska
@Freewolf: ma, 16:35

De ők nem tartoznak a törpe pincsi kategóriába! Az orosz gazdaságnak arra a pénzre szüksége van!
( Az általunk fizetett összeg ahhoz borravaló!)
bencemacska
@Anna Mária: ma, 16:51
Igazad van, Szerbia még nem az EU tagja, de már kérte felvételét. Ehhez tartozik felzárkóztatási támogatás, stb.
Anna Mária
@bencemacska: Még nincs olyan stádiumban a dolog, hogy felzárkóztatási támogatásra legyen jogosult Szerbia.
bencemacska
@Anna Mária: Az lehet, nem ismerem ilyen részletesen, de a menekültügy megoldásába célszerű lenne bevonni,mert nagyon sokan érkeznek rajtuk keresztül!
Nem beszélve a koszovói viszonyokról.
Anna Mária
@világlátó: @világlátó: Hagyd már ezt a stílust, a kutyát sem érdekli, ki hova pisil.
A demokratikus erőket soha nem kell kimozdítani a semmittevés mocsarából. Olyan nincs.
Az erők tulajdonsága az, hogy hatni szoktak, nem a dagonyázás a jellemzőjük.
Magyarországon egyszerűen nem léteznek demokratikus erők - erőtlen, gyenge szavak hangzanak el olykor, visszhangjuk szinte semmi.
Léteznek nagyon okosan gondolkodó, felelős emberek itt és ott, ám ők nem alkotnak semmiféle politikai erőt.
Ha a magyarok többsége megeszi, amit Orbánék meg Vonáék feltálalnak nekik, akkor nincs mit tenni. Ha ízlik, és ezt akarták, akkor senki sem fogja őket megmenteni önmaguktól.
Egyre erősödnek az Unióban azok a hangok, melyek szerint Magyarország biztonsági kockázatot jelent: egy góc, amit el kell szigetelni azért, hogy a többi tagállamot ne fertőzze meg.
Anna Mária
@bencemacska: Koszovóban már rend van, a nagy számban útnak indulók nagy részét hazaküldték a nyugati államok és különböző támogatásokat kapnak annak érdekében, hogy szegényeknek az életüket ne a nulláról kelljen újrakezdeniük. Használtak a célzott kampányok is, amelyekben tájékoztatták a koszovói lakosságot, hogy ne induljanak útnak: nem igaz, amit az embercsempészek állítanak a nyugati letelepedési lehetőségekről.
Persze, nyilván be kellene vonni Szerbiát, mint érintett államot. De ugye egyelőre az egyik tagállam nem hajlandó semmiféle együttműködésre a menekültek ügyében, mint tudjuk, ez Magyarország Szerbia határán. Így aztán bizony nehéz.
Egyébként nem a szerb határon át érkezők alkotják a nagyszámú csoportokat, hanem a tengeren, lélekvesztőkben érkezők. Az ő mentésük ró óriási feladatokat az Unió országaira, Olaszország nem képes egyedül ellátni az érkezőket, még a tengerbe holt ezrek eltemetésére is segítségre van szüksége. A görögországi, bulgáriai táborok tele vannak.
Magyarország pedig kekeckedik, plakátol, ehh...
bencemacska
@Anna Mária: Igazad van, ott a nagyobb probléma, de OV a szerb határon hozzánk érkezőkkel tudja aljasul riogatni a magyarokat. Én javasolnám,hogy a menekült problémát lebecsülő és a megoldás útjába fekvő miniszter- és államelnököket vigyék el a Földközi tenger partjára egy "tanulmányi kirándulásra"!
(Sőt kényszeríteném őket, hogy saját kezükkel lökjék el a csónakba kapaszkodó fuldoklókat! Ha nem is javulnának meg, legalább rémálmaik legyenek!)
Anna Mária
@bencemacska: Igen.
Kedves ismerőseink - egy halászcsalád - élnek Lampedusán. Nekik, és nem az országok vezetőinek vannak rémálmaik.
mariaberta
@Anna Mária: persze, hogy nem érdekli, neki csupán a pénz a fontos. Ez kiderül abból is, hogy a volt családjának minden fillérről be kellett számolni, és a számon kérés nem akármilyen hangon történt. Erről egy könyv is megjelent, és az író csak a feleségtől kapott leveleket hozta nyilvánosságra. Mindenesetre felemelő olvasmány, és képet kapunk Tőkés tiszteletes lelkipásztori "finom lelkéről".
Anna Mária
@mariaberta: Uhh, durva olvasmány lehet!
Elképesztő, hogy milyen erkölcsiségű embereket képesek a választópolgárok hatalomba emelni, hát nem?
világlátó
@Anna Mária: Aludtunk egyet.Ma reggelre megtudtuk, oda a rezsicsökkentés mítosza, hazudtak ismét egy nagyot, a kispénzűek százezrei pedig milyen elégedettek voltak kormányunkkal.Az illetékes miniszter levele az európai biztoshoz kiszivárgott, pedig nem öszödön írták azt.
Ahogy írod / tegnap / erősödnek azok a hangok ott valahol Brüsszel vagy Strassburg környékén, amelyek szerint kockázatos a magyar magatartás, mert rossz példával jár elől.
Erre a jelenségre utaltam, amikor sejlik, lesz aki majd megmondja Magyarország kormányának hogy mit célszerű tennie ebben a helyzetben. Azt is el tudom képzelni, majd a hazai alkalmas és érdemes értelmiségi csoportnak adnak külső tanácsot, már úgy is ezzel vádolják még a legspontánabb ellenzéki kezdeményezést is, lásd a CÖF plakát kampány védelmét .A legjobb forgatókönyv természetesen a hazai érlelődő és alkalmas ellenzékiség lenne.
Nem tudom a korodat, de valamikor úgy tanultuk hogy a forradalmi helyzet akkor alakul ki, amikor az elnyomók és az elnyomottak között már nincs mód a megegyezésre, amikor az elkeseredés és a nyomor elviselhetetlenné válik. Persze ez a mondat valamikor az 1917-es Szentpétervári helyzetre vonatkozott, ahol a proletártömegek a cári hatalom kormánya és a rendszer ellen fordultak. Nekünk pedig itt és most a saját , demokratikusan megválasztott kormányunkkal kell egyezségre jutni. Itt nincs forradalmi helyzet, ha volt is egy icipici, azt Orbán Viktor kisajátította magának, el is durrogtatta ezt a petárdát az évértékelőjén is.
Ma tehát nincs elviselhetetlen kizsákmányolás, a parlament szépen dolgozik, az ellenzék nem vonul ki onnan, sőt esetenként megszavazza amit jónak ítél, együttműködik, még ha fogcsikorgatva is. Bár én ezt a csikorgást nem hallom. Van szembenállás, de nincs ellenállás. Egyáltalán nincs kormányváltó hangulat.A nemzeti identitás érzet még a legócskább intézkedésre is jótékony takarót von.Akkor miről is beszélünk mi itt?
Akkor miért is töltjük itt az időnket a kicsit sánta gondolatainkkal ??
coyote3
@Anna Mária: Gondolod, hogy van ennyire értelmes :)
coyote3
@Freewolf: Ha nem emlékszel, az már az előrehaladott alzheimer jele :) Bocs, nem hagyhattam ki :))))))))))))))))))))
Freewolf
@coyote3: Ki vagy te, hogy foglalkoznom kéne veled? Nudli! :-))))))))))))))
coyote3
Nudli! Ez tetszik!!! Az óvónénid segített ebben? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.