Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint munka, politikai teljesítmény és eredmény nélkül nem lehet elnyerni, vagy megtartani a választók bizalmát.
A kormány képviselője a Vásárhely24 nevű portálnak nyilatkozva azt mondta, szeretné, ha a munkája és a teljesítménye alapján ítélnék meg és nem hisz abban, hogy a politikai teljesítmény elválasztható lenne a megítéléstől.
Szerinte nincs szükség "cukiságkampányra" annak ellenére, hogy a médiában arrogánsabb, agresszívebb képet festenek róla, de egy kutya, vagy macska simogatása nem, csak a munka képes ezt a benyomást megváltoztatni. Hozzátette: Hódmezővásárhelyen, ahol polgármester volt, 6-7 évbe telt, hogy megismerjék és elfogadják.
A miniszter azt is elmondta, hogy affinitása, nyitottsága van főként a magyarországi holokauszt története iránt. Kifejtette: Hódmezővásárhelyen a II. világháborúban a zsidó és a keresztény elit közösségben ezer-ezer ember szervezte, építette a várost és négy év alatt mindkét réteget elvesztették. Ennek 70 évvel később súlyos következményei vannak: a város egyik gyengesége, hogy elvesztették ezeket a hazafiakat, lokálpatriótákat.
17 hozzászólásarrow_drop_down_circle
kepkezelo.com/images/m53rytltpa0yn7kxl4p.jpg
(Cukiságkampány helyett talán egy síktükör ami láttatná a valóságot. Egyébiránt nem a vá-
lasztók bizalma,hanem a jóléte lenne a fontos. Politikusnak mondott honfitársaim amit gya-
korolnak az a hatalom,/amivel vissza is élnek rendesen/ nem pedig a vezetés.)
Az én ítéletem: Megszedte magát a közösből, elszegényítette. akit tudott, a vezetése alatt levőkkel kivételezett mások kárára!
Mit érdemel az ilyen?
Minimum börtönt és vagyonelkobzást, a környezetével együtt!
www.youtube.com/watch?v=3ZVMKxbe-yc
Ha a lopás is munkának számít, akkor a munkája alapján ítélem meg.
út amiről nem hajlandó beszélni, mert annyira államtitok, és államérdek, hogy a 2 milliót is
befizette a saját zsebéből ...
befizette a saját zsebéből .." Nem kell ettől hanyattesni, mert visszaszedte ő azt máshonnan. Nem károsodott!
ezen a fotón ugy néz ki, mint egy nyóckerületi hontalan !!! :-)))
Na, kurv@nak kell lenni, aki ezt magára húzza !!!
szükséged? Egy erös lámpavasra !!!
Új hozzászólás