Talán Gyurcsány? Tóbiás? Vagy Vona Gábor? Ugyan, dehogy!

A válasz sokkal meglepőbb, ugyanis a fideszes kétharmad lebontója, Kész Zoltán egyenesen igennel szavazott (igaz, mint kiderült véletlenül, lásd: alább), míg a liberálisokat képviselő (de frakció híján szintén független) Fodor Gábor a tartózkodás mellett döntött. Érdekesség, hogy a jobbikosok egyáltalán nem is voksoltak. Aki böngészné a szavazás eredményét, az itt teheti meg.

Összesítve egyébként a parlament 110 igen szavazattal, 30 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el a kormányzati törvénymódosításokat, amelyeket Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezett.

A harmadik Orbán-kormány tizedik tárcáját, a Miniszterelnöki Kabinetirodát a kormányfő kabinetfőnökeként, miniszteri rangban Rogán Antal, a Fidesz korábbi frakcióvezetője irányítja majd.

A kihirdetését követő napon hatályba lépő törvénymódosítás azt is rögzíti, hogy a kormányfő munkáját a Miniszterelnöki Kabinetirodán működő Miniszterelnöki Programiroda segíti. A főosztályokra és osztályokra tagozódó programirodát államtitkár vezeti, akinek tevékenységét a miniszterelnök közvetlenül irányítja.

Frissítés: Kész Zoltán az alábbi közleménnyel kereste meg szerkesztőségünket az üggyel kapcsolatban:

Mióta parlamenti képviselő vagyok, nem hibáztam a pár perc alatt, rohamtempóban lezavart szavazásoknál. Ma ez bekövetkezett. Véletlenül megszavaztam azt a törvénymódosítást, amely a Rogán Antal új minisztériumának felállításához szükséges, noha azt természetesen ellenzem. Nem ezen a szavazaton múlt persze, de mégis fontosnak tartom itt is jelezni, hogy nem értek egyet a propaganda minisztérium felállításával. Bocsánatot kérek a választóimtól!

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Ez a fidesznyik 2/3-ot lebontó Félig-Kész Zoltán hamarosan parlamenti független lesz, aztán hirtelen fidesznyik, majd államtitkár a rogán-kondában !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
Ez a fidesznyik 2/3-ot lebontó Félig-Kész Zoltán hamarosan parlamenti független lesz, aztán hirtelen fidesznyik, majd államtitkár a rogán-kondában !
papa.49
Osztódással szaporodnak a minisztériumok, pedig a hazugovics nem ezt ígérte 2010. ben)))))))))
Hellcat
Kapott zsebbe pár deákot, meg majd adnak neki trafikot azt kész.
vitriol
@papa.49: szerinted melyik ígéretét váltotta be?
Manhattan
Azt írja az oldalán, hogy véletlenül nyomta meg. Hát... hiszem is, nem is...
papa.49
@vitriol: A tavalyit ,,folytatjuk,, hát folytatják is a rablást)))))))))))
Desischado
Az "ellenzéknek" csúfolt társaság nem ér semmit! A véletlen gombnyomás meg vagy igaz, vagy nem. Egyébként erre számítottam, végtére is tömni kell a csókosokat!
amaramaistanna
@Desischado: Csak részben értek egyet. Kísérd kérlek figyelemmel az Együtt A korszakváltók Pártja munkáját ,s magad is könnyen belátod, hogy van kivétel.
herczeg0210
Ha valaki két gomb közül véletlenül "rosszat" nyom, az vagy hülye, vagy qrvára nem figyel oda, tehát nem való a Parlamentbe...
zöldszem
Utólag okosnak lenni, azt jelenti elsőre hülye voltál!
amaramaistanna
@zöldszem: ...vagy azt, hogy tanultál a hibáidból...
keresztapa
Azt sem tudja, hogy milyen színű a nem gomb, mert csak az igen gombot látja!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.