A miniszterelnök számára a legnagyobb veszély a varázstalanodás – véli Török Gábor politológus. Az elemzővel a Magyar Nemzet készített nagyinterjút a Fidesz értékrendjének megváltozásáról.

A sokak által látni vélt törésvonalakkal kapcsolatban Török Gábor úgy érzi, lesznek, akik dezertálnak vagy robbantásra tesznek kísérletet. Ám ez egy két és fél évtizeden át épített, elképesztően stabil rendszer. Orbán Viktor a semmiből olyan centrális erőteret hozott létre, amilyenre demokratikus keretek között nincs példa. Ez a párt az övé.

"más kérdés, hogy nekünk nem feltétlenül stabil kormányzásra van szükségünk, hanem jóra."

Török szerint a jó kormányzás alapvető feltétele, hogy legyenek politikai ellenakaratok, és ennyi év stabil kormányzás után jobban örülne, ha ezeknek a bizonyos politikai ellenakaratoknak nagyobb súlyuk lenne.

Orbán rendszere bukásra van ítélve

"Az ősfideszes, szakkollégiumi csapatot nem a politikai siker tartotta össze, hanem az egy közösséghez tartozás" – fejtegeti az elemző. Az újakat valóban a hatalom és a vele járó előnyök tartják össze, és amíg Orbán nyeri a választásokat, mindenkinek jut a zsákmányból. Török úgy látja, gondok a 2018-as, vagy a 2022-es választás környékén jelentkezhetnek.

Mi lehet akkor az Orbán-rendszer kifutása?

Nem lehet más a vége, mint a bukás.

Arra a kérdésre, hogy mi ingathatná meg az erős rendszert, Török Gábor így felelt:

Az idő. Az idő elképesztő mértékben roncsol. Ha nem sikerül már például a migránskérdéssel sokáig elterelni a figyelmet a nagy belpolitikai ügyekről, a népszerűség meginog.  A 2018-as választást egyáltalán nem tartom lefutottnak. Orbán Viktornak nincs ellenfele, de ki fog termelődni, ha olyan lesz a politikai környezet.

Török szerint a legfőbb politikai eszköz pedig a végveszéllyel való fenyegetés, "amit Orbán Viktor elmondott március 15-én, az már háborús helyzetet idézett, ami után az ember nehezen megy ki a házából". Török az orbáni fenyegetést "zombiapokalipszissel" való fenyegetésnek írja le.

2002-ben a Fidesznek kellett volna nyernie

Török Gábor úgy véli a '98-as választási győzelem idején a kormánypárt vezetősége hitt a polgári Magyarország eszmében, és főként a 2002-es vereség tanulságaként változtattak irányt, ennek megfelelően politizálnak ma lényegesen cinikusabban és realistábban.

"Ha van valami, amit az újkori magyar politikatörténetben szívesen megváltoztatnék, az a 2002-es választás eredménye lenne" – összegez.

Ha akkor nyer a Fidesz, ma jobb országban, harmonikusabb viszonyok között élhetnénk?

Azt gondolom, hogy igen. 2002-ből nagyon rossz tanulságokat szűrt le a Fidesz, és az akkori szocialista pártnak sem tett jót, hogy azzal a politikával választást nyerhetett.

Török nem tartja valószínűnek, hogy a Fideszben valaha bekövetkezik egy "normális fordulat", amely elsöpörheti az újfideszes elitet.

"Vagyis nem látja esélyét, hogy a Fideszen belül érdemi változás történjen?

Nem. A Fidesz vagy így lesz sikeres évekig, vagy így megy neki a falnak."

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
jobb és harmonikusabb; ja mint Észak Kórea
Hari
Akkor lenne jobb az országnak ha az aszódi beszéd kiszivárogtatása után Gyurtysány lemondott volna, és új választás lett volna. Ezzel Gy.F. nagy szolgálatot tett volna a demokráciának, az országnak, sőt még saját magának is ! Hiuságból nem tette, hát itt vagyunk !
Hari
Akkor lenne jobb az országnak ha az öszödii beszéd kiszivárogtatása után Gyurtysány lemondott volna, és új választás lett volna. Ezzel Gy.F. nagy szolgálatot tett volna a demokráciának, az országnak, sőt még saját magának is ! Hiuságból nem tette, hát itt vagyunk !
human
Annyiból tényleg jobb lett volna, hogy már túl lennénk azon amin most megyünk keresztül. Mindegy egyes év Orbánnal két évvel veti vissza Magyarországot.
coni
Akkor 2002-ben valósították volna meg amit csak 2010-ben. Ha a magyaroknak elég eszük lett volna akkor az öszödi beszédnek a lényegén rágódtak volna.
Az öszödi beszéd lényege: elkerülhetetlen a nagy elosztórendszerek és a gazdasági szerkezet átalakítása a versenyképességhez. Ez a mai napig nem történt meg, ezért csúszunk egyre lejebb a versenyképességi listákon.
papa.49
@coni: Jól látod a hibát, csak ennek a megoldásához nem volt partner az mszp. vezetősége, se a tagsága, meg azért ne feledjük hogy a szdsz. is igen csak fék volt...
A fütyisz meg dehogy akar változtatni, neki így jó, senki nem tudja számon kérni hogy hová tűnik el a suska, meg valljuk be őszintén HÜLYÉK IS LENNÉNEK EGY ILYET LEVEZÉNYELNI, NINCS KÖZTÜK TALÁN EGY SE AKI VALÓBAN ÉRTENE IS HOZZÁ!!!
human
Amúgy szerintem is igaza van Töröknek abban, hogy a 2002-es vereség nagyot ütött. Orbán gyakorlatilag besértődött az országra és eldöntötte, hogy félázsiaiként fogja kezelni minden lelkiismeret furdalás nélkül. Gyártotta a propagandát, a politikai termékeket hagy zabálják két pofára a megtévesztett jobboldali szavazók. A lényeg, hogy hatalomra kerüljön és gazdaggá tegye családját, barátait, támogatóit.
zöldszem
Ha!
Ha a kutya nem szarna megszakadna!
Ha olyan messze laknál, mint amilyen hülye vagy, sosem érnél haza.
Ha olyan férfit keresel, aki vonzó, jó humorú, eszes, határozott, érzékeny, remek szerető, ugyanakkor ragaszkodó és romantikus - válts mozijegyet!
Ha olyan dolgot akarsz birtokolni, amid soha nem volt, olyan dolgokat kell megtenned érte, amiket sosem tettél!
/Coco Chanel./
Ha nem loptátok volna el negyedszázada az EU-s pénzeket, a kancsal bankár nem azt mondta volna, hogy 30 év múlva utolérjük Ausztriát, hanem le is előztük volna már.
Ha a pofád befognád és nem hátrafelé mutogatná már az is sokkal jobb lenne!
Csizmás Kond
Nekünk már semmiképp nem lesz jobb. Az utánunk következő generációnak meg szintén nem mert a mi passzivitásunkból fakadó eredménytelenséget nehezen tudják behozni. A jobb lét csak azoknak fog eljönni akik egy olyan rendszert örökölnek ahol nem egymást kell tapossák hanem a már letisztított rendszer kell működtessék
...de addig nagyon hosszú az út...nagyon-nagyon hosszú.
volvós
" ...Ha 2002-ben a Fidesz nyer, ma jobb országban élnénk..."

Képzeli ez az idétlen vakegér...
Hát persze, Ausztria, Anglia, Németország, USA...Vagy már
az egész ország megmaradt lakossága Azerbajdzsánban...
csa-csa
@coni: az öszödi beszéd lényege az volt: még véletlen se szivárogjon ki,!!!
de ha már...!!! hát mindenki szó szerint azt gondolt róla amit akart.
mert hogy az életben nem tudtuk volna meg ha valaki nem köpi el!
ez olyan "lecarom a népet zártkörű buli volt" mondjuk semmi meglepi! soha!!sem előtte sem utána egyetlen vezető sem gondolta másként!! és nem is fogja! bárki is jöjjön!!
Január
A "ha"-nak nincs semmi jelentősége a mai életünk vonatkozásában csak szócséplésnek jó. Mi is elkezdhetnénk mi lett volna, "ha" Géza fejedelem és István király nem telepíti le a magyarságot, nem veszi fel a keresztény vallást stb.- ennek a kérdésnek ma már semmi jelentősége nincs...
A "mi lett volna, ha" történelmietlen.
Draba
Török Úr,csak egy kérdés?
Amennyiben a felcsúti gekkó megdöglik,mi lesz a kutyáival?

Szétszélednek vagy marnak?
verum
Ha a Fidesz az MDF, vagy az SZDSZ sorsára jutott volna, ma még jobb országban élhetnénk.
Mézike
Varázstalanodás???
Tudja ez mit beszél? Ezek szerint orbán kvibli lett!
egyvandor
Török! Ne a naivitásodból indulj ki. Gorbán nem véletlenül érdemelte ki a G címet. Akinek nincs önfegyelme, aki azt hiszi ő tojja a spanyolviaszt, az akkor is suttyó marad, ha nagyapádnak dupla szárnya lett volna turbú jet-es hajtóművel..
nemkati
Hát én nem hiszem, hogy a Fidesz, és 0rbán a 2002-es választási bukása miatt vált ilyenné. Ezekben a romlottság eleve bennük volt, semmi nem mutatja ezt jobban, mint 0rbán első kormányzása, amikor elkezdte a rablást és a csalásokat. A 2002-es bukása csak olaj volt a tűzre, és a bosszúvágyukat növelte, amit most tombolnak ki. Gátlástalanul, semmivel nem törődve.
Mézike
@nemkati: Húúú megpróbálom finoman fogalmazni...
A Potter sorozatban szerepelnek kviblik. Ők varázslónak születtek, de valamiért varázstalanok maradtak. Jellemzőik.
Kissé hibbantak, na jó valamelyik nagyon hibbant, tudathasadásos állapotot is előidézhet náluk a varázstalan állapot, főleg ha előtte tudtak varázsolni. Voldemort a sötét nagyúr irtja őket a varázsfalóival ...hátha jönnek orbánért is...:-)
nemkati
@Mézike: Hú, tényleg! Hogy elfelejtettem!
justhpeter
Töröknek igaza van. Mert... mit láttunk ?
Ahogy borult el Orbán elméje 2002 óta, úgy süllyedt a támogatására felsorakozott pártkatonák szellemi színvonala. Ma egy tébolyult vezér mellett kering sok unintelligens, műveletlen, mindenre alkalmatlan politikai pártkatonának látszó tahó. A rendszer fenntarthatósága ész, ötlet és tehetség nélkül nem biztosítható, az adósság még midig nagyon magas, a befolyó uniós pénzek egyik fele megy a haveri kör kistafírozására, a másik feléből folynak azok a látszatberuházások, amelyek maximum csak szemfényvesztésre alkalmasak. 2018-ig elkölti a teljes uniós keretet és ha addig nem állítják meg, utána az ország devizatartaléka jön.
papa.49
@justhpeter: Te még bízol benne, hogy az még a kasszában van, én már nem hiszem,hogy lenne ott belőle valami!!!
Pestilence
Hányan fogják kivárni, hogy mikor mennek már a falnak?
Egy szép napon kitalálja, hogy lezárják a határokat, másnap megszavazzák, a harmadiktól kezdve be vagyunk zárva.
Megint elkezdék emlegetni a halálbüntetést. Ha sikerülne bevezetniük, akkor tényleg repülnénk az EU-ból. Kissé kiterjeszetnék hazaárulásra is, akkor annak aztán lenne visszatartó hatása.
Szépen előre a az é-koreai úton.
Pestilence
Hát nem is vagyok nyugodt. A fidesz annál inkább agresszivebb lesz, minél inkább fél.
Toby
A gengszterrezsim által indukált feszültséget vissza kell rájuk irányítani, aki feszplt, ideges, kapkodó, az sokat hibázik, előbb utóbb csak elfogy a birkatürelem is !
prime777
@Mézike: " Húúú megpróbálom finoman fogalmazni...
A Potter sorozatban szerepelnek kviblik. Ők varázslónak születtek, de valamiért varázstalanok maradtak. Jellemzőik.
Kissé hibbantak, na jó valamelyik nagyon hibbant, tudathasadásos állapotot is előidézhet náluk a varázstalan állapot, főleg ha előtte tudtak varázsolni. Voldemort a sötét nagyúr irtja őket a varázsfalóival ...hátha jönnek orbánért is...:-) "
Mézike te annyira cukorfalat vagy. :_)
Köszönjük ezt a kimerítő és varázslatos leírást. :p
prime777
@justhpeter: "2018-ig elkölti a teljes uniós keretet és ha addig nem állítják meg, utána az ország devizatartaléka jön."
Én már 1 hónappal ezelőtt is azon agyaltam,hogy ezek bele-bele nyúkálnak a devizatartalékba mint a Micimackó a mézes csuporba.Mikor valami 5000 milliárdal kevesebb volt mint szokott.
Persze azt megmagyarázták valamivel ha jól emlékszem.
De az is szeget ütött a fejembe ,hogy itt tényleg milliárdokról beszélnek mindig.30 milliárd ennek a városnak.50 milliárd az erdélyieknek vagy a székelyeknek.Már nem is tudom.de valahova oda is adományozott Orbán.
Ennyi pénz egyszerűen nem folyik be.
Emlékszem a szocik annak idején egy 15 milliárdos plussz költekezést iszonyat összegnek tartottak és hát mondtál is,hogy azt most nem lehet megtenni stb stb.Ennyivel többeket meg nem adózunk most sem.
Komolyan mik mehetnek itt a háttérben.
Szókrakész
2002-ben meg is nyerték, csak "fentről" rájuk szóltak, hogy most nem ők jönnek.
Az mszp-nek kellett "győznie", ők voltak a sorosok.
Azért borult ki a Viktor.
Azért jött Graz.
papa.49
@prime777: ,,Eladjuk a családi ezüstöt,, oszt jónapot!!! Nagyon komoly stratégiát ne keressél, mert olyan nincs, gondolom az lehet a terv ,,lopunk amíg lehet, és annyit amennyit bírunk,,!!!
Kurvára szorgalmasak a fiúk!!!
kkalman
Ha 2002-ben nyer a fitymasz, már nem Magyarországon élve írhatnánk a kommenteket. Magyarország már nem lenne.
prime777
@Szókrakész: "2002-ben meg is nyerték, csak "fentről" rájuk szóltak, hogy most nem ők jönnek."
Kik szóltak rájuk?
Ugye nem a Soros-Rothschild párosra gondolsz?
Tényleg érdekelne kik azok a "fentiek".
prime777
@papa.49: Én azt mondom mindig,hogy ezek sosem lesznek elszámoltatva és élik az életüket mint hal a vízben,ha más jön is.
De,ha meg belegondolok amit ezek már véghezvittek egyszerűen képtelenség,hogy ne legyen ennek valami következménye a jövőben.
namihami
@prime777: Pedig félő, hogy nem lesz.
Ha mégis elzavarnánk őket (kevés rá az esély), akkor csak összekapnának néhány cuccot, tiszta gatya, bugyi, zokni és uzsgyi. Minden, amit itt kéne hagyni (ház, stadion, kazánház), az úgyis csak a felszín. Hidd el, hogy az igazi érték régen kinn lapul.
Most is az a meggyőződésem, amit már volt pofám leírni: Elpucolnak és élik szerény életüket valamelyik napsütéses csóró Karib-tengeri sziget tengerpartján, mi meg itt maradunk az egyre jobban teljesítő országban.
Amit itt kéne hagyniuk, az a valós vagyonkájuk töredéke lenne.
Pestilence
@namihami: Aztán pár év múlva visszajönnének és elmondanák, hogy az utánuk jövők tették tönkre az országot.
Szókrakész
@namihami: Lásd Simonnak is mennyi pénze volt bécsi cukrászdára.
namihami
@Szókrakész: De Ő folyamatos jogi b@sztatásnak van kitéve, ami ezekről a fiúkról nem mondható el. Én még sehol nem láttam, hogy egy Pintér-Polt kooperáció elővett volna akár egyetlen ügyüket is. Pedig van is és volt is. (Orbán-birtokok, Rogán gumilakás, Kósagyerek uzsonnapénzből történt korai lakásvásárlása, stb.)

@Pestilence: Csak nem a sokat idézett "emúttnyócév"re gondolsz?
Azért nem tartom valószínűnek, mert ha a Pintér-Polt kettőst magukkal vinnék (kénytelen-kelletlen), az esetben hozzáférhetővé válnának a viselt dolgaik és akkor inkább egy olyan ország kerülne a figyelmük középpontjába, amelyik nincs velünk kiadatási viszonyban.
Aki Én
Nem értek vele egyet. Akkor csak nem volt lehetősége kimutatni a foga fehérjét. Amint lehetőséget kapott, azonnal kiderült, hogy ki is ő valójában a forradalmár helyett. Tetszett neki a rendszer, csak baszta a csőrét, hogy nem ő irányítja.
magyarbakancs
Szociális rabszolgaságot teremtett meg a Fidesz.
Megspékelve stadion élpitése,föld szerzéssel,trafik mutyival.
Ez egy boldog ország.
Aki Én
@Szókrakész: Ez komoly? Van ember, aki még mindig a piti Simont emlegeti ezekkel szemben?
Szókrakész
@Aki Én: Ki merne a nagyokhoz nyúlni.
Lásd Cusi is csak úgy neylonszatyorban azonnal kapott 50 milliót.
Lásd Gyurcsányt is 40 ezer oldalon csak receptekről tudta kérdezni az ügyészség.
Vagy a Juhász is hirtelen napok alatt multimilliomos lett.
Vagy a romák ledolgoznák az 1,6 milliárdot.
Vagy Sintér Sanyát nem idegesíti a kölcsönadott 1 milliárd.
Vagy Mészáros csak úgy elfelejt 1 milliárdot bevallani.
Vagy...
Vagy...
Cicamama55
A gazdasági válságot el sem tudom képzelni, hogyan vészeltük volna át ezzel a Fidesszel...
Szókrakész
@Cicamama55: Ahogy az mszp-vel.

Egy rakás kölcsönnel.
Bercifiu
Ez a faszi totál káros, vagy be van stólozva.
papa.49
@namihami: Akkor még hadd kérdezzem meg hogyan is került egy adriai sziget a fosőr, meg a hazugovics birtokába, mert megvették, az biztos!!!Azt már nem is kérdem mennyiért, meg volt- e fedezete rá!!!
bencemacska
@Hari: tegnap. 14:35
Legnagyobb haszna a lemondásának az lett volna, hogy az OV kormányt érte volna a világválság - amit M.o- a plebsz rögtön az előrehozott választásoknak tulajdonított volna - és a hirtelen gazdasági zuhanás miatt OV-t olyan messzire zavarta volna, hogy azóta sem ért volna vissza!!! (Gond9lom Azerbajdzsán befogadta volna!!!)
bencemacska
Folytatás:
Csak az a sok "VOLNA" ott ne volna!!!
Cicamama55
@Szókrakész: De vajon akkor most kire mutogatnának vissza?
Szókrakész
@Cicamama55: Ezek tudnak előrefelé is egymásra mutogatni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.