A tavalyi rekordmagas halálozási szám és az alacsony születésszám megtette a hatását: egy újabb városnyi magyarral csökkent a lélekszám egy év alatt – olvasható a Világgazdaság cikkében.

Így tavaly már több mint félmillióval kevesebben éltek Magyarországon, mint huszonöt évvel ezelőtt.

Mivel a születések száma sem nőtt érdemben, a népesség várhatóan tovább csökkenhet a következő években is. A statisztikai hivatal becslése szerint 

tizenöt év múlva már kevesebb mint 9,7 millióan laknak majd az országban, az évszázad közepére pedig 9,35 millióra csökken a lélekszám. 2070-re pedig már csaknem százezerrel leszünk 9 millió alatt.

Ez a becslés azonban figyelmen kívül hagyja a negatív vándorlási különbözetet, amit ha belekalkulálunk, még lesújtóbb a helyzet. Tavaly ugyanis

minden korábbinál többen, 33 ezren vándoroltak ki Magyarországról.

A KSH jövendölése pesszimistább: 

2060-ra a népesség száma közel 2 millió fővel fog csökkenni, a születésszám pedig nem emelkedik érdemlegesen.

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Egy városnyi ember hagyta itt ezt a teljél, mézzel folyó Kánaánt.
Mert a reformok működnek, minket irigyel az EU.
Magyarország jobban teljesít.
Be kellene vezetni egy új fizető eszközt.
Duma mani lenne a pénz.
Orbán képével az egyik oldalon a másikon Várkert bazár és a stadionok lenne látható.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Az ideális lakossági létszám pedig 7,5 millió lenne.
magyarbakancs
Egy városnyi ember hagyta itt ezt a teljél, mézzel folyó Kánaánt.
Mert a reformok működnek, minket irigyel az EU.
Magyarország jobban teljesít.
Be kellene vezetni egy új fizető eszközt.
Duma mani lenne a pénz.
Orbán képével az egyik oldalon a másikon Várkert bazár és a stadionok lenne látható.
nyanya001
Rohadj meg Fidesz az összes támogatóddal együtt !
eugen4402
Hacsak..? Hacsak nem Európa listavezetői címére pályázunk. Mert most Luxembourg-nak alig több, mint 111 ezer lakosa van, és az egy főre eső nemzeti jövedelem ott a legmagasabb. Hölgyek-urak, a magyar reformok működnek: még tíz év, és a luxik csak bámulnak utánunk...
verőce21
@Sziszifusz: A terület eltartóképessége miatt. (Ökológiai lábnyom)
Peller Anikó
9 miliő? És akkor mi van? Az osztrákok sincsenek többen, a bán úgyis megoldja, hogy ne kelljen nyugdíjat fizetni de mi magunk is igyekszünk rendesen, kövér (mit kövér, hatalmas hájas farú) cigarettázó alkoholisták ezrei, drogos fiatalokkal meghintve.
Sziszifusz
@verőce21: 10:35
Aha, most már értem. Kevés a termőföld, lusta a nép és környezetvédelem sincs.
Még szerencse, hogy sokan korán meghalnak, illetve mások meg tömegesen elmennek az országból. Tehermentesítve a terület eltartó képességét.
human
@verőce21: 1960-ban 3,5 Milliárd ember élt a földön, 2000-ben már 7 milliárd. A túlnépesedés nem gond lesz, hanem már az.
nemjoezigy
Én azt nem értem, hogy az ilyen statisztikákért minek fizetnek, miért rendelik (dehogynem jól tudom, egyik oka, hogy eltereljék a figyelmet másról, a másik ok, hogy valakik jól megéljenek belőle, ...)
Ekkora létszámmal sem tud mit kezdeni a kormány. Nincs lakhatás, nincs közbiztonság, éhezés van, ezek szerint még mindig sokan vagyunk!
Nembaj :-(, majd orbán és a kormánya, a létfeltételek csökkentésével megoldja!
bundi
@verőce21: szia...a ksh elemzése reálisabb...igaz ők sem számolják bele azt a 3-500 ezer embert akik már most kint élnek adőznak, mert a népszámláláskor magyarnak számítottak...
www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdijrendszer/megrazo_abrakon_magyarorszag_jovoje.217392.html
és itt a nyugdíjas vészharang is...
www.biztositasiszemle.hu/cikk/hazaihirek/eletbiztositas/erdemes_felkeszulni_2050-re_6_eltartott_jut_majd_4_aktiv_keresore.4077.html
de ha elolvasod, rájöhetsz hogy nyugdíjra ez alapján sem kell számítani...ha utánaszámolsz a ksh adatai alapján a 4,2 millió dolgoző havi 250 000 ezres átlagkeresetéből kb 50 000-et lehetne fizetni nyugdíjra csak a kb 2,2 millió öregségi nyugdíjasnak. de a nyugdíjasok száma összesen mindennel együtt kb 3 millió és a 4,2 millió dolgozóból is kb 3-500 ezer külföldön adózik és él...
ha megnézed az interaktív korfájukat akkor látod hogy ma lehet ott a népesség, ahol ők 2025-30 ra tippelték...és a fiatalok a gyerekes családok fogynak a vándorlással...
www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html
és lezárjátok a határokat a gyerekes menekültek előtt is...merkel legalább belátta hogy máshogy nem lehet fiatalokat gyerekeket az országukba szerezni csak így...mondjuk a menekültekkel meg választást nem lehet nyerni, főleg úgy hogy az orbánhoz hasonló populista fa...ok meg direkt hergelik ellenük a népesség szellemileg elmaradottabb rétegeit, ez van sajna ma...és jobb felkészülni a hasonló
kepek.444.hu/2016/05/12/most-jol-vagyunk-este-meg-ehen-fekszunk
életkörülményekre...
mert ugye ha így élsz kisebb az ökológiai lábnyomod, és nem kell uniós pénz hozzá...mert az úgy is el fog fogyni a jelek szerint...és emiatt megint migránshullám indul el magyarországról a németek felé...de a határok már zárva lesznek...látod így hamar el lehet érni azt a 7,5 millió embert ott még ha a létminimum alatt is fognak élni ebből legalább 6 millióan...
sziha
@verőce21: az ilyen beirasaid utan kivanom azt, hogy veled legyen mar kevesebb a magyar...
bundi
@verőce21: mert már most is ott él majd 4-4,5 millió ember ...
www.policyagenda.hu/hu/nyitolap/letminimum-2015
és ők szülnek többet nem a jólkereső diplomások...akik egyébként el is mennek jó eséllyel az első adandó alkalommal az országból...gyerekkel együtt...talán ideje lenne megkongatni a vészharangot...
tudom minek ugatok bele...mert lelátóről csak szurkolni lehet...de a családom, a testvéreim még ott élnek...és még most is azt mondom populista szöveggel max választást lehet nyerni , de az ország nem lesz élhetőbb...
bundi
@verőce21: és tudod az emberek szemét az is kezdi csípni itt, hogy többek között az ugrifüles itt befizetett adőjának egy részét is ott talicskázzátok ki...és a propaganda és statisztika szépítő közmunkátokat is mi finanszírozzuk jórészt...
www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/unios-penz-kozmunkara-407481
vagy tavaly...
www.portfolio.hu/unios_forrasok/palyazatok/100_milliardos_eu-penzzel_segit_a_kormany_a_kozmunkasoknak_is.219056.html
és ezután jött az öro-s botrány és a többi...elhiszem hogy kell a pénz, de ugyan ne az uniós adőkból fényezzétek már magatokat...és 7,2 millió meg öko lábnyom?...na ne röhögtess...paks 2...árnyékában az öko lábnyom?...ezt viccnek szántad?...
Kovács Béla
A 80 milliós Németországból tavaly 800.000 német vándorolt el. Ha ez az arány Magyarországon lenne, akkor tavaly 100.000 embernek kellett volna itt hagynia hazánkat.

1. Visszafelé is jönnek, a csalódottak.
2. Várjuk meg az idei adatokat. Merkel befogadottjai megindíthatnak kelet Európa felé egy betelepülési hullámot.
3. És a családtámogató programoknak is lesz hatása.
Yoda69
@Kovács Béla: Honnan vetted a 800 ezer nemetet? Linket, vagy ne linkelj
KisGenyo
"A KSH jövendölése pesszimistább:
2060-ra a népesség száma közel 2 millió fővel fog csökkenni, a születésszám pedig nem emelkedik érdemlegesen."
Miért pesszimista dolog egy túlszaporodó világban "példát" mutatni és csökkenteni a népességet. Szerintem haladó és optimista dolog! Bár az egész világ így tenne!!!
Yoda69
@KisGenyo: Nem nekunk kene peldat mutatni, hanem Kinanak, vagy Indianak. Ha mi peldat akarunk mutatni, arra a vilag nagy ivben szarni fog.
bundi
@Kovács Béla: elnézést te miről beszélsz?...
www.hirado.hu/2015/03/10/nemetorszagbol-tobbnyire-jol-kepzett-fiatalok-vandorolnak-el/
itt kb 25 ezerről tudnak...és azok is a gazdagabb svájcba, vagy az élhetőbb ausztriába mentek...tudod a nyelv...vagy az usába...te honnan vetted ezt?
Cicamama55
A leírt számnál biztosan sokkal többen mentek ki! Kolléganőim közül hárman indulnak neki a nagybetűs Életnek, mennek külföldre! Már nem is fordul meg a fejükben, hogy itthon maradjanak. Egy unoka testvér találkozón voltunk, ahol 12 unokatestvér 22 gyermeke közül 12 dolgozik már külföldön. Ott telepedtek le, ott van családjuk, s ki maradt itthon? A szülők, akik 3/4 részben nyugdíjasok...Nagyjából az országra kivetített kép is ez szerintem. Kint születnek a gyerekeik, így nem itthon csökkenti a lakosság átlag életkorát...
verőce21
@zöldszem: (14:56) Erről a képről az jut eszembe, amikor Kanadában élő nagybátyám mesélte a kitelepülési kalandjait '56-ban. Ott állt abban a hatalmas országban - meséli -, az országút szélén, mert nem volt még kocsija sem, és állandóan azt hajtogatta magában "Mi az atyaúristennek jöttem én ide ki?"
bundi
@verőce21: úgy látszik a nagybátyád 56-ban csak kalandvágyból ment ki...nem gondolod?...mert aki más miatt ment el az nem kérdezte magától, mit keres ott...akárcsak most...
verőce21
@human: (11:10) Teljesen egyetértek. A túlnépesedés már most elviselhetetlen a Földön. Ilyen, és még nagyobb népvándorlások mint a mostani megállíthatatlanok lesznek a jövőben. A következmény, senki nem lesz biztonságban sehol.
verőce21
@bundi: (18:42) Inkább a biztos börtön, vagy rosszabb elől ment ki, de de a hatvanas évek végén már hatalmas kocsival jöttek Bécstől haza látogatóba. És mindent megteremtettek kint maguknak, sőt a fele rokonságot is kiutaztatták magukhoz, volt akiket többször is.
(Pedig állandóan ellóversenyezte a pénzét, igazi vagány volt.)
JAJMÁR
@verőce21: Ökológiai lábnyom = akkora, pl. a tiéd, amennyi kárt okozol a környezetnek. Svájcban egy emberé jóval kisebb, mint nálunk, ahol irtják a fákat. Aki májusban egészséges fákat kivágat, annak akkora az ökológiai lábnyoma, hogy eltakarja előlünk a Napot is.
A Föld népessége egyébként azóta növekszik, amióta élet van rajta, és amióta ember. Nem a 7 milliárd a sok, hanem az ökológiai lábnyom a nagy. Az embernek meg kell tanulnia tisztelni a természetet, mert mindegy, hogy 10, vagy 2 milliárd teszi tönkre gépekkel, vegyszerekkel, műanyagokkal, erdőirtásokkal, légszennyezéssel .. stb. Egyébként a 7 milliárd még nem túlnépesedés, az kb. 40 milliárd körül következik majd be.
Ja, népvándorlás is azóta van, amióta ember él a Földön, és azóta senki sincs biztonságban. Se ember, se állat, se növény, se a világ. Talán csak az Isten :)
no meg azorbánviki!
zöldszem
@verőce21: Általában azok mennek el akiknek tele a tö...k az ígéretekkel, a feketemunkával, a fizetés nélküli életükkel, és az élhetetlen agyonpolitizált állandó szabadságharcban, kampánylázban élő orbánlanddal!
Hamarosan valami ilyesmi lesz kiírva a határra...
93 030 km² ingatlan, igénytelennek kiadó! Kiválóan alkalmas birkák rideg tartására. Az ingatlan egy elvadult birkanyájat és némi egzotikus lakosságot leszámítva lakatlan. Négyzetméterenként pár millió dollár jelzáloghitellel terhelve.
Érdeklődni a tulajdonosnál:
Orbán vajda, Felcsút. (Stadiontól balra.)
bence
@nyanya001: ! Na ne tudd meg , hogy én is ezt kívánom nekik minden nap ! Remélem előbb utóbb fog rajtuk a sok átok ?!
gulyasgyula
@verőce21: Én érdekes módon nem láttam azt a hatalmas kocsikat pedig akkor voltam határőr az Osztrák határon ..Azt viszont diszidenstől tudom hogy 4 -évig volt táborba Ausztriába mert az USa nem fogadta , végül Argentinába ment ..Most ithon él egy öreg házban és va W polo-ja .. Erről ennyit ..
gulyasgyula
@Cicamama55: Nincs ezzel semmi baj , aki akar had menjen ..Aki itthon marad előbb -utóbb jobb fizetést fog kapni mert már nem lesz aki dolgozzon mint most a PlÁZÁKBAN ahol a vasárnapi nyitva tartás miatt kellene eladó de nincs mert 80ezerért nem akarnak dolgozni az eladók ..Már van olyan hely ahol az uruház veztője is beáll dolgozni ha úgy adódik ..
bundi
@gulyasgyula: jobb fizetést fognak adni?...mikor...majd?...erre adnak majd kenyeret is a boltban?...
pzd
Mindenki meneküljön innen, ki merre lát, aki szeretne szabadon élni!
Magyarország egy szar ország - szarrá tették a fideszes mocskok!
De ne felejts el szavazni, még ha sok időbe is telik.
Sokan maradtunk itt, mert már nem tudunk elmenni.
Kérlek benneteket, idegenbe szakadt hazánk fiai/lányai, szavazzatok ez ellen az agyrém ellen, hogy legyen már végre vége!

Gyűlöllek Magyarország, amilyenné tettétek ti fideszes gecik!
A rossz a jó?...
Menjetek a picsába, ti elvetemültek!

TEK, ne védjétek ezeket, ha eljön az idő.
A ti gyerekeitek, feleségetek, férjetek, apátok, anyátok, nagyszüleitek, barátaitok is szenvednek ezektől!
Álljatok mellénk, a nép, a családotok mellé, és kergessük el ezeket!!!
Villon
No. Még pár év és megoldja a kedves vezető a munkanélküliséget. Nem kell erőlködni, valódi munkahelyteremtésen, befektetői csoportokkal tárgyalni (azokat utálni köll) Sokkal eccerűbb lehetetlen helyzetet teremteni és megszűnik a munkanélküliség. Asztánmegmajd ki lehet állni győzelmi zászlók alatt, hogy egyedül a kedves vezető volt képes elérni a 0% munkanélküliséget.
verőce21
@gulyasgyula: (22:10) Az úgy lehet, hogy éppen váltásban voltál, azért nem láttad az akkor hatalmasnak számító kocsit. :)
verőce21
@JAJMÁR: (19:04) És aki májusi cseresznyét eszik, miközben kezével eltakarja szeme elől a napot, miközben légszennyezést okoz a lélegzetével, az mekkora népvándorlást okoz? :)
verőce21
@zöldszem: Nem inkább úgy van, hogy a liberalizmus az ember végső fejlődési fokozata? :)
Villon
@JAJMÁR: A fák is túlnépesedtek. Különben pedig azemútnyócévben legtöbbjük öngyilkos lett, mert Öszöd!
Cicamama55
@verőce21: A hazánkból 56 körüli kivándorlóknak, s a migránsainknak sokkal nagyobb lett itt a becsülete, mint azoknak, akik itt maradtak és dolgoztak, építették Magyarországot. Direkt nem írtam menekülteket, mert a nagyobb részük akkor sem az volt, "hanem megélhetési turista." Az én felmenőim földműves emberek, parasztok voltak. Senki nem hagyta itt a földjét, dolgozott mint az állat tovább! A rendszerváltás után aztán hazacsordogáltak, s egyből Magyarország elitjébe tartoztak.
Cicamama55
@gulyasgyula: A kivándorlás legkedvezőtlenebb hatásait majd ezután kezdjük igazán megérezni. S mi lesz? Az itthon maradó maroknyi magyar megszakad a munkában, s a mikor majd egyenesbe kezd kerülni az ország, visszatér a kivándorlóknak az a része, aki mostani vezetőinkhez hasonló, számító gondolkodással lesznek megáldva. "Messziről jött ember azt mond amit akar", a történelem, a múlt meghazudtolásával karöltve új arcot formál majd hazánknak. Nekem bizony ilyen távlati kép rajzolódik ki a jelen Magyarország alapján...
zöldszem
@verőce21: Orbánnak és követőinek csak tudni kellene mit jelent a "liberális" szó.
Nem tetszik neki a nyugat? Ott már akkor kivágták volna a szavazók mint macskát szarni, amikor nem állt ki nyilvános vitára a politikai ellenfeleivel.(nem most volt, de tudjuk most sem állna ki, még a kérdések elől is a függöny mögé bújik)
Amúgy meg, ha annyira fene szar lenne az a liberális modell ami eddig volt, akkor, hogy a b...s p...ába tett szert diplomára, meg ekkora vagyonkára ez a derék ember? Akkor mégsem lehet annyira szar a liberális rendszer, ha így meg tudta szedni magát benne egyetlen perc termelő munka nélkül, a munka alapú társadalom nagy építője. ;-)
JAJMÁR
@verőce21: 22:48 Direkt kevered a "szezont a fazonnal". Nem az "ökológiai lábnyom" miatt vándorol ki a magyar, ahogy írtad följebb, de a népvándorlás egyik oka a globális felmelegedés.

A magyar a jobb élet reményében vándorol ki, az undormányos társadalmi, gazdasági rendszer miatt.
Az más kérdés, hogy itt is fenyeget az elsivatagosodás.

(Aki májusi cseresznyét eszik, és csak a szeme elől takarja a Napot, az szerencsés. Semmilyen légszennyezést nem okoz, mert a fa lombos koronája semlegesíti. Népvándorlást az okoz, aki kivágja a fákat és élőhelyeket pusztít el ezzel együtt, egész térségeken tűnik el az élet, sőt, esőerdők pusztulnak ki, éhínség jön létre.. A háborúk, és a háborúk nyomában járó szenvedés és szennyezés, és némely kiskirály mérhetetlen gőgje meg pénz- és hatalomvágya okozza a népvándorlást.)
Valójában pont azok okozzák , akik a mellüket verik, mintha meg akarnának védeni, de az Isten mentsen meg ezektől.

A harácsolók bűnbakot keresve támadták meg a liberalizmust, de ez fogja őket elpusztítani.
Én máris azt érzem, hogy nem tudom őket elfogadni. Az ő morális értékrendjük, életfelfogásuk, tetteik nem férnek össze az enyémmel, és így van ezzel a többség. Zsarnokkal szemben nem működik a liberalizmus. Álszent képmutatásukat az bizonyítja legjobban, hogy azonnal demokráciáért vonyítanak, ha a kisujjukra lépnek.
verőce21
@JAJMÁR: (08:49)
"Diligenter frequentáltam
Iskoláim egykoron,
Secundába ponált mégis
Sok szamár professorom."

Csak azért idéztem ide ezt a néhány találó verssort, mert hasonló a szitu.
Azért távoznak külföldre sokan, mert nincs itthon megfelelő és elegendő munkahely. Én nem írtam olyat, hogy a környezetváltozás miatt hagyják el Magyarországot sokan, hanem elegendő lenne itt 7,5 millió lakos is, mert élhetőbb lenne a környezet.
JAJMÁR
@verőce21: Miért?

(Az unokám szereti feltenni ezt az egyszerű, és meghökkentő kérdést,miután én úgy gondolom, hogy már elég egyértelmű magyarázatot adtam. )
De lásd kivel van dolgod, én bővített miérttel kérdezek.
Miért élhetőbb 7,5 millió emberrel az ország?

Várom a válaszodat bölcs ember!
Aki Én
@verőce21: Mit keresett a nagybátyád olyan messze? Milyen menekült az olyan, amelyik másik földrészre menekül?
Nem ismerős a kérdés lúzer?
Aki Én
@Sziszifusz: 10:19 Úgy érti, hogy ha ő és népnyúzó párti szektája nem lennének a nyakunkon, kb ennyien lennénk itt békében. Valóban ideális lenne.
Yoda69
@bundi: @Kovács Béla: Ugy latszik kovcsbela felszivodott a hazugsagaval egyutt, mivel erdemben cafolni nem tudott :)
Yoda69
@verőce21: A Fold legalabb 20 milliard embernek nyujt kenyelmes megelhetest. A problema azzal van, hogy meg egynemely orszag iszonyatos utemben szaporodik, addig mas orszagok lakossag ugyan ilyen utemben csokken.
verőce21
@Yoda69: (12:56) Csak úgy röpködnek itt a 20-40 milliárdos lélekszámok a Föld "kényelmes", lakájos népességéről. Legalább egyeztessetek, mielőtt ilyet írtok. Honnan veszed ezt a hülyeséget? Ezt még nem próbálta senki, de 5-6-7 milliárdot már igen.
verőce21
@JAJMÁR: (11:42) Tele van az ország suburbos, nem a legértelmesebb népséggel. Könnyen tudnánk azt a 2 millió neo latint nélkülözni.
gulyasgyula
@verőce21: ..Volt ugyan néhány nagy kocsi de általában nem 56-os diszidensek vezeték ..Ha csak nem OVÁLIS rendszámos BÉR autó volt ..
Yoda69
@verőce21: Hulyeseget te szokatal irni. Gondolkozz egy kicsit, hasznald a szodavizet ami a fejdben lotyog. Aztan rofogj ide valami okosat.
verőce21
@Yoda69: (01:45) Magadat kapacitáld!
A kivándorlásról írjál valamit, ne a Föld népességéről fantáziálj!
JAJMÁR
@verőce21: 17:38 Próbáld kilöttyinteni a limonádé tetejéről a cukrot.

Nehéz lenne felfűzni a témában az eddigi hozzászólásaidat egy logikus gondolatmenet szerint. Elég nagy a zavar benned, úgy tűnik.
Pedig nagyon egyszerű a válasz: a kormányt kell elzavarni, mert harácsoló, tehetségtelen, dilettánsok gyülekezete. A fiatalokat pedig itthon kell tartani.
Persze, ezt nem tudod, - akarod, mered - kimondani.

(Mit is ér egyébként a nők önfeláldozó szülései, ha a felnövekvő nemzedék elmegy? egyáltalán marad majd, aki szül? Vagy éppen azok, akiket te elküldenél? Ők teljesítik be a női princípiumot. Köszi)
verőce21
@JAJMÁR: (09:34) Pedig a gondolatmenet logikája az, hogy elég lenne az országban 7,5 millió lakos is, a 2 millió cigány nélkül!
De elsőre csak ennek a felét írtam le. Erre aztán körbelövödöztétek a céltáblát, anélkül, hogy bárki is beletalált volna! Hagytam. Elhangzott itt az ovális rendszámtáblától az elsivatagodásig minden.
A közepén már csak ugrattam a hozzászólókat. Téged is. Hadd növekedjen a kattintásszám.
Így tetszik? Köszi.
Nil
@verőce21: és még 6 milliárdan sem vagyunk már - szép lassan kiirtják az embereket
verőce21
@Nil: (10:34) Nem tudom így van-e ahogy írod? De én olvastam régebbi ezzel foglalkozó tanulmányokat és arról írtak, hogy egészen 9 milliárdig megnövekszik a Föld lakossága, de aztán rövid időn belül felére, 4,5-re fog visszacsökkenni. Feltehetően az elviselhetetlen számú népesség és népvándorlások következtében elkezdik irtani egymást az emberek és minden második áldozatul esik. Valami ilyen, sokkal valószínűbb, mint a 20-40 milliárdos Földnépesség. :)
JAJMÁR
@verőce21: 10:22 "Kinek a pap, kinek a papné". "Sok jó ember kis helyen elfér" Nézőpont kérdése, a tiédet ismerjük. Nélkülöz minden realitást. Gyerekes. Ezek ne jöjjenek, emezek menjenek... csak nehogy egyszer mások rakják ki a te "szűrödet". Lenne akkor sivalkodás, hiszti, meg a liberalizmus felemlegetése, ugye?
A kivándorlásról szól ez a cikk, nem a te zagyva álmaidról. A zavar látszik a hozzászólásaidból, terelsz minden erőddel. Kerülöd a témát, mint a "macska a forró kását", hiszen tudod, hogy az ország jövője távozik a tehetséges fiatalokkal együtt.
(...és nagyon finom voltam, mert segítségül hívtam gazdag szólásaink, közmondásaink tárházát)
verőce21
@JAJMÁR: (11:20) Egyelőre úgy tűnik, hogy ezek a kivándorló "tehetséges" magyar fiatalok nem hiányoznak sehonnan! Itthonról sem és onnan sem, ahova kimentek. Ha onnan egyik napról a másikra eljönnének, a kutya sem keresné őket ott tovább. Másnap már 10 lengyel állna be a helyükre.
Csellengő, fölösleges, kallódó emberek, akik nem hiányoznak sehonnan!
Valahogy mégis az én "gyerekes, minden realitást nélkülöző" nézetem teljesül be.
(Van erről egy nagyszerű film 1961-ből. "Kallódó emberek")
verőce21
Budapesten nulla az új állásteremtő nagyberuházások száma.
Londonban mennyi nagyberuházás van? Szintén semennyi. Mindenki szolgáltatni megy, és elkölteni az otthonról kapott pénzt, amit a nagyik még disznóhizlalásból tettek félre.

Az ismeretségi körömből (ahogy mindenki másnak) vagy 20 ember van kint. Ebből 1 halálra keresi magát (IT zseni), 1 jól ment férjhez (bombanő), ketten viszonylag jól keresnek (EÜ), a többi 15-17 lébecol, takarít és otthonról támogatják. Csak nem verik dobra.
Aki Londonban mosogat, abból az életben nem vesz Budapesten lakást!
varirmag
Majd visszajönnek !!! Most ott fizetik az adókat és járulékokat ,
de ha öregek és betegek lesznek,visszajönnek !!!
És itt veszik igénybe a fogászati,szemészeti és egyébb eü ellátást !!!
Mert "jár " nekik és ők vastag borítékkal hálálják meg az ellátást.
Így megy ez mostanába.
vadnarancs
@verőce21: Engem lenyűgöztél. Jutalmad egy trafik kulcsa! Mellesleg megjegyezném, aki Londonban mosogat, a büdös életben nem venne itt lakást, hülye lenne, ugyanis többé nem is akar haza jönni. Beszélgess kint Londonban a mosogatókkal, 100-ból 99 ezt megerősíti!
kukac50
Magyarországon csak a Fideszhez közeliek tudnak megélni,azoknak jut pénz szarásig.
Az Én rokonságomból már minden fiatal külföldön dolgozik,de már az 50 év körüliek közül is többen próbálnak megélni külföldön. Nem a hitelek miatt mennek el,hanem a megélhetés és a megélhetéshez kevés pénz miatt. A megélhetési létminimumtól kevesebb fizetések miatt.
silber13
@Kovács Béla: " 3. És a családtámogató programoknak is lesz hatása."
Persze, hogy lesz! Az itthon maradottak is mennek utánuk!
karma1
@eugen4402: 10.30-ra: Szerinted van onekik egy sajat dakota focihuszaruk? Aki allandoan hadakozik? Majd akkor mutassanak ilyen magas GDP-t, ha a csuti torpe fog nekik dirigalni, addig csak aszondom, hogy makjuk vagyon, de nagyon...:o)))) LOL...:o))))
karma1
Azert ez egy baromi nagy csusztatas, ugyanis ma SENKI nem tudja megmondani , hogy hany ember tavozik az orszagbol hosszabb idore, mert az emberek nagy resze NEM jelenti be az adohatosagnak a kulfoldre valo tavozasat, viszont ha Magyarorszagon egyszercsak nem jon be utana egy evben adobevallas es ado, az azt is jelentheti, hogy az illeto csak siman elvesztette a munkajat, vagy ha volt vallalkozasa, akkor az tonkrement.
Mivel viszont nincsen semmifele szocialis halo, vagy segelyezesi rendszer azutan, hogy egy ember kiesik a munkabol barmilyen oknal fogva, igy nem tudja ma senki, hogy hova tunnek ezek az emberek. Ugyanez a szitu akkor is, ha peldaul egyuttlakoknal a fiatal csalad dobbant, es a 60-as eletkoru szulok tovabbra is a lakasban laknak, nem jelenik meg a cimtorles sem...

Mar tavaly elerte az osszesen kb. 1 milliot kitevo kivandorlo letszamot a statisztika, csak ANgliaban 600 ezer korul mozog a regisztralt munkavallalok szama, illetve ennyi a munkavallalok+ eltartott csaladtagjaik szama.
Ezt a statisztikat nem lehet a szonyeg ala soporni, mert nem magyarok keszitik, hanem komoly kulfoldi statisztikusok, ahol nem divat a partszempontok miatt keszitett statisztikak feltupirozasa parterdekbol.
eugen4402
@karma1: ...Ki tudja? Csak ott nem harcol, nem focizik, szónoki emelvényekről sem sokkolja a hallgatóságát, hanem kussol, és ottani bankokba hurcolja az itthon elejtett zsákmányát. Meglásd, nemsokára ő lesz Luxemburg grófja...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.