A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a dunaújvárosi időközi önkormányzati választást. A második helyen a Demokratikus Koalíció végzett, míg az MSZP-t a Jobbik is megelőzte.
A Fidesz jelöltje, Lassingleitner Fruzsina nyerte a dunaújvárosi időközi választást – írja az Index.
Lassingleitner Fruzsina (Fidesz-KDNP) 405 szavazatot szerzett. Huszti Zsolt, a DK jelöltje 241, Barta Endre (Jobbik) 199, míg Selyem József (MSZP) 97 szavazatot. Pappné Grabant Ilona (PM) 84 szavazatot szerzett.
Emlékezetes, az MSZP Dunaújvárosban most először rúgta fel azt az ellenzéki pártok közötti megállapodást, miszerint az MSZP, a DK és a PM nem indítanak egymás ellen jelöltet. Az eredmény alapján látszik, ha marad az együttműködés, a baloldal megverhette volna a Fidesz jelöltjét Dunaújvárosban is.
79 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mit is csinált az előd polgármester?
Talán embert ölt!?
Inkább ne folytassák! Nem értem a fideSSre szavazó újvárosiakat!
Megérdemli a magyar a sorsát. Soha nem volt egy összetartó nép. Ez a nyomoronc MSZP mire veri a taknya, nyálát? Inkább a tisztítanák már meg a soraikat, fiatalítanának.
:)
Jó ez az eredmény.
DK + MSZP + PM 241 + 97 + 84 = 422!
Hiányzik az összefogás!
Ezt elb@sztátok.
Jól!
Ezek után mikor megyek Dunaújvárosba?
SOHA!!!
A f@zom sem kíváncsi rátok, gyökerek!
Tegnap olvastam, hogy az amcsi oktatási rendszer felelős a Trump felemelkedése miatt amerikában. A legnagyobb baj pedig a Szovjetúnió összeomlása volt, annál nagyobb kárt nem okozhattak volna az oroszok Amerikának, megszűnt az ellenség, nem lett kivel versenyezni.
Na ezt például elhiszem, bár erre én magam is rájöttem saját idegrendszerből.
Ismét másként, remélhetőleg ÉRTHETŐEN fogalmazva: az ellenzék simán, vigyorogva verte volna a Fideszt ha ÖSSZEFOGNAK! ..."
- fidesz...405
- dk...241
- mszp...97
...csak összeadni kell...
Már úgy értem, eddig csak hittem, hogy pszichés problémáid vannak...
Balf@szok !
Veletek is csak többen vagyunk, a Q anyátok!
El kell innen menni!
Aki jót akar magának és a családjának, elmegy ebből a szarfaszú buta paraszt országból!!!
Erdély gyönyörű.
Ha magára a természetre, tájra, ... vagy kíváncsi, akkor igenis érdemes.
Amúgy magyarabb magyarok lakják Erdélyt, mint Magyarországot.
Önmagad gyaláztad porig ezzel a hozzászólásoddal!!!
Akkor mi a lópéniszt ekézitek állandóan a magyarokat?!?!?!
Mi mindannyian ennek a nem is orbáni(ő csak csicska) rablásnak az elszenvedői vagyunk.
Nekünk együtt kéne lehánynunk magunkról ezt a tetves bandát, mint a sarat a cipőről.
Semmit nem számít, ha buta, primitív magyarok lakják.
Már rájöttem mi a baj.
A magyarok parasztok.
Bármennyit tanuljanak, bármennyi pénzük legyen, a magyarok parasztok.
Gyűlölöm, hogy ide születtem közétek!
Gyűlöllek benneteket!
Nem kell tőletek semmi, ti buta magyar parasztok!
Ilyenre a történelemben már volt példa.
Nem vagy egy kicsit ...???
Akkor beszélgess el hox kollégáddal.
Ő biztos rezegtetné a szeretetet veled kapcsolatban is.
Love is in the air!
Csak úgy rezeg a szeretet, amit az éterbe nyomatsz.
De a privát leki bajaidra nem mi vagyunk az orvosok.
Arról nem mi tehetünk, hogy kicsi a cerkád, alkoholista, agresszív barom vagy és otthagyott a magyar nőd!
A hiba az ön készülékében van.
Te biztos antropológus vagy!
Csoda, hogy ezen az oldalon nyomod, ahelyett, hogy valahol a parlamentben osztanád az észt.
Új hozzászólás