Soha nem szólalt fel a parlamenti üléseken, kerülte a bizottsági munkát, a sajtót és a lakossági fogadóórákat is a fideszes Bíró Márk – írja a BorsOnline.
A legpasszívabb honatya Bíró Márk. És nem csak azért, mert amióta először, 2010-ben bekerült az Országgyűlésbe, egyetlen egyszer sem szólalt fel az üléseken.
Bíró a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának is tagja. Azonban a 2015-ös őszi ülésszak kezdete óta lezajlott 23 bizottsági ülés közül mindössze ötön vett részt, a többin csak helyettessel, vagy meg sem jelent. Ráadásul, mivel a Fidesz országos listájáról, és nem egyéni választókerületi képviselőként került be az Országgyűlésbe 2014-ben, képviselői fogadóórát sem köteles tartani. Utolsó interjúját 2012-ben adta, és 2013-ban válaszolt utoljára írásban újságírónak.
2010 óta pedig nagyjából 64 millió forintot vihetett haza képviselőként.
41 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Másrészt tele szájjal - segget lefetyelve - hogyan is tudna megszólalni?
Fő, hogy a közpénzt jól tudja pocsékolni.
Köszönjük, Viksi!
Mondjuk már annak is örülök, hogy nem tesz kárt.
De az is lehet, tudja, hogy csak hülyeségekre képes.
Minden csak nézőpont kérdése. Nem lehet mindenki képviselő, de még csak rendes alkalmazott se. S ezt most viccen kívül mondtam.
Egyébként biztos nincs mondanivalója a képviselő úrnak, amit kell azt elmondják helyette mások. Viszont a szavazata lehet, hogy pont ennyit ér.
És? ... ezt a faszit nem ekézhették, mert nem volt miért, nincs kellemetlen felvétel róla, ő minden este szemébe mer nézni(ha hunyorogva is)a családjának..
az LMP elnök meg ott áll egy bebukott szégyenteljes sukoró perrel, egy lukrafutott Gyurcsány feljelentéssel, és az összes felszólalása sem hozott olyan eredményt, amire emlékezik a pleb's
mostakkor mit is szégyelljen ez a sohafelnemszólaló?
Vannak ilyen emberek, akik az egesz eletukon keresztul a szelkakas szerepet toltik be, soha senkinek nem tunnek fol, nem tesznek keresztbe, mindig azt csinaljak , amit a mindenkori vezetes elvar toluk, ok a "langyos vizek", meg a "se nem oszt, se nem szoroz", bar az utobbi kijelentes meggoldolando, hogy amikor egy szavazaton mulik a megtepazott fide$$-bocsulet, akkor o bent legyen a Parlamentben, es a fidesznek kedves gombra doljon ra...Hasznalni semmit, artani annal tobbet tud a nema jelenletevel is...
De tudod, ez csak az en velemenyem...:o))))
Ja, hogy semmihez se ért, és közmunkásnak lenni nem olyan nagy mulatság.
Rolad se hiszem, hogy siman bevallalnad az ugyeletes "letszam" tisztet...:o)))
Ez a bonyolult keplet meghaladja a felfogokepesseget...:o))))) (Marmint az, hogy a kepviseloi munka eppugy munka, mint az esztergalyos, a nover, a padloburkolo meg a TEK-s testor munkaideje, csak ezerszer felelossegteljesebb...)
Új hozzászólás